Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) április-június • 74-144. szám
1925-06-13 / 131. szám
Békéscsaba, 1925 junius 13 B£K£SHE6YEI közlöm 3 — A villarnosigazgatőság ülése. A városi villamosmű igazgatósága szerdán délután ülést tartott, amelyen Berthóty István dr. polgármester elnökölt. Az ülés a villamosmüről alkotott szabályrendelet most készült módosításait tárgyalta le és azokat egytől-egyig elfogadta. A módosítások értelmében az igazgatóságban a választott tagok túlsúlyba kerülnének, a jutalékrendszert pedig akként módosítanák, hogy a villanytelep alkalmazottainak a négy hónapi fizetést meghaladó évi jutalékot nem adhatnának. Ezek a javaslatok a hétfői városi közgyűlés elé kerülnek, hogy elfogadásuk, vagy elutasításuk tekintetében döntsön. Az igazgatóság junius utolsó hetében ismét ülést tart, amelyen az áramszolgáltatási egységárakat fogják újból megállapítani. — Rokkantak kedvezményes ruha- és cipősegélye. A rokkant egyesület vezetősége értesiti a 75—100 százalékos rokkantakat, hogy a kedvezményes ruha és cipő összegének befizetése végett a hivatalos órák alatt jelentkezzenek. Nem jelentkezés esetén a kedvezmény a kisebb százáléku rokkantaknak fog kiadatni. — A gazdasági iskola záróünnepe. Kedden, 16 án délelőtt 9 órei kezdettel tartja évzáró ünnepét az állami gazdasági nép- és ismétlőiskola, valamint az ugyanott mükődő háztartási tanfolyam. — A nemzetgyűlés elnöke Békéscsabához. Szcitovszky Béla, a nemzetgyűlés elnöke, ma átiratot intézett a polgármesterhez. Az elnök ebben közli, hogy egy parlamenti muzeum megalapozását tűzte ki céljául, amelyben a magyar parlamentarizmusra vonatkozó. történelmi dokumentumok, okmányok, naplók, levelezések, az alkotmányos életben szereplő férfiak feljegyzései, arcképei, emléktárgyai stb. foglalnak majd helyet, az első rendi országgyűléstől napjainkig. A parlamenti muzeumban Kossuth Lajos emiékeit is összegyűjtik és Kossuth-szoba gyűjtőnév alatt helyezik el. Erre a célra megvásárolják a gróf Kreith-örökösöktől a Kossuth-ereklyegyüjteményt. Minthogy ezeket az ereklyéket az örökösök 500 millió koronáéit adják csak oda, ezt a vásárlást csak a nemzet áldozat készsége révén lehet megejteni, közadakozás utján. Szcitovszky elnök tehát arra kéri a polgármestert, hogy a képviselőtestülettel szavaztasson meg bizonyos összeget erre a célra. — Névmagyarosítások. A belügyminiszter megengedte, hogy Neller Bálint csorvási lakos Nemes-re, Kámán János nagygerendási lakos Kálmán- ra változtassa a nevét. — Idősebb elemiiskolások tanidejének megrövidítése. Egy vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet ugy rendelkezik, hogy az elemi iskolákba járó, 10 évesnél idősebb tanulók tanidejét meg lehet rövidíteni. Ezt a rendeletet sok helyütt tévesen értelmezték és minden 10 évesnél idősebb elemistát rövidebb idő alatt vizsgáztattak le, mint a rendes tanév. A miniszter most kimondotta, hogy az ilyen korosabb elemista diákok tanidejének megrövidítéséről kizáróan csak kivételesen, indokolt esetekben lehet szó és csakis a IV—VI. osztályokban. — Megváltozott rendőrkerületönk szama. Az ország eddigi hét iendőrkerületét ötre csökkentették. Ennek folytán a kerületek átszámozása vált szükségessé. A most megjelent rendelet szerint a szegedi kerület, mely eddig 5-ös jelzést viselt és amelyhez Békéscsaba is tartozik, a 3 ik kerületi elnevezést kapta, minek folytán a rendőrkerületbe tartozó összes tisztek, altisztek és rendőrök sapkájukon a „3" jelzést fogják hordani. — Juniális Békésen. A békési református reálgimnázium tanulóifjúsága junius 13-án Békésen az Erzsébet-ligetben jótékony célú juniálist, este 9 órakor pedig a Korona-szálloda összes termeiben táncmulatságot rendez. Belépődíj a ligetbe 5000, gyermekjegy 300Ó korona. Az esti táncmulatságra belépődíj személyenként 20000 K, háromtagú családjegy 50000 K. A jövedelem a szcgénysorsu tanulók segélyezésére fordittatik, miért is felülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. — Cserkészek gondozzák a hősök temetőjét Békéscsabán. A békéscsabai népjóléti hivatalnak a hősök temetőjét gondozó bizottsága felkereste a helyi cserkészcsapatok vezetőit, hogy a hősök temetőjének gondozásában cserkészeikkel részt vegyenek. A cserkészfiuk ezt a munkát a legnagyobb készségei és örömmel el is vállalták s a cserkészörsök a jó idő beállta óta nagy buzgalommal végzik kegyeletes munkájukat. — Csődönkivüli kényszeregyezségek. A gyulai törvényszék elrendelte a csődönkivüli kényszeregyezségi eljárást Grünblatt Mózes békéscsabai kereskedő és Nyilas Imre szarvasi fuvarozó és gépész ellen. — Országos vásárok. Szarvason junius 19—22-én, Makón jun. 20—21-én, Nagykőrösön jun. 21-én, Körösladányon junius 27-én és Batlonyán junius 27—28-án tartanak országos kirakodó- és állatvásárt. — A magánpolgáriiskolák tanárainak fizetése. A vallás- és közoktatásügyi miniszterneK egy uj rendelete az államsegélyben részesülő nem állami polgáriskolai tanárok fizetésrendezésével foglalkozik. A polgáriiskoláknál a tanárok fizetését annakidején 50%ban az állam, 50% pedig az iskolafentartó adta. Időközben a korona romlása folytán a fizetések emelkedtek, de mindig csak a kincstár részéről. A helyzet ennek következtében ma az, hogy a fizetéseket csaknem teljesen az állam adja a nem állami polgáriiskoláknál is. Az uj rendelet kimondja, hogy az iskolák jellegéből következik, hogy a terheket az iskolafentartók is viselni tartoznak éppúgy, mint a békében. Az iskolafentartók ugyan mór eddig is emelték hozzájárulásukat, ugy hogy az államsegélyek eddigi csökkentését tovább lehetett vinni, de hogy a tempó az iskolafentartók teherbírásával arányban történhessék, a miniszter most felhívja az iskolafentartókat, hogy a rendeletben pontosan megállapított adatokat bocsássák rendelkezésére, a szükséges intézkedésekhez való felhasználhatás céljából. A miniszter bejelenti, hogy a régebbi 50—50%- os arányt rövidesen teljesen vissza fogja állítani a fizetések körül. — Siketnémák, mint cserkészek. A váci Országos Siketnéma Intézet igazgatója egy érdekes és minden tekintetben helyeselhető tervet igyekszik most megvalósítani, szervezni akar az intézetben lévő siketnéma fiukból egy cserkészcsapatot. E szándékát már a Cserkész Szövetség is jóváhagyta s igy ez lesz az első cserkézscsapat, mely siketnéma, de ép oly lelkes és derék fiukból áll, mint a többiek. — Követendő példa. Orosházán a hatóság elrendelte, hogy ezentúl tilos az apró baromfit és a lábasjószágot az uccán legeltetni. A rendelet megszegőinek félmilló koronáig terjedő pénzbírságot kell elszenvedni. — Ezt a példát Békéscsabán is, ahol az uccák túlnyomó részében alig lehet haladni a járdán a rengeteg csirke és ezek piszka miatt, követni kellene és hasonló rendelkezéssel kellene megtisztítani a járdákat, amelyeket sokan baromfilegelőnek néznek. Ma, szombaton ís Vasárnap az „Otthon"-vendéglő körösparti terraszán halvacsora Kugler — Gerbeaud-dessert sütemény állandóan kapható. Naponta frissen csapolt Udvari sör, Bak sör. Egy liter asztali bor 15.000 K. Vasárnap fél 9 órai kezdettel az Általános Munkásdalárda hangversenyt tart Wulcz Gyula karnagy vezetésével. — Naponta Purcsi Péter zenekara muzsikál. Szives pártfogást kér Baráti Vince vendéglős — Ahol pincérsztrájk készül a — borravaló miatt. Pécsett az öt év előtti szerb megszállás idején a város kávéházaiban és vendéglőiben eltörölték a pincérek borravalóját és ezt bizonyos százalék formájában a fogyasztott italok és ételek árához számították. A kétségtelenül helyes és okos rendszeren a kávésok most változtatni akarnak, ami hihetetlen felháborodást váltott ki á pincérek körében, de a közönség sem fogadta nagy rokonszenvvel az eszmét. A pincérek lealázónak tartják a borravaló-ezresek elfogadását és azzal érvelnek, hogy ők nem koldusok, akik alamizsnákat kérnek fizetés helyett. A kérdés kétségtelenül sok disputára és harcra fog okot adni és a pincérek máris azzal fenyegetőznek, hogy a borravalórendszer visszaállítása esetén sztrájkba lépnek. — Cséplőgép-tulajdonosok figyelmébe ! Felhívom a cséplőgéptulajdonosok figyelmét a cséplési idényre való tekintettel azon körülményre, hogy mindennemű műszaki cikkeket, gépszíjakat, gépés hengerolajokat, gépzsirokat, golyóscsapágy tawottát, tömítéseket, Ewart-láncot, dobsineket, mázsákat, F. S. gyártmányú golyóscsapágyakat stb. a legelőnyösebb árban és kedvező fizetési feltételek mellett a legjutányosabban csakis Faragó Sándor gép- és műszaki kereskedőnél, Békéscsaba Andrássy-ut 50. szerezhetik be. Mielőtt szükségleteit máshol szerezné be, kérjen saját érdekében árajánlatot. — A békés vármegyei munkanélküliség enyhítése. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara különösen Békésmegyében nagyobb mérvben jelentkező gazdasági munkanélküliség enyhítésére azt javasolta a földmivelésügyi miniszternek, hogy a közúti program keretében már amúgy is tervezett munkálatot mielőbb indítsa meg. A programba vett munkálatok eddig azért nem indulhattak meg, mert a gazdaközönség jelenlegi súlyos helyzetében útadóját és a közmunkaváltságot nem tudja, vagy csak elenyésző csekély százalékban tudja fizetni. Hogy tehát a munkálatok azonnal megkezdhetők legyenek, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara arra kéri a földmivelésügyi és pénzügyminisztert, hogy Békésvármegyének ez év második felében esedékes közúti adójának összegét kamatmentes kölcsön alakjában már most előlegezze. Ugyancsak a munkanélküliség enyhítése érdekében szükségesnek tartja a már szintén tervbevett középületek építési munkálatainak megkezdését. IBODli OM Havasi csend. Ez alatt a cim alatt adja ki nyolcadik elbeszéléskötetét Péchy-Horváth Rezső, lapunk felelős szerkesztője. A kötetben, amely julius végén jelenik meg, svájci témájú elbeszélések foglalnak majd helyet és a szines lokáltónusok tetszetős keretül szolgálnak a svájci lelket megszólaltató történetekhez. A könyv megjelenésére legközelebb visszatérünk. Szlnli&K Kálmán Manci és Komlós Vilmos síkere Budapesten. A Színházi Élet nemrég megszavaztatta a közönséget : kiket tart alkalmasaknak arra kedvenc színészei közül, hogy pesti színpadon is felléphessenek. A békéscsabai szinikerületből Kálmán Mancit, Komlós Vilmost és Poór Miklóst ajánlotta a szavazók nagy szám8 és ezek hárman fel is léptek szerdán este a vidéki színészek estélyén, a Fővárosi Operettszínházban. Hármuk közül Kálmán Manci és Komlós érte el a legnagyobb sikert Ízléses és artisztikus táncaival. Művészetükről egyértelműen elismeréssel emlékeznek meg a fővárosi lapok. A Nemzeti Újság azt mondja, hogy táncduettjukat meg kellett ismételni, a Pesti Hirlaplkitünő táncosoknak irja őket és a többi lap is meleg szavakkal emlékezik meg művészetükről. Minden lecsúszott tőzsdés luftballont tölt. Mály Gerő kereskedősegéd lett. Három pesti pincér szerencséje és még sok aktuális riport jelent meg a Színházi Élet uj számában. Szép Ernő, Karinthy Frigyes, Szenes Béla, Hajó Sándor, Bus-Fekete László cikkéig Krúdy Gyula illusztrált novellája, Kőváry Gyula vicclapja, az aktuális premierek beszámolói és gyönyörű fényképfelvételei, szenzációs film-, vidék-, sport-, társaság-, divat-, autó-, képzőművészet-, grafológia rovat, a Royal Orfeum műsorának slágerkottája, az Ötórai vendég teljes szövege, mint darabmelléklet. Egy szám óra 8000 kor. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körut 29.