Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) január-március • 1-64. szám

1924-02-16 / 28. szám

Békéscsaba 1924 február 16 BÉKÉSMEGIEI KÖZLÖKI — Három és félmilliót lopott a gazdabálra. Az alföldi falvak­ban a jómód bűnös léhaságba sodorja a gazdaifjakat. Hogy a duhaj korcsmózáshoz pénzt sze­rezzenek, a még egészen fiatal suhancok búzát, kukoricát, tyúkot stb. lopnak szüleiktől s oigaz­dáknál értekesitik. A kapott pénzt aztán elmulatják. A napokban egy mezőberényi gazdálkodó asszony unokája meg egyenesen három és félmillió korona készpénzt lopott nagyanyjától s a gazdabálon csa­pott belőle nagy mulatást. Sze­rencsére a csendőrök még idejé­ben csípték nyakon. Á pénzből csupán 200000 korona hiányzott, — Ujabb kegyelem. A parla­ment folyosójón Nagy Emil igaz­ságügyminiszter kijelentette, hogy az ügyészséget utasította, hogy a kommunista bűncselekmények miatt elitéltek viselkedését kiserje figyelemmel és akinek viselkedése kifogástalan, azt hivatalból kegye­lemre terjessze fel. Az igazság­ügyminiszternek ez a kijelentése arra mutat, hogy a kormány, a mennyire az állam biztonságának veszélyeztetése nélkül teheti, a kommunizmus bűnöseivel szem­ben a megbocsátás elvét vallja és ezt keresztül is viszi. Ügyes kiszolgáló segéd azonnal felvétetik Hauer nagy bazár ELADÓ HÁZ a város központjában 2 lakással és üzlethelyiséggel. — Ügyfelének megbízásából felvilágosítást nyújt dr. Prónay Ernő ügyvéd, Békés­csaba, Ferencz József-tér 21. sz. — Ellopták Tarján Tibor libáit. Tegnapelőtt éjjel dr. Tarján Tibor ügyvéd nagyréti tanyájáról isme­retlen tettes hat gyönyörű libát ellopott. Igazi hatalmas fajlibák voltak, méltó diszei egy ornitologus baromfigazdaságának. Az érzé­kenyen sújtott tulajdonos 200000 korona jutalmat ad annak, aki az ellopott libákat kézrekeriti. — Olaszországban elrendelték a kötelező biztositást a munka­nélküliség ellen. Rómából jelen­tik : A hivatalos lap rendeletet közöl, amely elrendeli minden 15 és 65 év közötti alkalmazottnak munkanélküliség elleni kötelező biztosítását. Kivételek: a mező­gazdasági munkások, közalkalma­zottak, otthoni munkások, háztar­tási alkalmazottak, portások, szín­házi és filmszínészek, idénymun­kások, továbbá mindazok az alkalmazottak, akik munkaadó­jukkal alimentációs viszonyban állnak és a vállalati nyereségből részesedést kapnak. $&inliáz A vén gazember. (Bemutatták a csabai Városi Színházban csü­törtökön.) Csak legutóbb fejtettük ki, hogy regények vagy novellák színpadi feldolgozását helytelenít­jük. Mikszáth Kálmánt pedig, aki­nél a cselekmény mindenkor szét­ágazó, anekdotaszerü, amellett legtöbbször vékonyerü, színpadra hozni a biztos sikertelenséggel szembeszálló merészségnek tar­tottuk volna. Hogy A vén gazember mégis a fővárosban és nálunk egyaránt nagy, lelkes sikert aratott, annak a páratlan nagy irómüvész és Mikszáth páratlanul jó szivének megindító ereje a magyarázata. A vén gazember magva egy tökéle­tes vagy legalább is művészileg ellenállhatatlan jellemrajz és egész csomó megejtő zsánerkép. Borly kasznár kemény, furfangos, jóizüen zsörtölődő, látszólag rideg, de be­lül nemesen elomló, csupa sziv jellem, egyike azoknak a dickensi alakoknak, akiket színpadunkon É BÉKÉSCSABAI FAISKOLA és KERTGA ZI) ASAG RT. ANDRASSY-UT 2. SZ. Faiskolai cikkek: gyümölcsfák, bokor- és futórózsa, nemes orgona, pyramis akác, díszcserjék, gömbluxus, közönséges akác 2 m., ribizli, vadszöllő, szamóca- és spárgatövek. Gyümölcsösök, kertek telepítése és alakítása. Magkereskedés: garantált konyhakerti és virágmagvak;, oberndorfi és eckendorfi takarmónyrépamag, cukorrépamag, angol perje és brohnus fűmag, mák, vetőkendermag. Burgonya, raffia, rézgálic, növényvédelmi szerek. Legolcsóbb, legmegbízhatóbb beszerzési forrós I Csiky, elbeszélő irodalmunkba: Mikszáth honosított meg. az utóbb zsenális művészettel. És a hatá a legmagasabb értékű : a tökélete humor, a mosolygás könnyel között. Ezt a pompás alakot Kőmive, játszotta meg, olyan imponál* művészettel, amely bennünket ií meglepett, akik pedig mindenko elismeréssel voltunk képessége iránt. Kőmives a szó igazi értei mében színművész, olyan, aki < színpadon jellemet ad. Maszk hanghordozás, mozdulatok, arc játék harmonikusan kell, hc szolgálják a karaktert. Csak ekt lehet szó igazi átélésről, de szersmind igazi elképzeltetésről is Kőmives Borlyja — ugy érezzül — alapos tanulmány ^és a benne meglévő érzékeny művészi intuicic eredménye. Pompás realizmussa varázsolta elénk a kasznár alak ját, a haldoklás jelenetében pedij megrázó, hogy ugy mondjuk, fi' ziológiailag hü verizmussal. A kiváló vendég: Petheő Attile megbocsátja nekünk, hogy első­sorban a címszereplő müvészünb nagyértékü alakításával foglalkoz tunk. Petheő nagyon megnyerő egyébként halvány szerepében annak mutatkozott, akinek ismeri az ország müveit közönsége, a legkiválóbb magyar szerelmes szí­nészek egyikének és előrelátható­lag a legkiválóbbnak is. Hiszen ugy külső, mint belső tulajdonsá­gai predesztinálják erre. Bánhegyi nagyon kedves, bájos volt, ha itt-ott a kevés próbán átesett szerep tudásával küzdött is. G. Turbók Rózsi neki meg. felelő szerephez jutott. Kitűnő volt Z. Egyed Margit. A többiek be­csületesen igyekeztek. A színházat zsúfolásig megtöltő közönség lelkesen tapsolt. Valaki a siker láttára megjegyezte, hogy „A vén gazember" a prózai elő­adások Három gráciája. Ami két­ségkívül a legnagyobb elismerés a — Három gráciának. Megnyílt Vágó Rezső gőzfavágó és széntelepe. Arusit POROSZ kovács, darabos, dió-szenet és kokszot, hasáb és aprított import TŰZIFÁT nagyban és kicsinyben, legolcsóbb napi árban. Megrendelésre bármily mennyiséget azonnal házhoz szállít. Iroda t Békéscsaba, Andrássy-ut 61. Lőwy Albert cég fatelepén Gőzfavágó és széntelep iparvágánnyal Erzsébethelyen a Bohn gyár mellett Telefonszám 5 Megrendelések telefonon is feladhatók. MEGNYÍLT AZ „ORIENT" BANK ÉS KERESKEDELMI RT TELEFON: 126. Alaptőke 75 millió korona Az újonnan alakult „Orient" Bank és Kereskedelmi Részvény­társaság megkezdette működését Andrássy-ut 77. sz. a. újonnan berendezett helyiségében. Fehér Flóris házában. (Kenyérgyár.) Bankosztály Tőzsdei megbízásokat, hitel és pénz­ügyleteket a legpontosabban és a leg­kisebb költség mellett bonyolít le ; heti­pénzért (kosztpénzért) a legmagasabb kamatokat fizeti teljes vagyoni garancia mellett. Legolcsóbban szállit kitűnő minőségű tűzifát waggontételekben és saját tele­péről métermázsánkint is. — Raktáron tart állandóan nyírségi burgonyát, stb. Szállítási osztály Nemzetközi áruszállitmányokat kezel és továbbit Európa minden részébe, mérsékelt díjazás mellett. áruosztály Bevásárlásainál kimondottan Papagáj Kékitö-t követeljen

Next

/
Oldalképek
Tartalom