Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) április-június • 65-136. szám
1924-06-03 / 115. szám
4 ISEBJESMEFÖYM KÖZLÖNY Békéscsaba, 1924 junius 19 kelgetett, már akkor megérlelődött a szörnyű ^cselekedet gondolata és csak a kivitelre várt. Ez is hamarosan bekövetkezett. Estefeléhét óra tájban a nagyobb gyermekek elbúcsúztak a szüleiktől, mert mindegyiküknek indulnia kellett a szolgálati helyére, hogy másnap kora hajnalban mér munkába állhassanak. Amikor a gyermekek eltávoztak, a házban lakó Salamon András megkérdezte Stefányikot, szintén elmegy-e az uradalomba, vagy csak hajnalban indul útnak. Stefányik nyugodt hangon csak anynyit válaszolt, hogy majd hajnalban indul el Újkígyósra. Ekkor a két legkisebb gyermeket, egy 8 éves leánykát és egy 6 éves fiut kiküldte Stefányik az udvarból, hogy menjenek tovább is játszani. Az öreg Salamon András szintén a gyermekek után ballagott. Amikor az udvarból kiértek, még hallották a lakás ajtajának éles csattanását, aztán csend lett. Alig egy negyedóra múlva a két gyermek, aki az uton mór nem találta meg a társait, visszaszaladt az udvarra. Mivel nem találták ott a szülőiket, utánuk mentek a szobába. A gyermek felfedezi a gyilkosságot Amint a kis János nevü fiu a konyhából be akart lépni a szobába, hirtelen elvágódott és arcával és két kezével valami meleg tócsába zuhant. Megbotlott egy heverő testben. A kisgyerek rémülten kezdett el kiabálni, föltápászkodott a földről és kiszaladva, megdöbbenve látta, hogy a két keze merő vér. A kisgyerek rémületes sikoltozására ijedten rohant elő az öreg Salamon András és a nyomában néhány tucat szomszéd. Az emberek néhány bátrabbja bemerészkedett a szobába is, ahol Stefányikné épen akkor rúgta az utolsókat és még gyengén vergődött az ágya tetején. A szomszédok szemei elé viziószerüen borzalmas látvány tárult: Stefányik János a szoba földjén terjengő vastag és sürü vértócsa közepén holtan feküdt, hátával fölfelé. A torkából, amelyet egy borotvával csaknem teljesen átvágott, csakúgy ömlött elő a sürü, fekete vér. A véres, megcsorbult borotva a test alatt hevert a vértől ázott, sáros földön, félig a test alatt. Az asszony az ablak tövében, a félig nyitott ajtónál álló ágyon feküdt hanyatt, félig mezítelenül. A szemei rettenetes haláltusa torzságát megőrizve, meredtek a mestergerendára. Nyitott blúzából előtűnt két viaszsárga melle, amelyek között fekete vércsikok fagytak meg. Kinyújtott két keze az ágy szélén nyugodott, egy nyitott, vérrel telefröcskölt imakönyvön. A borzalmas lelet láttán megrémült szomszédok csak pillanatok múlva tértek magukhoz. Néhányan azonnal a városba siettek és jelentést tettek a véres tettről a csendőrségnek, mig mások a szerencsétlenül árván maradt apróságokat vették gondjaikba. Hogyan történt a gyilkosság ? A békéscsabai csendőrség nyomban megindította a vizsgálatot a véres családi tragédia ügyében. A nyomozás az élő szemtanuk hiánya miatt csupán a föltevésekre és a következtetésekre szorítkozhatott, de a szörnyű bűntett igy is csakhamar teljes világossággal bontakozott ki a hatóság előtt. Megállapították, hogy Stefányik János a véres tettet kevéssel 7 óra után követte el, akkoi, amikor a gyermekeket az útra küldték ki játszani. A gyermekek hallottak egy ajtócsapást, amely akkor hangozhatott el, amikor Stefányik és felesége a szobába vonultak. A gazda valószínűen elvált feleségénél akarta tölteni az estét, vagy talán az éjszakát is. Az utóbbi föltevést megerősíti az a körülmény, hogy az asszony már félig levetkőzve feküdt az ágyon, amikor Stefányik a gyilkosságot elkövette. A gyilkos férj a konyhából behozta a legnagyobb konyakést, amely borotvaélességü. A késsel aztán az ágyon csendesen imádkozó feleségébe szúrt, még pedig hóromszor. Az egyik szúrós a vóllkulcscsontot érte, a másik a jobboldali 3. bordánál, a harmadik pedig a jobb emlő alatt, a gyomortájon. Mind a három szúrás mély volt és a hosszú kés markolatig szaladt az asszony testébe. Stefányikné az első szúrás után még valószínűen erőre kaphatott és védekezni próbált, mert a szobában a legnagyobb rendetlenség vallott a gyilkos és áldozata közötti elkeseredett élethalálharcra. De a két másik szúrás azután végzett a szerencsétlen asszonnyal. Stefányik ezután kihúzta a sebből a véres kést, megtörölte egy vánkosba, mert alighanem azzal akarta elvágni a nyakát. De aztán meggondolta a dolgot, az egyik tulipános ládára dobta a kést, ő maga pedig kikereste a borotváját és egyetlen, hatalmas vágással keresztülmetszette a torkát. A vágás a gégét az ádámcsutka alatt teljesen elmetszette és a nyakcsigolyát is megsértette. Ott aztán megállt a borotva, megakadt a csontokban, amelyek az élét kicsorbitotlák . . . Aztán Stefányik belezuhant a saját és a felesége vértócsójába . .. Magyar és tót búcsúlevél A nyomozás során Stefányik János kabátjában egy iv papirosra irt búcsúlevelet találtak, amelyet iromba betűkkel, tintaceruzával irt a gyilkos és öngyilkos férj. A levél, amelynek egyik oldalán magyar, a másikon pedig tótnyelvü a szöveg, körülbelül ig/ hangzik : „Ne boncoljanak fel, mert azért tettem, hogy mindenki óvakodjék ilyesmitől. Tanuljon ebtől minden asszony, ki az ura. Én 26 évet töltöttem el vele, ebből 17 év volt a jó, 4 évig a szeretőm volt, a többi pedig pokol. Tovább már nem birom tűrni, hogy összevissza 30 év óta nyuz engem. Most már csak azt kivánom, hogy ha már megette a véremet és nem bírtunk együtt élni, temessenek el közös sírba, rothadjunk el együtt. Amen. Pá, pá, pá 1" A levél egy másik része Stefányik ^ végrendeletét tartalmazza. Egy 500 ezer koronás követelését legfiatalabb fiának hagyományozta, a többi ingóságot pedig az összes gyermekeknek, „mennél öregebbek, annái kevesebbet", a legöregebbnek pedig semmit. A hatóság részéről Reisz Miksa dr. városi ügyvezető orvos hétfőn délelőtt megejtette a hullaszemlét és intézkedett, hogy a holttesteket — a boncolás mellőzésével — kiadják a családnak. A borzalmak hajlékában A kis pirostetejü, kecses tanyaház keletre néző szobájában, mindjárt a tárt ajtó mellett, a hátára fordítva fekszik Stefányik János hullája. A szoba földjén nincs egy talpalattnyi hely, amelyen ne terülne el az áldozatok sűrűvé fagyott, fekete vére. A férfi rettenetes torzulásu arca, a viaszos, fehér-sárga húsból nyitottan bámuló megtört fényű két kék szemmel a menyezet felé mered. A két kezét görcsös mozdulattal szorítja a torkához, amelyen akkora lyuk piroslik elő, mint egy férfiököl ... A hulla ruhája, arca, haja, inge, kezeszára csupa piros vér, A lábai mintegy ugrásra készen görbülnek meg és úsznak az alattuk terjengő vérben. A vér széles, félmétenyi folyama végigkaJandozta a szobát és megállt a szüzfehér fal tövében, egy művészies faragású láda alatt. A vérben egy zöld posztókalap úszkál, szomorúan, mint árbocotvitorlát vesztett bárka. A niamóka szelid arckifejezéssel, hanyatt fekszik az ágyon, amely csupa vér. A szoknyáját térden felülig húzta fel a haláltusa és a gyilkossal való rettentő viaskodás. Kitárt mellén vércsikok és a jobb meil fölötti mély szúrás sebéből pirosas viz szivárog. A ferdén fekvő hulla két kitárt keze mintegy áldóan tárul az imakönyv lapjai felé, amelyek borzalmasak a rájuk ömlött sok vértől. Az arc viaszsápadt, vércsepekkel tarkított. A szobában émelyítően nehéz, fojtó a levegő Künn a virágos udvaron a család egyik legidősebb tagja, a 16 éves leány szivettépően, éneklő gajdolással zokog fel, a szobába pedig egy pirinkó, édes kis cirmos cica surran be, hogy nyalakodjék a friss vérből.. . A csendőrök puskatussal legyintenek feléje, mire rémülten és nagy szökkenésekkel iramodik el, be a rengő búzatáblába. Miért gyilkolt Stefányik ? Alkalmunk volt beszélgetést folytatni a Murányi-tanya körül fekvő házak lakóival. Stefányik végzetes tettének okául mást-mást mondanak a szomszédok és igy voltaképen nem lehet tudni, mi miatt kapta a gyilkos kést a kezébe a csendes es nyugodtvérü ember. Egyesek szerint a felesége hűtlenségén keseredett el (a búcsúlevél is emellett bizonyít), mig mások ugy gondolják, hogy a nyomorúság vitte rá a szörnyű cselekedetre. Az igazi okot Stefányik János örökre magával vitte a sírba: két nyitott, torzán néző szeméből csak egy nagy kérdőjel görbült azok agyába, akik ezekbe a megfagyott tavakba belenéztek. Egyenlőséget, szabadságot és a testvéri munkás békét hirdeti a Békésmegyei Közlöny. Kommunista merénylet az osztrák kancellár elten Bécs, junius 2. Seipel dr. szövetségi kancellár ellen, amikor vasárnap este a balatoni expreszszel Bécsbe érkezett, egy Jovorek Károly nevü 29 eves bécsi segédmunkás merényletet követett el. Jovorek revolveréből több lövést adott le a kancellárra, akit egy golyó el is talált: a tüdejébe fúródott. A merénylő ezután maga ellen fordította a fegyvert és többször mellbelőtte magát- Sem Seipel,. sem a merénylő sebesülései nem halálosak, Jovorek a kihallgatásakor a merénylet okául azt hozta fel, hogy meggyőződéses kommunista, aki gyűlöli a kampóskereszteseket és ezeknek főképviselőjét Seipelben látta. Iskolák versenye Békéscsabán Gyönyörű, impozáns és valóban 5 lélekemelő látványban volt része vasárnap annak a nagyszámú közönségnek, amely a CsAK-pályai tribünjét és állóhelyeit zsúfolásig-, megtöltötte. A csabai, gyulai, békési, szarvasi és mezőtúri gimnáziumok és a csabai polgári fiúiskola ifjúsága mérte össze nemes versenyben fizikai erejét és a> szemlélő örömmel láthatta, hogy a szomorú és nehéz időkben felnőtt ifjúság testi erőben nem marad a régiek mögött és egészségesfizikumuk, felkészültségük, lelkesesportszervezetük a legszebb reményekre jogosit. Amikor ezt teljes örömmel állapítjuk meg, nem szabad megfeledkeznünk ennek az ifjúságnak fáradhatatlan és , lelkes vezetőiről, mindenekelőtt Áchim Károly tanárról, aki ezen a téren hosszú évtizedek szakadatlan munkája után a legszebb eredményekre tekinthet, továbbá a fiatal, de munkájában serény, szakavatott és ideáloktól hevített vitéz Marék Endréről, a csabai polgári iskola tanáráról. A vidékiek közül Csurgay János (Békés), Oláh Miklós(Szarvas) és Pályi István (Mező tur) tornatanárok neveit kell teljes dicsérettel megemlítenünk. A precízen, egybevágóan, szines változatokban bemutatott szabadgyakorlatok méltán arattak nagy tetszést. Élénk feltűnést keltettek a szarvasi leány-vivócsapat szép gyakorlatai. Mig az atlétikai versenyek közül nem is egy számban olyan eredményt értek ef ifjaink, amelyeken még senior versenyeken is megállhatnák helyöket_ A részletes eredmények a következők : 100 m-es síkfutás. 2 előfutam után döntőben 1. Viski (csabai gimn.) 12 mp. 2. Forschner (csabai gimn.) 121 mp. 3. Jankovich (gyulai gimn.) Gerelyvetésben 1. Kován (csabai gimn.) 39 m. 2. Tóth (mturi gimn.)£>el<7Ca DIJPLÁ TALPAS SANDÁLOK FEHÉR VÁSZ0NC1PŐK PÉTERFI CIPŐ ÁRUHÁZBAN