Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám

1920-02-08 / 12. szám

Békéscsaba 1920 február 8 A színház egyhónapos művészi mérlege ! Elmúlt egy hónap hogy Csáky igazgató színtársulata városunkba érkezett, ugy véljük, most már tárgyilagosan is hozzászólhatunk ah hoz a művészi munkához mit ezidő alatt a színház végzett. Ha egy vidéki társulattal igaz­ságosak akarunk lenni számba kell venni az időt, helyt, körülményeket de legfőképen azt a tényt, hogy vidéken vagyunk, hol a művészi lehetőségek beláthatlan horizontja összeszűkül, a viszonyok mostohasága de leginkább az em­beri egyedek kulturátlansága folytán. A szinház sokak mulatsága s a szellem kiváltságosai min denütt kevesen, vidéken pedig nagyon is keve sen vannak, a szinház tehát kénytelen a nagy­tömeg színvonalához alkalmazkodni. De mivel a szinház nem csupán üziet hanem kell hogy kultúrintézmény is legyen, szükséges hogy meg találja a középutat amely az üzlet és kulturhi­vatás között vagyon. Ez a örekvés észrevehető városunkban működő színtársulat vezetésében is Már előre . megállapíthatjuk, hogy ugy az' előadott müvek értéke, valamint a szereplők színjátszó képessége a drámai müvek felé nyomja le a mérleg serpenyőjét Legjobb mit drámában produkáltak: Sudermann : Becsület jének előadása volt. Ezen estén zavartalan mü élvezetben volt részünk. A szereplők legkivá lóbbja Cs. Spóner Ilonka Azon kevesek egyike, kik teljesen beleélik magukat szerepeikbe Bá­jos megjelenése kedves hangja ügyes mozgási képessége, mind hozzájárul ahhoz hogy meg győzzön bennünket arról, hogy a színpadon a meghatványozott életszere hangzik s nem össze vissza bolyongó emberváz3k mondják fe' ön maguknak is közömbös, jól rosszul betanult leckéjüket. Méltó pártnere Deák Lőrinc, róla is csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk Kitűnőek még Pelsőczy, Csáky igazgató és Pusztavné és a Becsület részeges asztalos mesterének sze repében jó volt Pusztai. Ezekből látható, hogy meg van minden lehetősége jó drámai e'őadá soknak. Kevésbbé jól áll azonban az operett' müvek dolga. Matolcsy a legjobb énekes az egész társulatban s e mellett komoly művész, kinek nemes pátosszá nehezen tud beleillesz­kedni a mai operett zagyvaságaiba Pakszy Mar­git koloraturénekesnőnek kellemes jól képzett hangja van Borbély Lili pedig jól játszik, a Ta vasz első felvonásában különösen jó volt Valamikor az operett az volt, mi a neve : könnyű fajsúlyú kis opera, ma pedig ostoba szövegkönyvből, invencíótlan muzsikából elcsé pelt ugrándozásból összerótt valami amivel igen sok embernek kell igen sok pénzt keresni. Audrau, Strausz zeneiparmüvészetéből a Ma hitvány, Ízléstelen ipara lett Az egy havi szini idény alatt azonban alig láttunk valamit azok ból a darabokból, amelyek a régi jó időkhöz, vagy azok tradícióihoz tartoznak. A próbacsók, Koldusdiák Millöckertól Madama Angot leánya, Giroflé Girofli Lecogriól Rip van Winkle Ko r nevillei harangok Planquettetől, Cigánybáró, Denevér ifj. Strauss Jánostól, a Boccació Suppé tói, a Bolond, Szép Ilonka Szabadostól, Bolygó Görög Butykaitól Szép Heléna Orfeusz a po kolban Offenbach tói stb oly müvek, amelye­ket a jóizlés nevében kérhetünk hogy közzü lük minden hétre jusson egy. Üzleti szempont ból sem lehet ezen müvek előadása akadály, hisz a szinház nem csupán karzatból áll. Fog Salkoznom ,JceII még a színházi zenekarral Meg­állapíthatjuk, hogy jó. gyakorlott zenészekből áll, karmesterük kitűnő ember, de ami hiány zik, azt kettőzött buzgalommal sem pótolhatják Ha fagott nincs nem szólalhat meg a két prím hegedű, nem pótolhat ötöt „Tudomásom sze rint Csáky igazgató mindent megtesz, hogy a hiányokat pótolja, de a mostani nehéz viszo nyok közt, nehezen megy a dolog. A legfonto sabb volna két klarinét, két kürt s egy fagott, de ha ez meg is lenne, akkor sem volna egy kifogástalan zenekara a színháznak, mert tul gyenge maradna a vonós ötös Egyedül városi zenekarok, vagy a kulturegyesületek zenésztag jainak részvételével oldható meg Városunkban csak akkor, ha az Auróra lelkesebb tagjai erő­•itik a vonóskart. Ha már egyszer valójában béke lesz s ha lehetségessé válhatik a mi ma még lehetetlen, akkor remélhetjük a vidéki színtársulatok fel­lendülését Azonban ne felejtsük el, hogy jó színtársulatot csak akkor biztosithat Békéscsaba magának, ha azt állandóvá teszi. dr. Südy. BÉKfSMEGIEI KÖZLÖD niKE^. Prostean Jean hangversenye. A Vigadó nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség előtt ragyogtatta Prostean Jean váró sunk ilusztris vendége csodás tehetségét. Már mindiárt hatalmas műsorának összeállítása kiváló művészi Ízlésről tett tanúságot Az estélyt Hán« del sonatájával kezdte meg. Tömör acélos csen gésü hangjai és a játéknak az a nemes egysze rüsége amelyet ez a csodás mü megérdemel, tökéletes előadásban jutatták érvényre mindazt a szépséget, amelyet Hiindel lángesze alkotott Az allegro tételben a ritmikusság volt a kimel kedő amely nem hiányozhat egyetlen komoly művészi produkcióból sem A legszebb azon ban kétségkívül a Larghettó tétel volt, amelyet a legnagyobb mélységgel és finomsággal inter­pretált Tschaikowszky d dur conzertója — egyike a legnehezebb hegedű conzertcknek — volt a következő szám Technikája a legnagyobb köny nyedséggel győzte le a nagy műben előforduló összes nehézségeket Az első tételben Pongrácz Géza terjedelmes és nehéz szíló részét komoly odaadással játszotta el A canzoneüa amely s?á= munkra élmény volt a legjobb összjátékban ke rült előidásra Az al'egró vivaeissimó kristály­tiszta csengő futamaiban a művész felülmulta önmagát. Műsorának második része kisebb lé legzetü dolgokból volt összeállítva Dvorák humoreszkjét a közönség viharos tetszése között meg kellett ismételnie Emiatt azután az ide rövidsége folytán. Hándel Sargója kimaradt. Saját szerzeményű Vegelgesanjában széditő technikája valósággál elvarázsolta a kö •zönséget amelynek S7Ünni nem akaró tapsaira megismételte müvét. Paganini boszorkány tánca az egész műsor egyik legjobban eljátszott da rabja volt Arról amit ebben a darabban p, o dukált csak superlativusokban lehet beszéni. Méltó befejezése volt az estnek. A közönség, amely a művészt az első számtól az utolsóig ünnepelte a komoly művészi eseményhez mél tóan viselkedett mindvégig Pongrácz Gézáról meg kell jegyeznem hogy az aránylag rövid idő alatt, a kiváló művész méltó társának bizonyult Helyenkét ugyan kissé erősen játszott és sok pedáli használt azonban ez snkább a zong»ra, mint az ő fogyatkozása volt Engel Iván Itt emiitjük meg, hogy ma délelőtt a róm. kath templomban Jean Prostean közremüködé sével zenés mise lesz és hogy 11 én szerdán közkívánatra Jean Prostean újból megtartja hangversenyét — Ügyeletes gyógyszertár. E hé­ten vasárnap déltől — vasárnap délig a Réthy és Südy-féle patikák tartanak szolgálatot — Taiácsül s Az 1920 február 6 án tar tott tanácsülésen tárgyalt ügyek : Iparigazolványt kaptak négyen, elutasitfühk ketten Sal Alajosné és társai kéményseprő mesterek kérelme a sep resi dijak 100 °/ 0 kai való felemelése tárgyában elufasittatott Silberstein Ienácné kérelmét üz letbérletének meghosszabbítása tárgyában a 4180-1917 sz rendelet hatályosságáig teljesiti a tanács. Kanalas Györgynek 4 darab nyárfát á 400 koronájával átengedi a tanács Csiglinszki Mária és társai telekeldarabolás iránti kérelmé­ben hozott határozatot jóváhagyott alispáni ha­tározat tudomásul vétetik Hankó Mátyás kérelme utcaszabályozás céljára a város részére átenge dendő telek pénzbeni megváltása iránt nem teljesíttetett — Az első »at'ne Mint csütörtöki számunk­ban is jeleztük, a Csáky-társulat két jeles tagja, Pelsőczy és Miklós vasárnap d e 11 tői fél 1 óráig matiné előadásokat rendeznek a szinház ban Az első előadás — melyen Engel Iván zon?oramüvész is szerepel — ma délelőtt lesz Közreműködnek még: Pelsőczy, Miklós, Fehér Oizi, Pusztainé, O Mihályi Marinka, M Mi­hályi Marcella, Mátray Piri, \L^nyai, Marosi, Sarkadi és Oáll. Az ének és magánszámokon kívül szinre kerülnek: „Bl ba bó u és „Dániel ne bőgj u egyfelvonásos bohózatok. — Eljegyzések. Klein Henrich békéscsabai órás ma vasárnap tartja eljegyzését Weinberger Mór órás és ékszerész leányával, Erzsikével. (Minden külön értesítés helyett.) Gruber Lázár eljegyezte Öhlbaum Jolánkát Hosszüpályiból. (Minden külön értesítés helyett) Czepó János és Kovács Sz. Doriska jegye­sek; (Minden külön értesítés helyett.) 3 — Auróra hangverseny Az Auróra 1920. febr hó 12 én csütörtökön este 7 órakor hang­versenyt rendez a városi színházban, melynek műsora a következő : 1. Gounod : Faust nyitány, előadj* a zenekar. 2. Sarasate : Zigeunenveisen, hegedűn játsza Mast&lka Eduárd, zongorán kiséri Pongrácz Géza. 3. Kossini : Figaró'belépője a Szevillai borbély operá­ból, énekli Mzíolcsi Béla, a városi szinház tagja, zongorán kíséri Pongrácz Géza. 4. Schubert: Befejezetlen szimfónia (H moll). ») Allegro moderato. b) Andante con mota. Előadja a zenekar. Szünet. 5. Chopin : Ballada I. Op. 23. (G. moll). 6. Engel Iván : Cselló valcer (A moll), előadják : Roth Antal (cselló), Engel Iván (zsongora. 7. Wagner Richárd : Bevonulási indulé a „Tanháuser" operából, játsza a nenekar. A zenekart dr. Síid}' Ernő vezeti. Jegyek előre válthatók Gesmey könyvke­reskedésben. Hangverseny kezdete 7 órakor. Az egyes számok alatt az ajtók zárva lesznek. Fe­lülfizetéseket a zongoraalap javára köszönettel fogadunk. — Magyarországi gyász. Szekszárdról írják : Vasárnap délelőtt a polgári és katonai hatóságok, valamint a nagyközönség impozáns részvételével az összes szekszárdi templomokban könyörgő istentiszteletet tartottak és a hívek ezrei imád­koztak azért, hogy az isteni kegyelem ne engedje meg az ezeréves Magyarország szétdarabolását. Az istentiszteletekről a városháza előtti téren tartott népgyűlésre vonult fel a város apraja­nagyja. Gyiirky Ferenc polgármester megnyitója után Orsy mondott megrázó beszédet a béke* szerződés igazságtalan rendelkezéseiről. — Röngten tanár visszavonult. Nauenből je­lentik : Röngten tanár, az X sugarak felfedezője, most töltötte be életének 75 ik esztenoejét Röng­ten tanár a téli szemeszter befejezése után le* mond a münchemi egyetemen viselt tanári ál­lásáról és a fizikai intézet vezetéséről A Röng ten tanár által felfedezett s róla elnevezett vil­lamos sugarak valóságos forradalmat idéztek elő az orvostudományban s röngtenkészüléke áltat egészen uj ösvények nyíltak meg a beteg em. beriség gyógyítására. — Szegény iskolás gyermekek felruházása. Kedden dAluután vette kesdetét a városi nép. jóüti hivatalban dr. Gally Géaa tanácsnok ve­zetést és Caristián Gy&rgy közreműködésével. A rendelkezésre álló össaeg mintegy ötvenezer korona, amely összeg bizony nem lesz elegendő. Külöubeu arre „legmtóbb a következők adakoz­tak : Husaerl és Melczer gyermekek gyűjtése 70. Siellner Mihályué 20, K Targa István 1 pár cipő Zsires András volt biró 100, Zihorán András 10, Tantó József igazgató gyűjtése; 1595 10 K. G'ilyás Mátyái és tsai táncvigalmá­ból 937, Gerendási jegyző gyűjtése 318, dr. Zvaratfcó Pál névnapi gyűjtése 540 K. Amidőa a népjóléti hivatal ezért köszönetet m»n d, kéri a kösönség további síives adakozását. — Vádinditvány dr. Ágoston Péter ellen' Nyíregyháza, január 3 Az államügyészség az Asztriába szökött és az internálás alatt álló nép­biztosok ügyében a kiadatási eljárást folytatja. Ettól függetlenül most fejezték be a nyomozást az alább felsorolt és letartóztatásban levő nép biztosok ellen és ez az ügy ma már olyan stá­diumban van, hogy márciusban kitűzhetik dr. Agosttn Péter és népbiztostársai monstre bűn­ügyének a tárgyalását. A népbiztosok és a pro« letár diktatúra főbb funkcionáriusai ellen az ál­lamügyészség gyilkosság, rablás, magánlaksértés, személyes szabadság megsértése és sok más egyéb bűncselekmény miatt már beadta vádin­ditványát. Következő vádlottjai lesznek ennek az ügynek : Dr. Ágoston Péter, Bajáky Lajos, Biermann István Bogár Ignác, Bokányi Dezső, Czóbel Ernő, Dovcsák Antal, Fáber Oszkár, Haubrich József, Hevesi Ákos, Horovitz Jenő, Jancsik Ferenc, Kalmár Henrik, Kelen József, Lander Ernő dr., Mausz Rezső, Nyisztor György, Somló Dezsi, Rabinovitz József, Szikra Gyula, Szabados Sándor, Vántus Károly. A vádindit­vány t ez ügyben Aczél Imre dr. főállam ügyész helyettes nyújtotta be. — Lopás. Kovács Mátyás Berényi utca 48. szám alatti lakásáról harmadikáról negyedikére virradó éjjelen ismeretlen iettesek nagyobb mennyiségű élelmiszert loptak el. — Vandlik Pál Fényes tanya 2040/1. tanyéjára 5—6 közötti éjjel ismeretlen tettesek behatoltak, kényszeritet­ték, hogy a készpénzét adja át, mire 2000 K készpénzt és több fehérneműt elvittek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom