Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám
1920-11-21 / 94. szám
2 Szegény gyermekek . . . Hideg, csipős novemberi szél seper végig az utakon, csomóba sodorja a hervadt levele ket beszédes bizonyságait a nagy elmúlásnak. Meglett emberek,, kik már az öszoen járnak, ön kéntelenül gondolnak vissza a tavaszra, mikor még nem igy zörgött'a hulló levél zsenge le veleket bontott a tavasz, pompáját a terebélyes fáknak Komor csapkodó, szeles november hangú tatába ma a látó embernek más is vegyül A táncoló, földrehullott levelek fölött elsurranó, mezitiábos rongyos gyereksereget is meg kell látnunk A csüngő ruhafoszlányokba bujtatott gyermeksereget az uj Magyarország nyüzsgő iö vendőjét A Tavaszt a novemberi Őszben. Di deregnek a rájuk aggatott rongyok alatt, az a beteg napsugár, mely kis arcocskájukra hull, nem ad meleget Szegény kis gyerekek görnyed ten kapkodják a labaikat. kis kezükfeje vörös mint egy kis piros tég'adarab s ebben a szeles novemberben ők képviselik a mi magyar vol tunk tavaszát ők a jövendő, ezek a mezítlábas didergő gyerekek s elszorult szivvel kell tekintenünk a ködös jövendőbe mely éppen olyan csenevész, mint a mezítláb futkározó fázó gye rekek És mennél tovább gondolkodik az ember, a hangulat egy komoly és megdöbbentő prob lémává alakúi, hogy nekünk meg kell menteni ezeket a didergő mezitiábos, rongyos gyerme keket, mert ez nemcsak a gyermekvédelem problémája de egyenesen fiji, nemzeti kérdés Szegény' rongyokba bujtatott és becsavart gyere kek ők, de magyar f nak élő és eleven hajtásai nem lehet hagynunk, hogy őket is verje a hideg novemberi szél. Van nekik édes anyjuk de estig szólítja el a munka, az elhanyagoltság ott is kezdődhet, hogy a mindennapi gond le köti az édesanyát azt az energiát az erőt mely virágct akart hozni erre a földre Ma mindenki vergődik, az egyén a hatóság és nekünk felnőtt embereknek árnyékában utánunk és mellettünk botorkál ezernyt gyermeksereg akiknek jövendő hivatásuk hogy a mi nyomunkba lépjenek, átvegyék kezünkből majd a kalapácsot, vagy a tollat. . A rongyos ruhátlan gyermeksereg tagja akar még lenni ennek a társadalomnak. Hideg, siró szeles november hangulatába belevág a nagy kérdés, milyen szívbeli érzésben milyen gondolkodásban nőnek fel ezek a me zitlábas gyerekek és kik lesznek ha egyszer szavuk lesz kérdések és sorsok intézésében ? ? A népjóléti hivatal szobája most tele van egyszerű szegényes papirperselyekkel amik a kereskedők közt lesznek elosztva. Jó emberek, akik szivetekkel is gondolkoztok segítsétek meg a szegény mezítlábas gyermekeket, ez a tett nem csak jócselekedet., nem csak általános em beri kötelesség, de a legnemesebb tett, amit a ma ezerszer is szomorú helyzetében a magyar jövendő érdekében tehetünk. 1 7 . P*djebrád népe. A magyarság ezeresztendős történelmén ke resztül nekünk mindig bajunk volt a csehekkel. De ezeresztendő a tanúsága hogy a cseh intrika mindig belejátszott a magyarság politikai életébe is Akkor, mikor a középkori helyzet kedvezően alakult a felvidéki rablóhadjáratokra, még érthető, hogy az akkor is elhagyo't ma gyarsággal küzködtek, hiszen nekünk a törökkel volt bajunk. Csakhogy a világon már akkor is volt francia, meg angol vájjon miért nem ölelték a szivükre ? Akkor magunkra hagytak és mi elvégeztük Hagyjanak magunkra, a nagy tenyerű cseh elől ma se térünk ki mert ha az antant nem tudja, mi tudjuk hogy kik, senki egyebek, mint akik Arany János. Toldi Mikló sát orozva akarták levágni a ladikon, mikor át vitte a pesti oldalról a budai partra Gyönyörű jellemzés mely annyira hasonlít a mai helyze* tünkhöz A szomorú benne az, hogy a müveit nek kikiáltott európai nyugat nem lát, nem hall, és nem olvas Nem csak a háborúnak de elvesztésének is okai a csehek. Isten a megmondhatója hány magyar szív porlad el messze idegenben azok' nak az árulásoknak következtében amiket mindenkor a csehek követtek el És Isten a meg mondhatója,. hogy Szibéria hófedte sikjan hány és mennyi magyar szemből gördül ki a köny még ma is akik foglyok, üldözöttek, megalá zottak lettek mert magyarok és áldozatai a cse hek praktikájának. És Podj^brád népe még mais kitudja használni minden nemzeti sajátosságát, szélnek eresztett hírekkel befolyásol minden olyan meg nyilatkozást mely megértésre és békére volna hivatva A mai napon világgá kürtölik hogy csehföldön titkos és hatásaiban kiszámíthatatlan német aknamunka foiyik és teszik ezt akkor mikor Prágában véres tüntetéseket rendeznek minden ellen ami német már pedig Prágában sok van ami német Hazug hírek, amik eiső inírádára megdöbbentik az antant foghigyas politikusait , de a csehek mégis eiérik azt amit akarnak És ugy látszik hogy a cél elérésének eszközeiben nem is válogatósak itt adunk le egy hírt melyen mosolyogni lehetne, ha nem volna meg a dolognak a nagyon is komoly háttere. A nyitrabányai munkások kimondták a kö telező házasságot Minden bányász aki egy csa ládot eltartani tud. 2 hónapon belül köteles meg nősülni, ellenkező esetben kizárják a munkás szervezetbői A bányamunkások ezzel a cseh nők beözönlését akarják megakadályozni. Ehhez kom mentár nem keil, csak jóizlés és morális értéke lése a nőnek, de bizonyos ebből az is, hogy bármily utólsó de cseh szempontból még ez sem utolsó politikai eszköz Ezeresztendő után a magyarság a legszo morub'o időkhöj érkezett, a históriának fonalát még mindig a csehek tartják mint az oláhok és szerbek szellemi vezetői. A trianoni békét aláirtuk és hittük, hogy ezzel mindent elintéz tünk és most látjuk aztán csak istenigazában hogy a csehek nemcsak a magyarság belső kérdéseibe de még az államformánk meghatá rozásába is befolynak. Podiebrád népének mír előre nem tetszik egy független magyar nemzeti királyság megszervezése mert ettől féltik a né pek demokratikus*fejlődésének lehetőségét De most azt kérdezzük tisztelettel, hogy az oláh királyság, a szerb királyság nem akadály, csak a magyar nemzeti királyság ? Podjebrád népe ma nagy potentátnak nőtte ki magát tagadhatatlan, hogy döntő -szerepet visz a kelet középeurópai államok gazdasági és politikai életében Nekünk a tűrés és a szegé nyek kincse a hit, hogy természetellenességet nem tür a természet, hogy minden, ami hazug ságon épül fel, összeomlik. Hisszük, hogy Pod jebrád népe nem nő az egekig KRÓNIKA Gáge, gége, libagége, 111 lesz már november vége És tudja a teremtő, Se szalonna, se tepertő. Köleskása az van bőven, Rkár régi jó időben, Sütnivaló lök is termelt, Betöltene sok nagy termel. De hiába, tök, meg kása, Csak nem az Isten áldása, Meri ami mindennel felér, Mégis csak legfőbb a — kenyér I És ez az most, — ami nincsen 5 nem ad a pék semmi kincsen. Lohadnak sokak étvágyi, Hogyha requirál Szilágyi. És valóban még szerencse, Hogy akad itt s ott egy lencse. De az se kint a piacon, Hanem egy-egy női nyakon. Pici lencse, mint kis rubin, Megvillan a nők vállain, Akinek van, rejtegesse, Me mulassa senkinek se. Mert a mai törvény ilyen: Fényűzési adó cimen R kis lencsét, bár parányi, Megadóztatja Korányi. Fia akad is lencse itt-ott, Őrizni kell mint a titkot, Mert a QOK-nak rossz a mája, Még ezt is elrequirálja. Ita'ozás. Hivatalt vizsgált a vármegye tekintetes alispánja, ami akkoriban még a főbíró rezidenciájában kezdődött, folytatódott és végződött. Debreceni András főbíró uram is afféle ember volt, aki nem csinált semmiből nagy teketóriát és az árnyas kertben már gazdagon teritett asztal várta a vicispánt és bizisten ott ült az alispán ur a vidám társaságban még hajnali kakasszóra is, anélkül, hogy a hivatalos helyiségbe bekukkantott volna. Ott ült, mert igen valószínűnek latszik, hogy nem tudott felkelni az asztaltól. Még éjféltájon történt, mikor a felszolgált italok mennyiségét maga is sokallta, hogy odafordult a főbíróhoz : — Mondjad csak Bandi, hány akó bor fogy el nálad egy esztendőbe ? A főbíró csak ugy könnyedén, igazi uri nemtörődömséggel felelt : — Hát . . . vagy háromszáz akó . . . Az alispán csodalkozva nézett fel ennek a horribilis szám! nak a hallattara, de a főbiró igyekezett megnyugtatni : — No igen . . . háromszáz . . . hiszen nem iszunk min; dennap I . . . Cigránylojj-ika. Még abban az időben történt, mikor megbold gult József ' főherceg polgárosítani aKarta ezt a mindenképpen rakoncáti lan fajt: a cigányokat Igy került az öreg Lakatos cigány is a tiszteleudő ur ' elébe, aki a vallás erkölűsnemesitő történeteivel igyekezett I hatni a vén cigányra, hogy térjen meg, hagyja abba azt az ! örökköntartó, világba való bolygást . . . Ahogy egyszer a Jézus történetét magyarázgatta, nagy ( igyekezettel, színesen rajzolgatta az öreg páter azt a képet { mikor Jézus szamárháton Jeruzsálembe ment, majd hogy a zsidók elfogták stb . . . Az öreg cigány itt nagyon megütődött : — Szamárháton ment ? . . . A tisztelendő ur folytatni akarta a fejtegetéseket, de az öreg cigány csak nem hagyta abba, folyton a fejét csóválta : — Szamárháton ... Na azt nem jól tette Jézus ő szent felsége . . . Mér nem ült lel egy háromesztendős csikóra, tudom istenem ugy elszaladt vóna, hogy a zsidók még ma se érték vóna utói . . . -Ó UI £ U. ÜiÉá — Ü Síe !ei 58 qyigvsssptár. Ehé ten vasárnap déitől — vasárnap délig a Drbreceny és Lőrincy-féle patikák tartanak szolgálatot — Tanácsülés Az 1920 nov 20 án tartott tanácsülés a következő ügyeket tárgyalta : A ren dőrség átirata a Hegedűs Bernát féle vendéglői iparengedély bevonása tárgyában. Iparigazol< ványt kaptak: Wraukó Timis asztalos, Brassó Antal cipész, Meizl Sándor terménykereskedő, Kovács Pál asztalos, Kóté E'eméx és'Oláh Osz kár tollkereskedésre Özv. Hartmann Ignácné harisnyakötésre Varga K György sertéskeres kedő Polgár és Lefkovits budapesti szállítmányi és elvámolási cég fióküzletre Eíutasiítattak : Far kas Teréz és Virág János Tárgyalta a tinács a magyar kormánynak erre vonatkozó rendelete alapján a vagyonátruházási illetékre vonatkozó szabályrendeletet. melyet az adóhivatalnak kiadni rendelt azzal, hogy megfelelőleg k ;egészitve terjessze a közgyűlés elé A Csabai Athletikai Club kérelmét a Bánszky ut melletti körösrész jégpálya céijára leendő átengedése tárgyában a tanács teljesítette Patai János építési engedélyt nyert. Lipták Galó Pál valamint a fürdő r t. ajánlatai a közgyűlés elé lesznek terjesztve — Rendkívüli közgy.les. A Békés Csabai takarékpénztár egyesüiet — mint már jeleztük — ma vasárnap délelőtt fél 11 órakor rendkívüli közgyűlést tart A tárgysorozatban az alapszabályok paragrafusainak módosításán kivül az alaptőkének 5 600.000 K ról 11 200.000 K-ra való felemelése szetep'el. — A varmegyei közigazgatasi bizottság ölése. F hó 17 én tartotta a vármegyei közigazgatási bizottsága rendes havi ülését. A bizottság egyhangúlag vette tudomásul az alispán előterjesztését. A vármegye közbiztonsági állapota e je lentés szerint általában kielégítőnek mondható. Személybiztonság elleni cselekmény előfordult 28 vagyon elleni cselekmény 70 A bűncselek mények között nagyobb számban fordult elő a lopás, csalás könnyű testisértés. Baleset 1 eset ben fordult elő, míg tüzeset 12 volt. Bővebben foglalkozik az alispáni előterjesztés a vármegye közélelmezésének, valamint a ..földmüvelés, ipar és kereskedelem kérdésével Örvendetesen álla pitja meg az alispáni jelentés, hogy a vármegyei közkórházat fenyegető tüzelőanyag hiánya elhárítottnak mondható amennyiben a megye főispánjának közbenjárására a kórház hetenként két vaggon szenet fog kapni A közigazgatási bizott ság a főispán jóindulatu fáradozását köszönettel vette tudomásul. — Orvosi hir. Dr. Orünwald Ottó fogorvos Orosházi utca 3 szám alatt a téli idény alatt rendel 9—5 ig.