Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) október-december • 213-287. szám

1924-11-14 / 250. szám

Békéscsaba, 1924 november 14 BÉKÉSMEGYEI KÖZLftNY 3 HIBEM Egy kajlabajuszu, tatáros képű, zömök magyar állí­tott be a minap hozzánk. Tisztes­ségtudó köszöntés után maga­készitette iörülközőtartót kínált megvételre. Megnéztem én is, meg a fele­ségem is az atyafi csinálmányát és bizisten elállt a szemünk szánk a munkája láttán. Nincs az a mű­vészi varrottas, amelynek orna­mens figurái tökéletesebb készségre vallanának, mint ennek az egy­srerü paraszti embernek a fara­gása. Csak a jó Isten tudná meg­mondani, honnan a csodából me­rítette a kalotaszegi nép művészi készségét ? . . . Mert, hogy el ne felejtsem megmondani, ez az én emberem is kalotaszegi polgár volt. A törülközőtartó hátsó lapján ku­polás hajlatok fonódtak láncsze­rven egymásba és közbül nefelej­csek, árvácskák, gyöngyvirágok füzére tarkázta girlandosan a kupolahajlatokat. Az egész együtt annyira egy­séges kompozíciót mutatott, az ornamensek beosztása, elrende­zése, a különböző virágok precíz vonalai olyan tökéletes művészi faragásuak voltak, hogy a legkri­tikusabb és hozzáértőbb szem sem talált volna kivetni valót rajtuk. Csak egy hatott diszharmoni­kusan a kis műremeken. A felső bal sarkában obligát köszöntő szavak voltak bevésve, de a betűk a félanalfabétákat jellemzően, erre­arra düledeztek, ilyenformán: JORECELT ^ — Hát aztán, ki faragta ezt a holmit? — kérdeztem az atyafit. — Én e uram, tulajdon ke­zemmel. Kételkedő ábrázatomat látván, csak előkapja a bicskáját, mánd­lija belső zsebéből pedig puhafa­lapot szedeti elő és hirtelen, ott a szemem előtt olyan akkurátus nefelejtset metszett a lécbe, hogy öröm volt nézni. — Hát jo uram, írni nem igen tudok, — tette hozzá a düledező „jó reggelt" betűire célozva — de már farigcsálni könnyen megy nekem is, meg a többieknek is. Megvettem a törülközőtartót, mert olcsón adta a müvészkezü atyafi. Megvettem és reggelenként, mosdáskor, eltűnődöm rajta: mi mindenre lett volna hivatott e nép, amelynek egyszerű gyermekei ilyen művészi hajlamot mutatnak, ha a sors meg az állam urai máskép irányítják az élete szekerét. — Az Auróra hegedühangver­senye. Telményi Emil világhírű hegedűművész az Auróra rende­zésében november 20-án a Vá­rosi Színházban hangversenyt ad. Telményi Dohnányi mellett a magyar előadó művészetnek leg­első reprezentánsa és az Auróra jó összeköttetéséve vall, hogy ezt a nagyszerű művészt sikerült egy hangversenyre megnyernie. Je­gyek a szokott helyen már kap­hatók. — Ezer korona vásárlóereje 4 9 békefillér. A Szakszervezeti Ta­nács november első hetéről szóló drágulási adatai szerint az elmúlt héten 1 '29 százalékkal drágult az élet. Az év eleje óta 250'6 száza­lék a drágulás, a bérek a háború kezdete óta 14303 százalékkal emelkedtek Ezer korona vásárló­ereje 4'9 békefillér. — A megye a segédjegyzői állások védelméért. Tudvalevő, hogy a belügyminiszter nemrégi­ben elrendelte több községben a segédjegyzői állások apasztását, azon a cimen, hogy egyik-másik községben kevesebb segédjegyző is elvégezheti az adminisztrációs munkát Ezzel a sérelmes intéz­kedéssel a vármegyei közigazga" tási bizottság legutóbbi ülésén foglalkozott. A bizottság elhatározta, hogy az alispáni jelentés kapcsán felir a pénzügyminiszterhez a köz­ségi segédjegyzői állások apasz­tása ellen, mert ez a rendes és folytonos munkát teljesen meg­akadályozza. — Budapesten a zsir 36.000 korona. Mint a mai budapesti estilapokban olvasható, Budapes­ten a sertészsír ára hirtelen le­szállott 36 ezer koronára. Ezt az ársülyedést nagy szomorúsággal veszi tudomásul Békéscsaba kö­zönsége, amely épen a legutóbbi napokban bukkant rá arra, hogy nálunk a zsir sokkal drágább, mint Budapesten : közel 5C ezer korona 1 Hogy mi lehet ennek az árkülönbözetnek az oka, igazán nem tudjuk, annyi azonban bizo­nyos, hogy a mi városunk sokkal és megdöbbentőbben drágább az ország fővárosánál. — Tovahaitott az elgázolás után. Kaba Tivadar járásbirósági irodatiszt ma feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes el­len. A feljelentés szerint Kaba 6 éves Malvin nevü leánykája ma reggel lakásukról, amely a Zsiros­ucca 26. számú házban van, ki­ment a kapu elé. Ebben a pilla­natban egy kocsi haladt el a ház előtt, oly sebesen, hogy a kisleány, amint az ucca másik oldalára igyekezett, már nem tudott kitérni a rohanó szekér elől, amely el­ütötte. Kaba Malvin a kocsi alá került, amelynek kerekei többféle sérülést okoztak a testén. A ko­csin ülő gazda ezután megvag­dalta a lovait és sebes iramban elhajtatott a szerencsétlenség szín­helyéről. A sebesült leánykát a közkórházba szállították, az isme­retlen gazda felkutatására pedig a rendőrség nyomozást indított. — Az ideges lakáspereskedő. Praznovszki Béla nyugalmazott vasúti kalauz, aki ellen dr. Biró Emil ügyvéd egy lakásügyből ki­folyóan pert folytatott, hogy jog­erős lakásügyi hatósági és lakás miniszteri biztosi határozat elle­nében a népjóléti miniszternél maga iránt szánalmat keltsen és ezzel az ügyben kedvező ered­ményt érjen el, azt állította Bíró­ról, hogy tőle, mint ügyfelétől, nyi­latkozatot csikart ki, amelyet később az ügyvéd apósa érde­kében használt fel. Biró Emil dr. feljelentésére a járásbíróság most vonta felelősségre Praznovszkit, aki beismerte a rágalmazó állítást, de azzal védekezett, hogy bizo­nyítani tud. A biróság ezzel szem­ben megállapította, hogy a vád­lott ugyanabban az időben, ami­kor egy lakásigazolványt átvett, kötelezettséget vállalt, hogy volt lakását az elköltözési költségek megtérítése ellenében elhagyja. Megállapították azt is, hogy a vádlott jogi képviselője más volt. Viszont nem derült ki, milyen körülmények játszottak közre, hogy a vádlott ilyen meggondolatlan lépésre határozta el magát. Mind­ezek alapján a biróság bűnösnek mondotta ki Praznovszkit és őt 75.000 korona pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. — Nyugállományú katonák iga­zolása. A honvédelmi miniszter rendelete értelmében minden nyug­ellátásban álló katonai egyénnek (özvegynek és árvának) évente kétszer, április és október havá­ban hatóságilag igazolnia kell azoknak a feltételeknek a fenn­állását, amelyek alapján illetmé­nyeit élvezi. Október havában igen sokan nem tettek eleget igazolási kötelezettségüknek, aminek az lesz a következménye, hogy az illetők december 1-én nem kapják meg nyugdijukat. A honvédelmi miniszter fenti rendeletéről utb ­igazítást ad a NyUKOSz lap szer­kesztősége (IV., Egyetem-ucca 1.) — Névmagyarosítás. A belügy­miniszter megengedte, hogy vitéz Kiiment Endre békéscsabai lakos, 10. honvédgyalogezredbeli tényle­ges főhadnagy családi nevét Ka­tona-ra változtassa. — Ahol a tűzoltóparancsnok csak másnap tudja meg, hogy tüz volt. Gyula az a város, ahol a tűzoltóparancsnok csak másnap értesül arról, hogy a városban tüz volt. Mindezt a belügyminiszter állapítja meg abban a leiratában, amelyet a szeptember 13-ikai gyu­lai tüzrendészeti szemle miatt in­tézett a város vezetőségéhez. Töb­bek között „csak" ennyi hiányos­ságot tapasztalt a szemle a gyulai tűzoltóságról: „A tűzoltóság csak 8 főből áll, laktanyája szűk, meg nem felelő kicsiny udvarral ren­delkezik. Nincs egyenruhájuk, a város nem hajlandó ezt megsza­vazni és nincs ruhája a tűzoltó­parancsnoknak sem. Tüzjelzőóllo­mások egyáltalán nincsenek, sot még a tűzoltóparancsnok lakásán sincs telefon. Igy történt meg, hogy a parancsnok csak másnap érte­sült a nyáron egy tűzesetről. A tüzoltófelszerelés nagyon hiányos. A megye ezen központjában 52 emeletes épület van, azonban egyetlen tolólétrája sincs a tűz­oltóságnak. A nyári színkör a leg­nagyobb mértékben tűzveszélyes, itt sürgős intézkedésekre van szük­ség. Hét gyár dolgozik a város­ban és gyári tűzoltóság egyben sincs szervezve. A tűzoltóságnak tekintélye egyáltalán nincs. A pa­rancsnok a köztisztasági hivatal vezetője (?) is és ez a két állás azonnal elválasztandó. Komolyabb tűzesetnél a város porig leéghet, mert a tűzoltóság a hiányok miatt nem működhet hivatásának meg­felelően." — Koszorumegváltás. Sípos Klárika elhunytakor koszorumeg­váltásként adományoztak : Sipos Ignác és neje 100 ezer K, Löb János és neje, László Lipót Szol­nok .50—50 ezer K-t. Hálásan köszöni az Izr. Nőegylet. _ Zsákkal ütötte le az apját. Julius 15-én Seben Márton geren­dási tanyai lakosnál cséplés folyt. A gazda megkérte Mihály nevü fiát, hogy három zsák árpát a mázsálótól vigyen a magtárba. Mihály éktelenül káromkodni kez­dett, összeszidta apját, majd a vállán levő tele zsákot hozzávágta, úgyhogy az öreg Seben 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az apa feljelentésére a békés­csabai járásbíróság most vonta felelősségre a durva fiút és bű­nösnek mondva ki, 350 ezer ko­rona pénzbüntetésre Ítélte. A bír­ság nemfizetés esetében 7 napi fogházra változik át. Az ítélet sú­lyosbító körülményéül tudták be, hogy a fiu mint gyermek a szü­lőjével szemben durvalelküséget tanúsított. Az ítélet jogerős. — Gyűjtenek a hősi sirok kar­bantartására. A kormány meg­engedte, hogy a hősök sírjainak díszesebb karbantartására ország­szerte gyűjtéseket tartsanak, ré­szint gyüjtőivekkel, részint pedig uccai akciók révén. Békéscsabán november 23-án és 24-én lesz ilyen gyűjtés, amikor is az uccá­kon a cserkészek és a leányegye­sületek bevonásóval fognak gyűj­teni. _ Tengeri-termelési kiállítás. A Tiszántúli Mezőgazdasági Ka­mara e hó 15-én, a jövő szomba­ton délelőtt 9 órakor nyitja meg tengeri termelési szakkiállítását Debrecenben, a megyeháza nagy­termében. A tengeri termelési ver­seny célja az egyes vidékeken legszebben diszlő és legnagyobb terméshozamot szolgáltató tengeri­félék megállapítása, a szakkiállí­tásnak célja pedig a legjobb ered­ményekkel termeltek termésered­ményének demonstratív bemuta­tása. — Ujabb cikkek a szabad be­hozatali listán. A kormány egyes cikkek behozatali tilalmának meg­szüntetéséről rendeletet adott ki, amelynek értelmében ezentúl kü­lön engedély nélkül hozhatók be: képeslevelezőlapok, virághagymák, virággumók és gyökhajtások, já­tékszerek, finom kartonok, mintá­zott papiroslemezek, szivarkapapi­ros, szivar és szivarkaszipka pa­pirosból, szivarkahüvely, kivágott festőminták (patronok), karácsony­fadísz és cipészáru kaucsukból. — A közkívánatra szombaton ismét bemutatásra kerülő Notre Damei toronyőr bemutatásai pon­tosan fél 7 és 9 órakor kezdődnek. Tekintve, hogy ezen és a csütörtöki és pénteki Ki a gettóból cimü film iránt szokatlanul erős érdeklődés nyilvánul meg, a Mozgó kéri, hogy a jegyeket a tolongás elkerülése végett a délelőtti órákban váltsák meg. MiMii TEMVEK E E M É A PÁRKÁNY FŐMÉRNÖK IRODÁJA BÉKÉSCSABA, KOCZISZKY-PALOTA I? I T HIIBIIf UH^HIHBi^HHH Apolló Mozg-ó Jackie Coogan: Éljen a király. Hétfőn, kedden és szerdán ke­rül bemutatásra a legnépszerűbb művésznek, Jackie Coogan-nek monumentális filmje az Éljen a kivály, mely két részben 11 felvo­násban egy királyfi történetét hozza vászonra. Jackie-t mindenki szereti s mindenki szívesen meg­nézi. Ez a filmje a legnagyobb attrakció, mely hálás szerepet juttat neki. A pénteki nap műso­rán. a Ki a gettóból cimü Henny Porten-kép megy, szombaton köz­kívánatra a Notre Damei toronyőr cimü 12 felvonásos Hugó Viktor regény. A nagy érdeklődésre való tekintettel kérjük a jegyekről ide­jében gondoskodni, mert máris csak korlátolt számban vannak jegyek s a film semmi körülmé­nyek között nem kerül más na­pon műsorra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom