Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) október-december • 213-287. szám
1924-12-16 / 276. szám
Békéscsaba 1924 december 16 BFIKESHEOYEI KÖZLÖNY 3 7J0S izíos A szamlálásáórakor : 51, Bor981, ed 1, 3. 4 leadott iszámlát meg a zatainak ogó I A szovpületére nták fel hangjai lobogót, t rövid A váütyülésnemtet•íözésre ÍS k : állami ísainak dijszatályban :lő dijlik, felbélyeglás illesz iféjébetr 15. A 3 ügyéig értekét leag nélizelebb hogy anyag biráló il, ugy a jövő latároíseti 15. A ülésén bejeviselők yalták. sndvaiGasz/, BoLajos, Menys, Fáért Ret, legc miatt, s kedIjén a slat 10. szerekor ért fetik . Lanrvényja köagházhogy st sujt róságitt tiszírt. — A soproni ev. teológusok I Békésmegyében. Évenként más és más vidéken tesz missziós látogatást karácsony és húsvét táján a soproni—pécsi egyetemhez kapcsolt ev. theológiai akadémia ifjúsága. Ez évben a következő egyházközségekben tartanak vallásos estélyeket: december 15-én, hétfőn Mezőberényben, onnét kedden Tótkomlósra, innen Orosházára, majd Kondorosra és Szarvasra érkeznek. A theológiai hallgatók összesen tizenhármán lesznek dr. Deák János egyetemi tanár vezetése mellett. Mindenütt az emiitett egyházak körében ünnepélyes fogadtatásban részesülnek. A jövendő lelkipásztorok között békéscsabai, szarvasi és kondorosi ifjak is vannak. * Singer a házban, Arany a családban. — Be kell jelenteni az állatelhullásokat. A polgármesteri hivatal közhírré teszi, hogy a háziállatok birtokosai s mindazok, akik háziállatok gondozásával vannak megbízva, kötelesek a birtokukban levő háziállatok megbetegedését vagy elhullását a városházán bejelenteni. Miután városunkban jelenleg járványszerüen uralkodó ragadós száj- és körömfájásból kifolyólag arról győződtek meg a hatóságok, hogy az állattulajdonosok kötelességüknek nagyon gyéren tesznek eleget, figyelmeztetik a közönséget, hogy a mulasztókkal szemben a törvény szigorával járnak el. — Festőszakiskola megnyitása. December 16 án, kedden délután 5 órakor a polgári fiúiskola II. emeleti fizikai teremben a festőszakiskola megnyílik. Az érdeklődő szobafestő- és mázoló-mestereket és segédeket tisztelettel meghtvja a vezetőség. — Ötven miliós lopás. Fülöp Sándor biharkeresztesi gazdálkodóhoz a napokban egy ismeretlen kályhássegéd állított be és felajánlotta, hogy olcsón rendbehozza a cserépkáiyháit. Fülöp meg is bizta a kályhák javításával az ismeretlent, aki kályhajavitás közben összeszedte a háiban talált értékes ingóságokat, ékszereket és több millió korona készpénzt, azután megszökött. A kár 50 millió korona. A biharkeresztesi csendőrség megkeresésére a rendőrség megindította a nyomozást, mert valószínűnek tartják, hogy a tolvaj ide jött a lopott értékekkel. — Köszönetnyilvánítás. A „MalbischArumim''-egyesület által történt gyűjtés alkalmával, hogy a szegény gyermskeket téliruhával elláthassa, az itt következők adakoztak, melyért ezúton is köszönetet mond az egyesület vezetősége. (Folytatás} : Dr. Prónai Ernő, Böhm és Hoffmann, Schwartz Adolfné, Klein Vilmos, özv. Back Lajosné, Hegedűs Bernát, Friedmmann Mórné, özv. Ádám Lajosné, Weisz Jenő, Frinda Ferenc, özv. Kardos Jakabné, Meisel Sándorné, Reisz Miksa, Klein Mór, Vágó Ella, Takarékpénztár R -T., Rosenberg Izidor, Hajós és Vas, Kun József, 30—30 ezer, Rózsa Hermann, Szalai Jenő, Fonféder Vilmos, Alexander Márton, dr. Reisz Józsefné, Guttmann Dávidné, Gráb Gyula, Tevan Jakabné, dr. Vas Vilmos, Richtseit Péter, Gráb Gyuláné, Weisz Fülöp, Róth Zsigmond, Ritler Jakabné, Weinberger Salamonná, Friedinann Jenő, WeiSz Albertné, Löffler Ignácné, Löffler Manóné, Klein Henrik, Nuszbaum Mihály, Odzé Ignác, Weisz Eliásné, dr. Kalmár Mórné, Benjámin Jakabné, Vajda Endréné, Schwartz Emánuelné, Grünwald Dávid, Reiner Béláné, dr. Hoffmann Lajosné, Leipniker Sándor, Klein Ádám, Rosenbaum Ignácné, Freiberger Mártonná 25—25 ezer koronát. * Egy Singer-varrógép a legjobb karácsonyi ajándék. Kapható kizárólag Singer Co. varrógjp részvénytársaságnál Békéscsaba, Andrássy ut 11. (Löffler-házban.) — Az Összes magyar és külföldi regényujdonságok, Ady, Babits, Móricz, Erdős Renée stb. legújabb müvei raktáron vannak és kaphatók dr. Gyöngyösi és Gruber könyvkereskedésében. Ugyancsak előnyös részletfizetési feltatelek mellett ls kaphatók. Ifjúsági ajándékkönyvek a legnagyobb választékban. A legalkalmasabb és legolcsóbb karácsonyi ajándék. — Az uj uralom következménye: a szeszkontingens felemelése. A cseh minisztertanács elhatározta a szeszkontingensnek 400.000 hl.-ről 520 ezer hL-re való felemelését, ugy, hogy az erre vonatkozó rendelet megjelenése a közeljövőben várható. A szeszárak megállapítására vonatkozó tárgyalások eredménye előreláthatóan az lesz, hogy az árak változatlanul fennmaradnak. A fölemelt szeszkontingens felosztása ugyanolyan módon fog történni, mint az elmúlt esztendőben, vagyis az összkonting^nsnek 65 l/a százalékát, azaz 337.590 hektolitert kapnak a mezőgazdasági szeszgyárak, 29 l/a százalékot, vagyis 147.500 hl-t az ipari gyárak és 5 százalékot, azaz 25.0J0 hit az élesztőgyárak. A kontingens felemelését állítólag az a körülmény tette szükségessé, hogy a szeszkészletek nagymértékben megcsökkentek : ugyanis mig a mult év szeptember 1-én 356.000 hl. volt a szeszkészlet, addig ezidén csík 160.000 hl. Intelligens embernek nem okozhat gondot a karácsonyi ajándék kérdése. Legolcsóbb, legszebb, leghasznosabb a könyv 1 könyvüzlet ében ÍS-st. István-tér 16) minden könyvet mogkiphat. Ifjúsági könyvekből dus választék Részletre is kaphatok : Madern mapr regtoifirák: Molnír F.. Hjitai Jjnő, Szöllőssy Zi., Oholnoky, Bdrtóky stb. raivei 10 gyönyörű vászonkötésben, tokb in á^a 540.coo, hxvi részlet 125.ooo K. Külföldi regényíróit: Balsac. Shaw, Chesterton, Hermina (.letteden Gabert) stb. mivek előkelő vászonkötésben 10 kötet ára 58 i.ooo, havi réssiet 14o.ooo K. Benedek-Wiegisr: líiláiiradalom történél két foliáns kötet egybekötve, a legtökéletesebb ilynemű magyar munka ára 252.000, havi részlet 63.ooo K. Muther: Festőművészet története: ~ szép foliáns kötet bő illusztrációkkal ára 28o.ooo, h ivl részlet 7o ooo K. Klasszikus regénytár: a világirodalom össza^yüitött renakei, az eredeti béksbali kötésben ára 3,159.000, hivi részlet 75o.ooo K. 12 hatalm is kötet, képekkel, legteljesebb magyar világtörténet ara 2,190.000, havi részlet Soo.ooo K. Dostojevszky összes munkái: Eddig 9 kötet finom könyvtári kötésben ára 714 ooo, havi részlet 18o ooo K /1>n:llett tetszés szerint összeválogatott kouyu;kct (tehát újdonságokat is) adunk részletre. H legkedvezőbb alkalom, hogy könyvtárának alapját migucsse, vagy bogv könyvtárát kiegészítse. Szinház A színtársulat bemutatkozása. Ma nyilnak meg a szinház kapui, hogy újra 5 hónapig a magyar művészetet hirdessék benne. Bamutatóelőadásul Lengyel Menyhért világhírű darabja, az Antónia kerül szinre. Az Antónia a Vígszínház szenzációs sikere volt, egy félévig állandóan zsúfolt házak előtt került szinre és előadásainak sora csak akkor szakadt meg, amikor Fedák Sárinak Ame rikába kellett mennie. Az Antoniá ban mutatkozik be a drámai en semble, amelyet teljesen újra szer veztek. Vághy Panni, Tóth Maeda Pintér Rózsi, Asboth Lili, Poo Miklós, Zilahy János Petrik Jó zsef, Kárpáthy Pál, Szilágyi Ala dár és Gáspár Endre játszák a darab főszerepeit. Az Antóniát szerdán megismétlik. Heti miisor: Kedd : Antónia. A) bérlet. Szerda: Antónia. B) bérlet. Csütörtök : Offenbach. A) bérlet. Péntek: Sztambul rózsája. B) bérlet. Szombat •• Éj királynője. A) bérlet. Operett újdonság. Ipréhirdetés eh Előfizethet és hirdetéseket feladhat: Helyben Engel hírlapüzletében, Kardos Jakab vegyeskereskedésében (a laktanyával szemben) Corvina könyvkereskedésben és Rózsa Hermann üzletében (Szarvasi és Berényi ut sarok). V árosfejleszt5 R.-T. Békéscsabán. Gazdasági-, ipariüzemeket alapit, szervez, továbbfejleszt. Lakóházak, utak, gyalogjárók építését tervezi, vezeti financírozza, Alkalmas, száraz raktárhelyiság a centrumban kerestetik. — Cim a kiadóhivatalban. Tőzsde Ang. Magy. 40. Magy. hitel 522, Jelzálog b. 74, Keresk. bank 1225, Pesti h. első 3610, Bors.misk. 202, I. bpesti gm. 141, M. ált. kőszb. 3330, Athenaeum 104. Ganz-Dan. 3320, Ganz vili. 1600, Hoffherr 132, Georgia 437, Mezőhegy. 205. Egy. fa —, Zabolai 56. MFTR 215, Goldberger 175, Danica 96. Gabonatőzsde Budapest, dec. 15. Hiv. árak: 76 kg.-os tiszav. buza 490—4225, egyéb 4875—490, 78 kg.-os tiszav. buza 4975-500, egyéb' 495-4975. rozs 4175-420. tak.-árpa 400-420, sörárpa 470—500, uj zab 395—405. köles 260-270. tengeri 250-255. repce 660-680, korpa 220-225. Ferencvárosi sertésvásár déli zárlata : Árak : könnvü 21000— 24000, közép 23000-25000 nehéz 24000-27500. Magyar Nemzeti Bank devizajelentése : Valuták : Napoleon , Angol font 343000—347000, Léva 529-535, Dollár 73070—73650, Francia frank 3942—3962, Osztrák korona 103-60—104-10, Belga frank 3613—3641, Lei 371-373, Szokol 2198— 2218, Svájci frank 14135—14275, Dinár 1076-1196, Hollandi forint 29315—29565, Dán korona 12680—12810, Norvég korona 10900— 11060, Svéd korona 19570-19720, Lirm 3148—3178, márka 17270—17420. Devizák: Brüsszel 3643-3661, Belgrád 1098—1102, Amsterdam 29615—29765, Szófia 534—536, Bukarest 371—373, Kopenhága 12880-12950, Krisztiánia 11103—11160, London 345000—347000, Milánó 3168—3184, Páris 3942—3962, Prága 2218—2230, Svájc 14240—14310, Stockholm 19820—19920, Bécs 103-60-104-10, Newyork 73520-73900. Berlin 17470—17560.' Hirdetmény A tavasszal építkezni szándékozók lehetőleg már most szerezzék be az anyagokat. Legolcsóbb és kitűnő anyag alap- és zoklifalba a terméskő. Megrendelhető a kőbányavállalat vezérképviselőjénél, Párkány Simon főmérnöknél, Békéscsaba, Kocziszkypalota. Darabos, pormentes carbid waggontételig minden mennyiségben legolcsóbban kapható KUGELSÁMUEL Tas- és festékkereskedésébe a Békéscsaba Alapíttatott 1865. Telefon 48. Cég-tulajdonos : RÓKA O C S Z T 4 V RESZLETFIZETESRE újból bapbatób a SINGER VARRÓGÉPEK * SINGER CO. VARRÓGÉP RÉSZV.TÁRS. Békéscsaba, Andrissy-ui II. (Lőffiep>házban)