Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám

1920-03-25 / 25. szám

Friedrieh István emelkedett ezután szólásra, a szibériai hadifoglyok hazaszállí­tása ügyét sürgeti. Interpelláció a pénzrendeletről. A keresztény nemzeti párthoz tartozó képviselők arról beszéltek a folyosón, hogy a rendeletet ki kell egészíteni és szabd Ivoznl kell a követelések és tartozások dolgát mert igazságtalannak gondolják azt hogy a tartozások régi összegükben továbbra is fennálljanafc. Valószínű, hogy a párt részéről ezt a gondolatot be fogják vinrti a pénzügyi bizottságba de azonkívül szó van róla, hogy a Ház nyílt ülésén in terpelláció formájában is fel fogják vetni. Nincsen bomlás a keresztény pártban. Az Estnek fentebbi tudósításával szem ben az Uj utmzedék március 20 iki száma a következőket irjaí — A liberális és radikális sajtő újra megfújta a "keresztény egyesülés pártjaié lett a harsonákat és olyan híreket ereszt szélnek mintha a szélső jobboldal le akarna szakadni a pártról Határozott neveket is emlegetnek, mégpedig Friedrieh, Csitléry, Ereky, és állítólag Hegyeshalmy akik egy szélső frakció élére állva, megdöntenék a párt egységét. Sem a pártban sem a Ház fotyosoján nem veszik komolyan ezeket az álhireket A keresztény párt vezető em berei is és az egész párt szolidáris ezek kel az úgynevezett szélső erőkkél csupán arról lehet szó, hogy a párt, illetőleg a parlament munkája kivánja-é ezen frakciót gyorsabb üteművé tenni — Horthy Miktós kormányzó Szegeden. Szeged, március 18. Horthy Miklós kormányzó nia dél előtt tiz órakor érkezeit meg különvonatán a szegedi pályaudvarra. A kormányzót ut» közben, Félegyházán és másutt is ünne pélyésen fogadták Szegedről küldöttség ment a kormányzó elé. Amikor a vonat megérkezett, Vasek Ernő kormánybiztos, főispán üdvözölte á kormányzót A pálya­udvarról az indóház előtti térre vonult le Horthy Miklós kormányzó kíséretével, ahol Somogyi Szilveszter polgármester mondta az üdvözlő beszédet. A 'kormányzó az üdvözlő szavakra ezeket válaszolta: — Polgármester ur '. Szívből köszönöm kedves szavait és azt a meleg fogadtatást, amelyben részesített. Amikor néhány hó nappal ezelőtt itt voltam utoljára Szegeden, mondhatom szorongó lélekkel indultam utamra Most bizodalommal tölt el az, bogy látom, hogy az a méreg, amit en­nek a népnek a lelkébe csöpögtetnek, nem tett romboló hatást Összetartásra, együttes erőre van szükség hogy rombadclt ha« zánkat felépíthessük Meg vagyok győ­ződve, hogy ez az akarat mindenkinek a szivébe* és lelkében megvan és bizalom­mal tekinthetünk a jövő felé Még egyszeri köszönöm a szíves fogadtatást. A kormányzó erre az örömrivalgó szegedi nép sorfala közt kocsin ment be a városba, utána kísérete. A Széchenyi­téren levő Tisza szobor előtt levő kápolna* sátor előtt megálltak, ahol Vásárkelyi Jó­zsef prépost-plébános Tedeumot mondott, " elemen Bél» kerületi főispán, Zadraseéz István tábori püspök, Antalffy László ref. *""tonai lelkész üdvözölték a kormányzót, ajd a szegedi vöröskereszt ezüst cser­koszoruját és ezüst kürtjét nyújtották át a ak, Harminchárom ágyúlövés dördült el a városban. A kormányzó a kivonul! összes fegyvernembeli katonák fölött szem­lét tartott. Ezután a tisztek küldöttségeit ndta, a közgyűlési teremben délután a jári küldöttségek tisztelegnek Horthy rmányzónál, aki este tiz órakor külön vonaton visszautazik a fővárosba. Szeged város e látogatás emlékére 2 lillió koronát adományozott a nemzeti hadsereg céljaira. Apponyi Albert gróf levele a miniszterelnökhöz. Nagyméltóságú Miniszterelnök Ur! Mindegyre sűrűbben érkeznek hozzánk hirek, amelyek arról számolnak be, hogy Magyarországon egyéni vállalkozások fele kezeti szempontokból a polgároknak a köz­törvények által biztosított szabadságát és az egyének életét veszélyeztető módon erősza­koskodnak. A térvény által létesített birói és rend­őri hatóságok hatáskörébe való ez a be avatkozás, mint minden a jogrendet ve­szélyeztető cselekmény, megingatja azt az erkölcsi alapot amelyen a polgárosult tár­sadalomnak nyugodnia kell Az anarchia felé vezető ez az eljárás általában kárhoz tatandó, ámde sokszor súllyal esik latba azokban a vonatkozásokban is, ^amelyek gondozása a magyar békedelegációnak egyik legfőbb feladata A békedelegáció köteles­ségszerű figyelemmel kiséri a világsajtó­ban a közállapotokat illető közléseket és ezekből mély sajnálattal majdnem nap nap után képes megállapítani azt a felette hát rányos megítélést, amellyel áz általunk jel zett törvénytelen cselekmények találkoznak. Annál aggasztóbb érzésekkel kell kisér nünk országunk színvonalának sülyedését és az abból folyó ártalmas megítélést mi nél inkább képesek e körülmények a béke delegációnak egyik fő érvét mellyel az or­szág területi épségének megvédését alátá­masztani kívánja, megsemmisíteni Azok mellett a népesedési, történelmi és közgazdasági argumentumok mellett, melyeket a területi kérdéseknek a béke szerződésben való rendezése érdekében fel vonultattunk, ugy írások munkálataikban, mint abban a szóbeli expozéban, melyet elnökünk a hatalmas győző államok érte­kezletén előadott, kiváltképpen és „hangsu lyozva utalunk arra az általános, emberi civilizáció szempontjából értékesíthető kö rülményre hogy a békeszerződés tervezeté­ben szándékolt területi rendezésnek egyik következménye az lenne, jhogy milliónyi népek kerülnének egy magasabb kulturfo kon álló közösségből egy elmaradott kul­túra felett rendelkező állam kötelékébe Ez az érvelésünk most találó volt már jelent­kezése első pillanatában hangos ellenkezést váltott ki azoknál akiket illet. De mig ez az ellenkezés az első időben csak általá nosságban mozgott és harci felszerelését a nemzeti agitáció ismert régi fegyvertárából szedte elő, utóbb már az általunk telpana< szolt tényekre támaszkodik és ér el sikc reket. Belállapotaink ecsetelt züllésének ha-, tása a mai, szóteljes éltelmében kényes pil lanatban, igen kellemetlenül érezhető, rtiert az általános hangulatot rontó hatáson ki vül most már azzal a végtelenül komoly jelenséggel találkozunk, hogy az országnak egyes tőlünk e'veendőknek jelzett terüle* tein, ahol az általunk jávasolt népszavazás feltétlenül részünkre kedvező eredményt ígért, a hangulat ellenünk fordult, amint hogy természetes, hogy megszűnik annak az államnak az atraíctiv ereje, amelyapol gárok elemi közszabadságait megvédeni képtelen s hol a tőrvény uralmát az egyéni erőszak kérdésessé teszi V Már legutóbbi elutazásunk előtt az ak­kor tartott miniszteri konferencián elnökünk utalt a már akkor mutatkozó beteges tüne tekre, melyek a belpolitikai állapotokban mutatkoztak és kérte a kormányt, hogy mindenképp igyekezzék az ország belső konszolidációjának haladását biztosítani és ezáltal is a békedelegációnak nehéz mun­káját elősegíteni Mindezekből kiindulva a békedelegáció a többször ecsetelt eseményeket és az azok­ból előállott következményeket újból mér­legelés tárgyává tette és elhatározta, hogy előterjesztéssel él a t kormányhoz: mél tóztassék haladék nélkül, minden erővel és az államhatalom súlyának teljes latbaveté sével intézkedni, hogy a törvény uralma az egész vonalon helyreálljon. Megvagyunk győződve, hogy a t. kormány felfogásunk­kai mindenképpen osztozik Megerősíti eb beli meggyőződésünket a főméltóságu kor­mányzó urnák a napokban tudomásunkra hozott programmjában a jogbiztonság, a törvény uralma a közrend fenntartására irá­nyuló kijelentése Nemis az a szándékunk, hogy útbaigazításokat adjunk, de azt hisz* szük, hogy támogatjuk törekvéseiket ami* dőn intő szavurtkat a legkomolyabban fel­emeljük, másrészt tartozunk önmagunknak, hogy igyekeztünk fáradozásaink teljes ered • ménytelenségeért a felelőséget magunktól elhárítani ha az eredménytelenséget rajtunk kívül álló általunk felismert és megszünte­tendőnek jelzett, de mindezek dacára to'» vábbra is érvényesülő akadályok idézhet­nék elő, akkor egyáltalán további megfon* tolásunk tárgyát képezi, vájjon ha a sza­nálás a legrövidebb idő alatt be nem követ­kezik egyáltalán lehetünk-e abban a hely zetben hogy megbízatásunkban továbbra is eljárjunk. Végre még azt a tiszteletteljes kérésün­ket terjesztjük elő, méltóztassék jelen kéré­sünket a kormányzó főméltóságának tudo» mására hozni A fentebbiekben kifejtett ál­lásfoglalásunk közzétételét, vagy egyéb mó» don való felhasználását teljesen a t kor­mány elhatározására bizzuk Apponyi Albert gróf a magyar békedelegáció elnöke. / ­A kommunisták rémuralma , / a Duna—Tisza között. Szatnueiyék mult év május havában az ellenforradalom leverésének ürügye alatt a Duna—Tisza között a gyilkosságoknak, rablásoknak, fosztogatásoknak egész soro­zatát követték el Ahol megjelentek mindé­nütt a legkegyetlenebb pusztításokat okoz­ták Szamuely László vésztőrvényszéke per* cenként hozott halálos ítéletet, amiket az­után vadállati kegyetlenkedéssel hajtottak vágre A budapesti államügyészség most ké­szítette el azt a vádinditványt, amely fel­cleli a Duna —Tisza közötti rémuralom bűneit és vádat emel azon tettesek ellen, akik a szörnyűségek előidézésében bűnösök. Ennek az ügynek 26 vádlottja van, de ezek közül csak 12 került a hatóság kezére, a többi még most is szökésben van. A fő­vádlottja a monstre ügynek Peczkai József negyvennégy éves besztercebányai keres kedő és felesége Telek Ilona dr húszon­hétéves orvosnő A többi vádlottak : Vég Miklós huszonkétéves bérkocsissegéd. I-évai Oszkár a budapesti munkásbiztositópénztár tisztviselője. Nagy Kálmán huszonőtéves magánhivatalnok, Sipos Mihály negyvenöt­éves földmives, Farkas József negyvennyolc­éves földmives, Szabó Lajos tizenkilencéves tanuló, Klósz Dezső harmincötéves Jbérko­csitulajdonos Zombori Endre huszonkétéve* elektrotechnikus Ebben az ügyben újra a vádlottak padjára kerül Vajda Zoltán dr. ügyvéd is, akit az államügyészség csupán izgatás címén vádol A sok eset közül, amit a bíróság tár­gyalni fog, kiemelkedik Vég Miklós bűne, amit azáltal követett el hogy Devecserben mult év május 8 án a Szamuely László vésztör véuyszéke által halálra ítélt Krasovszky Qyulát kivégezte. A kivégzést Pecikay Jó­zsef rendezte, a parancsnoksága alá tartozó vöröskatonákból karhatalmat rendelt ki és igy a gyilkosságot szándékosan előmozdi. brágul a Qipő! és a jelek szerint még jelentékeny áremel> kedés következik. Saját érdekében igyekez­zen mindenki cipőszükségletét előre be­aerezni, mert igen figyelemre méltó az a kedvező alkalom, amit ezidőszerint nyújt a Péterfi Cipőáruház Békéscsaba, Szent István-tér 12. számjalatt (Kossuth szoborral szemben) ÜCABOTI ifti UZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom