Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) október-december • 213-287. szám

1924-10-05 / 217. szám

Békéscsaba, 1924 október 5 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 3 Női köpeny, kosztüm, uccai és menyasszonyi puhák, az összes férfiruhák a legszakszerűbben készülnek Németh Árpád női ás férfi divattermáben Andrássy-ut 49 Szövetekből állandóan nagy választék. Angol munkához kézileányok felvétetnek. — A testnevelési bizottság ülése. A városi testnevelési bizott­ság ma ülést tartott, amelyen a testnevelési vezető ismertette a Levente Egyesület vasárnapi ala­kuló közgyűlésének programját. Ezután előkészítették a közgyűlést és megállapodtak az egyesület tisztikarának névsorában, amelyre nézve javaslatot fognak tenni a vasárnapi közgyűlésnek. Az ala­kuló közgyűlés ma, vasárnap dél­előtt 11 órakor lesz a városháza nagytermében. Előtte propaganda­ülés. Az ünnepi beszédet Rell La­jos dr. főgimnáziumi igazgató mondja. Ezután lesz az alakuló közgyűlés, amelyet a városi test­nevelési vezető megnyitó beszéde vezet be. Rell Lajos dr. ünnepi beszédet mond, majd megválaszt­ják a tisztikart és a választmányt. Ezután az elnök zárószavai kö­vetkeznek, amelyek után a köz­gyűlés véget ér. Itt emiitjük meg, hogy a belügyminiszter engedélyt adott, hogy ma, vasárnap a városi testnevelési alapra a város terüle­tén gyűjtést tarthassanak. A gyűj­tést a mentők és a cserkészek az uccákon 8—10 persellyel fogják gyakorolni. A gyűjtött összeg az oktatótanfolyam vezetőinek fizeté­sére, az adminisztráció költségeire és sportfelszerelések beszerzésére fog szolgálni. — Gyászhír. Lapunk zártakor értesülünk, hogy a városszerte szeretetnek örvendő Schey Já­nosné szül. Simonidesz Mária néhány napig tartó súlyos bete­geskedés után 38 éves korában ma délutón 4 órakor csendesen elhunyt. A fiatalon elhalt úrnőben Schey János, a Váiesfejlesztő rt. igazgatója feleségét gyászolja. A tragikus haláleset hire az egész városban nagy megdöbbenést és őszinte részvétet keltett. — A KAVE választmánya 6-án este 8 órakor ülést tart a Keres­kedelmi Csarnok helyiségében, melyre a választmányi tagokat ez­úton is meghívják. — Békeminöség és legolcsóbb árak. Társaságokban és össze­jövetelek alkalmával örömmel tár­gyalják az emberek, hogy a régi jó békebeli minőségű eredeti angol szövetek milyen olcsón sze­rezhetők be a világhírű Semler­cégnél. A cég békebeli férfi és női divatkülönlegességei, melyek választéka egyedülálló az egész országban, vételkényszer nélkül rendelkezésre állanak a .nagy­érdemű vevőközönségnek. Eppen­ugy közbeszéd tárgya az a rend­kívüli kedvezmény, melyet az óriási forgalom folytán felgyülem­lett maradékoknál nyújt a Semler­cég (Budapest, Bécsi-ucca 7. és Koronaherceg-ucca 9.), az ország legnagyobb szövetáruháza, mely a közönség érdekeit eddig is min­dig szemmel tartotta. Ma, amikor a magas munkabérek mellett csak a legtartósabb kelméket érdemes feldolgozni, ajánlatos mindenkire nézve, hogy megragadja ezt a kedvező alkalmat. — Kérelem. A Magyar Nemzeti Szövetség ezúton is kéri tagjait, hogy hétfőn, október 6-án délelőtt 9 órakor a róm. kath. templomban tartandó gyászistentiszteleten, va­lamint a délután 3 órakor a Kossuth-szobor előtt rendezendő emlékünnepen megjelenni szíves­kedjenek. — Felhívás. Mitykó János volt angol hadifogoly elmaradt hadi illetménye ügyében a Népház 7. számu szobájában sürgősen jelent­kezzék- \ — Vásár Eleken. Az eleki or­szágos kirakó- és állatvásárt ok­tóber 11- és 12-én tartják meg. — Lakásigénylők jelentkezze­nek ! A végzetes lakásínség eny­hítésére megindított országos moz­galomba immár belekapcsolódott a legtöbb vidéki város is. Sok ezer hasonérdekü ember szövetkezelt egységes táborba, mely szervez­kedésnek máris mutatkoznak ör­vendetes eredményei. Városunk­ban most indult meg ez igénylők tervszerű összeírása, miért is fel­hivatnak az érdekeltek, hogy Szo­tyori István urnái, ki helyben az összes ügyek intézésére megbízást nyert, mielőbb jelentkezni szíves­kedjenek. Hogy a sürgősen meg­indítandó építkezéseknél a feldol­gozandó hatalmas anyagot bizo­nyos sorrendben intézhessék, leg­elsősorban olyanok jelentkezze­nek, akik némi tőkével rendelkez­nek. Az összeírás díjmentesen tör­ténik. Az Orsz. Közérdekű Lakás­építő intéző bizottsága: Bonitz Ferenc volt miniszteri tanácsos, Bottlik József ny. főispán, nemzet­gyűlési képviselő, dr. Brody Ernő ügyvéd, a Lakók Orsz. Szövetsége elnöke. Fáy Sándor ügyvéd, a L. 0. Sz. főtitkára, Kaas Albert nem­zetgy. képviselő, Kállay Tamás nemz. képv. Péterfalvai Molnár Dezső altábornagy, Rubinek István dr. gazd. főtanácsos, nemz. képv. Szemző Ernő v. áilamtitkár, Uri Lajos táblai tanácselnök, a Kert­város Szövetkezet elnöke. Temes­váry Imre műszaki főtanácsos, nemzetgyűlési képv. Wagner Ká­roly dr. v. igazságügyi államtitkár, Zsombor Géza v. államtitkár. La­kásigényt bejelentő ív aláírása még semmire sem kötelez és csak arra szolgál, hogy az igy megál­lapított igények alapján a rendel­kezésre áiló anyagi erőket vállal­kozásunk hitellel kiegészítve, a jelentkezők kívánságának mielőbb megfelelhessen. Keztyűk, divatharisnyák, nyakkendöujdonságok és galiérok DMC pamutcérnák és az összes rövidáruk nagy választékban, szolid, szabott árakon Rékay divat- és rövidérusnál Békéscsaba, Berényi-ut 1 Ayilítér E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség Értesítés Értesítem az igen tisztelt vásárló közönséget, hogy Löwinger és Fa­ragó-cégből Löwinger Márton ur barátságos uton történt kiválása következtében a céget saját ne­vem alatt tovább vezetem. Kérem, hogy további bizalmuk­kal megtisztelni szíveskedjenek. Faragó Sándor, gép- és műszaki kereskedő, Andrássy-ut 50. SZÍNHÁZI REKLÁttFÜGGÖNYRE HIRbETÉS előjegyzést elfogad: GaubeK József hirdető irodája, Kispest. Postafiók: 8. Békéscsabán a Nádor-szálló portása Kedvező fizetési feltételek I Önkéntes házárveres Szarvasi-ut 58. számu 3 szoba és mellékhelyiségekből álló cserepes lakóház szép portával vasárnap, október 5-én délután 3 órakor önkéntes árverésen el lesz adva. Kikiáltási ár 260 mázsa buza. Vételár 3 hónapon belül fizetendő. Bánatpénz 25 mázsa buza ára. TEMVJEK É P I T M É B PÁRKÁNY FŐiMÉRNÖK IRODÁJA október elejétől: BÉKÉSCSABA, KOCZISZKY-PALOTA É P I T III1MT Értesítés Értesítem a t. vevőközönséget, hogy Andrássy-ucca 10. sz. alatt levő keztyü- és divatüzletemben a rövidáru cilikeket is s csipke, szalaghimzés, diszzsinór stb. nagy választékban van raktáron Tisztelettel Dentsch Erzsébet Árverési hirdetmény Október 6-án délelő't 9 órakor a Vetter-ucca 13. számu házban könyvek, irodalmi füzfetek, Író­asztal felszerelések, utazó vessző­kosár nyilvános árverésen el­adatik. Felvilágosítást nyújt dr. Hoffmann Lajos ügyvéd. Apróhirdetések Előfizethet és hirdetéseket feladhat: Helyben: Engel hírlapüzletében, Kardos Jakab vegyeskereskedésében (a laktanyával szemben) Corvina könyvkereskedésben és Rózsa Her­mann üzletében (Szarvasi és Berényi ut sarok). Buzakölcsönöket keresünk ügyfeleink részére na­gyobb tételekben, buza kamatra, ingatlan biztosítékkal. — Város­fejlesztő Részvénytársaság. Pénzintézeti iparvállalati részvényeket adunk­veszünk. Városfejlesztő Rt. Eladók Jósika-ucca 32. számu ház 1 hold földdel és 56. számu ház 2 hold földdel, valamint Kun-ucca 13. sz. alatti háztelek, sürgősen. Felvilá­gositást nyújt dr. Biró Emil ügyvé d. Műhelyvezetőnek keres komoly és megbízható szabó­segédet vagy önálló mestert, ki ugy a magyar, mint a német szabóság­ban teljes gyakorlattal rendelkezik. Úgyszintén több szabósegédet jobb raktári munkára, esetleg külső mun­kásokat is felvesz Zsíros Pál férfi­szabó, Baross-ucca 20. Perfekt gépírónő, ki a könyveléshez is ért, jó fize­téssel azonnal felvétetik. Cim a kiadóhivatalban. Két szoba konyhából álló lakást keresek disznótartási joggal ügyfelemnek II., III., VI. kerületek beJső részein, hajlandó vagyok bármily magas bért fizetni. Hoffmann Lajos ügyvéd Füszerűzlet italméréssel november 1-től bérbe kiadó. — Ugyanott két kenderföld beltelek eladó. Bessenyei-ucca 102 (az udvarban .) Rövidáru szakmabeli segédet felvesz Silberstein Ignác Utóda. Festett bútorok, székek szolid árak mellett állandóan rak­táron IV., Hajnal-ucca 5 . sz. alatt. Régi magyar könyveket és klasszikus munkákat, (Jókai, Mikszáth, Herceg) keresek. Aján­latok e lap kiadóhivat alába. Pénzkölcsönt kedvező feltételekkel közvetít, magvakat, terményt vásárol Atlas részvénytársaság Jók ai-ucca 2. Házi szappan kapható Atlasznál, Jókai-uc ca 2 sz. Tanulólányok felvétetnek Ratay Zsófia női divat­termében^n^^Szigligeti-ucca4^s^ .Egy kiíuto llut jó fizetéssel keresek. Engel-tőzsde Nádor mellett. Kosztümök ós télikabátok legszebb ós legelegánsabb kivitelben készülnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom