Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) január-március • 1-64. szám

1924-02-05 / 18. szám

2 BÉKÉSMEOYlfil KOZLÜHY Békéscsaba, 1924 február S Az Apokalypszis 4 lovasa február 6-án és 7-én rölték az alapszabályok 8-ik sza- Wagner József indítványára kaszának első bekezdését, amely igazgatóknak újból megvóiasztot­a részvények jegyzését korlátozó ták a régi igazgatóságot. Uj igaz­intézkedéseket tartalmaz. gató lett Bachrach Mihály. A fel­Elfogadták Réthy Béla indít- ügyelőbizoltság uj tagjai lettek ványát is. mely szerint a felügyelő Lukács Oszkár, Gyulai János es bizottsági tagok tiszteletdija min- Sándor, denkor utólag állapitassék meg. Két évi nyomozás titán most fogta el a békési csendőrség a pecei-düllöi gyilkosság tetteseit Éjnek idején szállást kértek A gyilkosság borzalmas részletei sek nevében köszönetet mondott a kiváló vezérigazgatónak és ér­demes munkatársainak, a lelkes titsztviselő karnak. A közgyűlés Beliczey elnök és Bohnert vezérigazgató éltetésével ért véget. Utána az intézet tradícióihoz hiven pompás villásreggelire látta vendégül a megjelenteket. A Békés-Csabai takarékpénz­tár egyesület, amely Békésvármegye legrégibb és legtőkeerősebb pénzintézetei közé tartozik, vasárnap délelőtt tartotta rendes évi közgyűlését, Varságh Béla elnöklete alatt. Varságh Béla elnök megnyitó­jában rámutat az elmúlt év ese­ményeire. A bizonytalanság ural­kodik még ma is a lelkeken. Hogy ebből az áldatlan helyzetből ki­bontakozzunk, csak ,saját erőnkre támaszkodhatunk. És igy kétsze­resen szükséges az összetartás. A Békés Csabai takarékpénztár egye­sület is csak a saját erejére tá­maszkodva és a részvényesek ér­dekeit felkarolva, megfeszített munkálkodással a megye egyik legtőkeerősebb intézete lett. Üd­vözli Laubner Józsefet, az Orszá­gos Jegybanknál főellenőrré tör­tént kinevezése alkalmából. A jegyzőkönyv vezetésére Vas Sán­dor ügyvezető-igazgatót, hitelesí­tésére pedig Kovács Mihályt és Weisz Elfást kéri fel. A felügyelő-bizottság jelentésé­nek tudomásul vétele után Roth József vezérigazgató terjeszti elő az igazgatóság jelentését és ja­vaslatát, mely szerint az elmúlt év 177,679,711 K tiszta jövedel­méből osztalékul 150.000 drb 2000 K n. é. részvény után 1000 K fi­zettessék. Az alapszabálymódositás ismer­tetése és tudomásulvétele után Kiss Antal indítványára a lelépő igazgatóság újból rnegválasztatott. Megválasztattak: Varságh Béla elnök, Rosenthal Adolf, Roth Jó­zsef vezéiigazgató, Réthy Béla, Ervin Kálmán, Leichtmann Jenő, Fekete Sándor, Róna Gusztáv, Ko­cziszky Mihály, szurdai Szurday Róbert, dr. csákói Geiszt Gyula, Tagányi Sándor és Szalay Lajos. A felügyelő-bizottság tagjaiul — ugyancsak Kiss Antal indítványára — egyhangúlag meválasztattak: Jéger Jozset elnök, dr. Linder Ká­roly, dr. Szarnék Ignác, Korosy László, Janovitz Alfréd, Erber Dezső és dr. Pető Andor. Varságh Béla elnök megköszöni a részvényesek megjelenését, a közgyűlést berekeszti. A Békéscsabai Sertéshizlaló és Husi pari R.-l. szintén vasárnap délelőtt 11 óra­kor tartotta meg évi közgyűlését, A távollevő elnök helyett Szalay Lajos alelnök elnökölt. A jegyző­könyv vezetésére dr. Kungl Ká­rolyt, hitelesítésére Fekete Sándort és Wágner Józsefet kéri fel. Tu­domásul vették az igazgatósági jelentést, mely szerint az elmúlt év 19.885,695'88 K tiszta jöve­delemmel zárult, Wágner József indítványára tö­Békésről jelenti a Békésmegyei Közlöny tudósítója : Borzalmas gyilkosság ejtette izgalomba 1922 március 24-én Békés lakosságát. A Békéshez tartozó úgynevezett pecei-düllőben egy tanyán a szom­szédok vérbefagyva, holtan talál­ták Kovács János 60 éves békési lakost, ennek feleségét és hajadon leányát. A csendőrség rögtön eré­lyes nyomozásba fogott, de a meg­feszített munka dacára sem sike­rült az elvetemült tetteseknek nyo­mára jutni. A csendőrök ugyan őrizetbe vették a meggyilkolt öreg ember egyik fiát, mert téves nyo­mok alapján a gyanú reáhárult, azonban csakhamar szabadon kel­let bocsátani, minthogy hileltér­demlő alibit igazolt. Jóllehet azóta majdnem 2 esz­tendő telt el, a békési csendőrség nem hagyta aludni az ügyet és állandóan folytatta a nyomozást. Végül is most a csendőrörs egyik legügyesebb és fáradhatatlan tag­jának, Hegyesi Pál tiszthelyettes­nek sikerült az elvetemült gyilko­sok kilétét felfedezni. Az egyik gyilkos Pataki Já­nos 54 éves csizmadia, aki betörésért egy izben mór másfélévre volt itélve; a másik Fesető Sándor béklsi lakos, aki ugyancsak betö­résért és lopásért mintegy 4 esztendő börtönbüntetést töltött ki. Hosszas tagadás után az ügye­sen csoportosított súlyos bizonyí­tékok terhe alatt a gyilkosok rész­letes vallomást tettek és vérfa­gyasztó közönnyel adják elő a borzalmas éjszaka történetét. Az emlékezetes borús márciusi estén 9 óra tájban Pataki és Fe­sető bekopogtattak a tanyán Ko­vácséknál és éjjeli szállást kértek. Kovács családja ismerte Patakit, aki bejáratos volt hozzájuk, igy hát gyanutlanul beengedték őket és az istállóban akartak adni fé­rőhelyet. Az öreg Kovács maga kelt fel és az istállóba ment szál­lást csinálni. Nyomon követte Fe­sető Sándor. Mikor az istálló kü" szöbéhez értek, Fesető a ruhája alatt elrejtve tartott baltát előrántotta s az öreget hátulról fejbeverte vele. Az öreg felkiáltott, mire leánya a szobából ijedten rohant apjához. Ekkor Fe­sető a leányt vágta fejbe fejszéjével. A szerencsétlen leány kétségbeesetten sikol­tozott. Ekkor Pataki János a szobába rohant és az ott ágyban betegen fekvő Ko­vácsnét egy u. n. kolostyá­val, amelyet a cipészek tal­palásnál használnak s amely súlyos vasdarab, ugy ütötte fejbe, hogy rögtön szörnyet halt. Az állatias gonosztevők azonban még ekkor sem nyugodtak. Az ablakokat párnával begyömöszöl­ték, hogy a világosság ki ne szű­rődjék, aztán Fesető Sándor mindhárom áldozat nyakát késsel elvágta. Amint 6 mondja azért, hogy véletle­nül fel ne ébredjenek s el ne árulják őket A gyilkosok most felkutatták az egész házat. Összesen 11,700 ko­rona készpénzt találtak, magukhoz vettek egy csomó szalonnát, ke­nyeret és ruhanemüt^Még az éj­jel visszamentek lakásukra s mint­ha mi sem történt volna, aludni tértek. A rabolt pénzen másnap megosztozkodtak. Pataki és Fesető azóta sem maradtak tétlen. Mintegy 30—40 kisebb betörés és lopás terheli még ezenkívül a lelkiismeretüket. Most a békési csendőrörs éber­sége és a minden dicséretre méltó Hegyesi Pál csendőrtiszthelyetles ügyessége az igazságszolgáltatás kezére juttatta őket. A békési csendőrség ugy Patakit, mint Fe­setőt átadta a gyulai ügyészségnek. Ha azt akarja, hogy Ön na­ponta mindent tudjon a megye ügyeiről, ugy fizessen elő a Bé­késmegyei Közlönyre. Ha azt akarja, hogy: az egész megye tud­jon Önről, ugy hirdessen a Békés­megyei Közlönyben. DEL-JÍTi sorozatos reklámcipők kaphatók mig a készlet tart Péferfi Cipőáruf)ázábcm 1-ső sorozat: női elsőrendű félcipő, sevróbőrből párja 60.000 K, 2-ik sorozat : női magasszáru lüzős cipők, elegáns lakkcipők párja SO.OOO M, 3-ik sorozat: női magasszáru fűzős cipők, rámánvarrott talppal párja 100.000 M. A szeghalmi járás ügyei Kiss László szeghalmi járási fő­szolgabíró a járásához tartozó köz­ségi jegyzőket a folyó évi február hó 7-ikére járási értekezletre hivta össze, amelyen az értekezlet tár­gya az uj gazdasági és cseléd­ügyi eljárás, továbbá a hősök em­lékének megörökítése lesz. Ez al­kalommal kerül bemutatásra Czó­czek .Alajos szeghalmi építész tervpályázata, amely a világhá­borúban elesett hősök emlékét örökíti meg. A terv az, hogy az egyes köz­ségek a hősök emlékének méltó megörökítésére szükséges össze­gek biztosítása céljából buzavalu­tában kivetik a megfelelő összeget és pedig elsősorban azokra a bir­tokosokra, akik a háborúban fel voltak mentve, mert hiszen méltán elvárható, hogy azoknak a hősök­nek emlékére, akik helyettük és érettük elestek, különösen a mai jó, nekik kedvezőj gazdasági viszonyok mellett vagyoni tehet­ségükhöz képest a legtöbbet áldoz­zanak. Ezen az értekezleten fog to­vábbá megbeszélés tárgya lenni az .a belügyminiszteri rendelet, a mely a dobozi betonjárda épitési ügyében leérkezett s amely bizo­nyos hányadban a telektulajdono­sokat kötelezi a járdaépítési költ­ségek viselésére, miután a szeg­halmi járáshoz tartozó községek ezen az alapon akarják összes utcáikat betonjárdával ellátni, vé­gül tárgyaltatni fog a hadirokkan­tak, hadiözvegyek és hadiárvák felemelt járulékának ügye abból a szempontból, hogy a felemelt járulékhoz mielőbb hozzájussanak. Valódi angol szövetnjdonságok SEL Irimy és Olláry ­Alkalmi és utcai ruhák a legújabb divat szerint. Előnyös árak! Tanulókat felvesznek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom