Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) április-június • 65-136. szám

1924-04-10 / 73. szám

4 SÉHlSKEOTTl KOZLÖITY Békéscsaba, 1924 április 10 Mig egyfelől gyártmányaink előállitási költsége a fent is­mertetett helyzetből folyólag állandó emelést mutatott, másfelől a gyártott áruk elhelyezése ütközött nagy nehézségekbe, mert az építkezések fellendüléséhez fűzött reményünkben csalódnunk kellett, mivel a súlyos gazdasági viszonyok és nagy drágaság miatt az építkezési kedv nem tudott oly mérvben kifejlődni, mint azt várni lehetett. Mindezek az üzletévet kedvezőtlenül befolyásoló körülmé­nyek dacára sikerült kitűzött programmunkat fokozatosan meg­valósítani, termelési eszközeink felújítása és modernizálása által egyrészt vállalatunk gyártási képességét fokozni, másrészt pedig gyártmányaink minőségét tökéletesíteni és igy vevőköreink igé­nyeit a jövőben az eddiginél fokozottabb mérvben tudjuk ki­elégíteni. Örömmel jelenthetjük, hogy 1923 november 22-én tartott rendkivüli közgyűlés által elhatározott tőkeemelés első részlete gyanánt kibocsátott 16.000 drb részvény részvényeseink által teljes egészében lejegyeztetett és a darabonkéntiul2.000 koroná­ban megállapított részvény vételár december hó 1-én befizette­tett. A második részletként jegyzésre bocsátott 16.000 drb rész­vény ugyancsak t. részvényeseink által teljes mennyiségben át­vétetett és a darabonként 12.000 koronában megállapított rész­vény vételár 1924. év március hó 5-ig befizettetett. A változott viszonyok folytán szükségessé vált alapszabály­módosítások iránt a tárgysorozat során teszünk előterjesztést. Javaink gondos és reális értékelése után 79.040.707*88 K nyereséget bocsáthatunk a t. Közgyűlés ren­delkezésére, melyből az elmúlt évből áthozott 17.785'62 K nyereség levonás után 79.022.922'26 K mutatkozik ez évi tiszta haszon gyanánt. 3.951.146 11 K 75.071.776 15 K-ból A mutatkozó tiszta nyereség felosztása iránt javasoljuk, forditassék alapszabályaink 29. §-ának rendelkezése értelmében a tarta­lékalap gyarapítására 5% A fennmaradó 9% az igazg. jutalékára . .. 6.756.459'85 adassék 64.000 darab régi részvény után részvényen­ként 1000 K osztalék. .64.000.000'­a tartalékalapnak 210 mil­lió koronára történendő kiegészítésére 1.248.853'89 a felügyelő-bizottság dija­/ / Z3S2T3 ••••••• a nyugdijalap gyarapítására jótékonycélra Az ezek után mutatkozó az elmúlt évről áthozott . . nyereség hozzáadásával . . vitessék át uj számlára. A felügyelő-bizottság megbízatása lejárván, kérjük a t. Köz­gyűlést, hogy a választást a tárgysorozat során megejteni szí­veskedjék. Kérjük a t. Közgyűlést, hogy előterjesztésünket elfogadni, a felügyelő-bizottság által megvizsgált és helyesnek talált zárszá­madásokat jóváhagyni, részünkre a félmentvényt megadni és a felügyelő-bizottság tagjainak díjazását a lefolyt évre megállapí­tani szíveskedjék. Békéscsaba, 1924. évi április hó 8. AZ IGAZGATÓSÁG. 1.000.000'­1.000.000­500.000'­K K K K K K 74.505.31374 K 566.462'41 17.78562 K K 584.248-03 K Vagyon Mérlegszámla 1924 február 29-én Teher Gyártelep: Telek, épületek, gépek, felszerelés, berendezés, iparvasut és vasúti csonkavágány 77833980 21 Készletek : Gyártmányok 251875684 23 Anyagok 1 7057744 — Kőszén 47667180 — Takarmány 21892287 — Lovak és fogatok 578607 10 329071502 33 Értékpapírok : Hadikölcsönkötvények és egyéb értékpapírok 18568400 — Pénztárkészlet: Készpénzkészlet 4364606 49 Könyvkövetelések: Követeléseink folyószámlakvben . ­210345035 89 Biztositás számla : Előre fizetett biztosítási dijak 24429760 1 664613284 92 Részvénytőke ....... Alapok : Értékcsökkenési tartalékalap 1923 febr.28.állomány 1503500 — Folyó évi tartalékolás 8000000'— Tartalékalap Adótartalékalap Felújítási tartalékalap : 1923 febr.28.állomány 2500000'— F. évi tartalékolás 45000000'— 47500000'— Gépek, iparvasuti fel­szerelés és berende­zés pótlására ez év­ben felhasználva . 20000000 — Tiszti nyugdijalap Hitelezők: Tartozásaink folyószámlakönyvben Nyereségáthozat 1922. évről . . Folyó évi tiszta nyereség . . . 16000000 9503500 204800000 100000 27500000 1800001­17785 62 7902292226 258083500 327489077 79040707 04 88 66461328492 \\ I Grósz Hugó sk, ügyv. igazgató Rosenthal Adolf sk. elnök Réthy Béla sk. igazgató. Békéscsaba, 1924 február 29. Az igazgatóság: Roth József sk. Kun Ede sk. igazgató. igazgató. Grósz József sk. igazgató­Thury László sk. főkönyvelő Wagner József sk. igazgató. Megvizsgálta és helyesnek találta a felügyelőbizottság: Dr. Tardos Dezső sk. Láng L. K. sk. t. ü. b. elnök. f. ü. b. tag. Rusz Károly sk. f. ü. b. tag. Szalay Gyula sk. f. ü. b. tag. Vas Sándor sk. f. ü. b. tag A felügyelőbizottság jelentése TISZTELT KÖZGYŰLÉS ! Van szerencsénk jelenteni, hogy a kereskedelmi törvény és a társaság alapszabályai értelmében a Csabai Gőztéglagyár Tár­saság Suk, Wagner és Társai R.-T. ügykezelését ellenőriztük, a társaság könyveit és értékeit, valamint az Igazgatóság által be­terjesztett 1923. évi zárszámadásokat és jelentést megvizsgáltuk és mindenben egyezőnek és helyesnek találtuk. Az 1923. évi 79.040.707 88 korona tiszta nyereség felosztására nézve csatlakozunk az Igazgatóság indítványához és kérjük a tisztelt Közgyűlést, hogy a lefolyt üz­letévre ugy az Igazgatóságnak, mint nekünk a felmentvényt meg­adnúsziveskedjék. Békéscsaba, 1924. évi április hó 9-én. Dr. Tardos Dezső sk., f. ü. b. elnök Láng L. K. sk.. f. ü b. tag Rusz Károly sk., f. ü b. tag Szalay Gyula sk., f. ü, b. tag Vas Sándor sk., f. ü. b tag

Next

/
Oldalképek
Tartalom