Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) április-június • 74-144. szám

1925-05-26 / 117. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba 1925 május 26 szereznie. Bejelentette még, hogy a vállalat a 24 millió korona alap­tőke mellett 114 millió korona tisz­ta nyereséget ért el 1924-ben. A nyereség nagy részét beruházá­sokba fogják fektetni. A közgyűlés ezután egyhangúan elfogadta az igazgatói, felügyelő­bizottsági jelentést és a tiszta nye­reség felosztásáról szóló javasla­tot. Majd Hollánder Lipót dr. fel­ügyelőbizottsági elnök tette meg jelentését a szómadások átvizsgá­lásáról, Kungl Károly dr. pedig is­mertette az 1924. évi mérleget, ame­lyet a közgyűlés elfogadott és a szokásos felmentvényeket meg­adta. Ezután megállapították a fel­ügyelőbizottság tiszteletdiját. A közgyűlés 1925-re a követ­kező felügyelőbizottságot válasz­totta meg: Hollánder Lipót dr.-t (elnökül), Vas Sándort, a Taka­rékegyesület igazgatóját, Lukács Oszkárt a Magy. Ált. Hitelbank cégvezetőjét, Schmeiszl Károlyt és Gyulay Jánost, a Hangya Ipar cég­vezetőit, dr. Szieber Nándort, a Sertésnagyvágó cégvezetőjét, Ascher Alfrédot, a Rosenthal gőz­malom tisztviselőjét, dr. Molnár Lajos orvost (Csorvás) és Czédly János gazdatisztet (Csorvás.) Indítványok nem érkezvén be, az elnök a közgyűlést berekesz­tette. Az osztalékok kifizetése a mai napon megkezdődik. Elitéltek a behozatali engedélyek hamisítóit Budapest, május 25. A büntető­törvényszék két napig tárgyalta a behozatali engedélyek meghami­sitóinak ügyét és ma hirdette ki az Ítéletet. Feiber Gézát 4 évi, Groch­wald Józsefet 9 havi börtönre, Giusztini Giovannit és Adler Antalt 2—2 évi fegyházbüntetésre Ítélte. Felber Gézát azonnal letartóztat­ták, Adlert, mivel büntetéséből 14 hónapot kitöltött, szabadlábra helyezték. Jön a reakciós szavazási javaslat Budapest, máj. 25. Értesülésünk szerint Szily Tamás egységespárti képviselő javaslatot terjeszt a Ház elé az egész vonalon való nyilt­szavazás mellett. As Iparos Dalárda hangversenye A békéscsabai daloskörök so­kasága között az Iparos Dalárdát ugy ismerjük, mint a legjobban képzett, legprecízebben összeta­nult, legmelegebb szívvel éneklő, legértékesebb hanganyagot képvi­selő dalosokat magában foglaló daloskört. A szombatesli szerep­lése ebben a meggyőződésünkben csak megerősit bennünket s ha még lehetne, ezután a dalest után még fűzhetnénk néhány dicsérő jelző az eddigiek mellé, a da­lárda értékeinek jellemzésére. A szombati dalest után — azt látjuk — a sok és szines dicsérő szó is csak erőtlen és gyenge elismerés volna azért a teljesítményért, ame­lyet a tökéletességig eljutott dalo­sok ma mór nyújtani képesek. Csak az országos nevű, azok közt is vezető értéket jelentő dalárdák tudnak olyan művészi élvezetet nyújtani, mint ez a kis csapat, amelyet most már joggal sorozha­tunk a kis magyar világ legjobb dalosai közé. A szombati dalest fél 9 órakor kezdődött, a Próféta-vendéglő ét­termében. Tiz pompás dalt adott elő a dalárda, leginkább Lányi Ernő halhatatlan, örökbecsű szer­zeményeit, amelyeket aztán olyan megrázó erővel és pompás elő­adói vénával mutatott be, hogy a dalkedvelő közönség soraiban nem egy meghatódott, arcot, könnyes szemet láttunk. És talán ez volt a legjellemzőbb sikere a dalárdának : közel férkőzött a szivekhez és me­legen megsimogatta a lelkeket. Nagyon tetszett a szép finn dal is, amelynek idegenszerű zenéjét meleg tónussal juttatták kifeje­zésre, mig a kvartett szereplése frenetikus tapsot és forró elisme­rést idézett elő. Ez a szereplés hivatasos művészeknek is dicsé­retére vált volna. A közönség áhítatos élvezettel, betelni nem tudóan hallgatta a kvartett pom­pás művészetét, amelyhez ha­sonlót csak ritkán van alkalma hallani. Külön meg kellene dicsérnünk minden egyes dalt, de ehhez sem elegendő tér, sem megfelelő di­csérő-szó halmaz nem áll rendel­kezésünkre. Csupán annyit szöge­zünk még le, hogy a csodálatosan szép dalok művészi készségű elő­adása minden hallgatóban csak megerősítette azt az eddigi hitet, hogy az Iparos Dalárda a város komoly és jelenlős értékei közé tartozik, amelyért csak hálatelt szivvel gondolhatunk a kitűnő kezekben levő vezetésre, de első­sorban Lukoviczky Endre kar­nagyra, aki páratlan energiával és fölt nyes tudással vezeti a dalár­dát mind közelebb és közelebb a tökéletesedés felé. A törvényszék zár alá vette Jakács Elemér vagyonát A 300 millió koronás letét, amelynek csak egy részét tudta visszaadni (A Közlöny eredeti tudósítása.) Néhány hónappal ezelőtt történt, hogy egy hírlapi nyílttéri közle­mény miatt Takács Elemér bé­késcsabai sertéskereskedő — aki magát nagyvágónak nevezte — konfliktusba keveredett egyik volt alkalmazottjával: Grosz Á. László­val. A volt tisztviselő burkoltan vádakat emlegetett Takács Ele­mérrel szemben, mire ez frontot változtatva, sikkasztás miatt fel­jelentette Groszt, akit a rendőrség egy napig őrizetben is tartott, szerepe teljes tisztázásáig. Ennek az ügynek meilékhajlá­saként ma szenzációs bűnügy pattant ki. Egy bécsi cég, amellyel Grosz Á. László összeköttetést tartott fenn, feljelentést tett a ser­téskereskedő ellen,azt hangoztatva, hogy ez a neki átadott 300 millió osztrák koronával nem tud, vagy nem akar elszámolni. A feljelentést a bécsi Jugoszlá­viai Allatbizományi Társaság tette meg Takács Elemér ellen a bé­késcsabai rendőrségen. A panasz ugy szólott, hogy a bécsi részvény­társaság a tél folyamén: 1925. február 18-án letétként átadott Takács Elemérnek — a Takács által aláirt kötlevél tanúsága sze­rint — 300 millió osztrák koronát. A kötlevélbe foglalt visszafizetési kikötések ugy szóltak, hogy Takács a 300 milliót azonnal és bármikor köteles visszafizetni a vállalatnak, ha ez a pénzt visszaköveteli. A bécsi vállalat nemrégiben szabályszerű felszólítást küldött Takács Elemérnek, akitől, a köt­levélben lefektetett feltételekre való hivatkozással, visszakérte a 300 millió osztrák koronát. Takács a felszólításra azzal felelt, hogy nem tudja visszafizetni az egész 300 milliót, meit az nincsen mór a tulajdonában ; legfeljebb csak egy részét tudja visszaadni. A bécsi cég erre kíváncsiskodott, mennyit tudna fizetni és Takács Elemér ekkor 274 millió 244 ezer osztrák koronával valóban el is számolt a részvénytársaságnak. A fenn­maradt 25 millió 756 ezer koro­nával azonban nem tudott elszá­molni. A közel 26 millió osztrák ko­rona hiény miatt ekkor a bécsi vállalat bűnvádi feljelentést tett a sertéskereskedő ellen az állam­rendőrségen. A követelést mór az uj osztrák valutában fejezték ki: 25.756 sillingben. A megindult bünvédi eljárás során a rendőrség kihallgatásra beidézte Takács Elemért, aki a kihallgatás alkalmával egész ko­molyan azzal igyekezett véde­kezni, hogy a bécsi cég kötlevelét olvasatlanul irta alá annakidején, anélkül, hogy annak tartalmát ismerte volna. A tartozást mind­ezek dacára elismerte és kijelen­tette, hogy a visszafizetés kötele­zettségének üzleti veszteségei miatt nem tudott megfelelni Az utóbbi időben ugyanis számos, jelenté­keny veszteség érte, amelyek üz­leti teherbiróképességet teljesen megrendítették. Takács Elemér vallomása kö­vetkezteben a gyulai törvényszék a bemutatott nyomozati iratok alap­ján elrendelte a bűnügyi zárlatot Takács Elemér minden ingó va­gyonára. Ezt a zárlatot a békés­csabai rendőrkapitányság már meg is tartotta, a bünügyi eljárás azon­ban tovább folyik, az egész ügy teljes tisztázásáig. Hetedfélmillió egy papirdollárért A dollárra festett kétnulla még nem teszi a százdollárost (A Közlöny eredeti tudósítása.) Naiv emberek, noha az újságok gyakran adnak hirt dollárhamisi­tásokról, még mindig áhítatosan tisztelegnek a magas számjegyet viselő, vadonatúj, ropogós ameri­kánus papírpénz előtt. Ilyenféle eset történt most Békéscsabán is, ahol a rendőrség egydollárosnak leplezett l e egy százdollárosként szeieplő papirrongyot. Az eset a maga körforgalmi bonyolódottsó­gában a következő: Schneck Ármin békéscsabai ven­déglős és szatócs f. hó 7-én egy darab 100 dolláros bankjegyet adott el Bohus György északame­rikai magyarnak, aki most ideig­lenesen Békéscsabán tartózkodik. A 100 dollárosról azonban csak­hamar kiderült, hogy hitvány ha­misítvány, mire a rendőrség nyo­mozása kiderítette, hogy a bankót olymódon hamisították, hogy egy egydolláros papírpénz l-es szám­jegye mellé két zérust festettek, oda pedig, ahol a számok betűk­kel vannak kifejezve, ugyancsak festékkel rajzolták fel a „hundred' szót. Schneck a rendőrségnek beval­lotta, hogy a furcsa százdollárost Kacsán György békéscsabai lakos­tól vette, aki jelenleg Gabrilla­pusztán tartózkodik. Kacsónt szin­tén kihallgatta a rendőrség, mire kiderült, hogy Kacsán nemrég a vonaton, amikor Tiszalucról Bé­késcsabára utazott, a 100 dollárost Szolnokon egy ismeretlen, 40—50 év körüli elegáns szőke úrtól vásárolta 6,500.000 koronáért. Ez az idegen amerikainak mondotta magát és állítólag Romániába utazott. A rendőrség az ügy szereplőinél házkutatást lartott, amely azonban nem vezetett eredményre. A nyo­mozás tovább folyik a szőke ide­gen személyazonosságának meg­állapítása céljából. HÍMEK Dr. Ötlet János észrevételei Szerdán tartották a Fiúméban Laubner József bucsuestjét s ezen — mint hallom — a polgármester ur pohárköszöntőjében egy na­gyon helyénvaló ötletet pendített meg, olyasvalamit, hogy vajha Békéscsabán egy komoly sajtó­orgánum megörökítené ami ér­tékeinket, értve alatta termé­szetesen a mi kiváló egyénisége­inket. Minden szerénytelenség nélkül állithatom, az egyedüli, komoly sajtófórum ma magam vagyok Békéscsabán. Mert ki tekinthetné komolynak azt az újságot, ame­lyik az első meg a második olda­lon folytonosan szekálja zsidó pol­gártársainkat, a harmadik meg a negyedik oldalon pedig hozzájuk csalogatja a felébredni nem akaró keresztényeket? Vagy — tiszte­lettel legyen mondva — komoly­nak vehető-e a másik, amelyik szabadságról, testvériségről, egyen­lőségről, választójogról, szociális szellemről cikkezik ? Ugyan kérem, hát ki veheti az ilyesmit manap­ság komolyan ? Világos, hogy a sajtóhivatásának tudatától magam vagyok egyedül áthatva. És én teljes mértékben átértve a polgármester ur gondo­latát, meg is akartam indítani egy ilyen cikksorozatot a mi értékeinkről, hadd tudja meg az ország. Dehát cso­dálatosan jártam. Mikor ennek híre szaladt, egyszerre minden oldalról tiltakozás zudult fel. Le kell itt szögeznem a tényt: ami­lyen hihetetlen serények, lelkesek, sőt szinte tülekedők a mi közéle­tünknek kimagasló értékei akkor, ha a köz javáról és a köz érde­kében való hangemelésről van szó, épp olyan szerények, ha az ember érdemeikről akar megem­lékezni. Azt, hogy az ember ne­vüket megemlítse az újságban, még csak elviselik, sőt egyesek mintha szívesen is vennék, de az érdemeiket a nagy nyilvánosság előtt kiteregetni, az ellen az ő szerénységük azonnal tiltakozik. Ezen dől meg az én törekvé­sem, hogy a polgármester ur gon­dolatán felbuzdulva bemutassam a mi, szellemi értékein­ket. 0, de vannak nekünk egyéb, jelentős, anyagi értékeink. En például őszintén nem tudom meg­érteni Hollánder doktor urat, meg a Reisz Hermann urat, hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom