Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) július-szeptember • 137-212. szám
1924-09-26 / 209. szám
Békéscsaba 1924 szeptember 26 BÉKÉSMEeYEI KÖZLÖNY 3 hozatali engedélye iránt, addig, amig nem késő. Az ülés ezután a világítási díjszabást vette tárgyalás alá. A tarifát ezúttal nem emelték fel, mivel a szénérak sem emelkedtek. Viszont az átalányégők utáni díjszabást 33 százalékkal emelték, mivel ezen a téren nagy aránytalanságok voltak tapasztalhatók. Errevonatkozóan a villanytelep vezetőségétől a következő levelet kaptuk: „Értesítjük a fogyasztó-közönséget, hogy a 24-én tartott igazgatósági ülésen az átalányfogyasztás egységárát azon fogyasztók részére, akiknek árammérő órájuk nincs, október 1-től gyertyafényenként egy hóra 1600 koronában, azon fogyasztók részére pedig, ahol óra van, de a világítást egyes helyiségekben átalányégővel óhajtják továbbra is ellátni, gyertyafényenként 3200 koronában állapította meg. Ezek a fogyasztók átalányvilágitásukat természetesen bármikor átkapcsoltathatják". Ujabb betörés a város központjában Liszt kellett az éjjeli látogatóknak (A Közlöny eredeti tudósitása.) Csak alig egy-két nappal ezelőtt számoltunk be arról a vakmerő betörésről, amelyet a Munkácsyuccában Korossy László káréra követtek el, máris ujabb betörésről kell számot adnunk. Ez az ujabb betörés ugyancsak a város központjában történt, az egyik forgalmasabb uccában, ahol az éjszakának bármelyik órájában is akad egy-két járókelő. A károsult Kovács-Szegény Márton gazdálkodó, aki a Kistabánucca 8. számú házban lakik. A kellemetlen éjszakai látogatók a nyomozás adatai szerint a szerdáról csütörtökre hajló éjszakán követték el cselekményüket, még pedig nem sokkal éjfél után, mint ahogy az a gazda és családjának előadásából kiderült. A betörők a nem túlságosan magas uccai deszkakapu tetejére mászva, jutottak be Kovácsék udvarára. Első dolguk az volt, hogy az udvarra nyiló éléskamra gyenge zárral ellátott ajtaját felnyitották, majd a sötét helyiségben keresgélni kezdtek értékesebb holmik utái.. A kamrában azonban csak liszt, fosztatlan toll és konyhai edények voltak, mire a betörők kénytelenek voltak beérni a liszttel, amelyből egy tele zsákkal zsákmányoltak el. De elvittek egy kisebb zsák tollat is, amelynek súlya mintegy 8—10 kiló lehetett. A vakmerő éjféli látogatást Kovács és családja csak a kora reggeli órákban vették észre, mire nyomban megtették a feljelentést a rendőrségen az ismeretlen tettesek ellen. A rendőrség a nyomozást megindította. HIBEK — Népművelési munkálatok bejelentése. A Békésvármegyei Iskolánkivüli Népművelési Bizottság felkéri mindazokat, akik önzetlen népünk kultura emelését szolgáló lelkes népművelői munkából részüket a folyó tanévben is óhajtják kivenni, ebbeli szándékukat a bejelentőlap felhasználásával sürgősen megtenni szíveskedjenek. Azok pedig, akik erre felhívást nem kaptak és a népművelési munkát már megindították vagy megindítani szándékoznak, forduljanak ez ügyben a Békésvármegyei Iskolánkivüli Népművelési Bizottsághoz (Gyula, kir. tanfelügyelőség) vagy Tantó József népművelési titkárhoz (Békéscsaba 3.) — Jobban világítják az Andrássy-utat. A villanytelep igazgatósági ülésén arra az örvendetes elhatározasra jutottak, hogy az Andrássy-ut mai lehetetlen és tűrhetetlen közvilágítását megváltoztatják. A városnak ezen a legfőbb utvonalán szaporítani fogják nemcsak az ívlámpákat, de az izzólámpákat is, ugy, nogy az ucca rendes, városhoz illő közvilágítást fog kapni, aminek következtében •majd életveszély nélkül lehet ott közlekedni a sötétség beállta után. Mint értesülünk, a világitótestek szaporításának előmunkálatait már a jövő hét folyamán megkezdik s a munka befejezése után — amely egy-két hét kérdése csupán — megkezdődhetik az Andrássyut rendszeresebb és kiadósabb világítása. Az igazgatósági ülés egyébként azt is elhatározta, hogy az eddigi előlegrendszert végleg beszünteti és elsejétől kezdve már egyetlen áramfogyasztótól sem fogják követelni előre a hónapi fogyasztás diját. —y A CsAK vivószakosztálya 27-én, szombaton délután 6 órakor a városháza nagytermében tartja alakuló gyűlését, melyre az érdeklődőket ezúton is meghívja a szakosztály vezetősége. — Vásár Hódmezővásárhelyen. Az őszi hódmezővásárhelyi országos vásárt október 11, 12. és 13-án tartják meg. — Lesz-e telepitett község Lökösházán ? Lőkösháza állomása körül egy telepitett községet akartak létesíteni az arra lakók. Az OFB a tervet — mint halljuk — azonban nem helyesli, miután közvetlenül a határ mellett van ez a hely. Az érdekeltek kívánságára a minisztérium is foglalkozott ezzel az üggyel és mint értesülünk, dr. Vladár miniszteri tanácsost bizta meg a helyszíni szemle megejtésével. Ez az ügy hátráltatja most a kétegyházai és a gyulaeperjesi földbirtokrendezési eljárás folytatását is, mely függőben marad e kérdés megoldásáig. Ez ügyben dr. Vangyel Endre járási főszolgabíró felutazott Budapestre, hogy az ügy menetét sürgethesse. _ Október 11-én leplezik le Tisza István arcképét. A vármegyeháza közgyűlési terme október 11-én diszes és impozáns festménnyel gazdagodik. Akkor leplezik le ünnepélyes keretek között Tisza István arcképét, amelyet most festet meg a vármegye. A leleplezési ünnepség programján most dolgozik a Tisza Istvánemlékbizottság. — Tífuszjárvány dühöng Békésszentandráson. Hasihagymáz(tifusz-) megbetegedések halmozottan léptek fel Békésszentandrás községben. A hatóságnak eddig 14 ilyen megbetegedésről van tudomása, az eltitkolt betegeket is felkutatva. A betegek közül 6 már meggyógyult, 1 meghalt, -7 ápolás alatt áll. A hatóság a járvány elfojtására minden óvintézkedést megtett. — Ragadós állatbetegségek a megyében. Békésmegye területén az elmúlt hét folyamán a következő községekben fordultak elő ragadós állatbetegségek : Lépfene : Békés, Köröstarcsa, Mezőberény, Nagyszénás, Öcsöd, Szentetornya. Veszettség; Békéscsaba, Békésszentandrás, Endrőd, Gyulavári, Öcsöd. Ragadós száj- és körömfájás : Békéssámson, Tótkomlós. Lórühkór: Gádoros, Szarvas. Sertésorbánc: Kondoros, Köröstarcsa. Sertéspestis: Békés, Békéscsaba, Endrőd, Gyoma, Gyula, Gyulavári, Öcsöd, Szeghalom. — Baleset a városháza építkezéseinél. Ma délelőtt könnyebb természetű baleset történt a városháza udvarán folyó építkezéseknél. Kovács József napszámos felett egy tégla meglazult s a lehulló tégla a napszámosra zuhant. Szerencsére Kovács éppen akkor lépett egyet s igy a tégla a napszámos bal lábafejére esett, amelyet összezúzott, ugy hogy a mentőknek kellett őt gondjaikba venni. Apolló Mozgó Petrovich szereplése az Őrszemben A magyar színészgárda legjobbjai álltak sorompóba, hogy hazai filmtermelésünk egyik maradandó képében, az Őrszemben művészetüknek legjavát szolgáltassák. Az anyagi eszközök hiánya, melyek«• megbénítják és tétlenségre késztetik a magyar filmgyártást, csak ritkán és hosszú időközökben tud egy-egy filmet készíteni, de az a kevés bátran kiállja a legszigorúbb kritikát is. Áll ez a megállapítás az Őrszem cimü filmre is, mely csak pénteken lesz műsoron. Ez a mai életnek egyik tanulságos motívumát I hozza vászonra, hogy intő és maradandó emlékeket hagyjon mindnyájunk lelkében. A 6 felvonásos filmjáték — erkölcsrajz a nagyvárosi életből — Balogh Béla rendezésében szemléltetően mutatja be a nagy város ismeretlen és titokzatos vérkeringését. Apróhirdetések Buzakölcsönöket keresünk ügyfeleink részére nagyobb tételekben, buza kamatra, ingatlan biztosítékkal. — Városfejlesztő Részvénytársaság. Pénzintézeti iparvállalati részvényeket adunkveszünk. Városfejlesztő Rt. Eladók Jósika-ucca 32. számú ház 1 hold földdel és 56. számú ház 2 hold földdel, valamint Kun-ucca 13. sz, alatti háztelek, sürgősen. Felvilágosítást nyújt dr. Biró Emil ügyvéd. Angol nyelvi magánórákat ad evangelikus főgimnáziumi tanár. Vécsey-ucca 18. számú sarokház eladó, esetleg felerésze is. Perfekt gépírónő, ki a könyveléshez is ért, jó fizetéssel azonnal felvétetik. Cim a kiadóhivatalban. Jó bort Papp Gábornál, az Erdélyi Borozóban ihatsz. Gyerünk oda. VJEMV JE® É 1» m PÁRKÁNY FŐMÉRNÖK É 1» IRODÁJA M október elejétől: 1 R BÉKÉSCSABA, rgi R KOCZISZKY-PALOTA \ rgi MIJST © ENW T Hirdetmény* Az 1884 : XVII. t.-c. 27. §-a alapján ezennel közhírré teszem, hogy Belanka Mihály építőmester, békéscsabai lakos, az V. kerület, Orosházi-ut 4. sz. alatti telken kerámiai és fayence gyártására agyagégető kemencéket óhajt felállítani, miért is a hatósági telepengedélyezési eljárás határnapjául f. évi október hó 21-ének délelőtt 10 óráját a helyszínre kitűzöm. Figyelmeztetem mindazokat, akik a vállalat ellen bármi oknál fogva kifogást ekarnak tenni, hogy azt írásban, vagy szóval legkésőbb a tárgyalás megkezdéséig terjesszék elő, mert különben az üzlettelep — hacsak köztekintetek nem akadályozzák — előreláthatólag engedélyeztetni fog. A műszaki leírás és tervrajz addig is a városi kiadóhivatalban megtekinthető. Erről az iparhatóság képviseletében dr. ,Galli Géza tanácsnokot, továbbá Ádám Gusztáv müsz. tanácsost, dr. Vass Vilmos rendőrorvost, Zahorán Pál h. tűzoltóparancsnokot és a m. kir. államrendőrkapitányságot értesítem. Békéscsaba, 1924. szept. 25. dr. Beríhóty István, polgármester. Dllmann Adolf mamaammmKaamBasssmwa angol női és íéríi divatíernae Fővárosi szabász Fővárosi munkások Mfnlzsf-ucca 14 •nn^HBHBnm A legelegánsabb kivitelben készülnek női télikabátok, köppenyek és kosztümök, valamint divatos férfiöltönyök