Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) április-június • 65-136. szám

1924-04-20 / 81. szám

Békéscsaba, 1924 április 20 BÉKÉSMEGYEI KÓZLÖNY 7 Moszkvai emlékek NégyhánapMagyarországsirásójánakkörnyezetében A vörös ál-cézár visszavágyik Magyarországba Bánja, hogy nem öletett le minden tisztet (A Közlöny eredeti tudósítása.) Szemközt velem, csöndesen, el-elmélázó homlokkal ül a volt hadifogoly-tiszt : Sz. B. békéscsabai fiatalember. A szemei révedezve kutatnak a szélesre tágult semmiben, mint zurbolva előresiivitő torpedónaszád ezüstfehér fényszóró-sugárpászmája a zengve rivalgó tenger fekete éjszakájában. Botorkálva tapogatózik vissza a jajos, fázlódó emlékei labirintjában és enyhén torzra vonaglik az arca, amikor a szibériai borzalmak után elkövetkezett moszkvai^ életsorsára tapint rá . . . És halkan, lélekben messzi-meszszire utazva, beszélni kezd : — A fogságom hatodik évében elindultam Mongolia határáról, neki a keletszibériai hópuszták szűzi fehérségű, horizontig szaladó lomha mezőinek. Megszöktem. Omszkban szovjetcsillagos katonák elfogtak. Hosszadalmas, alapos vallatás következett. Be-kellett diktálni a foglalkozást is és én helyes ösztönből mindiárt többet mondtam be, köztük azt is, hogy gyorsíró vagyok. Moszkvába kerültem ezután, ahol egy magyar vöröskatona kikért a börtönparancsnokságtól. Elvitt a magyar politikai iskolába, ahol azzal fogadtak, hogy akár akarok dolgozni, akár nem, írnom kell az előadásokon elmondott beszédeket. A szava most reszketősre ijed le és gyorsan, szaggatott táviratstilusban mondja el fölfájó emlékezéseit : A vörös parancsnokság iskolájában helyezték el. Nem volt rossz dolga, csak — rab volt. Augusztus 15-én megérkezett Moszkvába a gyászos emlékezetű, gonosztevő-páráju emberbestia : Kun Béla, a bécsi kényszeriidülés után. Egy-két nap múlva már magához kérette őt és rövid mustrálgatás után kijelentette, hogy Sz. B.-nek mellette kell szolgálatot teljesítenie, mint gyorsírónak. És ekkor harmadfélhónapos, csendes undorral és lefojtott utálattal teljesített szolgálat következett Magyarország sírásója mellett, mindaddig, amig Kun Béla ki nem ment a Wrangelék ellenforradalmát leverni. Alighogy visszajött a frontról Kun Béla, magához rendelte a gyorsírót, akinek a szemébe mondta, hogy »rájött, hogy ellenforradalmár

4. Most Rudnyánszky Endréhez osztották be, a gyászos hírnévre szert tett pécsi, majd aradi újságíróhoz, aki nemsokára továbbadta Sz. B.-t Pogány Józsefnek és •dr. Varga Jenőnek. De újra csak visszakerült Kun Bélához. — Most már mostohán, sőt gorombán bánt velem Kun Béla — meséli a volt hadifogolytiszt, — se fizetést, se ellátást nem kaptam tőle. Amikor egyszer panaszkodtam neki emiatt, azzal iayekezett megnyugtatni, hogy várjak türelemmel. Az üres biztatást, amelynek ellenértéke megfeszített, értékes munkám volt, végre is meguntam. Megléptem Kun Bélától és beálltam egy irodába szolgának. Ott dolgoztam egész hazaindulásomig, 1922 januárjáig, amikor is végre ráléphettem Magyarország piros vérrel szentelt, áldott szép földjére. Ezután kedves részletességgel igyekezett szines képet teremteni a vörös Oroszország vezetői körében uralkodó életről. Tapasztalatai szerint a vezérek, akik érezték a kilátástalan jövőt, a legnagyobb tervszerütlenséggel, .mindig ötletszerűen intézkedtek ; csak egyben voltak tervszerüek és ötletesek : élelmesen igyekeztek maguknak orosz exisztenciát teremteni. Ez soknak fényesen sikerült, de talán egynek se ugy, mint a renegát, sötétlelkü Rudnyánszkynak, aki nemsokára eljött Oroszországból és összelopkodott aranyterhével — amit az osztrák-magyar követség kifosztásával szerzett — Románia magyar részében telepedett meg. 1 Kun Béláról, akivel a magyar újságok annyi sokat foglalkoztak, kel- • lemes benyomásokat szerzett. Kellemeseket annyiban, hogy Magyarországnak ez a sátáni jellemű sírásója, ma Oroszországban kevesebbet számit egy lyukas szovjetrubelnél és teljes kegyvesztettségét mi sem jelenti jobban, mint az, hogy a hírhedett, félelmetes diktátor (oroszlánbó'gés szamárbőrben) ma közönséges — prémkereskedő. Igen, akart politizálni, vezérkedni és kakaskodni őkunsága, bécsi futása után, de bécsi és magyarországi tolvajlásai miatt — amelyeket még a szovjeturak is, a tolvajok főtolvajai is megsokallták — egy-kettőre lecsúszott. Ekkor a hadifoglyok közé fúrta be magát s azzal akarta visszajátszani magát régi helyére, hogy a fehér érzelmű foglyokat vörösre igyekezett átpingálni. Persze, ez nem sikerült. Rettenetes ellenségei voltak. Pogány Józseffel az élén egy sereg kiszökött magyar bolseviki kezdett intrikálni a prémkereskedó' ur ellen, főleg azok, akik az erőszakosan künntartott kommunisták vezérségéből jó megélhetésre számítottak. Milliárdnyi magyar könycssp életrehivója tehát már elvesztette lábai alól a talajt, szent Oroszország megbecstelenitett, lealjasitott és megcsúfolt földjét. De azért nem adta föl a harcot. (Hogyne, hiszen nem vérre ment, csak — arcbőrre ...) Az emberekkel való érintkezésben igyekezett népszerű lenni, egyébként azonban nem tudta visszaszippantani diktátori allürjeit, hatalmaskodási őrjöngéseit. Nagy embernek, súlyos egyéniségnek képzelte é6 játszotta magát még akkor is, amikor már a legutolsó tovaris is harsogva hahotázott a háta mögött, a bukott vezér háta mögött . . . Sz. egyszer, amikor sudaras fává hatalmasodott el lelkében a merészség, megkérdezte Kun Bélát, mi a véleménye a magyarországi proletárdiktatúra kudarcáról. — Az egyedüli hiba az volt a mi részünkről, hogy bevettük a vörös hadseregbe a tiszteket. Holott egytől-egyig ki kellett volna végezni valamennyit! ... Ezután valósággal festői színekkel ecsetelte a magyarországi állapotokat, a vörös rémuralom után következett időkre minden rémséget gyermeki egyszerűséggel kent rá. Dühtől és belső gyűlölettől fűtött, arcot elformátlanitó acsarkodással lobbant föl és köpködött Magyarország ellen, amely undorral és émelyegve lökte ki magából őt, mint elrontott gyomor a beléje került bűzös, mérges, undok ' férget... S amikor egyszer megkérdezte Sz., hogy mikor ereszti haza a hadifogoly tiszteket, mefisztói sunyiságu vigyorgás kíséretében lökte oda a választ: — Maguk csak velünk jönnek haza l. . . Bizony, együtt megyünk mi haza .. . Mert mi is hazamegyünk még és újra megcsináljuk a szovjethazát, de másképp, okulva a mult hibáin és tapasztalatain . . . És jót nevetett hozzá. Talán a hat-hét évi hadifogság idegeket morzsoló, lelkeket felőrlő, életeket virágjukban kettéroppantó jajos terhének minden fájdalma nem marta ugy a szivét a szegény hadifogolynak, mint ez a szörnyű Ígéret, ez a hátborzongató fenyegetés. Hogy Kun Béla hazajön . . . . . . Nem, nem lehet mondani, hogy a magyarok Istene mostanában szeretne bennünket. Gigászi keresztet aggatott sebző vállainkra. Naprólnapra mélyebbre alázza homlokunkat. De Trianonnál ezerszerte nagyobb bánat, halálosabb halál, pestisesebb dögvész lenne, ha Kun Béla még egyszer visszajönne Magyarországba. Ha másként, mint zörgő, mázsás bilincsekkel a kezén-lábán, rátehetné lábát könnyei-vérrel megszentelt rögeinkre. Szemközt sápadtan, meditációs emlékezésekbe hullva, _ hallgat el a volt hadifogoly-tiszt. Érzékeny lelke az orosz emlékeken babrál, mint illatos, fehér lánykacsó a zongora elefántcsontbillentyüin. A seb, amit érint, sajgón fájó, de minden husfájásnál tépőbb a hangjának fájdalma, ahogy lassan szavakká formálva buggyan ki a száján : — Isten óvja szegény Magyarországot ... (h. r.) Amikor Csabáról párisi és londoni koncerteket és előadásokat lehet majd hallgatni. Az amerikai polgár a hóna alatt cipeli a világgal való összeköttetést. Rádiókoncertek Bécsben az egész világ zenekara mellett. A napilapok közlik az éterrezgések „menetrendjét". Nálunk még szidjuk a telefont és a telefonközpontok primitív kapcsolási bonyodalmainak zűrzavarával rontatjuk idegeinket s igy csak mint utópiát halljuk emlegetni a dróttalan telefon korlátlan lehetőségének hamarosan elkövetkező idejét. Még jóformán újságszámba megy Marconi csodálatos találmánya, a drótnélküli távíró, de e nagyszerű technikai vívmányt máris túlhaladja népszerűségben és tökéletességben a rohanó idő legújabb alkotása : a rádiófon. Bizonyos hitetlenkedéssel fogadjuk, ha valaki azt meséli nekünk, hogy az emberek Amerikában egy lapos kis szivardobozzal a hónuk alatt cipelik magukkal a világ minden tájékával való összeköttetést s hogy a yankee Newyorkban egy lépést se tesz a lakásából, a farmer ki se mozdul birtokáról e pompás kis készülék nélkül, mellyel mindenütt és mindenünnen érintkezhetik üzletfeleivel, vagy ha ugy akarja, csak egy kis csavarás az aparátuson és már belekapcsolódhatik London, Páris, vagy Moszkva kulturéletébe. A drótnélküli telefon győzelmét és korlátlan jövőjét a nevetségességig egyszerű és mindenki által azonnal megtanulható kezelési mód biztositja. Lám a jó öreg Morse-jeles távíróból — mellyel csak az imént háborúskodtunk egymássul népek és országok, a lövészárkok csúf agyag-sikátoraiból — mi lett a modern technika segítségével ! Bent, kényelmes és intim otthonok melegségében, fényűző lakások tea-gőzös levegőjében öt órai teák mellett élvezhetik a londoni nagy opera orcheszterét, vagy kérdezhetjük az Eiffel-torony időprognózisát. Ugyan kérem, legyint kezével Hitetlen Tamás barátunk, hisz ez csak a tökéletesített telefonhírmondó . . . De nem, itt ép a tévedés, mert a rádiófon sokkal több az elképzelhető legpontosabb telefonnál: csuda-apparátus, független központoktól, mely felveszi a kulturvilág összes metropolisaiban felállított rádió-broadcastingállomások elektromos hullámait minden vezeték nélkül, ugy, hogy a világ minden rádió-amatőrje hallgathatja ugyanegy időben a leadott hangot. Ha már most azt kérdezné valaki, hogy miként van az, hogy a sok ezernyi leadó-állomásból kisugárzó hanghullámok nem csinálnak egy rettenetes hangkáoszt, amely lehetetlenné teszi, hogy a keresett érintkező féllel beszélhessek ? — Csodálatos, de igaz, hogy sehol a világegyetemben nincs nagyobb rend, mint ezek között az éterben száguldva rohanó elektromos hullámok között. Vessünk csak egy pillantást a drótnélküli telefon titkaiba : Van leadóállomás és van felvevőkészülék. Ez utóbbinak közkedveltsége abból származik, hogy kezelése könnyebb a grammofonénál. E készülék nem nagyobb egy szivarskatulyánál, mint mondottuk, de van a készüléknek egy másik része is, amely már nem ilyen apróság, hanem a házak tetejére, a levegőben magasan kifeszített dróthálózat, mely felfogja a leadóállomás elektromos hullámait. A felvevőkészüléknek levegőben kifeszített dróthálózatai fogják fel e hullámokat és továbbítják láthatatlanul azokhoz a kis magunkkal hordható szivarskatulya-apparátusokhoz, amelyeknek rendkívül finom érzékenysége alakítja vissza a hullámokat hanggá. A felvevőkészüléken van egy szabályozó csavar, amellyel olyan hosszúságú hullámokat foghatunk fel, amilyeneket akarunk. Minden leadóállomás más-más hullámhosszal dolgozik, például a párisi 2600-as hosszúságot bocsájt ki magából, London 369-est. Izland 16.400ast, Moszkva 6,700-ast, stb. A felvevő apparátust tehát aszerint állítjuk be, hogy melyik állomás jelentéseit, koncertjét vagy egyáltalában programját akarjuk felvenni és lehallgatni. Hogy pedig mit hallgassunk vagy min szórakozzunk, azt a hullámhosszak menetrendjéből tudhatjuk meg, melyet a világlapok ma már ép ugy közölnek, akárcsak ja tőzsderovatot, vagy lapjaink a MÁV menetrendjének változásait. Amerikában, Ausztráliában, DélAfrikában teljes rádiószabadság van, Angliában most szabadították fel állami monopólium alól, Franciaországban ma még az, Közép-Európában, Németországban már mérföldes lépésekkel fejlődik, Ausztriát most kapta el a láz, Budapesten pedig dr. Korniczky Dezső lapkiadó pár napja kért engedélyt az első Rádió-Ujság megindítására. A rádiópublikumnak tehát ismernie kell az éterrezgések »menetrendjét«, ezt a rejtélyesen rubrikázott táblázatot, hogy ennek megfelelő hullámhosszra állítsa be magának a zürichi börzét, a milanói Scala-t, vagy az odesszai Cukiernia Lurs zenekarát. Az amerikai Egyesült Államokban cirka 15 millió rádiófelvevőkészülék tulajdonos futkos az utcákon, hiszen az egésznek az ára egy néhány dollár, Párisban csekély 496 frankért már lehet kapni egy Poste á lampesot, egy négylámpás kis állomást, amellyel 1500 km. körzetben lehall-