Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) január-március • 1-64. szám

1924-02-24 / 35. szám

Békéscsaba 1924 február 24 BÉKÉSiEOTEl KÖZLÖM 3 I" Békésmegyei Általános Takarékpénztár Részvénytársaság Alap- és tartaléktőkék 1 milliárd BékéSCSaba Telefonszámok: 50., 190., 177., 179. Érdekközösségben a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesülettel Mindennemű kölcsönt nyújt és flnanciroz elsőrendű vállalatokat Tőzsdeosztálya közvetlen tőzsdei meg-bizottja utján igen előnyösen vesz és elad mindennemű tőzsdei értékpapírt Elfogad belelehel és belipénzl (kosztpénz) teljes anyagi garancia meííett legjobb ka­matozással Mint a devizaközpont bizományosa devisa és valutaig-énylések et készséggel közvetít, mindennemű külföldi átutalásokat eszközöl Áruosztálya vesz és elad gabona és terményféléket, mindennemű magvakat A bank és takarékpénztári ügykörbe eső mindennemű megbízást készséggel vállal Aktuális kérdések A valorizáció elve immár megvalósul. Csak meg ne járjuk vele. Mert nem is kell olyan messzire visszamennünk — csak egy két hónappal az elmúlt időre — akkor olyan eset is volt, hogy a korona is romlott, a buza ára is esett. Senki sem tudta meg­magyarázni az okát s az emberek rejtély előtt állottak. A mai viszo­nyok között nehéz egy egészséges célravezető pénzügyi politikának szerteágazó szálait ugy fogni egy csomóba, hogy a bog ki ne ol­dódzon és el ne guruljon a lejtőn lefelé a gombolyag, mert minél messzebb gurul, annál kisebb lesz. Egy gyomorbajos öreg ur arra tanította ifjú ismerőseit, hogy hányszor kell megrágni és a száj­ban megforgatni a különféle éte­leket. Ha jól emlékszem a marha­húsra 38 jutott, mig a borjúhúsra 21. (Ma ez a tanács már idejét multa, mert azok a kevesek, akik­nek módjukban van hússal táp­lálkozni, nem érnek rá, akik pe­dig főzeléket feltét nélkül esznek, azok csak nyelnek, bizony sok­szor mérget és bosszúságot is.) Idejében kell tehát gondolni arra, hogy el ne rontsuk a gyomrunkat, mert ha későn eszmélünk a bajra, már többé nem lehet segíteni azon. Nincs ma Kossuth Lajos ebben az országban, sem Deák, Széche­nyi, de még Wekerle sem, azon­ban akadhat ember, aki, ha a hínárból egyelőre nem is tudja ki­húzni sülyedő pénzgazdaságunkat, de legalább megakadályozza, hogy teljesen elmerüljön abban. ínség és tömegszuggeszció Nyomor csak akkor telepedett erre a környékre, mikor tüz vagy víz pusztította. Akkor éltek bi­zonytalanságban az emberek, mi­kor a szárazság tönkre tette a ve­tést és nem termett buza abban az esztendőben, de még a rétet sem kaszálták, mert le volt per­zselve egészen, ugy hogy a jószá­got kihajtották az országútra — sorsukra bizván. A mai időkben egy uj veszede­lemmel kellett megismerkedni, egy romboló és megsemmisítő rémmel: a valula romlással. Ezreket dönt nyomorba ez az elértéktelenedés és ezreknek ragadja ki kezéből a falat kenyeret. Nem beszélünk a levegőbe, személyesen győződtünk meg arról, hogy akad a szegény néposztályban olyan, aki párnáját viszi a henteshez, hogy zsírt cse­réljen érte. Ha aztán a korona még jobban romlik, természetes, hogy az ijedtség és fejvesztetség is fokozódik, azok között, akik már a párnájuknál tartanak. Nem tömegszuggeszció ez, hanem féle­lem és bizalmatlanság — félelem a jövőtől és bizalmatlanság a je­len iránt, mert eddig a rosszra mindig rosszabb jött. A pánik alapja részben az, hogy az üres gyomorba nem lehet a jóllakott­ságot beleszuggerálni. A városi kislakások értéke több milliárdot képvisel. A 28 lakás egész évi jövedelme nem haladja meg a félmilliót, vagyis nem hozza be a beépített tőke tíz százalékát sem. Hallottunk be­szélni arról, hogy a város el akarja adni ezt a 28 kislakást. Legfőbb ideje lenne. A vételárból azután fel lehetne építeni egy olyan köz­épületet — mondjuk egy uj város­házát, vagy a Próféta vendéglő helyén egy hatalmas bérházat, — az összes helyi egyesületek, tes­tületek otthonát, amely amellett, hogy díszére válna ennek a vá­rosnak, tekintélyes jövedelmet is biztositana. A jelenlegi bérlők elhelyezked­hetnének az uj tulajdonosok laká­sában és nem veszítenének sem­mit a cserével. A város pedig nyerne ugy városfejlesztési, mint anyagi tekintetben egyaránt. K. S. Hirdetéseket d. u. 4 éráig 1 vesz Tel a kiadóhivatal Cikk a bálozó ifjak s főleg a bálozó leányok érdekében. Uj jelszó : Leváltani ! Egy lengő szakállú, de még min­dig ifjú szívű bácsitól vettük és ad­juk közé a következő sorokat: Leváltani — nagyon rossz magyar szó, de igen jó, régi magyar tánc­erkölcs. Ki fog tudódni a végén. Déli pipaszó mellett hallgatom, amint a menyecske-lányom nagy lé­lekzetvételek között könnyít a szivén a legutóbbi báléjszaka varázslatos eseményeinek továbbadásával. Az édesanyja csak olyan ábrándos mosollyal burkolózik a boldogító visz­szaemlékezések rózsaszínű ködébe, nekem azonban — lengő szakállú, szikkadt szívű öregembernek — leg­inkább egy újmódi táncszokás dkasz­kodik az érdeklődésemhez. Ez az uj módi abban áll, hogy a táncos csakis a táncosnője óhajára hagyhatja abba a turt s válthat tán­cosnőt. Az alapgondolata ennek a tételnek kétségtelenül lovagias, sőt lovagkorias szellemű, kivitele azon­ban egyenesen meghiusítja minden báléjek princípiumát, azt hogy lehe­tőleg mindenik résztvevő hölgy sokat táncolhasson. Tessék csak idefigyelni! A férfi felsőbbrendűségén alapuló társadalmi berendezkedésünk (de ta­lán ős természetünk is) magával hozza, hogy a két nemnek egymás­sal való kapcsolatokban a kezdemé­nyezés a férfi részéről indul ki. 0 az aktív: ő közelit, ő kér; a nő a passzív: ő csak enged vagy ad. Ezt a szabályt a táncetikett meg épen kiélezte: a nő csak ugy mehet táncba, ha felkérték. A biedermájeri hölgy­válasz pikantériája csak megerősí­tette a szabályt, mert a nő sohasem választott olyan táncost, aki előzőleg nem közelitett hozzá. A férfinak ezzel az előjogával konkurrál azonban az a lovagias kötelessége, hogy figyelméből és tánc­energiájából lehetőleg mindenik tán­cosnő részére juttasson, ismerett­ségre, bájokra és telekkönyvekre való tekintet nélkül. Én még ezt igy tanultam és így vallom. No már most. Ha a kezdemé­nyéző, de kötelezett táncostól elvo­natik az a jog, hogy a fordulót ő köszönhesse meg, a nőkre nézve felbillen az általános és arányos tánc­lehetőség, mert a helyzet így ala­kul ki: A hölgyek tündérgárdája — bo­csánat ! de — két csoportra oszlik. Olyanokra, akiket mindenki táncoltat és olyanokra, akiket — hogy is mondjam csak ? — nem mindenki táncoltat; mindkét csoportot hevíti azonban az a lényéből fakadó, naiv önzés, hogy a tánclehetőségeket a legintenzívebben használja ki. Meg tudom ^érteni és meg tudom bocsá­tani. Ámde . . . maga a bálkirálynő Otüneményessége sem gondol arra, hogy: no én most már leköszönöm a turt, mert ennek a fiúnak még annyi kötelessége van és mert a szegény Juliska meg Mariska még mindig csak legyezi magát, hanem kering és kering, amíg csak egy másik táncos karról-karra át nem veszi. De ez még enyhébbik része a dolognak! Mit tegyen azonban a bájos Falvirág kisasszony, akit a ti­zedik csöndes imádsága után hall­gatott meg a jóságos Istenke és szánt meg egy bankhivatalnok ? Hát kiengedi ő puha kacsói közül azt a bankhivatalnokot, amig csak a Purcsi Pepi vonójából és a táncosa tüdejé­ből telik ? : Mondjátok meg lányok: hát kiengedi ?! Mi következik ebből ? Az, hogy a leglelkiismeretesebb táncos is, még ha akarná sem tudna eleget tenni estélykötelezettségeinek (s pláne eti­kettszerüen: éjfélig!), mert a fönnebb hivatkozott vózsás kacsok élnek, sőt pardon I néha vissza is élnek az uj táncmódi jogával s szegény Falvirág kisasszony meg testvérkéi fel-feltörő sóhajok közben morzsolhatják izekre az ugyancsak fönnebb idézett legye­zőjüket. Értitek mosí már az uj táncmorál visszásságát, kedves, üde bálifjuság, rózsás ifjúkoromnak délceg kápráza­tai ? A két nem fizikai és lelki be­rendezettsége, a mulatni vágyás el­térő szempontjai megkövetelik, hogy táncenergiáját és kötelezettségeit a táncos ossza be, mert csak igy való­sulhat meg az a báléji öncél, hogy mindenik táncosnőnek jut a mulat­ságból s mégsem szorul mindenik­táncos morfium-injekcióra. Leváltani a táncosnőt! — ahogy mi, valamikor szalagdiszes táncrendezők, harsogni szoktuk — s ujjal és ujabbal röpíteni az édes mámor hajóját. Tehát jelszó : leváltani 1 Különben ... elővett az ebéd utáni ásítás, hiv a kanapé. Tudjátok mit, fiuk I Ne hallgassatok erre a lengő szakálu, szikkadt szivü öregemberre. Mulassatok jól ! Rr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom