Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) április-június • 74-144. szám
1925-05-27 / 118. szám
Békéscsaba, 1925 május 27 BÉKESMEÖÍSI KOZLONX 5 sekre adott válasza után az egyesületi főjegyző felolvasta az egyesület működéséről összeállított évi jelentését. Majd Háros Antal fővárosi tanitó tartott nagy tetszéssel hallgatott, tartalmas szabad előadást a tanítóképzés reformjáénak szükségességéről. ÍA pénztáros jelentésének tudomásulvétele után Exner Aranka orosházai állami óvónő értekezett nagy szakképzettséggel óvodai kérdésekről. A mindvégig ünnepélyes közgyűlés a tanítói egység gondolatát és ennek megtestesítőjét, Rákos Istvánt ünnepelte és amikor elhalmozta a vezért szeretetének jeleivel, a tanítóság hálájának és köszönetének adott kifejezést azért a szilárd kitartásért és meg nem alkuvó vaskövetkezetességért, a -mellyel a tanítói egységet mindenkor szemelőtt tartva, végezte az elnöki tiszttel járó, sokoldalú tevékenységét. A 260 teritékes közebéd alatt az e'ső pohárköszöntőt mondta Farkas Gyula elnök a kormányzóra, Csizmadia András nemzetgyűlési képviselő Rákos Istvánra és a tanítóságra. Uhrin Károly Rákos Istvánt, mig Rákos István a magyar tanítóságot éltette. Brósz János a vendégekre, Sólyom János Farkas Gyula elnökre ürítette poharát. Péterffy Sándor tanító Szentkereszthy Tivadar kir. tanfelügyelőt köszöntötte fel. Fenyvessy Jenő a békésmeg>ei tanítókat, Háros Antal a magyar tanítónőket éltette. Kiiment Emil dr. Pálffy Béla 8pátplébánost köszöntötte, aki válaszolva, gyönyörű beszédben emelte ki különösen a tanyai tanítóság nemzetnevelő munkáját. Az emlékezetes, szép közgyűlés előkészítésének fáradságos munkájáért Kiiment Emil tanítót, az orosházai járáskör elnökét minden elismerés megilleti, (d. j.) * Ádám Áruház Andrássy ut 25. Kitünö tartós kézimunka, cipők olcsó árban! népszínházuk, a „Kapitol" előadására. Természetes, hogy a 6000 főnyi közönség azonnal felismert bennünket s kért, hogy beszéljek hozzájuk. És hosszú évek óta, a háború után évekkel először történt meg, hogy a Kapitol-szinházban amerikai emberekhez német nyelven szóljanak. Ekkor történt az, ami életemnek mindig felejthetetlen emléke lesz. Az egész közönség felállott, a taps nem akart szűnni és a zenekar a „Deutschland, Deutschland über Alles"-t játszotta. Ez volt az első eset, amely a háború kitörése óta az ellenségeskedés jogát megtörte s ennek talán az volt az oka, hogy az amerikai nép nagyon tudja a sportrekordokat méltányolni. De bármi volt is az ok, látni való, hogy a német tudomány és művészet rövid időn belül visszaszerzi az egyidőre elvesztett rokonszenvet és elfoglalja azt a helyet, mely a világ kulturnépei közt megilleti 1 Háromszoros „Hoch 1" kiáltás és zugó taps ünnepelte Eckener mérnököt. A német társaság nagy t estélyt rendezett tiszteletére. Löwinger Imre a prágai német műegyetem hallgatója Ingatlanforgalom Békéscsabán az elmúlt héten a következő ingatlanok cseréltek gazdát : Zahorán János eladta 706 négyszögölnyi nagyréti szántójót Hrabovszki János és neje Medovarszki Máriának 19 millió 600 ezer koronáért; Uhrin János eladta 261 négyszögölnyi fürjesi szántóját Viszjan György és neje Racskó Máriának 14 q buzárt; Lyachó Andrásné, Laukó Judit és Fabulya Györgyné Laukó Ilona eladták V., Bercsényi-ucca 4. sz. házukat Bánszki János és neje Kovács Ilonának 130 q búzáért. Kisk. Ziehóvszki Pál, Jenő és Margit I., Horthy Miklós u. 48—50. sz. házának Vi6 részét megvette Ziehóvszki József és neje Méder Ilonka 12,800.000 K s 60 q búzáért. Nóvák György, János és Pál, Pluhár Mártonné Nóvák Judit IV., Berényi-ut 85. számú házának és 272 n.-ölnyi fürjesi szántójának "/24 részét megvette Bánszky Gy. 1 millió K-ért. Machlik Györgyné Mitykó Mária alsóvégi közös legelőből V 55 6 részjárandóságát megvette Drienyovszky Györgyné Tadanaj Mária 20 q búzáért. Zsilák Andrásné Maczák Dorottya felsővégi közös legelőből 7s28 részjárandóságát megvette BelankaPálné Mekis Judit 35 q búzáért. Bohus M. Györgyné Grjec* Tomó Judit és Kesjár Jánosné Grjecs T. Ilona III., Kistabán-ucca 9. sz. házét megvette Farkas Pál és neje Kazár Ilona 600 q búzáért. Kovács Mihály és neje Varga Mária V., Orosházi-ut 3. sz. házát megvette Majan Gyula és neje Zöld Margit 100 millió K-ért. Zsibrita Pál, János, Márton és György 278 négyszögölnyi fürjesi szántóját megvette Bánszki Mátyás és neje Pataj Judit 5 millió K-ért. Áchim János I., Wesselényi-ucca 23. sz. házának Ve ré.szét megvette Gveraj Jánosné Áchim Mária 25 q búzáért. 0»EE — Gyógyszerészgyülés Orosházán. E hó 25-én tartotta a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület békéscsabavidéki kerülete — melyhez Békésmegyén kivül Bihar-, Arad- és Csanádmegyék meg nem szállott részei is tartoznak — évi rendes közgyűlését Gyopárosfürdőn. A Réthy Béla elnöklete alatt megtartott közgyűlésen a kerület gyógyszerészei szép számmal jelentek meg és magas színvonalú eszmecserét folytattak a gyógyszerészi kar etikai és gazdasági kérdéseiről. A tisztikar megbízatása lejárván, újból megválasztattak: elnök: Réthy Béla, alelnök : Debreczeny Károly, titkár: ifj. Réthy Béla, választmányi tagokul pedig dr. Adler Miksa, Badics Elek, Benedicty Gyula, Forgács Károly, Holdy Kálmán, Mispál Frigyes, Radó Miklós, dr. Südy Ernő, Teffert Károly és Wieland Dénes. — A honvédség és a pénzügyőrség kölcsönös tisztelgése. A honvédelmi miniszter rendeletet adott ki a honvédség és a pénzügyőrség tagjai közti kölcsönös tiszteletadás szabályozásáról. A rendelet a honvédség és a pénzügyőrség tagjai között a gyakorlatban kifejlődött kölcsönös tiszteletadást kötelezővé teszi és annak végrehajtását a pénzügyminiszterrel egyetértve szabályozta. —Cserkészbarátok fi gy el mébe. A cserkészünnepségre nem kevesebb mint 60Ö cserkész érkezik Békéscsabára, amelynek közönsége lelkes szeretettel várja a kis vendégeket. A közönség soksok élelmiszert, süteményt, forralt tejet stb. ajánlott fel a vendégeknek s a felajánlások folyton, egyremásra érkeznek. A rendezőség ezúton is közli, hogy a felajánlott élelmiszerek átvétele szombaton és vasárnap történik meg. A süteményeket szombaton délután 2-től 7-ig és vásárnap délelőtt 10-től 12-ig veszik át a Rudolf-reálgimnáziumban (I. em. tanácsterem). A forralt tejet pedig vasárnap délután 6 órától kezdve lehet leadni ugyanott, a pincében levő konyhán. Szombattól déltől egyébként permanens cserkészszolgálat lesz a gimnáaiumban. — Elzárásra itélt lelkész. Mohácsy Lajos dr. celldömölki ev. lelkész egy egyszerű leánynak, Tóth Erzsébetnek megígérte, hogy — noha a kvóta betelt — mégis útlevelet szerez Amerikába, csak persze ez az „ügy" pénzzel jár, valakit meg kell „ebédeltetni" mondotta a tudatlan teremtésnek. A celldömölki szolgabíró a hívei boldogulását kivándorlással elősegítő lelkészt, aki az ügyletért 30 dollárt fáradtságának jutalmául kikötött magának — öt napi elzárásra és kétmillió korona pénzbüntetésre itélt, behajthatatlanság esetén pedig 20 napi elzárásra. Az ítélet kimondja, hogy Mohácsy a kevésbbé intelligens emberek tudatlanságát arra használta fel, hogy magának jogtalan előnyt szerezzen. — Békéscsabai ujságiró karriérje. A debreceni sajtó legtekintélyesebb orgánumának, a liberális „Debreceni Független Ujság"nak felelős szerkesztője a békéscsabai származású Farkas Lajos hírlapíró lett. Farkas annakidején a „Békésmegyei Közlöny"-nél kezdte szárnypróbálgatásait s első írásai lapunkban — amelynek munkatársa volt — jelentek meg. Eredeti és értékes tehetsége most megfelelő helyre juttatta az egykori békéscsabai újságírót. — A Munkácsy-cserkészcsapat május 2-iki előadására felülfizettek : Havran Pál és fia 300.000, Schwézner Károly és Kovács Mihály 200.000, 27. L- Kanizsav Dorottya leánycserkészcsapat 168.000, Kociszki Mátyás 165.000, Babinszky János 150.000, Gajda Béla 120.000, vitéz Rátvay Imre, Dobisz Zoltán, Gálik János, Kovács Lajos, Kozsuch István, Kaisz Gyula, Karácsonyi József, Könyves T. Kálmán, Koppányi Gyula, Lilinger István, Leelősi Albert, Mészáros Gyula, Mátis János, Molnár János, ifj. Mayerhoffer István, Németh Károly, Némethy János, Némedy Béla, Ondroviczky Pál, Petz József, Podsztrelen Endre, Péterffy Sándor, ifj. Such János, Szelner Antal, Uhrin Károlyné, Zlehovszky György és Zsiros Pál (Baross-u.) 100—100, Darida Károly, Kován Endre, Zsilák György, Singer Károly, N. N. Lőrinczy, Walthier Lujza és özv. Muszlay Gyuláné 50-50.000, Sajben Pál és Weisz Jenő 20-20.000, N. N. 15.000, Balogh Sándor 10.000 K-t, mely adományokért hálás köszönetet mond a csapatparancsnokság. Úgyszintén Gavenda László táncmester táncbetanitásáért. — Esküvő. Dr. Szondy Lajos tb. megyei főorvos és neje Sztraka Irén Boriska leányának ma délután fél 7 órakor esküszik örök hűséget a róm. kath. templomban hohkircheni Dux Károly mátételki főjegyző. — Meghalt a marólugos öngyilkos. Tegnapi számunkban megírtuk, hogy szerelmi csalódás miatti életuntságában marólúgot ivott egy Vidovenyecz Boriska nevü 20 éves leány, aki az Áchim L. Andrásucca 6. számú házban lakott. A szerencsétlen fiatal leányt a közkórházban a leggondosabb ápolás alá vették, azonban minden orvosi beavatkozás hiábavalónak bizonyult, mert a veszedelmes méreg teljesen tönkretette a belső részeit, úgyhogy kedden hajnalban kiszenvedett. Mivel a szegény öngyilkos a kórházban egyetlen pillanatra sem nyerte vissza az eszméletét, a rendőrségnek nem sikerült kihallgatnia és igy halálának okát titokként vitte el magával a sírba. A hozzája közelállók tudomása szerint szerelmi csalódás volt oka a fiatal leány életuntságának. Volt „Petőt i"- vendéglő Horthy Miklós-ut 14. sz. alatt Abonnensek elfogadtatnak! * Ádám Áruház Andrássy-ut 25. Elsőrendű szandál-, teniszés vászon cipők ! — Verekedés egy gyomai malomban. A Tiszavidéki Hengermalom és Tárház részvénytársaság gyomai telepén hétfőn délután több napszámos összeszólalkozott. A szóváltásból csakhamar tettlegesség keletkezett, amelynek során a munkások egyike bicskát rántott és egyik társát: Kucsera András 35 éves napszámost fejbeszurta. A szúrás olyan erős volt, hogy a sérült eszméletlenül esett össze. Kucserát a legközelebbi vonattal beszállították a békéscsabai közkórházba, ahol megállapították, hogy a szúrás következtében koponyarepedést szenvedett. Kucsera állapota rendkívül súlyos és életveszélyes. A szurkáló napszámost, akinek kilétét eddig még nem sikerült megállapítani, a csendőrség nyomozza. * A frakkos betörő. Erdődy Mihálynak, az országos hirü irónak e cimü szenzációs tárcáját közölte a Gazdasszonyok Lapja legutóbbi száma. Ez a lap ma a magyar úriasszonyok kedvenc lapja, mert az asszonyokat érdeklő, feltűnést keltő vezércikkein és tárcáin kivül hétről-hétre a legkitűnőbb tészta- és torta-recepteket is közli. Háztartási rovatain kivül, divatés kézimunkarovata Írásban és képben, valamint a gazdaság, kertészet és baromfiudvarról irt cikkek érdekesek és nívósak. Heti szinházlevél- és humor-rovata pedig szórakoztató. A gyermekek részére az ország egyik legkiválóbb meseköltője: Oszkár bácsi ir hétről-hétre kedves, tanulságos mesét. Előfizetési ár félévre 100 ezer korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Sólyom-u. 16. I. 10.