Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám

1920-09-26 / 78. szám

Békéscsaba 1920. szeptember 26 ItéKfiSlEGYEl KÖZLÖNV 3 AftJLKJEM Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök Igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Amen. — Balla Aladár képviselőnk vasárnap d u. 3 kor a Hunyadi-téren tartja az aktuá­lis politikai helyzetről nagyszabású beszá­moló beszédét. — Az uj főispán érkezase Dr Egáti Imre, a vármegye újonnan kinevezett főispánja pénte­ken délután 4 órakor érkezeit Gyulára. Az ér kező főispánt Gyomán a községi elöljáróság élén dr. Kiss László főszolgabíró fogadta meleg szavakkal A csabai állomáson dr. Berthótv Ist ván polgármester üdvözölte, válaszában biztosí­totta a főispán a v? ros részére messzemenő tá mogatását A főispán és kísérete a vasúti ét teremben ebédeltek A főispán kíséretében vol tak K Schrijfert Ferenc gyulai, Borgulya Pál szarvasi, Balla Aladár csabai, Wéber János. Tomori Jenő és Kuna P. András nemzetgyűlési képviselők Az uj főispán pénteken délután 4 órakor érkezett Gyulára, ahol az állomáson lo­vas bandérium és a vármegye tisztviselői kara válta Az üdvözlések után a vármegyeházán a hivatalok tisztelgését fogadta — Említettük már, hogy az uj főispán elsősorban is Csabát láto­gatja meg Dr Egán Imre főispán kocsin jön át Gyuláról Békéscsabára vasárnap délelőtt Fél 12 órakor díszközgyűlés lesz a városházán ami kor is ?z uj főispán tájékoz'atni fogja a város képviselőtestületét programmjáról Délben a Fiume szálló éttermében bankett lesz az uj fő ispán tiszteletére — Csabai városi fő dek bórbtadasa. A vá' ros tulajdonát képező azon földterületekre me­lyekre a régi bérlők igényt nem tartanak folyó •hó 27 én délelőtt 9 órakor a város tanyáján nyilvános árverés lesz A város a régi bérlők által nem igényelt földeket egy évi időtartamra adja ki. — Uj főjegyző Dobozon F. hó 22-én volt Dobozon a megüresedelt főjegyzői állás betöl­tése, melyre sok pályázó közül Hegedűs Gyula gyulavári jegyzőt választották meg szótöbb­séggel. — Halálozás. Békéscsaba társadalmának is mét széles körben ismert, kedves halottja van. Dr. Krammer Nándor leányközépiskolai tanár egyetlen leánya, Krammer Ella szigorló orvos szép fiatal életének legszebb korában meghalt Kora halála mindenütt mély részvétet kelteit de különösen mély gyászba borította a bánatos szülőket akiknek az élet minden öröm.t és •boldog reménységét tépte el a Halál. — Egységes közszellem. Gróf Bethlen István vásárhelyi beszédjében szomorúan panaszkodott arról, hogy közéleti bajaink forrása egyedül az hogy nincs meg a különböző társadalmi réte­gek között az egységes közszellem Ebben a kérdésben lehet, hogy nagyon is gróf Bethlen Istvánnak van igaza Viszont ha a nemzetgyü lés befejezett kultusz világát vizsgáljuk megálla­píthatjuk, hogy ott a papirtalpu bakkan rs, mint vörös fonál húzódott végig így a nemzetgyűlés. De nincs ennek a szerencsétlen Csonkamagyar országnak egy városi vagy falusi képviselőtes tülete, ahol megint a csizma ne forogna szóba. Közhivatalnokok minden gyűlése, mely sorsuk anyagi javítását célozza, a cipővel kezdődik. Bak kancs, csizma, cipő, ha nem is testvérek de unokatestvérek, egy egységes emberi célt szol* gálnak s a közszellem mely ebben az irányban kialakult, valóban egységes Bizonyos, hogy gróf Bethlen István nem erre az egységes köz szellemre gondolt. — lárásbiróság felallitasa Gyomán. Ugy lát szik, hogy a gyomai járásnak egy régi, mahol­nap negyvenöt éves kívánsága válik valóra a közeljövőben A gyomai járásbíróság s azzal kapcsolatban egy állami adóhivatal felállításáról van szó, miknek létesítéséhez ezelőtt már hat évvel a minisztertanács is hozzájárult Miután most az államnak úgyis sok birája vanelhelye­zetlen, a gyomaiak ismét életrehivták a járás bíróság felállításának gondolatát s evégből dr Christidn Kálmán, dr Kovács Péter és Kovács Lajos vezetésével küldöttség járt Tomcsányi igaz­ságügyminiszternél, aki nemcsak hogy nem zár kózott el a kérés teljesítése elől, de a legnagyobb jóindulatról biztosította a küldöttség vezetőit. Gyoma a járásbíróság felállításához szükséges -összes irodahelyiségekkel lés felszerelési eszkö* zökkel rendelkezik, ugy hogy ezeknek a lépé seknek további sikere csupán attól függ. milyen igényeket támaszt Gyoma községgel szemben a gyulai törvényszék elnöksége. Miután a község a Jjárásbiróság férő helyiségeiről kellőképen gondoskodik hisszük, hogy a törvényszék el nöke nem támaszt túlzott igényeket — Erős hat?rzar a román vonalakon. A ro­mánok által megszállott területen a román ható ság a katonasággal karöltve a legerősebb ha tárzárt rendelte el Oka ennek az, hogy a meg szállolt felületeken most van folyamatban az Osztrák-Magyar Bank pénzjegyeinek leire való becserélése A hatáizárlatot a románok oly szi goruan veszik, hogy a demarkációs vonalon még azokat sem engedik át, akik szabályszerű utle véllel birnak. így nagyon sok utas visszajött Békéscsabára hogy a zárlat feloldását itt várja be mely 25-én oldódna fel. hajagyan meg nem hosszabDitják 'Ugyanis a lakosság a pénz becse rélése miatt a megszállott területen mindenütt izgatott és már is komoly zavarok törtek ki. — Dr. Vértes Andor ügyvéd betegségéből fel|yó tyulva irodáját újból megnyitotta — Munkaa'kalom ós a iruok*s Mióta a kommün megszűnt és innen az oláhok kitaka rodtak, sűrűn hangzóit fel a panasz a munkás ság részéről hogv nincs munkaalkalom hogy a munkásság megeihetése biztosítva nincs. E cél ból ugy az állam, mint a városok maguk vették kezükbe a munkanélküliség kérdésének megöl dását hogy a felállított munkaközvetítő hivata lok utján kinek kinek megadják a murikaalkal mat. A munkásköz^etitö hivatalok adatai bizo nyitják, hogy munkaalkalom most már van te­mérdek csak az nincs aki munkára jelentkez­zék A legcsekélyebb fizikai dologra alig lehet munkást Kapni Amellett oly hoiribilis napibért kérnek mely a munkások részéről igazán és tel jesen indokolatlan Nagyon jól tudjuk hogy a munkások ezen a "nyáron nem kerestek annyit amennyi télire kenyérnek valónak elég lenne, mégis inkább olt sütkéreznek százával, valami jövendőt váró babonás bűvölettel a Népház előtti padokon. — Betil ották a malomfuvart. A gabona gvüjtés országos kormánybiztosi rendelettel el tiitoiia a malmok áFal eszközölt fuvarozásokat A tiltó rendelet indokolása az, hogy az erősebb malmok ezál^l rontják, sőt egyenesen érdek­köt ükbe vonják a gyengébb malmokat A ren delet e szerint a kis malmok érdekeinek vé delmét célozza de nem számol azzal a körül­ménnyel hogv egy szegény tisztviselőnek, ipa­rosnak, vagy Kereskedőnek, akinek lova, ko csija nincs, ki hordja házhoz ait a kis megőrőlt gabonát — Uj jepyzök Szeghalmon Szeghalom köz­ség képviselőtestülete legutóbb töltötte be az üresedésben levő jegyzői állásokat Főjegyzővé Koppányi Kálmán, közigazgatási jegyzővé Fo­gólyán Kristóf és adóügyi jegyzővé Gyúró Ist ván okleveles jegyzők választattak — Orgonavirag. Szépen fejlett, fehér fürtös orgonaviragot hoztak szerkesztőségünkbe, mely a Gyulai ut egyik kertjében nyílott Májusi vi rágot csalt ki újra a gyönyörű őszi meleg s a szokatlan, másodszor nyilt orgonavirág látása valami csodásan jóleső érzést vált ki az ember lelkéből. A korán mult tavasz után sárga avar fölött ez a szál orgonavirág igen kedves szer­telensége ennek a szép ősznek — 0 ah preU'.us látogatá a Csabán. Siegiescu József az oláh egyház prelátusa, volt magyar udvari tanácsos, volt magyar országgyűlési kép­viselő a napokban a demarkációs vonalra uta­zik s onnan Békéscsabára jön, hogy a gör. kel. egyház szervezetéről és viszonyairól tájékozó­dást szerezzen Nem füzünk ehhez a látogatás­hoz semmf kommentárt. Csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy a mi nagynevű püspökünk, Ratfay Sándor mikor mahet Erdélybe ? .. — Só kiosztás. Nagygerendás részére a vár megye alispánja 5000 klg sót utalt ki. A só ki osztását a jövő héten kezdi meg a Népjóléti hivatal. — Kerti ünnepély. Az „Előre" MTE vigalmi bizottsága a szezon valamennyi hasonló ünne­pélyénél nagyobb szüreti mulatság rendezésén fáradozik nagy lelkesedéssel Az ünnepély rész léteit jövő számunkban közöljük. — Meghívó. Az „Előre" MTE okt 17 én rendkívüli közgyűlést tart a Széchenyi ligeti pa Villonban d. e. 10 órai kezdettel Tárgy : pálya­ügy. Felhívja a vezetőséS a tagok figyelmét, hogy a gyűlésen minnél számosabban jelenje nek meg. — P opagmda estély ós népg /ülós- Gyomán f hó 25 én az „Erdélyi Magyar Székely Szövet' ség" nagy propaganda estélyt rendez, amelyen a főváros művészi köreiből is többen vesznek részt Vasárnap d e. Gyomán, d u Endrödön propaganda népgyűlést tartanak, melyen az Er­délyi Magyar Székely Szövetség kiküldöttei tar­tanak beszédet. — Menetrendváltozás az AEGVnM. Az Al­földi Első G?zdasági Vasútnál a menetrend a következékép változott meg: Békéscsabáról in­dul gyorsmotor reggel 6 ó 23 perckor Mező' kovácsházára érkezik 9 ó 43 perckor. Személy­vonat indul Csabáról délután 2 órakor, Mező­1 kovácsházára érkezik 4 ó 27 perckor Gyors­j motor indul Csabáról délután 3 ó 33 perckor, ! Mezőkovácsházára érkezik 6 ó 8 perckor Me­j zőkovácsházáról indul 5 ó 10 perckor, Csabára j érkezik 7 ó 46 perckor Gyorsmotor indul Me­i zőkovácsházáról indul 10 o 10 perckor Csabára i érkezik 12 ó 17 perckor. Gyorsmotor Mezőko | vácsházáról indul 5 óra 18 percksr, Csabára • érkezik 8 óra 33 perckor Békésre indul Csa« bárói gyorsmotor 12 óra 30 perckor. Békésre érkezik 1 ó 22 perckor, vissza indul délután 1 óra 25 perckor, Csabára érkezik 2 ó 29 p. Vésztőre indul gyorsmotor reggel 6 óra 30 p, érkezik 8 óra 32 perckor. Személyvonat indul délután 2 órakor érkezik 4 óra 15 perckor. Gyorsmotor indul délután 5 órakor, érkezik 6 óra 55 perckor. Vésztőről indul Csabára sze­mélyvonat reggel 5 óra 14 perckor, érkezik 7 óra 29 perckor, gyorsmotor indul Vésztőről 9 óra 29 perckor Csabára érkezik 11 óra 29 p. Gyorsmotor indul Vésztőről este 5 óra 33 p, Csabára érkezik 7 óra 29 perckor. — Adomány Csaba szeqény gyermekeinek. A Bohn M és Társai cs?.bai gőztéglagyár 100 darab élelmiszer sorsjegyet vásárolt s azt a csa bai szegény son>u iskolás gyermekek részére ajándékozta. Az élelmiszer sorsjegyek szítosztá­sát a Népjóléti Hivatal fogja eszközölni — Városi *ozgó műsora: Szeptember 26 án A lundhalli rejtély Stuart Webbs a világhírű de­tektív kalandja 4 felvonásban. 27-én és 28 án hétfőn és kedden ismét a közönség kedvene moziszinésze René Cresté, a Judex személyesítő­jét láthatja viszont a csabai közönség és pedig egy 4 felvonásos társadalmi drámában. A was­hingtoni futár II része 29 és 30 án kerül be­mutatásra, melyre a jegyek már megválthatók. — Circus Picard csütörtök este mutatkozott be fényes és imponáló műsor keretében váró­sunk közönségének Az ezelőtt itt játszó cirku­szok után őszintén szólva Picardéktől is csak a sablonos mutatványokat vártuk. Annál kelleme* sebb volt a meglepetés, mert néhány közepes és kedves s?ámtól eltekintve, olyan nagyszerű és megrázó látványokban gyönyörködtünk (pl. az idegnélküli ember) amilyent csak a világ­városok artistái tudnak produkálni. A kedves és ötletes bohócok pedig jó hangulatban tartot­ták a közönséget. Felelős szerkesztő : DR. KATÓ JÓZSEF Nyomatja és kiadja: a Corvina-könyvnyomda, Békéscsaba Értesítem a mélyen tisztelt megrendelői­met, hogy műhelyemet folyó hó 27.-től An­drássy ut 16. szám alól I ker., Vajda-utca 10. szám alá, saját házamba helyezem át, ahol a megrendeléseket továbbra is változatla­nul eszközlöm Tisztelettel Romcsev Márk cipőfelsőrészkészitő. Sport. Izgalmasnak ígérkező mérkőzésben lesz ré­szünk ma délután. A „Budapesti Move u egész­ségügyi csapata fog játszani az utóbbi időben nagyon ellanyhult Előre'vel szemben. Amint értesülünk a budapestiek jó csapatat hoznak le és így forró napja lesz az Előrének. Különben a vasárnapi játék után, amikor vég­képpen tisztában lehetünk az Előre fajsulyával, ki fog íünni, hogy milyenek lesznek az esélyek a bajnoki mérkőzéseken. Szőlő-utca 13. szám alatti ház azonnal eladó dr. Uhrin László ügyvédnél Ferencz József-tér 10. sz. a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom