Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) július-szeptember • 137-212. szám
1924-09-16 / 200. szám
Békéscsaba 1924 szeptember 16 B®KÉSME©¥EI KÖZLÖK! 3 ésileg ki^csókolom, zony". A alos lapjászámában rződés jenek egyik )i mulatsáú : „Bérberződés érokon levő fenntartja 3t, hogy a bárhol és don megélő köteles >la, hogy a izdasógban kalmazottja az állandó mint a napibérbeadó;s alkalomák, „kezét ^égos Aszítéssel ködén egyes szöntés mi5 kg. buza ; a bérlőnek -kóti vicivezése. A gyforgalmu kikövezése i község és •k mozgal. Ezzel a a vérmegye és azt közDldandónak niután viciszó, annak erhére való vállalhatta, i az érdeó az eiővállalái a törvényleli az ut st. Az utkötegnap volt tőn, és azon >viseletében ihamér vár5 vett részt. 2g, hogy a utat az érir átvállalpitését már ugy hogy : feltétlenül költségek ira rúgnak nthal-vasut bejárása. józási főfelértesitette a ivatalt, hogy lolf-féle kesnotorüzemü sut mütaniát szeptemden délelőtt ; megtartani, és a kikült időben a isenthal-maíznak. ultak a vá:k. Az uj váélyezésének er 10-től 63 in állapította sedelemügyi il, hogy az írtéke minzügyminiszllapitott és a sének időíiiyes szorámitandó. — Országos vásár Karcagon. Az őszi országos vásárt szep'ember 29-én tartják meg Karcagon. * Vajda Endre fogtechnikus nyári szabadságáról visszaérkezett. Működését újból megkezdte Andrássy-út 4. sz. alatt (Színházzal szemben.) Apolló Mozgó Tisztító vihar Peggy mint rikkancs Amerikai műsor tölti be az Apolló Mozgó keddi és szerdai programját. A kis amerikai csodagyermek : Peggy két felvonásos vígjátékával vezeti be a Tisztító vihar cimü 7 felvonásos történetet, mely filmet a szakkifejezés „Universal super sensation"-nak, tehát attrakciónak jelöl meg. Meg is érdemli ezen elnevezést, mert a természetes közvetlenség és minden feltűnő hatáskeltés nélkül e lilm egy bájos és megható történetet hoz vászonra amerikai stílusban és amerikai színészekkel. Kiállítási és rendezési nagyszerűségét és gondosságát bizonyítja az utolsó felvonás vihar jelenete, mely megrázó erővel és szépségben egy taifun borzalmát mutatja be és ami még nem fordult elő : a hatalmas szélvihar tesz osztóigazságot és bünteti meg az ármánykodókat. Hazat, földet, malmot, cséplőgépet, vagy bármilyen gépet legelőnyösebben ve&z, eled, közvetit S ctyori István ingatlan és áruforgalmi irodája, törvényszékileg bej. cég, Békéscsaba, Irányi-ucca 2. (hátul az udvarban.) Ingatlanközvetítés 13524-922. sz alatt engedélyezve az OFRB által. lyilítér E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség Felhívás. Halász Gábor békéscsabai „Próféta "-vendéglőjét átvettem. Felhívom nevezettnek esetleges hitelezőit, hogy követeléseiket a törvényes következmények terhével 1924. évi szeptember hó 25-ig dr. Vértes Andor békéscsabai ügyvédnél jelentsék be. Pataky Ferenc. Búcsúzó. Békéscsabáról való távozásom alkalmával jóbarátaimtól és ismerőseimtől — az idő rövidsége miatt — sajnálatomra személyesen nem vehettem bucsut, miért is ezúton mondok Isten hozzádot. őszinte üdvözlettel Schmidt Béla. Bálint és Brhlik épitési irodá Békéscsaba, Andrássy-ut 18. Telefón 339 Tervez és vállal mindenféle magasépítést és vasbeton munkákat. TÖZiDE Kedvező hangulatu volt a tőzsde A mai tőzsde barátságos irányzat mellett nyitott és az árfolyamok emelkedő tendenciát mutattak. Vélenényes vásárlások történtek és a tőzsdeidő folyamán a kedvező hangulathoz hozzájárult az is, hogy egyes ipari értékekben igen nagy üzlstet bonyolítottak le. Zárlatkor a forgalom kissé elcsendesedett, a hangulat azonban barátságos. Ang. Magy. 45, Magy. hitel 51É, Jelzálog b. 111, Keresk. bank 1155, Pesti h. első 3380, Bors.misk. 122, I. bpesti gm. 120, M. ált. kőszb. 2850, Athenaeum 112, Ganz-Dan. 2425, Ganz vili. 1325, Hoffherr 130, Georgia 401, Mezőhegy. 197, Egy. fa —, Zabolai 66, MFTR 218, Goldberger 140, Danica 85. G abo n atőz sde Budapest, szept. 15. Hiv. árak: 76 kg.-os tiszav. buza 410—415, egyéb 4075—4125, 78, kg.-os tiszav. buza 4175—4225, egyéb 415-420, rozs 350-355, tak.-árpa 390-420. sörárpa 460-480, uj zab 320—340, ó áru 360-370, tengeri 380-385, repce 620-650, korpa 230—240, köles 290-310. Ferencvárosi sertésvásár déli zárlata : Árak : könnyű 26500— , 27500, közép 26000-28500 nehéz • 26000-28500. Magyar Nemzeti Bank devizttjelentése : Valuták : Napoleon Angol font 342000- 346000, Léva 549—564, Dollár 76750—77310, Francia frank 4158—4188, Osztrá': korona 108 85—109 45, Belga frank 3829-3859, Lei 4C6-409, Szokol 2288— 2307, Svájci frank 14460—14605, Dinár 1021-1042, Hollandi forint 29370—29620, Dán korona 12087—13005, Norvég korona 10430— 10610, Svéd korona 20390-20550, Líra 3382—3400. Devizák : Brüsszel 3859 - 3879, Belgrád 1041—1047, Amsterdam 29670—29820, Szófia 564—568, Bukarest 406—409, Kopenhága 13070- 13140, Krisztiánia 10630—10685, London 345000—347000, Milánó 3382—34C0, Páris 4158—4188, Prága 2308—2320, Svájc 14560—14635, Stockholm 20640—20750, Bécs 108 85-109 45, Newyork 77250-77650. Apróhirdetések Előfizethet és hirdetéseket feladhat: Helyben Engel hírlapüzletében, Kardos Jakab vegyeskereskedésében (a laktanyával szemben) Corvina könyvkereskedésben és Rózsa Hermann üzletében (Szarvasi és Berényi ut sarok). Fiirdörészvények a Városfejlesztő Rt.-nál (Színházzal szemben) az ideiglenes elismervényekre kiadatnak. Ugyanott pénzintézeti és iparvállalati részvények vétele és eladása. Fény képésztanulónak jobb fiút fizetéssel felvesz Ábrahám fényképész. Teljes füszerüzletberendezés jutányosán eladó. Özv. Tokay Gyuláné. Békés. Faszén néhány métermázsa olcsón eladó Bánát-ucca 20. szám alatt. Ügyfelem érdekében egy szobakonyhából álló lakást kehesek az I., II. és III. kerület belső részein. Hajlandó vagyok bármily magas bért megfizetni. Hoffmann Lajos ügyvéd. Tg-jgjg (SigM Mély tisztelettel hozom Békéscsaba és környéke n. é. közönségének tudomására, hogy vasüzletemet újból teljesen felszerelve és a mai kor igényeinek megfelelően berendezve ismét megnyitottam. Üzletemben állandó és teljesen szortírozott raktárt tartok az alábbi cikkekből, u. m. : rudvas, sodrony, sodronyszeg, fekete és horganyzott lemezek, horganylemez, ekealkatrészek, láncok, zománcozott, öntött és alumínium edények, háztartási cikkek, sziták, tészta-, káposzta stb. reszelők, mindenféle tűzhelyek és folytonégő kályhákból. Szerszámok az összes iparágak részére ! Teljesen szortírozott raktár: vizvezetékfelszerelési cikkekből, komplett fürdőszoba, klozett- és mosdóberendezések állandóan raktáron, nemkülönben kútfúráshoz szükséges csövek, csőalkatrészek, szivattyúk és tartozékai, rézcsapok és szelepek a legnagyobb választékban és a legolcsóbb napi áron! Uradalmak részére szükséges összes cikkek minden mennyiségben raktáron! Műszaki cikkek: Klingerit, asbest- és kendertömitések, dobsin, esztergaacél, Klinger-féle vizállásmutató üvegek, olajok, zsírok, kocsikenőcs, aszfaltfedéllemezek, kátrány, kreolin, karbolineum, olajozok, gépszij stb. Mindenféle festékáruk, firnisz, olajfesték, kocsilakkok, linóleum, zománcfestékek, porfestékek, festő-, mázoló- és korongecsetek, meszelők. Lószerszámveretékek lakkozott, nikkel és rézből minden mennyiségben raktáron! Midőn a fentiekben csak kis részét sorolom elő az üzletemben ezentúl állandóan kapható cikkeknek, egyúttal bátor vagyok a mélyen tisztelt vevőközönséget felkérni arra, hogy bevásárlásai alkalmával áraim méltányos voltáról meggyőződést szerezni méltóztassék azáltal, hogy cégemet adandó alkalommal ajánlattételre felhívja ; minden törekvésemmel azon leszek, hogy kifogástalan minőségű áruval, a legszolidabban számított árakkal, előzékeny és pontos kiszolgálásommal a legteljesebb bizalmukat kiérdemeljem és ezáltal az 1848 óta fennálló üzletemet ismét olyan nivóra emeljem, hogy az minden tekintetben versenyképes legyen. Ehhez illő reverenciával kérem a n. é. közönség támogatását, ismétlem : üzletemben három főelv: a szolid, pontos és előzékeny kiszolgálás lesz. Teljes tisztelettel: ORMAI TIVADAR FIA Cégtulajdonos : Scliillinger Ernő Tas, lém, szerszám, műszaki és festék kereskedés Telefon : 188 (Kossuth-szoborral szemben) Alapítva : 1848 Telefon : 188