Békésmegyei közlöny, 1923 (50. évfolyam) október-december • 80-104. szám

1923-10-21 / 84. szám

2 BÉKÉSMEGYEI IvOZLONT Békéscsaba, 1923 október 21 8 havi börtönre Ítéltek egy Csabán szélhámoskodott volt „századost". A Hintető perrendtartás specialistája. Érdekes vádlott állott pénteken a gyulai törvényszék előtt. A neve Karakas Imre, akit Csabán 1-2 évvel ezelőtt még széles kőiben ismertek. Karakas egy szép napon megjelent Csabán, itt hol főhadnagynak, hol századosnak adta ki magát és mindenféle üzletek kötésével foglalkozott. A jó megjelenésű és sima mo­dorú embernek sikerült kapcsolatba jutni a csabai MOVE áruüzlettel, amely „hazafias érdemeire" való hivatkozással gyanullanul ajánlotla Karakast főleg állami és testületi vállalatok jóindulatába. Ilyen ajánlással állított be Karakas a mező­hegyesi allemi ménesbirtokhoz is termény végett, ahonnét adott alkalommal fel is aján­lottak neki bizonyos mennyiségű terményt megvételre, közte 25 mázsa mákot s ebből postán mintát is küldöttek. Karakas a mintá­val beállított Cuitmann Géza csabai lüszer­kereskedőhöz s a mákot, amelyet nem hogy nem vett meg, de . amelynek megvételéről még nem is tárgyalt, eladta neki. Guttmann rövid idő múlva a nem létező mákot tovább adta s igy vándorolt 2—3 héten át, mig a budapesti terménytőzsdére került — papíron. A mákot Karakasnak 2 hét múlva kellett volna leszállítani, de eltelt több hét és a ke­reskedő sürgetése dacára Karakas nem jelent­kezett a mákkal. Guttmann most feljelentéssel élt, Karakas életében azonban ekkor már ér­dekes fordulat állott be. Egy napon ugyanis a rendőrség letartóztatta, mert kilünt, hogy Karakas, aki Csabán az előkelő idegent ját­szotta, a pécsi törvényszék fogházából szö­kött meg, ahol csalás és sikkasztás miatt jog­erős Ítélettel kiszabott négy évi büntetését töl­tötte. Az üggyel ez év februárjában foglalkozott először a gyulai törvényszék és akkor Kara­kast 6 havi börtönre Ítélték. Fellebbezés foly­tán az ügy a tábla elé került, amely alaki okokból az ítéletei megsemmisítette s ezért citálták tegnap újból a gyulai törvényszékre Karakast, mégpedig fedezet mellett a pécsi fogházból. A bizonyításnak tegnapi kiegészítése során legfontosabb volt Deli Józsefnek, a mezőhe­gyesi ménesbirtok kiküldöttének eskü alatt tett vallomása, amely szerint Karakas a mák megvételéről még nem is tárgyalt. A vád- és védbeszédek meghallgatása után a törvény­szék meghozta ítéletét és Karakas büntetését 6 hónap helyett 8 hónapra emelte fel. A bíróságot és a jelenlevő ügyvédeket meg­lepte és nem egyszer nagy derültséget váltott ki, hogy Karakas ugy vagdalkozott a büntető perrendtartás paragrafusaival, mintha egész életét a jogtudoményoknak szentelte volna. Mindez azonban nem használt, a jóllehet tör­vényszék Ítélete módot nyújt neki arra, hogy ismereteit ezen a téren tovább gyarapítsa. Jíireh. ^ 77 csabai piacról' Az utóbbi években a jogos elkeseredés hangján sokszor irtak a helyi lapok a csabai piacról. De a piacról élők nagy száma föl­lélegzett, amikor legutóbb köztudomásu lett az a rendelet, mely szerint a vidéki piacokon 20 százalékkal kell olcsóbbnak lenni az élelmi­cikkeknek mint a fővárosban. Az öröm korai volt. Mert a rendelet meg­érkezett ugyan Csabára is, ámde az árak nemhogy csökkentek volna, hanem továbbra is vigan szöknek felfelé. „ Nem célom kutatni, kinek a hatáskörébe tartozik a fenti átirat végrehajtása, csupán mint száraz tényt konstatálom, hogy örök szégyene ennek a városnak, ha ilyen köz­érdekű rendeletnek nem tud érvényt szerezni. A szomszédos Hódmezővásárhelyen nem 20, hanem 50—100 százalékkal olcsóbbak a piaci árak . és jaj annak a piaci árusrak, aki a megmeximált árakat csak egy koronává! is túllépi. De nemcsak ebben a tekintelben vé­dik a közcnség éidekeit. A szedőknek és a piaci kofáknak csak reggel 9 crakor szabad megkezdeni a vásárlást. Amit meg lehetett csinálni Vásáihelyen, miéit nem lehet megcsinálni Békéscsabán? Fogyasztó. .— TfritCsLJts. A tegnapi tanácsülésen a következő ügyek nyeltek elintézést: Iparenge­délyt kaplak : Habeczky László cipész, Hor­váth Jár.osné rői szeto, Boiyérszki András szabó, Koiitár János cipész, Meyeinyik Kéioly géplakatos, Szemenyei Sárocr fegyvermüves, Mihály Feienc c;pesz, Mazen János szabó, Recz János hentes, Daiatos Samuéi baromfi és tojás, Horváth Kálmán tojl, berliner Lajos cipészkellék, Hohn Frigjes geszienyesütő, Faragó Lajos tűzifa, Zsiek Györgjné, özv. Pnbek Ar.diésne baicmii és iojas, Vajga Dezső sülöipana. Elutasítottak Kaiimén Omái cukoika keieskeces nánti kéielmet. Építési engedélyt kapott : Ort. izr. hitközség, Vidovszky Karoly, Varga E. András. Házlebontási en­gedélyt Nóvák Jénosné kapott. — Ptssinsíly Pepi ts> az Amora jövő hétfői hangverstrye. Alighogy közhírré tette ez Aurora-kör Piasinszky Pepinek, a m. kir. Opera piimebellerir,éjének ckt. 29 iki hang­versenyét és náiis olyeiíloku éideklcdés nyil­vánult meg, hogy jegyek csupán nagyon kor­látolt szemben kaphatók még ez elővételi helyen. A külföldi diadalutjáia készülő nagy művésznőnek, a gyönyörűséges kis Pepinek előieláthatóleg impozáns ovációt leg lendezni a csabai közönség, mely őt valósággal a szi­vébe záita. A hétfői miilvészest picgremmjá­nak összeállítása végett az Auioia mcst foly­tatja a végső tárgyalásokat, Előreláthatólag az Operaház egyik liatel, negytehetségü éne­kesnője és egy nerrsokáia debütálni készülő, de m üvészk.öickben mér is sokat emlegetett hangfencmen, egy fiatal bengveisenyénekes fognak a perrpés műsor keretében fellépni. A neveket és a teljes n.üsoit a napokban a hiilapok utján fogja közölni az Aurora, mint­hogy a plakátok készítésétől — "ugy hirlik — eláll, mert 1 — 2 nap múlva már nem lehet jegyet kapni erre az estre. — Az AtCV kCzgyülése. Az Alföldi Első Gazdaségí Vasút ma délelőtt tartotta közgyű­lését Szegedi Káimán alelnök elnöklete alatt, amelyen résztvett többek között dr. Brandt Vilmos főispán, dr. Daimel Sándor elispán, dr. berthóty István polgáimester. A közgyű­lésen túlnyomórészt a vasút belső, adminiszt­ratív ügyei keiültek tárgyalás alá. A hozott határozatok közül emlitesre méltók azok a szociális intézkedések, amelyeket a vállalat az ipari munkások érdekében hozott, akik számára melegedő- és férő helyet és az étke­zés céljaira közös laktanyát épit. — A vármegyei közkórházi bizottság leg­utóbb tartott ülésén újból a nagymérvű drá­gaság folytán előállott helyzettel foglalkozott. Ennek alapján a kórházi ápolók készpénz fizetését (a lakáson és teljes ellátáson kivül) 15 ezer koronáról havi 40 ezerre, az irgalmas nővérekét havi 20 ezer koronára emelték fel. Arányos bérjavitást kaplak a kórházi borbé­lyok és a sírásók is. — Előléptetés a békéscsabai állami tanitói kaiban. A vallás és közoktatásügyi miniszter Petz József és id. Such János éli. el. isk. igazgatókat, továbbáHankó Károly,Podsztrelen Endre, Víg Mária áll- el. isk. tanítókat a VII. fizetési osztályba nevezte ki. — A muzeum ma és minden vasárnap délután 2 órától kezdve nyitva áll [és díj­talanul megtekinthető. — Miniszteri elismerés és köszönet. A vallás és közoktatásügyi miniszter a népmü­velés terén kifejtett munkásságukért elismeré­sét és köszönetét fejezte ki dr. Dcimel Sán­dor alispánnak, továbbá dr, Brandt Vilmos főispánnak és a népművelési bizottság többi tagjainak, közöttük dr. Berlhóty István csabai polgármesternek, Gajda Béla leánygimnáziumi igazgatónak, dr. Korniss Géza városi tanács­noknak, dr. Reznek Mihály gazd. isk. igaz­gatónak, özv. Propper Gézáné úrnőnek, Vi­dovszky Kálmán tanárnak és többeknek. — A törvényhatósági bizottság feliratai elmentek a minis*terhez. A vármegyei tör­vényhatósági bizottság legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy 3 felirattal fordul az illeté­kes miniszterekhez. Az egyik a városok és községek háztartásénak sürgős rendezé­set keri, a másik állemi segélyt az óimente­sitő társulatoknak a vízlevezető csatornák rendbe hozására a belvíz levezetése végett, végül a harmadik a Berettyó-hid újjáépítését, amelyet életveszelyes rozoga volta miatt el kellett zárni a közlekedés elől, holott több sárréti községnek ez az egyedüli utja Karcag felé. A három leiiratot az alispán elkészítette s azok már uiban vannak a minisztériumba. — Éjszaka nemcsak a fát, de az idege­ket is fürészelik Több helyről hallunk pa­naszt emiatt, hogy most ősszel, a favágások és fürészelésck idején ezeket a munkákat túlnyomórészt este, sőt az éjjeli órákban vég­gezik a városi villemosáram segítségével. Nem szólva airól, hogy ez az éjszakai fülbasitó zsibongás elsősorban az idegekbe fűrészel, de jelentékenyen igénybe veszi a világítást és a szobai világosság hol pislákoló, hol fellobbanó fénye legjobb eselben fejfájást vagy szem­gyuladést okoz, de semminsetre sem üdvös a szemnek. Emlékezünk, hogy a rendőrség egy nagyon jelentős hely i iparlelepnek éjsza­kai fürészelését karhatalmi u'ton akarta be­szüntetni, ugyanakkor azonban szótalanul tűri a magén fűrészek éjszakai csendhéboritásót és fényjátékait. Nem tudjuk megérteni, hogy amikor nappali éiam van, miért nem lehetne ezt nappal, vagy legalább a kora esti órákban elvégezni? Hiszen úgyis a nappali áram ki nem használása miatt panaszkodnak. — Házasság. Schwartz Pösze és Fehér Béla folyó hó 18.-án Békéscsabán házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — CsAK—OTK bajnoki mérkőzése ma délután fél 2 órakor lesz a Réthy-uccai sport­telepén, mely már előre is kiválóan érdekes­nek ígérkezik. Az OTK lelkes csapata nem­régen volt ellenfele a CsAK nak, mikor is 1:0 arányban erős küzdelem árán győztek szí­neink. Hisszük, hogy alapos felkészültséggel indul mindkét csapat a küzdelembe. — Előre kombinált—KAVE barátságos tréning'mérkőzés lesz az Előre pályáján va­sárnap délután 3 órakor mérsékelt belépő­dijak mellett. A KAVE csapatának ujabb szereplése iránt fokozott érdeklődés nyilvá­nul meg. — A Máv Dal- és Zeneegylet november 3.-án a Vigadóban műsoros hangversenyt ren­dez, amelyen dal-, zene- és énekszámok fog­nak szerepelni, továbbá vonós quartett és egyéb értékes attrakció. A teljes műsort a rendezőség nemsokára közzéteszi. A hang­versenyt tánc követi. — A Turul biztosító részvénytársaság békésmegyei főügynökségének vezetését Ré­vész Emil (ideiglenes helyiség: VI., Perényi­ucca 45.) vette át. — Értesítés. Ertesittetetnek azok a hadi' rokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák hozzá­tartozói, akik valamelyik középiskolába, vagy szakiskolába járó gyermekük vagy gyámoltjuk részére, esetleg kereskedő- vagy iparos-tanonc gyermekük vagy gyámoltjuk részére tanul­mányi segélyt akarnak kieszközölni, illetve ennek elnyeréséért a népjóléti és munkaügyi miniszterhez akarnak folyamodni, hogy a pá­lyázathoz szükséges nyomtatványok megér­keztek. A nyomtatványok 8 nap alatt a városi népjóléti hivatal 3. számú szobájában vehetők ét, illetve a pályázatok az ösztöndíj vagy ta­nulmányi segélyért ugyanitt nyújtandók be. Dr. Galli, tanácsnok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom