Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) október-december • 213-287. szám
1924-10-23 / 232. szám
Békéscsaba 1924 október 23 BEKÜSMEGYII KO^LÖNT 3 — A szegedi szinház operaegyüttesének vendégjátéka. Az Aurora kör vezetősége közli velünk, hogy a szegedi szinház operaegyüttese két estén fog városunkban vendégszerepelni. November 5-én, szerdán a Faust, 6 án, csütörtökön a Traviata c. opera kerül előadásra teljes zenekarral, kórussal és díszletekkel. — Az alispán javaslata a közigazgatás egyszerűsítéséről. A belügyminiszter rendelete a közigazgatási ügyvitel körében eszközölhető egyszerűsítésre vonatkozó javaslatok megtételére hívta fel a vármegye alispánját. Ebben a tárgyban Kovacsics Dezső dr. főispán, Daimel Sándor dr. alispán és Konkoly Tihamér dr. főjegyző értekezletet tartottak, amelyen • együttesen elkészítették a közigazgatás ügyvitelének egyszerűsítésére vonatkozó javaslatot, amely a vármegyei hivatalos lap legközelebbi számában fog megjelenni. A javaslat a vármegye három vezetőjének hosszú közigazgatási praxisóból szűrte le a legszükségesebbeket, ugy hogy ha a javasolt változtatásoknak csak felét valósítanák is meg, a közigazgatás rendkívül nívós, gyors és egyszerűbb lenne s a mainál sokkal kitűnőbb. Az alispánok javaslatait egyébként egy, még az ősz folyamán összehívandó közigazgatási értekezleten fogják megtárgyalni a belügyminisztériumban. — Az Aurora-kör választmányi ülése. Hétfőn este tartotta az Aurora-kör választmányi ülését dr. Reisz Miksa elnöklete alatt, amelyen dr. Révész Sándor titkár ^ számolt be a kör működéséről és további programjáról. Az előkelő nivóju és éidekes hangversenyprogramon kivül elhatározták a házi hangversenyek és felolvasások ujabb rendszeres felelevenítését. Az irodalmi szakosztály a centennáriumok alkalmából Jókai és Csokonai ünnepet készít elő. — Aranykoronás tagdijak a Gazdasági Egyesületben. A Békésvármegyei Gazdasági Egyesület egyik legutóbbi közgyűlésén ugy határozott, hogy a rendes évi tagsági dijakat aranykoronás, helyesebben : buza-alapra emeli fel. A tervek szerint a legkisebb tagdíj 2 kiló buza mindenkori ára lenne. A határozatot felterjesztették a földmivelésügyi miniszterhez, aki ma arról értesítette az alispánt, hogy a buzaalapu tagdijak szedésébe beleegyezett. — A KAVE teaestélyeket rendez. A KAVE választmánya ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a fiatal sportegyesület anyagi erejének gyarapítására megindított társadalmi mozgalmat kiszélesítik és az eddiginél erélyesebben bonyolítják le. Általában az egyesület fejlesztését tűzték ki a legközelebbi célul és ennek érdekében elhatározták, hogy a tél folyamán intim teaestélyeket fognak rendezni. A meleghangulatu, családias jellegű teaestélyek bizonyára megfelelő támogatásre fognak találni a közönség részéről. Az első teaestélyt már novemberben rendezik meg. — Az orosházai sertéshizlaló szemléje. Az Orosházai Sertéshizlaló és Husipari Rt. legutóbb sertéshizlalót létesitelt. A telep szemléjének megtartására és ellenőrzésére a minisztérium Kolozsváry Sándor dr.-t küldte ki. — A hadirokkantak októberi járandóságai. A népjóléti miniszter a békésmegyei hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és árváknak 350 millió koronát utalványozott ki októberi járandóságaik fejében. Az összegből 145 millió a rokkantaké, a többi pedig az özvegyek és árváké. — Búzaár a buzaértékü tartozásoknál. A Pénzintézeti Központ közhírré teszi, hogy a buza záloglevelek folyósítására a buzaértékre szóló kölcsönök törlesztő részletei fizetésénél és a záloglevelek kamatszelvényeinek beváltásánál átszámítási kulcs gyanánt egy métermázsa buza fejében 411.719 koronát kell alkalmazni. — Nem lesz ipartestület Békéssámsonban. Békéssámson község iparosai saját, külön ipartestületet akartak alakítani és ehhez a vármegye engedélyét kérték. A vármegye felhívására á szegedi Kereskedelmi és Iparkamara véleményt adott a kérdésről, de ugy nyilatkozott, hogy Békéssámsonon kevés iparos él, tehát kevés lenne az ipartestület jövedelme is, ennélfogva a külön ipartestületet nem véleményezi. A szakvélemény alapján most az alispán az ipartestület felállítását nem engedélyezte. — Uj sportegyesületek a vármegyében. A belügyminiszter a Szarvasi Munkások Testedző Klubjának és a Szarvasi „Turul" Sport Egyesületnek alapszabályait jóváhagyta. — Országos vásár. A nagykörösi országos vásárt október 26-án tartják meg. Egy napon lesz a kirakodóvásár és az állatvásár is. — Visszhang. A Dunántul egyetlen szépirodalmi folyóirata változatos tartalommal jelent meg. Közli Zöld Ferenc, Huhn Gyula, Radványi Sándor és Fischer Géza versét, Váth János (Árnyéktalanul), PéchyHorváth Rezső (Oaxacai bestiák), Szombath Ernő (Bűnhődés), Pálinkás Béla (Történet a Julisék portájáról) novelláját, Novinszky Rezső Ködország c. regényét és több szemle-cikket. A folyóirat egyes száma 3000 K. A kiadóhivatal Zalagerszegen van. — Ingatlanforgalom. A mult héten a következő ingailanok cseréltek gazdát: Zahorán Mátyás és neje Such Ilona eladták 1241 négyszögöl területülfényesi szántójukat Szikora András és neje Gulyás Máriának 95 mázsa búzáért. Stefik Pál eladta 1 hold 683 négyszögöl területű kismegyeri szántójának 1/s részét Stefik János és neje Hudák Máriának 18000 koronáért és 11 mázsa búzáért. Gábriel Jánosné Krajcsó Mária eladta III., Prónay-ucca 50. számú ház Vs részét Krajcsó Jánosnak 50 mázsa búzáért. Fajó György és neje Molnár Ilona eladták 1 hold 658 négyszögöl területű felsőnyomási szántóját Salát Mihálynak 1550000 koronáért. Vantara András eladta V., Madách-ucca 22. sz. házának V2 részét Balázs János neje Vantara Ilonának 27 millió koronáért. Mázán András eladta Halászucca 4. sz. házának fél részét eladta özv. Pálinkás Györgyné Mázán Máriának 165 q búzáért. Havran Pál és neje Jánovszky Dorottya eladták IV., Zrinyi-ucca 3. sz. házuknak V2 részét Sztankó Pál és neje Unatyinszki Zsófiának 110 q búzáért. Kavocska Pál és neje Lukács Judit eladták IV., Teleki-ucca 29. sz. házukat Halász Gábornak 82 millió koronáért. — Holttányilvánitás. A békéscsabai járásbíróság holttányilvánitotta Tyetyák András békéscsabai földmivest (nős volt Macuga Judittal), aki mint a 7. tréndivizió 8. századának sütőosztagbeli katonája 1914. októberében az orosz harctéren eltűnt. Apolló Mozgó Csókos Szevilla A világhiiü Nordisk-íilmgyár egyik legszebb és legpompásabb kivitelű filmje kerül csütörtöki:'n ei pénteken műsorra : a Csókos Szevilla, mely Mae Murray parádés szerepeben a kinematográfia abszolút kiválóságát hozza kifejezésre. Amit a rendezői zsenialitás, áldozatkészség és fantázia csak kigondolni is merészel, az mind kifejezésre jut e filmen. 8 felfonáson keresztül a legszebb és legtarkább felvételek, színpompás kiállítások és díszletek kergetik egymást, a spanyolvidék romantikája és izzó levegője, a bikaviadal izgalmassága, szebbnél-szebb spanyoltájak eredeti felvételei művészi harmóniában kapcsolódnak bele az érdekes regény keretébe, mely egy kis leány élettörténetét és ragyogó pályafutását irja le megkapó érdekességgel. És hogy a műsor nagyszerűsége teljes legyen, a közönség egy régi kedvencét fogja viszontlátni, Chaplint, ki egy 2 felvonásos bohózatban (A zálogházban) szüntelen kacagást, jókedvet és vidámságot hoz a nézőtérre. Apróhirdetések Buza kölcsönöket keresünk ügyfeleink részére nagyobb tételekben, buza kamatra, ingatlan biztosítékkal. — Városfejlesztő Részvénytársaság. Pénzintézeti iparvállalati részvényeket adunkveszünk. Városfejlesztő Rt. Irimy és Olláry uriszabóknál Kistabán-u. 14. szám alatt tanulók felvétetnek. Ház, Csabán, VI., Szőlő-ucca 67. szám alatt eladó. Értekezni lehet ugyanott. TEBVEK M É 11 PÁRKÁNY FŐMÉRNÖK IRODÁJA október elejétől: BÉKÉSCSABA, KOCZISZKY-PALOTA E P I T IIIMKT . Gép-, esetleg gyorsírásban is jicffclif irodista fírfi Vagy no, ki a könyveléshez is ért, Bőhm és Hoffmann cégnél azonnali belépésre felvétetik. Tőzsde Estek a nehézpaplrok Egyenetlenül alakult a mai tőzsde irányzata. Kezdetben a nehézpapirok és a kulisz értékei lemorzsolódtak. A lanyhaság átterjedt az összes piacokra, ami mintegy 5%-os árveszteséget eredményezett. Zárlatfelé az alacsony árak következtében vevők jelentkeztek és kisebb javulás állott be. Ang. Magy. 44'5, Magy. hitel 435, Jelzálog b. 80, Keresk. bank 1070, Pesti h. első 2950, Bors.misk. 132, I. bpesti gm. 116, M. ált. kőszb. 2700, Athenaeum 98, Ganz-Dan. 2050, Ganz vilü 1000. Hoffherr 100, Georgia 328, Mezőhegy. 155, Egy. fa 20, Zabolai 59, MFTR 190, Goldberger 150, Danica 82. Gabonatőzsde Budapest, okt. 22. Hiv. árak: 76 kg.-os tiszav. buza 4575—4625, egyéb 455—460, 78 kg.-os tiszav. buza 465—470, egyéb 4650-4675, rozs 4425-4475, tak.-árpa 390-410. sörárpa 480—520, uj zab 380-400, ó áru , tengeri 370—380, repce 650-670, korpa 225-230, köles 260-270. A mai csabai piacon: Buza 430 minőség szerint, ujtengeri 230. Ferencvárosi sertésvásár déli zárlata : Arak : könnyű 27000— 28000, közép . nehéz 27500—29000. Magyar Nemzeti Bank deYizajelentése : Valuták : Napoleon , Angol font 342000—346000, Léva 547—555, Dollár 76140—76700, Francia frank 4002—4032, Osztrák korona 108*00—108"60, Belga frank 3662—3692, Lei 435-444, Szokol 2261— 2280, Svájci frank 14640—14785, Dinár 1093-1114, Hollandi forint 29915—30170, Dán korona 12990—13130, Norvég korona 10780— 10965, Svéd korona 20165-20325, Lira 3305—3340. Devlxák: Brüsszel 3692-3712, Belgrád 1113—1119, Amsterdam 30215—30370, Szófia 552—556, Bukarest 440—445, Kopenhága 13190-13265, Krisztiánia 10980—11040, London 345000—347000, Milánó 3325—3345, Páris 4002—4032, Prága 2281—2293, Svájc 14740—14815, Stockholm 20415—20525, Bécs 108 00-10860, Newyork 76640-77040. HMlnerla nemes fém jelentése : Ezüst 1 koronás 6400, 2 K 12800, frt 17000, 5 K 33000, arany 10 K 167000, 20 K 334.000 dukát arany 180000 K darabonként. GUMIBÉLYEGZŐK a legrövidebb idő alatt készülnek A DEMÁRTSIKNYOMDÁBAN OROSHÁZA •••••••BDDDDlDIDlDODDDDDDDDaD Ej g/ ÜZlfat hasábos és aprítva, § fenyő hulládé kot, ! § faszenet j Q nagyban és kicsinyben legolcsóban és leggyorsabban szállít a | • Jaériékesitö Jtt. \ Munkácsi-ucca 9. (Apjári-féle ház) Telefon : 210. Q 500 kilogramm vételnél házhoz szállítjuk ! annoooooapp a n piacannnnnaaap