Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) július-szeptember • 137-212. szám

1924-08-17 / 177. szám

Békéscsaba 1924 augusztus 10 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 17 í. BÉKÉSCSABAI IPARI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS ÉS ÁRUMINTAVÁSÁR Jelentős, büszke ünnepe Békés­csaba városának a most megnyílt első helyi ipari és mezőgazdasági kiállítás és árumintavásár. Hogy ennek a mi közgazdaságilag oly sokra hivatott városunknak nagy értékei, elevenen ható és működő gazdasági erői vannak s hogy eb­ben az erőcsomóban a csabai iparosság egyike a legértékesebb alkotó elemnek, azt sokszor han­goztattuk mi is, hangoztatták má­si'tt is. De büszke, felemelő, ön­tudatos és megalapozott gondolattá csak ma vált, csak a mai gyö­nyörű megnyilatkozás, az alkotá­soknak és erőkifejtésnek ez a dus bizonyságtétele tette azzá. Meg­győződésünk, hogy ez csak az első és talán még lendületében is bálortalan lépés, amelynek impo­záns arányai és ösztönző ereje azonban szinte beláthatatlan táv­latot nyújtanak a jövőbe. A felemelő hatású csabai ipar­kiállitás a legszebb jutalom a könnyen ernyedő pesszimistákkal szemben annak a lelkes gárdá­nak, amelynek bizakodó akarata, lankadatlan tettereje, buzgalma és agilitása ezt a kiállítást megterem­tette. Mindenekfelett a kiállításnak fáradhatatlan elnökét, Martincsek Károlyt és buzgó támogatóját, Ko­cziha Andrást, a kiállítás vasszor­ga'mu jegyzőjét, Gálik Jánost és a tevékeny rendezőgárdát, közöttük különösen Sólyomi Lipótot és Csillag Ignácot, ezt a két lelkes embert, kell a legteljesebb elisme­rés hangján megemlítenünk, akik­nek nemcsak az iparosság, de el­sősorban Békéscsabának városát szerető közönsége igaz hálával tartozik. A gimnázium hatalmas, két eme­letes épületét udvarával együtt zsufolási megtölti a kiállítási anyag. Az udvaron a Glóbus Betonmüvek Rt. nyolc méter magas, hatalmas betonosz­lopa, amely az előnyösen ismert vállalat kitűnő betongyűrűiből és csöveiből van ügyesen összeál­lítva, az első, amely magára vonja a figyelmet. Műkövei, a megtevesztésig hü utánzatu gránit­lapok, nemcsak tetszetősek, de imponálóan masszivok is. Monu­mentálisan hat a most épülő Ko­cziszky-palota számára készült lépcsőház. Gyártmányai, tetsze­tős voltuknál és aránylagos olcsó­ságuknál fogva nagy népszerűség­nek örvendenek. Iparkamarai díj­jal és a kiállítási bizottság első dijával lett kitüntetve. A Werner Testvérek Ipari és Kereskedelmi Rt. gyönyörű sírkövei büszkeségére válnának bármelyik hírneves olaszországi temetőnek is. Anyaguk a legkitűnőbb ruszka­bányai márvány, mely a mi klí­mánkkal szemben tökéletesen el­lenálló, kiállításuk pedig már túl­megy az egyszerű ipar keretein és művészi fokra emelkedik. Példa rá az a gyönyörűen kidolgozott koszorú, mely a kiállított kripta­bejáratot díszíti s a stílusos mű­vészettel megtervezett és tökéletes kőfaragó technikával kidolgozott remek szarkofag és urna. Két di­jat is nyert s a bírálóbizottság mél­tán jutalmazta az iparkamara di­jával és kiállítási első dijjal. Belanka Mihály épitész beton­árugyára, ez a közismerten első­rangú vállalat, különféle épitési anyagokat és jó hírnévnek örvendő betonáruit állította ki. Szines koc­kalapjai, gyönyörű színezetű mű­kövei Dármilyen gyártmánnyal is felveszik a versenyt. A cég beton­árui (vályúk, kutgyőrük stb.) álta­lános népszerűségnek örvendenek. A kiállítási bizottság első dijjal jutalmazta. A Békéscsabai Áruforgalmi Rt. mezőgazdasági gépkiállítása ugyan­csak az udvaron foglal helyet. Minden mezőgazda, kezdve a kis gazdaságtól a legnagyobb uradal­makig, mindennemű gépszükség­letét megtalálhatja itten, mégpedig a legjobb hazai és külföldi már­kák által képviselve. Érthető, hogy főleg a gazdaközönség körében a vállalat gépkiállítása iránt rendkívüli érdeklődés nyilvánul meg. Az Áru­forgalmi vas- és edényáru kiállí­tása más helyen van s arról ott írunk. A kiállítási bizottság első dijjal tüntette ki. A Békéscsabai Kisgazdák Ter­melő és Értékesítő Szövetkezete impozáns mezőgazdasági gépkiál­litásávál első dijat, állami okleve­let nyert. Az udvarról a tornacsarnokba léphetünk, mely az országos vi­szonylatban is legkiválóbb helyet elfoglaló csabai kocsiipart mutatja be. Zlehovszky György és fiai ko­csigyártók i.égy darab fényezett kocsival szerepelnek, melyeknek mindegyike remeke ennek az ipar­ágnak. Az országosan ismert, ki­tűnő kocsigyár, amely már félszá­zad esztendeje áll fenn és igy egy szorgos munkában, becsületes igyekezetben és értékes tapaszta­latokban gazdag szép mult áll a háta mögött, olyan gyönyörű hin­tót 'és kocsikat állított ki, amely méltán váltotta ki a bíráló bizott­ság legnagyobb elismerését. A legnagyobb kitüntetéssel állami dijjal tüntették ki az iparvállalatot, amely gyártmányaival hírnevet szerez az egész országban. „Suhajda András kocsigyártó (Őr-ucca 10) négy kocsit állított ki. Alig 2 éve, hogy ez a fiatal, kül­földet bejárt iparos műhelyét meg­nyitotta s már is elsőrangú nevet vívott ki magának. A kiállított Duggart kocsi és Sarabant olyan pompás alkotások, hogy a leg­kényesebb izlést is kielégíthetik. Eszterházi kasznija és paraszt­kocsija a munka megbízhatóságá­ról tesz tanúságot és magyaráza­tát nyújtja annak a közkedvelt­ségnek, amellyel Suhajda műhe­lyét felkeresik. A fiatal iparos szor­galmát és nagy képességeit a bi­zottság első dijjal, az iparkamara kitüntetésével jutalmazta. Vlcskó testvérek kocsigyártók és Subasitz Károly kocsinyerges és fényező (Lázár-u. 32) együttes ki­állítása ugy a kivitel tökéletes szépségére, mint a munka gon­dosságára és pontosságára tekin­tettel a legnagyobb elismerésre méltó. Kiválóságának legszeb bbi­zonyitéka, hogy egyik kocsijuk azonnal vevőre talált. Két dijat is nyertek : Iparkamarai oklevelet és a kiállítási bizottság első diját. Staszenka János és fia 3 pár gyönyörű lószerszámot és 2 szép kocsit állított ki. Mindkettő méltó ennek a derék iparosnak régi hír­nevéhez. Az iparkamara oklevelét kapta. Moldoványi István szíjgyártó (Berényi-ut 1.) 13 különféle lószer­számot állított ki. A legszigorúbb kritikát is kiállják ugy tartósság, mint csin és kivitel dolgában. Moldoványi kiválóságát bizonyítja, hogy első dijjal, az iparkamara oklevelével jutalmazták. A tornateremből feljövet az előcsarnokban Huttel Vegetalmüvek Rt. elsőrangú szappan és pompás piperecikkeit (pouder, hütőpor, arckrém, stb.) a közismert és népszerű Elida gyárt" mányokat mutatta be Fischer Adolf, a gyár itteni képviselője. A kitűnő gyártmányokat elragadta­tással nézik nemcsak a hölgyek, de a gyógyszerészek és kereske­dők is, akiknél az Elida készit­mények a legkelendőbb cikkek. Első dijat nyert. Lédig Károly cukrász sütemé­nyeit es cukorkáit ismeri a város apraja, nagyja, azokat nem kell méltatni. Egyébként az ő termékei azok, amelyeknek jóságáról leg­többen ott a helyszínen meggyő­ződnek. Első dijat nyert. Imponálóan lépett a nyilvános­ság elé a lakatcsipar is. Dorn József és fiai (Kinizsi-u. 11.), Békéscsabának ez az egyik legrégibb ipartelepe, lakatosárukat, vasszékeket, padokat, vizvedreket, ruhaakasztókat, iratládát, stb. álli­toít ki. Dorn az az iparos, aki egy nagy jelentőségű és világhíres ta­lálmánnyal ajándékozta meg a mezőgazdaságot. Szabadalmazott törekrostája és perforált lemezei nemcsak a fővárosi nagy gépgyá­rakoan nyernek alkalmazást, de még Tuniszba és Algírba is szál­lít belőle. Első dijat nyert. Klein és Szegedi mérleggyár (Vas-u. 22.) művészt ízléssel elren­dezett kiállítása azonnal magára vonja a látogató figyelmét. Ügye­sen megkonstruált kirakat modellje nagyon vonzóan hat. Takaréktüz­helye a vállalat gondos és szép munkáját dicséri. Mérlegei, melye­ket különböző nagyságban hozott a kiállításra, nagy keresletnek ör­vendenek. Szolid és célját elérő munka pénzszekrénye, masszív és csinos készítmények a pénzkazet­ták. A bíráló bizottság az iparka­mara oklevelével tüntette ki. Sajben Pál lakatosmester (Le­pény János-u. 10.) régi, érdemes múltjához méltóan szerepel a ki­állításon. Szolid, gondos munkáit a bizottság nagy dijjal, az állami díszoklevéllel jutalmazta. Dénes Bálint lakatosmester (Te­leky-u. 6.) 12 különféle mérleget és súlyokat hozott a kiállításra. Valamennyi dicséretreméltó munka. A kiállítási bizottság első dijával tüntették ki. Következő teremben vannak a műszerészek. Lőwinger és Faragó műszaki kereskedők (Andrássy-ut 50.) kü­lönféle gépalkatrészeket állítottak ki. A legkitűnőbb németországi F. S. golyós csapágyak, fúrógépek, a legkülönfélébb műszaki szer­számok mind elsőrangú minőség­ben igazolják, hogy a még nem­rég fennálló cég minden a mű­szaki kereskedelem körébe vágó keresletet a lehető legjobban tud kielégíteni. Külön figyelmet érde­melnek gazdasági gépei és kutbe­rendezései. Első dijat nyert. Schlésinger József villanyszerelő (Ferenc József-tér 3.) 83 különféle villanyszerelési tárgyat állított ki, méltókat ennek a szépen fejlődött elektrotechnikai vállalatnak a hír­nevéhez. Külön lekötik a figyel­met az ugy formailag megkapó, mint diszkrét, de dus szinpompá­jukkal hangulatos és mindenkor Ízléses lámpaernyők, amelyek Schlésinger Józsefné dicséretre­méltó készítményei. Elismerő ok­levéllel tüntették ki. Kallós Kálmán vizvezetékszerelő (Teleky-u. 26.) kazánpróba szivaty­tyuja, figyelemreméltó munkája a fiatal, értékes vállalatnak. Elismerő oklevelet nyert. Horváth és Kvasz villanyszere­lők 41 különféle villanyszerelési tárgyat állítottak ki. Elismerő ok­levelet nyertek. Gazda Mihály műszerész kiváló galvonaplasztikai tárgyaival és ke­rékpáralkatrészeivel az Iparkama­ra oklevelét érdemelte ki. Talán leggyönyörködtetőbb az egész kiállításon a bútoripar. Martincsek Károly asztalos ki­állított anyagának az a nemes ambíció a jellemzője, amely őt a kiállítás egész megszervezésében jellemezte. 2 hálószobát állított ki: az egyik sötét tónusu, a másik tiszta fehér. Mindkettő kiválik a a szolid, masszív alappal, a gyö­nyörű, finommivü díszítésekkel, a stílus tisztaságával. A bíráló bi­zottság a legmagasabb dijjal, ál­lami díszoklevéllel tüntette ki. Schanzer Sámuel paplanos (Pró­nay-ucca 19) egy paplant állított ki, amely azonban magában is hirdeti ennek a jónevü iparosnak szakavatott, megbízható és szép kezemunkáját. A pelyhes papla­nok Schanzer Sámuelnek speciali­tásai, amelyek műhelyét széles körben tették ismertté és kedveltté. A biráló bizottság első dijjal tün­tette ki. Leelőssy Albert asztalos (An­drássy-ut 9) gyönyörű uriszobát és egy pompás ebédlőt állított ki. Mindkettőt tiszta, művészi stílus és elsőrangú munka jellemzik. Kü­lönösen feltűnést keltenek a bú­toron a művészi faragványok, amelyek Baumann Aladár szob­rász remekmunkái. Leelőssy az iparkamara diját nyerte el. Reich Vilmos paplanos (Sziv­ucca 4) egy selyem paplant állított ki. Ugy az elsőrendű anyag, mint a pompás munka méltán vonja magára a figyelmet. Akad is a paplannak sok vágyakozó szem­lélője a fehér nép között. A kiál­lítási bizottság diját nyerte. Klein Izsó órás és ékszerész (Andrássy-ut 18) kápráztató likőr és kávéskészleteket, evőeszközö­ket, arany és ezüst ékszerárukat állított ki. A kis álló óra, mint iparművészeti remek, komoly fi­gyelemre érdemes. Kocziha Mihály kárpitos 2 gyö­nyörű fogadószobát és 6 szebbnél­szebb fotelt állított ki. Kocziha Mihály széles körben ismert kiváló munkájáról, finom ízléséről, kiváló

Next

/
Oldalképek
Tartalom