Békésmegyei közlöny, 1923 (50. évfolyam) október-december • 80-104. szám
1923-10-10 / 81. szám
2 BÉKÉSMEGYEI IvOZLONT Békéscsaba, 1923 október 10 hogy a fogyasztásra a lehetőség határain belül a legkisebb adót vessék ki. A felszólalásokra adott válaszában a polgármester megállapítja, hogy csak a régi fogyasztási adók átruházásáról és felemeléséről van szó. Uj csupán az, hogy a javaslat szerint a magánfogyasztásra szánt hus is adózás alá esik. A közgyűlés kimondja, hogy a magánfogyasztásra szánt hus továbbra is adómentes. Gerendás önálló községgé való átalakulása ügyében érkezett belügyminiszteri leiratot a közgyűlés tudomásul veszi és a polgármesternek ez ügyben a város érdekeiért kifejtett hatalmas munkájáért Bohus M. György indítványára köszönetet szavaznak. Az elszakadással egyidejűleg kérik a csabai járás felállítását. A város tisztviselőinek apasztásában teendő javaslattételre bizottságot küldenek ki, amelynek tagjai : Macák György, Bohus M. György, Kraszkó Mihály, Fekete Sándor, Botyánszky Mihály és Könyves T. Kálmán. Még néhány jelentéktelen ügyet tárgyaltak. Szociális érzék a városi képviselőtestületben. Sok érdekes megfigyelésre nyújtott alkalmat a városi képviselőtestület tegnapi ülésének napirendelőtti vitája. Egyre számosabban szólottak fel a polgármesteri jelentéshez, egy helyénvaló és okos interpelláció elhangzott és ezeknek a felszólalásoknak túlnyomó része a nép, sőt a szegény nép érdekeit képviselte, tehát szociális érzékről tett tanúságot. És itt mindenekelőtt Békéscsaba tudós és érdemes papját kell. említenünk, akinek a társadalmi nyavalyákkal szemben emberszeretettől áthatott jótékony figyelme nem ez alkalommal és nem a csabai fórumon nyilatkozik meg először. Szeberényi Zs. Lajos egyik nagy gyáivállalat épülő munkásiakásait tette szóvá, celláknak minősítvén őket, amelyeket fna legalább magas kerítéssel kellene eltakarniT hogy ne kelljen szégyenkezni miattok. Második felszólalása a fogyasztási adóknál történt, ahol a legigazságtalanabbnak bélyegezte meg ezt az adónemet, amely koldust és milliomost érint, de a milliomost csak éppen lehellet szerűen, a koldust pedig agyon nyomja. Vájjon mit lehet ilyen helyénvaló, okos és minden ízében megdönthetetlen felszólásoknál tenni? Némán és dermedt közönnyel hallgatni, ha ellenünk szól és egyhangúan lelkesedni, mikor a nyilvánvalóan jó és szép szándék nem ütközik érdekeinkbe. Csaba képviselőtestülete is így tett és mert a fogyasztási adók csökkentése, sőt részbeni eltörlése senkinek kárt nem jelentett (legalább ahogy az első pillanatra látták), hát nyugodtan lelkesedhetett a t. Ház. Szép cselekedet s bármennyire kirivó is a közvetlen inditó ok, mégis elismerést érdemel. De micsoda szociális érzéknek minősíthető az, amikor ugyanaz a képviselőtestület, vagy helyesebben túlnyomó resze, mint valami falanx szisszent fel, amikor valaki egészen helyesen, nagyon higgadtan és óvatosan a piaci áruuzsorát tette szóvá, azt az elszomorító és sajnálatos körülményt, hogy itten a piaci élelmicikkek^ára magasabb, mint Budapesten ? Pedig — még egyszer mondjuk — nagyon óvatosan, a termelőket kikapcsolta az ódiumból és csupán az idegen kofákra hárított mindent és hajlandó volt a vádakat a kereskedelmi árukra is vonatkoztatni, ami nyilvánvaló igazságtalanság, mert ezek nem drágábbak, de legtöbbször olcsóbbak, mint Budapesten. Hol maradt ekkor a szociális érzék a t. jobboldal részéről ? Micsoda városalyai kebel az, amely csak addig dagad a szeretettől, amig az az atya felé, de lelohad, ha az atyától elirányul ? A képviselők jórésze megtalálja a nagyon helyes szavakat és csöpög a népszeretettől, mikor az neki is juttat valamit, de egyszerre megkukul és szárazra aszalódik, mihelyt neki kellene valamit juttatnia. Igen, van egy pár nemesen és szociálisan gondolkodó fő ebben a testületben, de általában szociális érzékről beszélni önálltatás volna. A vármegye őszi rendes közgyűlése. Bék^svármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 15-én tartja őszi rendes közgyűlését, amelyen tórgyaltatni fog többek között a vármegyei háztartási pénztár 1923. évi pótköltségelőirányzata. Egyébként a közgyűlés nagyobb jelentőségű pontjai a következők : Alispáni jelentés. Kecskemét város körirata az adórendszer módosítása iránt. Vasvármegye körirata a gazdasági cselédek helyzetének javítására. Hajduvármegye köriraía az útadónak a kereseti adó alapjául megállapított jövedelem után való kirovása végett a kir. kormányhoz intézett feliratának támogatása céljából. Debrecen város körirata a választójogi törvény tárgyában. Gerendás pusztának községgé való átalakulásának engedélyezése tórgyaban a belügyminiszter leirata. Kéményseprési dijak felemelése iránt a kéményseprő egyesület kérelme, valamint a kereskedelmi miniszternek vonatkozó rendelete. Árvizsgáló bizottságok megszüntetése tárgyában törvényhatósági bizottsági feliratra a kereskedelmi miniszter válasza. A vármegyei pénzek jövő évi elhelyezése tárgyában hatarozathozatal. A szarvasi főjegyzoválasztás ügyében beadott feifolyamodás és fellebezes. Póttárgysorozatba felveendő ügyek. Jíirek. — Az Aurora operaelőadása. Megemlékeztünk már róla, hogy az Aurora most vasárnapi operaelőadását közbejött ok miatt elhalasztotta. Az előadást, a Bohémek teljes bemutatását -e hó 2*-én - Íar4ják meg, amely végleges dátumnak tekinthető. A szenzációs operaelőadásnál az a sajátos helyzet állott elő, hogy a másodrangú jegyeket par nap alatt teljesen elkapkodták, mig elsőrangú helyek szép számban maradtak lenn elővételezés nélkül. Minthogy egy ilyen vállalkozás ma több millió kiadásba kerül, az Aurora az előadást csak az esetben rendezheti meg, ha a jövedelem előre biztosítva van. Ezért felhívja a közönséget, a még rendelkezésie álló jegyek sürgős elővételezésére, minthogy a nagy anyagi terhet jelentő operaelőadás (amelynél csupán a művészek útiköltsége mintegy fél millió K kiadást jeleni), csakis az anyagi siker teljes biztosítása esetén tartható meg. — A KaNSz helyi választmányának elnöksége felhívja az egyes csoportokat, hogy jelentsék az elnökséghez: mely tagjuktól mennyi időre vonatott meg a természetbeni ellátás visszamenőleges megtérítés cimén. Az elnökség a központ utján egységes lépést akar tenni a kérdés orvoslására, vagy legalább a végrehajtás enyhítésére. Bejelentésekei sürgősen kérnek. — A motoros vasút uj menetrendje. Békéscsaba—Mezőkovácsházai vonal: Indul : Békéscsaba közúti vasútról 6'35, 15.10, Ökigyósrcl 702, 15'37, Újkígyósról 723, 1600, Csanédapácáról 818, 16'56, érkezik Mezőkovácsháza AEGV-re 1014, 18 51. Kaszaper alsómegálló—Tótkomlós templomtéri vonal: indul Kaszaper alsómegállóról 4 56, 8"48, 17 26, érkezik Tótkomlós templomtérre 5'23, 915, 17'53. Békéscsaba—Vésztői vonal: Indul Békéscsaba közúti vasútról 603, 11'45, 1615, Békés AEGV-ról 7'05, 12 44, 1717, Bélmegyerről 8'06, 18" 17, érkezik Vésztő MÁV-ra 8'54, 19'05. Mezőkovácsháza—Békéscsabai vonal: Indul Mezőkovácsháza AEGV-ről 4'30, 1800, Csanádapácáról 6'30, 18'58, Újkígyósról 7 27, 19 55, Ókigyósról 7 47,2Ü"15, érkezik Békéscsaba közúti vasútra 812, 20'40. Tótkomlós templomtér—Kaszaper alsómegállói vonal : Induí Tótkomlós ..templomtérről 5'28, 9'20, l/"58, érkezik Kaszaper alsómegállóra 5'55, 947, 1825. Vésztő—Békéscsabai vonal: Indul Vésztő MÁV-ról 5 07,16'40, Bélmegyerről 5'57, 17'30, Békés AEGV-ről 7 01. 13 00, 18'33, érkezik Békéscsaba közúti vasútra 7'58,. 1358, 1928. — A szegedi munkaadók helyi indexrendszerre térnek át a buzavalutás fizetésről A Szegedi Munkaadók Szövetsége csütörtökön délután ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy miután a buzavalutás fizetési rendszer nem felel meg mai követelményeknek, Szeged területére úgynevezett szegedi indexrendszert fognak bevezetni a buzavalutás fizetési rendszer helyett. Ez az indexrendszer tekintetbe veszi a Szegeden érvényben levő kenyérliszt, zsir, hus, burgonya, cukor, tej, fa ruha és lakás mindenkori árát. Az egyes cikkek árát, természetesen relatíve fogják tekintetbe venni nem egyenlő arányban, hanem a tényleges szükséglet százalékos arányában. Már e héten az uj "rendszer szerint fizetik Szegeden a munkásokat. A munkaadók határozathozatala után a munkások képviselői kijelentették, hogy a Szegeden egyre terjedő sztrájkmozgalmak véget fognak érni és az öt legnagyobb szegedi gyárban, ahol csütörtökön este sztrájkbaléptek a munkások péntek reggel ismét megkezdték a munkát. — A KAVE footballcsapata tréningjeit szerdán és pénteken tartja a CsAK pályán. — Gyujtószerszámok kötelező bejelentése. Gyujtószerszámok árusításával foglalkozó természetes vagy jogi személyek kötelesek a birtokukban vagy őrizetükben levő és adó jellel már ellátott gyujtószerszámoknak akár saját, akár idegen helyisegben őrzött egész készletét megőrzés helyre illetékes pénzügyőri szakasznak legkésőbb folyó hó 8-ig írásban kettő egyenlő példányban bejelenteni. A bejelentésnek tartalmaznia kell a bejelentő nevét és a céget, készlet tárolási helyének pontos megjelölését, valamint a gyujtószerszámok mennyiségét olykepen részletezve, hogy a zsebgyujtó szerszámok 25 grammon aluliak vagy felüliek, mig az asztali és a fali gyujtószerszámok mennyisége suly megjelölése nélkül jelentendők be. Megjegyeztetik, hogy a 25 grammon aluli gyújtó szerekből 10 drb a 25 grammon felüli zsebgyujtó szerekből, valamint aszíali és fali gyujtószerszámokból 5—5 darabot meg nem haladó készlet, bejelentés alá nem esik, mig az ezt meghaladó készlet teljes mennyiségben bejelentendő. Azon gyujtószerszámok, amelyek folyó hó 8-án szállítás alatt állanak, átvétel után legkésőbb 48 óra alatt ezen szakasznak bejei ntendők. M. kir. pénzügyőri szakasz. — Ellmann és Németh női és férli divat szalonja Békéscsaba, Kinizsi-ucca 14. szóm készíti a legújabb modelrajzok és divatlapok után a legmodernebb uccai, estélyi és báli ruhákat, angol munkákat (köpeny, cepp kosztüm) a legszakszerűbben, gyász ruhákat 24 óra alatt. Nagy angol szövet raktárukból a mai árakhoz képest rendkívül jutányosán téli kabát, ragián, frack, jaquett, zakó és sportöltönyöket készítik. Vidéki meghívásra mintákkal személyesen mennek. — Hárorn uj bevezetés a tőzsdén. A Mezőgazdaság; Hilelinlézet Részvénytársaság ipari vállalatai közül a Sajókondói Kőszénbánya Rt., az Aszfalt és Kátrányipar Rt. és Corvin Mezőgazdasági Gépgyár Rt. részvényeinek tőzsdei jegyzését kérelmezte. A tőzsde tanácsa mindhárom részvény bevezetését egyhangúlag engedélyezte és így e vállalatok papírjai legrövidebb idő alatt a tőzsdére kerülnek. Mint értesülünk, a pénzintézet tárcájában oly kevés mennyiségű részvény van, hogy a bevezetés napján aligha fogják tudni az igényeket teljes mértékben kielégíteni. Gabonaárak a csabai piacon. Élénkülés tapasztalható búzában, ellenben a többi áruk mozdulatlanok. Öuza 94000 Rozs 55000 Árpa 54000 Zab 54000 Morzs. tengeri 62000 Tengeri (uj, morzsolt) 51000