Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám

1920-12-19 / 102. szám

2 BÉKJ5S1E0VEÍ líflZLONY Békéscsaba 1920 december 19 Á népszámlálás előmunkálatai. A törvényhozás az 1920 évi XXXIII t. cz. cikkel elrendelte a népszámlálás megtartását. A népszámlálás most is a szilveszteréji állapot sze­rint január hó 1. és 10 között fog lefolyni. E nagy művelethez, mely 10 évenként szokott meg történni s amelynek most sokkal nagyobb je lentősége van, mint rendes körülmények között, az előmunkálatok szorgosan folynak nemesik a m. kir. központi statisztikai hivatalnál, hanem a városokban és a vidéki jegyzőségek irodájában is Az összeírásra szükséges nyomtatványok már elkészültek, sőt a központi hivatal valamennyi városnak és községeknek már szét is küldte a felvételi nyomtatványokat. A statisztikai hivatal nak ez alkalommal volt bizonyos támpontja a kiküldendő számlálólapok számának megáüapi tásánál, mert a folyó évi április havában a köz élelmezési célokra történt népöss^eirás adatait vette alapul, amelyhez képest elégnek mutat kozott 5% nál több lapot nyomatni és kiküldeni. Nem hihető ugyanis, hogy a mai viszonyok között bárhol is 5% "ál nagyobb népszaporulat ál'natott be 8 hónap alatt, hacsak valamely rend kivüli esemény vagy intézkedés (menekültek, internáltak elszállásolása, katonák odahelyezése) nem szaporította meg nagyobb mértékben a lakosság számát. Egyébként a statisztikai hiva tal indokolt kérelemre azonnal küld nyomtat ványkiegészitést. Most folyik országszerte a számlálóbiztosok kiszemlélése és kinevezése, amely utóbbi jog városokban a polgármestereknek, járásokban a főszolgabiráknak van fenntartva Mint mindig, ugy most is a számlálóbiztosok zömét a tanítók fogják tenni, különösen a falvakban, mig a vá­rosokban a tanítóicon kivül a menekült tisztvi selők is némi mellékjövedelemhez juthassanak sőt felajánlotta tagjainak közreműködését a NYUKOSZ (Nyug. Katonatisztek Orsz Szöv) is, nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is Magának a számlálólapnak hasonló kérdé sei lesznek, mint tiz év előtt, uj kérdések is vannak azonban, amelyek leginkább a világhá ború okozta károkat kívánják megvilágítani. Igy kérdezi a számlálólap, hogy a megszámlált egyénnek a világháború következtében foglal kozása változott e vagy a világháború előtt hol volt rendes lakóhelye. Külön kérdés van a ha diözvegyekre és hadiárvákra vonatkozólag, egy kérdés pedig a végzett szakiskolákat tudakolja Egy kérdéssorozat a világháborúban katonakö teles korosztályok katonai szolgálata iránt tesz fel kérdéseket. Arra nézve, hogy mindenki csak a való ságnak megfelelő adatokat szolgáltathatja, az 1917 évi XXXV. t cz rendelkezései maradnak érvényben, de e mellett biztosítja a törvény azt is, hogy a bevallott adatok adókivetés alapjául nem vehetők, magánosoknak ki nem szolgáitat hatók és egyénenként közzé nem tehetők. Rendes körülmények kőzött is valóságos leltári müvelet, a nemzet erőpróbája egy ilyen népszámlálás és igy fontos esemény a nemzet életében. Nem kell tehát külön hangsúlyozni, hogy milyen jelentősége van most, amikor az ország megcsonkítása után vérző szívvel kell számbavenni a legbecsesebbet az embert. Meg kell állapitanunk, hogy milyen korú és nemű és milyen összetételű emberanyagunk maradt meg mennyi a háború áldozatainak, az eleset­teknek a most is fogságban levőknek a rok kantaknak a hadiözvegyeknek és hadiárváknak a száma, hogy teljes mértékben előttünk álljon az a borzasztó csapás amely a háborúval és az ország igazságtalan mégcsonkitásával a nemzet legbecsesebb alkatelemét, az embert érte, és hogy odatarthassuk a müveit világ s közöttük hatal mas legyőzőink elé a rettentő képet: talán meg mozdul lelkiismeretük Hazafias kötelessége ez ért mindenkinek hogy annak idején pontos és az igazságnak megfelelő adatok bevallásával a népszámlálás sikerét előmozdítsa. — Miért kerül most egy üveg Diana sós* borszesz 18 koronába? Ezt kérdi mindenki! — A válasz egyszerű!... mert ma is ugyanabban az egyedülálló, hatásában páratlan, erejében fe lülmulhatatlan minőségben készül, mint a há ború előtt, mikor közkedveltségét éppen ezzel szerezte! Mindenki tudja, hogy azok a finom; részben tengerentúli hatóanyagok, melyekből a Diana sósborszesz össze van téve, a világháború kitörése óta több százszorosan megdrágultak. A bikésmegpi kozkórház kérelms. A közeledő karácsonyi ünnepek nagy gon dot okoznak a kórház vezetőségének, mert a mai nehéz viszonyok között valóban súlyos feladatot képez, hogy a szegény betegeknek csak valami csekélységet is lehessen juttatni a szent karácsonyi ünnep alkalmából. A rendki= vüli drágasághoz hozzájárul még azon szomorú körülmény is hogy magának a kórháznak anyagi helyzete is sokkalta szomorúbb, mint a régi boldogabb időben volt és éppen azért kényte­len a kórház igazgatósága ez uton is felkérni a jószívű emberbarátokat és azokat, akiknek ezt módjuk megengedi, hogy kegyeskedjenek a vármegyei közkórház vezetőségét lehetőleg tá­mogatni azon emberbaráti törekvésében, hogy az ott ápolt több mint 600 beteget, akik között száznál több gyermek van, némi szerény öröm ben részesíthessék a szent karácsony estén, hogy ne legyen ez a szent ünnep is olyan si­vár és szomorú a szegény szenvedőknek, mint a többi hosszú téli éjszaka Sajnos, a betegek amúgy is sokat szenved 1 nek a fűtetlen kórtermekben a téli hidegtől és sokat kefl nélküíőzniök egyébként is, mert hi­szen sem élelemmel sem ruházattal nem lehet őket ugy ellátni, mint azelőtt, éppen ezért óhajtaná a kórház igazgatósága azt hogy a szegény betegeknek legalább ezen a szent ün nepen legyen egy kis örömük, amely derűt hoz sápadt arcaikra s amely egy örömsugárt juttat az ő szomorú otthonukba is. Jól tudja a kórház igazgatósága is, hogy mindenkinek ezer baja és gondja van a mai keservesen nehéz időben, de mégis azt reméli, hogy azok, akiknek ez lehetséges, kegyesek lesznek és nemes szivü adományaikkal támogatni fogjak a kórház igaz gatóságát emberbaráti kötelessége teljesítésében. Az adományokat a kórházi gondnoksághoz kéri eljuttatni a kórnáz igazgatósága s az aján­dékok lehetnek: élelmiszerek, édességek, nya­lánkságpk, dohánynemüek, gyermekjátékok,vagy készpénz. KRÓNIKA Hogyha nyár van, nagy a por, Ki se látszik a bokor, Ha meg esős éra jár, Minden ember csupa sír. Szinte jó a váliozat, Mikor látjuk a havat, Bár e fehér, puha hó Igen hamar olvadó. Itt a téli fuvalom, De nem öl az unalom, Oj változást lelnek ők : 5zinészetet kedvelők. Lesz olt szende, naiva, Tapsok által kihiva, Énekesnő, nem is egy flmi végre egyre megy. És lesz szinász, aki hős, Családapa s mégse nős, Ki a Fiúméba esz És fizet mint — potyoresz. Betölti majd a teret Egy-egy pesti operett, Még se leszünk téli rab S erre jó a szindarab. Nem unalmas, ez a fő, Ez a locs-pocs temető, Politikus öregek Ők is mind örvendenek. Mint a verebek a fán Csibukoznak délután, Pipaszónál igazán Eltűnődnek a hazán. Hogy is volt az, mikor még Sokkal tisztább volt az ég S nem volt annyi változat Szegény magyar nap alatt. Előttük van a liszta, Hogy a helyzet nem tiszta : — Óh kedves gróf Teleki Mért nem maradi fele ki ? -6. A halálmadár. A halálmadár. Alias halottkém, rendesen csizmadiamester. Ami annyit jelent, hogy erre a pályára csak okosabb ember alkalmazható. Csipp-csupp falukban, ahol ő az egyetlen nad­rágos ember, rendesen őt oktatja ki a járás orvos a halott­kémlés tudományára. Hanem ami jegyzőkönyvet a haláleset­j ről ő felvesz, az aztán jegyzőkönyv. Azon törheti a fejét a § vármegye fődoktora. Hogy sokat ne mondjak, megesik pél­« dául, hogy hetven esztendős öregasszonynál beirja a halál okául, hogy : „veleszületett gyengeség." Vagy két-háromhó­napos csöppség halálának okául azt mondja, hogy : „szüle­tésekor fődnek indulás . . .* Aztán találja ki aki akarja. Hát ugy mondom el, ahogy volt, hogy megboldogult Áfra Lajos is ilyen halottkém volt Mindszenten. Rengeteg ka­lendáriumot olvasott össze világéletében, különösen az or­| vosi tudomány ágaiban képezte magát. Dukált is neki, mert S hiszen ott volt a neve alatt a borzasztó cim : képesített ha­f lottkém. Hanem egy alkalommal nagyon a nyakára hágott a tn­S dománynak. A megyei orvos jött ki a faluba, hogy beoltsa a gyere­keket. A faluháza egyik termében folyt a műtét, ahol termé­szetesen mint assistens Áfra Lajos szerepelt s tágra nyitott szemekkel bámulta az orvos dolgait. Nagyon fájt neki, hogy az orvos őt alig-alig veszi vala­mibe, sőt ugy látszik, mintha egyáltalán nem törődne vele. Elvégre ez önérzet kérdése, hát Áfra Lajos nem állta meg szó nélkül Hogy megmutassa annak a megyei doktornak, hogy mennyit olvasott és hogy tulajdonkép ő se szamárem­ber, a következő ajánlatot tette : — Ugyan kérem doktor ur, az infekcérolási sorstól ki­folyólag nem volna-e jó karbunkkal bedeficitálni ezeket a cse­csemőket ? . . . —ó. — Tanácsülés. A f. hó 17-én Dr Medo­varszky főjegyző elnöklete alatt tartott tanács­ülésen iparengedélyt nyertek : Milew Zsófia, női­szabó az „Empórium- K. vállalat, Cserny Fe« renc esztergályos, Vince József asztalos Dousza Ferenc cukorkakereskedő Rjsenberg Izsó ter. ménykereskedő Román Istvánné szatócs, Nóvák Andor szatócs Elutasittatott: Molnár Mihály és Portörő Istvánné A városi tanács felhívta a vá­góhídi igazgatót hogy a vágatási dijak tekin­tetében tegyen előterjesztést, hogy azok a mai viszonyoknak megfelelők legyenek. Az Alsó Fe­hérkőrösi ármentesitő társulat megkereste a vá­rost hogy az árvédekezésnél munkaerő kiren­deléséről gondoskodjék A városi tanács Baukó András mérnököt bizta meg az árvédelmi mun­kálatok vezetésével, és a rendőrséget kt resi meg az esetleg szükséges közmunka kirendeléséhez. — Az ármentesitő társulat értekezlete Az Alsó Fehérkőrösi ármentesitő társulat f hó 20 án d e 10 óraker Gyulán a társulat székházában értekezletet tart Kívánatossá tette az értekezlet sürgős megtartását azon körülmény, hogy a román megszállás és országhatár megállapítása az Élővizcsatorna nagypéli vízfőzsilipét a gyu­lai társulattól elszakította s igy az Elővizcsa­torna vízhasználatával érdekelt városok, közsé gek, ipartelepek és más érdekeltek azon vesze­delemnek vannak kitéve, hogy a nagypéli zsi lip a társulaton kivül eső okból elzáratik mi által az Élővizcsatorna medre kiürül s vizet nem lesz módjában kiszolgáltatni az érdekelteknek. — Felszámol a GOK A közélelmezési mi­nisztérium rendeletére a GOK felszámolása ki mondatott. Ennek folytán felhivatnak a hitelezők, hogy követeléseiket es igényeiket jelentsék be a GOK kereskedelmi főosztálya jogügyi főcso portjánál — A csabai waggonlakók elhelyezése. A ke­reskedelmi miniszterintn a Békéscsabán épülő barakklakások részére 51 drb. vaskályhát és 51 drb takaréktüzhelyet indított útnak. Az 51 drb, kályha és 51 drb. takaréktűzhely beszerzése a kereskedelmi minisztériumnak 184.110 kofoná ban került, mely összeg a békéscsabai barakkla ­kások létesítésére engedélyezett 1 500,000 kor. építési hitelből levonásba hozatott. Elrendeli a miniszter egyúttal, hogy az elkészült szükség, lakásokba kizárólag vaggonlakók helyezendők el. — Iskolai alapvagyon létesítése. Békésvár­megye közig, bizottsága Csaba város képviselő­testületének f évi okt. hó 4 én tartott közgyű­lésén hozott véghatározatának azon részét, mely szerint községi iskolai alapvagyont létesít, jóvá­hagyólag tudomásul vette. E célból a közig, bizottság utasította a város polgármesterét, hogy az évi költségvetésben már az 1921 évre és azután folytatólagosan 20 éven át évenként 1000 Kt irányozzon elő, amely összeg minden év december havában a községi iskolai alapva­gyonhoz csatoltassék. — Meghívó. A Szociális Missziótársulat helyi szervezete f. hó 19 én vasárnap d. u 4 órakor tartja alakuló ülését kedves kis műsorral egybe kötve a városháza nagytermében, melyre a ta­gokat és érdeklődőket ezúton hívja meg az El­nökség. Beléptődij tetszés szerint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom