Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) április-június • 65-136. szám

1924-05-11 / 97. szám

EGYES SZÁM ARA 800 KORONA Békéscsaba, 1924 május 11 Vasárnap 51-ik évfolyam, 97-ik szám ~1B ÜT BEEESHEGfTEI I0ZL0NT Politikai napilap Elöflxetéai dijak : Helyben és vidékre postán küldve : negyedévre .05.000 korona. Egy hónapra 18000 korona. Példányonként 800 korona. Főszerkesztő : Dr. Gyöngyösi János. Felelős szerkesztő : P.-Horváth Rezső. Telefonszám : 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsabán, U. ker. Ferencz József-tér 20. sz. — Hirdetéi díjszabás szerint. Országos f)arc a vámtarifa elten Budapest, május 10. Az az országos mozgalom, melyet főként a kereskedelmi és a fogyasztó érdekeltség indított meg az autónom vámtarifa ellen, változatlanul azon az alapon áll, hogy az uj vámtarifa elviselhetetlen terheket ró a kereskedelemre és a fogyasztóközönségre. Az országos tiltakozás holnap fog megnyilatkozni. A Lloyd épületben Sándor Pál elnöklésével a kereskedelem, valamint a feldolgozó ipar országos értekezletet fog tartani. A vámtarifa rendelkezéseit Szász József, az OMKE titkára fogja ismertetni, majd az egyes szakmák képviselői konkrét adatokkal mutatják ki, hogy a vámtarifa tételei teljesen figyelmen kivül hagyják a kereskedelem és az ország lakosságának érdekeit. Románia JTlagyar ország semlegességéért Budapest, máj. 10. A románfrancia szövetségről szóló jelentéssel kapcsolatban politikai körökben érdekes hir jelent meg. Románia állítólag elküldötte megbízottját Bethlen miniszterelnökhöz, kivel napokon át órákhosszat tárgyalt. A kormányelnök semmiféle közlést nem tett arról, hogy miről volt szó ezeken a tárgyalásokon, de a beavatottak tudni vélik, hogy Románia az orosz háborús veszedelem esetére Magyarország semlegességét kivánta biztosítani. Hírforrásunk szerint az a terület került volna szóba, amely a mai magyar határ és a tulaj•donképeni Erdély között fekszik. Ezt a hírt természetesen csak fenntartással közöljük. 77 közalkalmazottak a mai illetményrendszer mellett Budapest, május 10. közalkalmazottak kívánságairól a KANSz vezetősége a következő információt adte. : — A KANSz-nak két memoranduma fekszik a kormány előtt. Az elsőt még akkor terjesztette be, amikor a szanálási javaslatokat még nem nyújtották be. A javaslatok benyújtása után uj memorandumban kértük a tisztviselőkérdés rendezését. Elsősorban a nyugdijasokra vonatkozó intézkedésekben láttunk sérelmet és a szövetség az illetményrendezést és a tervezett létszámcsökkentést is uj alapokon akarta megoldani. Az illetményrendezésre vonatkozóan a KANSz-nak az a kívánsága, hogy a mai illetményrendszer egyelőre maradjon meg és a mostani fizetési kategóriákat továbbra is tartsák fenn. Az illetmények mértékének megállapítása tekintetében a szövetség junius elsejére a békebeli illetmények 85 százalékát kéri, félévenként 5 százalékos emelkedéssel, hogy igy a szanálás végén az illetményeket a békebelinek 100 százalékára emeljék. Másik kérésünk az, hogy a családi pótlékot továbbra is tartsák fenn és terjesszék ki a feleségre is. 100 takarékkorona mai árfolyama 128 papirkorona. Zürichben a magyar koronát 60-al jegyezték. 20 koronás arany 390000 papirkorona. Békéscsabán nem építenek kislakásokat A kormány nem ad segítséget a lakáshiány megszüntetésére (A Közlöny eredeti tudósítása.) Amikor pár nappal ezelőtt beszámoltunk arról, hogy Szeged városának a kormány 1500 kislakás építéséhez a teljes anyagi hozzájárulást megadta, némi — egyáltalában nem kismértékű — irigységet éreztünk. Szörnyen irigyeltük Szegedet, amely a kormány támogatása révén egyszerre megszabadul a lakásnyomoruságtól, mert arra gondoltunk, hogy a békéscsabai rémséges lakásínségen se Isten, se ember, se állam, se város nem akar segíteni. Mig Szegeden az idei ősz már eltünteti a lakáshiányt és minden hajléktalan vagy szükséglakásban tanyát ütött boldogtalan ember bevonul a maga saját külön hajlékába, itt Békéscsabán tovább szoronganak az emberek a borzalmas szűkkeblűség átka folytán és tovább koptatják a lakáshivatal kilincsét és a vezetőjének idegeit. Békéscsabán ugyanis belátható időn belül szó sincsen tömeges kislakásépitésről. Sem olyanról, a melyet a város építtetne, sem olyanról, amelyet valamely magánvállalat hívna életre. Hogy magánvállalat nem kezd ma bele egy ilyen, milliárdok befektetését igénylő vállalkozásba, az a mai általános pangás mellett nem feltűnő ; de hogy az állam vagy a város nem kezdi el, az fogas kérdés akkor, amikor Szegeden az állam segítségével most kezdték meg az 1500 darab kislakás építését. Épen ezért érdekesnek tartottuk megkérdezni Berthóty István dr. polgármestert: mi a véleménye a kislakásépitő akció elmaradásáról és mit tart annak okául, hogy mig Szegeden épülhetnek kislakások, nálunk szó sincs egy ilyen akcióról ? — Mindennek oka a pénzhiány és a mostani bizonytalan gazdasági helyzet — mondotta a polgármester. — Én már számtalan izben jártam fönn Budapesten ebben az ügyben és sokszor tárgyaltam a népjóléti minisztérium illetékeseivel, de hiába. A kormány ma nem tud pénzbeli támogatást nyújtani, nem tud megfelelő tőkét rendelkezésre bocsátani egy ilyen kislakásépitési akcióhoz. A város vezetősége egy pillanatig sem gondolhat arra, hogy a maga anyagi erejéből egy ilyen hatalmas akcióba kezdjen, noha már részletes és a kérdés minden oldalát fölölelő terveink vannak kislakások építésére nézve. Készen állanak itt nálam az ilyen tervek már régóta, egy egész külön kis városrészt tudnánk elővarázsolni a földből, — de hiába, ma még gondolni sem szabad a megvalósításukra, a város pénzügyi helyzete következtében. Elmondotta ezután a polgármester, hogy amikor a népjóléti minisztériummal a kislakások építése ügyében a tárgyalásokat megkezdte, a szükséges kölcsön folyósítását az illetékesek készségesen megígérték. Az idő múlásával azonban az igéret lassanként lesoványodott és végre teljesen elfogyott, elolvadt. Ma már nem Ima (Költemény prózában) — Uram, aki kormányozod a habfodru, szerteziláltan tovairamló bárányfelhőket az Albishörneli karcsú gerince fölött : vedd ugy ezeket a sorokat, mint alázatos és térdenállva elmondott költeményt. Te tudod, hogy aranysárgán csillámló sugárözönben fürösztve arcomat, szivárványos boldogsággal szemléltem alkotásaid szépségét: a varázslatos erdőt, a puha rétet, a virágmiriádokat, az ezüstfényü, csacsogó patakot, a csendeskén szitáló nyári esőt — és minden-minden pompás remekmüvedet. Ilyenkor a lelkem a magasba szárnyalt, mint a búgó motorral energikusan szállongó gépmadár és mint annak vakmerő lelkű kormányzója, én is ködfátyolos párázatokon keresztül néztem mindig le azuros magasságomból hitvány földi dolgokra. A lelkem az eget látta csak, a napfényben élt-fürdött, mialatt testem idelenn vergődött, küzködött, vesződött. Te tudod, Uram, hogy soha nem láttam szebbet, ragyogóbbat, mint a Te csodateremtményeid. Sem élő, sem élettelen lény, amelyet bus, meditáló társam: az ember alkotott, nem csalt hallgató ajakamra örömkiáltást. Csak a Te csodás erőd, végtelenül hatalmas teremtményeid sugárzó színeit habzsolták mohó, gyermeki riadozással csodálkozó szemeim. A rét hímes virágesője között hanyattfekve, nedves szemekkel élveztem a kis madárkák együgyű énekét. Méhek, bogárkák döngicsélésén, virágok szivárványpompáju szőnyegdiszén, csacsogó erecske duruzsolásán, vad vízesés dörgő dühöngésén, hóhegyek fehércsipkés sziluettjén, kövér mezei illatok ózonján repeső örömmel méláztam. Túláradó szivemet szivárványos boldogság felhőzte körül, hogy a Te alkotásaidat, Uram, látnom, éreznem, hallanom, élveznem, csodálnom lehetett. ... De most, Uram, valami erő, amelyet a mi véges emberi eszünkkel fölfogni és elemezni nem tudunk, megütötte, megfogta és fogva tartja a lelkemet. A szivem megifjodott, a lelkem átformálódott, — és bolondosán varázsos, langymeleg nyári éjszakákon a füleimben csodálatos muzsika hangja cseng-bong. A szivemet áradásos melegség hullámai öntik el és csupa szines mesét, színes álmot érez a lelkem. Most már nem kap meg olyan varázslatos csodaerővel az Albishörneli; karcsú gerince fölött uszó bárányfelhő, nem hat meg az égbeütköző, hósipkás havas fensége, nem ragad magával a csodás természet ezernyi megdöbbentő, vagy naiv szépsége, titka, szines kincse, bája, — most hullámos selyemhajak szépségein méláznak csodálkozó szemeim, amelyek sötétedők, mint a fjord vize, amikor utolsót pislant belé a hunyni készülő nap arany sugárkévéje. Most csilingelő kacagáson üdül fel a lelkem az együgyü madárdal helyett és melegen tekintő azurszin szemek bizsergető nézését élvezem patakmormolás, felhőjárás helyett. Egy hattyúnyak bűbájos, meleg színeit, ingerlően tökéletes vonalait rögzítik meg lelkem fényérzékeny lemezei s eszembe jut, hogy a télen, amikor halkan zizegve finom hópillék szállongtak lefelé, ezen a hattyúnyakon éjfekete prémek pompáztak keretet, mint az Albishörneli lábánál messzimesszi elnyúló havas sikság peremén a tovairamló vonat . .. ... Meg tudsz-e nekem bocsátani, Uram ? Hiszen ő is, aki miatt hűtlen lettem a szent, a fölséges természethez, a Te teremtményed, akárcsak az erdő, a mező, a rét, a szikla, a pacsirta, a sas, a harsogó vízesés, minden-minden, — csakhogy mindezerszerte, szebb, tökéletesebb, remekebb! Hála neked, Uram, amiért őt — áldott, gondosztó páromat — föltaláltam 1 h. r.