Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) április-június • 65-136. szám

1924-05-04 / 91. szám

2 BÍKÉSMEGYEÍ KÖZLÖNY Békéscsaba, 1924 május 4 Nyári újdonságok nagy választékban érkeztek Rosenberg Izidor női- és férfi divattermébe Békéscsaba, Andrássy-ut 22. füzérek koszorúzták a falakat, a kiterjesztett nemzeti lobogókat, a falon függő képeket. A folyosókon pedig sorfalat állt az intézet nö­vendékeinek ünnepies arcú, ün­nepiesen öltözött csicsergő csapata. Az ünnepély megnyitása A jubileumi ünnepségek soro­zatát a növendékek énekkara nyi­totta meg pontban 11 órakor, elénekelve a Magyar Hiszekegyet. Majd Bánk bán nyitányát zon­gorán négykézre két növendék: Péterfy Ida és Horváth Magda játszotta el precízen. Cajda Béla igazgató ezután üdvözlő beszédet mondott, az ország feldarabolásáról emlékezve meg, amelyet a magyar kulturának kell helyrehoznia hatalmas ható­erejével. Hosszabb beszédben fej­tette ki, hogy fontos lenne, ha mindenki átérezné Magyarország fájdalmát és ebből merítene erőt a további munkálkodáshoz. Tra­gikus sors, hogy az 50 éves fenn­állás napján fenyegeti az intézetet a beszüntetés réme. A város mai határmenti helyzete a beszüntetést lehetetlenné teszi, de a beszün­tetés ellen szól minden kulturális és nemzeti érdek is. A trianoni kereszt árnyéka ráesett erre az iskolára is. Ha ez a mai ünnep egy mozzanata annak, ami előbbre viszi a nagy ügyet, akkor az áldo­zat kedves lesz az L'r előtt és az ünneplés eléri a célját. Ezután hálás köszönetet mondott a meg­jelenteknek, az egykori igazgatók es tanárok szellemének, majd kö­szöntötte Apponyi Albertet, törpe korunk tüneményes magyarját (Éljenzés), Lippay György dr. tan­kerületi főigazgatót, az intézet nagy támaszát, a mezőtúri, szegedi, csongrádi, makói, szentesi, gyulai és helybeli társtanintézeteket, amelyek képviselőiket elküldték az ünnepélyre, a helybeli hatósági és egyházi személyeket és az ösz­szes megjelenteket a volt tanít­ványokkal egyetemben. (Éljenzés és taps.) Az intézet múltja Az igazgató beszéde után Fábry Károly hosszabb beszédben visz­szapillantást nyújtott az iskola múltjára, a megalakulás nehézsé­geire és azokra a küzdelmekre, amelyekkel az intézetnek évekig meg kellett küzdenie. Ismertette az iskola első elhelyezkedéseit, a pénzhiányt, amely majdnem mind­járt kezdetben lehetetlenné tette a működést, ugy, hogy csak szor­galmas gyűjtéssel tudták megsze­rezni a fönntartáshoz szükséges összeget. Végül az intézet fönn­tartásának szükségességéről be­szélt és arról a fontos helyzetről, amelyet az iskola elfoglal a határ mentén. Kuthy Erzsébet tanárnő ezután az intézet legközelebbi múltját is­mertette, kiemelve, hogy a leány­nevelés sohasem volt olyan fon­tos, mint ma, a magyarság ma­gárahagyatottságónak ebben a siralmas korszakában. A többi beszéd Lippay György dr. tankerületi főigazgató nagy szeretettel szólt az intézetről, majd tartalmas be­szédben ismertette a kultura fo­galmát és bebizonyította, hogy a magyarságra nézve egyedül he­lyes ut csak a nemzeti érzésekkel átitatott, krisztusi világnézeten ala­puló kultura követése lehet. Be­szélt arról a rendkívül értékes munkáról, amelyet a tanárok vé­geznek, majd a jellemnevelésről, a vallásról, a vallósalapu neve­lésről mondott tartalmas beszédet. Majd rátért a beszüntetés kérdé­sére is és kijelentette, hogy ő lenne a legelső tiltakozó, ha az intézetet komoly veszedelem fe­nyegetné. Kulturát nemcsak épí­teni, de rombolni is lehet. Lehet tanácskozni arról, milyen tipusu legyen egy iskola, de arról nem — különösen a mai Magyarorszá­gon — hogy egy iskolát beszün­tetnek. Békéscsabán, a határvá­rossá lett, nem tiszta magyar vá­rosban egyetlen magyar iskolát sem szabad beszüntetni. Beszédét a szegedi tankerület nevében mon­dott hódoló köszöntéssel fejezte be és azzal a kívánsággal, hogy erős kézzel ragadják meg azt a zászlót, amely a magyar kultura győzelmére visz. Berthóty István dr. polgármester ezután a város nevében mondott üdvözlő beszédet, majd a külön­böző társintézetek képviselői. Az énekkar ekkor Gluck Fohászát adta elő, majd Kerényi Sománé Tóth Árpád köszöntőjét szavalta el. A régi tanítványok nevében Koppányi Kálmánné, a jelenlegi tanítványok nevében pedig Pri­sztavok Judit mondtak kedves ünnepi beszédeket. Az ünnepsé­get a Himnusz hangjai zárták be. A közebéd Az ünnepség után bankett volt több, mint száz teritékkel, amely kitűnő hangulatban folyt le. Lippay György főigazgató felköszöntőjében a kormányzótéltette, majd Korniss Géza városi tanácsnok magvas beszédben emelte poharát a jubi­láló intézetre. Lippay főigazgató válaszában azt a kijelentést tette, hogy meg fogják találni a módot arra, hogy Csaba a kulturértéket DUPLA TALPAS SANDÁLOK FEHÉR YÁSZ0UC1PŐK PÉTERFI C1PÖÁRUHÁZBAN jelentő leányközépiskolát el ne veszítse. A város polgármesterére emelte poharát. Felköszöntőt mon­dottak még Gajda Béla igazgató, dr. Berthóty István, Berényi Antal és mások. Az ebéd emelkedett hangu­latban a késő délutáni órákban ért véget. AB ev. leány egyesület előadása A Békéscsabai Evangélikus Le­ányegyesület 1924. május 10-én este 8 órai kezdettel a Városi Színházban jótékonycélu műked­velő előadást rendez, amelyre az érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja. Színre kerül Csiky Ger­gely 3 felv. örökbecsű vígjátéka A nagymama (Kcmives Sándor színművész iránjitásáv«l Személyek : Szerémi grófné Wilim Margit Ernő unokája Holecska László Öikényi ViJmos báró nyug. ezredes Veress Imre Kálmán ) Gulyás György Piroska ) I01£0na l Lepény Jucika Tímár Karolin nőnev, int. tulajdonosa Beibekucz Margit Márta Hosszú Maca Tcdorka Sziláid tanár az in­tézetben Kovács Gyula Langó berfpbine nevelőnő az intézetben Cselei Piroska Koszta nj ug. táb. ev. lelkész Holer Józsei Galsmbosne a grólné gazd­asszonya Timkó Zsuzsika Pincér Belcsák Zoltán Intézeti növendékek Liter Ilonka, Knyihár Irén, Kokavecz 'cza, isitora Manci, Patay leza, hnjihár Olga, Heipai Juliska, Galli Cili, Pnsziavok Ilonka. Heiyárbk : Páholy 150, 130, 110, felső 40 ezer, Páholjszék 15 és 12 ezer, Földszint 15, 12, 10, 7 és 5 ezer, Erkély 10 és 7 ezer, Karzatülő 3C00, álló R00 K. Jegyek a Galli és 'Wénich drogériában válthatók. II1MK — A városi tanács filése. A város tanácsa pénteken délután ülést tartott, amelyen Berthóty István dr. polgáimester elnökölt. Az ülésen a következő fontosabb ügyek nyertek elintézést: Ipariga­zolványt nyertek: Szpisják György szoHaíestó, Mayerik Károly mező­gazd. gépkereskedő, Babinszky Mátyás rőfös stb.-kereskedő, Cent­gráf Károly szállítmányozásra, Hoffmann Gyuláné szatócs, Kohn Berta divatárukereskedésre. Ko­vács Pál sertéskereskedői enge­dely iránti kérelmét a tanács el­utasította. A horgászati engedélyek kiosztást nyertek. Házlebontási engedélyt kapott Brnák Andrásné Vásártér 4. Építési engedélyt nyer­tek : Láng László Árpádsor 16., melléképületre, Szaszák Pál, Vas­ucca 18., toldaléképületre, Gécs János Andrássy-u. 16., emeletrá­huzásra és a MÁV osztálymér­nökség tisztilakás építésére a Mun­kácsy-uccában. — Némelh Mária Békéscsabán. Németh Mária, a nemrégiben föl­tűnt kiváló, fiatal énekművésznő rövidesen Békéscsabán fog szere­pelni. Németh Mária május má­sodik felében az Aurora-kör meg­hívására áriaestet tart Békéscsa­bán, a szegedi filharmonikusok ötventagu zenekarának közremű­ködése mellett. A jegyek árusítása már a héten megkezdődik. — A Budai Dalárda Békés­csabán. Az Iparos Daloskör veze­tőségének sikeiült a Budai Da­lárda kitűnő kvartetjét egy estére ismét megnyerni. Élénk emléke­zetben él még a műértő közön­ség előtt a Budai Dalárda február 5-iki hangversenye, amikor is gyö­nyörűséges énekszámaival a mi dalszerető közönségünket teljesen elbűvölte s a szivekbe mélyen be­véste a műélvezet felejthetetlen emlékét. Ezt az emléket óhajtja az Iparos Daloskör vezetősége fel­élénkíteni s ma már mint valósá­got hirdetjük, hogy a hangver­senyt az Iparos Daloskör közre­működésével május hó 17-én este a színházban tartják meg. Erre az alkalomra szorgalmasan készül a mi daloskörünk is. Lukoviczky Endre karnagy fáradságot nem is­merő lelkesedéssel tanította be a szebbnél-szebb énekszámokat és dalokat, hogy a Budai Dalárda mellett valahogy el ne homályo­suljon szerény, de régi és jó kis daloskörünk sem. Jegyek mór most előjegyezhetők Karátsony József divatüzletében és Gally és Wénich drogériájában. — Bajnoki mérkőzés. Az Előre labdarugó csapata vasárnap dél­előtt 10 órakor a Mezőberényi AC csapatával bajnoki mérkőzést tart a CsAK pályáján. — Esküvő. Hilf Emma és Hor­vát Sándor ma, vasárnap délben 12 órakor tartják esküvőjüket. (Minden külön értesítés helyett). — Igazságügyi kinevezések. Az igazságügyminiszter Gálbory József gyulai törvényszéki volt el­nök, nyugalmazott nagyváradi íté­lőtáblai birót budapesti törvény­széki tanácselnökké, dr. Szegedi Lajos gyulai törvényszéki volt ta­nácselnök, budapesti Ítélőtáblai birót pedig kúriai bíróvá nevezte ki. — Orvosi hir. Révész Sándor dr. fogorvos szabadságáról vissza­tért és rendeléseit ismét megkez­dette. A gazdaközönség szives figyelmét felhívjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank részvényei előnyös feltételek mellett a „Futura" rt. kirendeltségénél (Békéscsaba, Kossuth-tér 8 — Telefon 88 vagy 154) jegyezhetők »• a c •p* £ <66 fii 9 r m ^ A K 4 Németh Árpád noi- és férfiszalonja Andrássy-ut 49. Divatszövet raktár !

Next

/
Oldalképek
Tartalom