Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám

1920-09-19 / 76. szám

iftf.K í,SZEGYEK KÖZLÖNY Békéscsaba 1920 szeptember 19 Békéscsaba rendkívüli közgyűlése. Csütörtökön, e hó 16 án tartotta meg a vá­ros rendkívüli közgyűlését dr. Berthóty István polgármester elnöklete alatt Bár a tárgysorozat ban több fontos tárgy szerepelt a képviselótes tületi tagok körében ugylátszik mégsem váltott ki[n3gyobb érdek'ődést, ugyanis a városatyák nem vonultak fel olyan nagy számmal, mint azt hittük xolna. A gyűlés megkezdése előtt hallatszottak hangok hogy sok az adó és már megint csak pénzt és pénzt kér a város. Bizonyos idegesség mutatkozott is amely a városi alkalmazottak és tisztviselők gabonával leendő ellátása iránti ké^ retemnél érte el tetőpontját de bizonyos kilen gések után megnyugodtak a kedélyek s a tanács által előterjesztett egyes javaslatok már minden komolyabb vita nélkül mentek keresztül Pontban 9 órakor nyitotta meg a gyűlést dr. Berthóty István polgármester A tárgyalás megkezdése előtt jelentette a közgyűlésnek a főispánváitozást, egyben indít­ványt tett és felhatalmazást kért hogy az ui fő ispánt, dr. Egáti Imrét táviratilag üdvözölhesse, mihez a közgyűlés egyhangúlag hozzájárult Ezután rátértek a tárgysorozat első pont jára, mely szerint a földmivelésügyi miniszter leiratban kéri a várost hogy erdősítési célokra földterületet engedjen át Ehhez elvben hozzá járult a közgyűlés, de kijelenti, hogy nemcsak itt de másutt is csak minimális facsemeték\ol nának kaphatók, ugy hogy a miniszter által tervbe vett fásítás kevés reménnyel kecsegtet. A gazdasági ismétlő iskola területének ki bővítése iránti előterjesztéshez hozzájárul a köz gyűlés és az isko'a -céljaira az iskola mellett fekvő területből 2 és fél holdat enged át de gondoskodni kiván az ellenőrzésről. Következett a rótn kath egyház kérelme temető kibőviteséhez terület átengedése iránt A róm kath egyház a kőrgát és a mostani róm. kath. temető közötti téren kéri a temetőheiyet, ennek a területnek temetői célokra vaíó átenge dését azonban a tanács nem javasolja mert a kérdéses terület oly mélyen fekvő hogy temetői célokra nem alkalmas, amellett beleesik a város fejlődési vonalába. A kérdés megoldása megle hetősen zajos vitát provokált sürün hallatszot tak a közbekiáltások, hogy ha az egyik feleke zetnek engedett át területet temetői célokra a város, akkor ezt a módot és alkalmat meg kell adni a másiknak is A parázs vitának Tóth László adóügyi jegyző akart véget vetni egy közbevetett indítvánnyal: adják vissza a kérelmet addig, míg a városi mérnöki hivatal nem nyilatkozik arra, hogy az a terület alkalmas e temetési célokra vagy nem, ha alkalmasnak találja, a róm. kath egyház is mételje meg a kérelmet Kovács Sz. Márton nem tételezi fel. hogy azt a területet meg ne nézték volna tnár jóelőre tehát nem gördít akadályt az egyház kívánsága elé és ahhoz hozzájárul Miután így 3 indítvány állott a közgyűlés előtt, az egyház kérelme a tanács javaslata és a Tóth László indítványa dr. Berthóty polgármester szavazatra bocsátja a javaslatokat. A közgyűlés nagy többséggel a kérdéses terület átengedése mellett döntött, ki kötötte azonban, hogy a kijelölendő terület nagysága a városi mérnökség közbenjöttével meghatározandó. Most jött a rendkívüli közgyűlés tulajdon képeni gyújtópontja, a városi alkalmazottak ga­bonával való ellátása iránti kérelmek és előter jesztések. Az előterjesztést maga dr Berthóthy István polgármester tette meg Meleg szavakkal emlékezett meg a tisztviselők sanyarú anyagi helyzetéről. Majd részletesen beszámol arról az akcióról, melyet a tisztviselők anyagi helyzeté nek javítása céljából kezdeményezett A kenyér kérdése nemcsak az egyszerű városi alkalma­zottaknak, hanem a tisztviselőknek is kérdése. Oabonagyüjtési akciót indított melynek 657 mm buza az eredménye s ezt örömmel említi meg Feltétlen kötelességének ismeri, hogy a közaí kalmazottaknak biztosítani kell a kenyeret, de legalább a minimális kenyéradagot. A városi alkalmazottak gabonával való el látásának kérdésével foglalkozott a tanács és a városi szakosztály A pénzügyi szakosztály elfő gadta, de kiegészítette, mert nem elég a tiszt* viselőknek gabonával való ellátása, a tüzelő anyag beszerzése éppen olyan sürgős és fontos kérdés, mert ennek beszerzésére a tisztviselő a mai fizetési módozatok mellett egyenesen kép telen Számadatokkal bizonyítja a tisztviselő meg­élhetésének lehetetlen voltát. Kimutatja, hogy 483. illetve 549 tisztviselője van a városnak, akik ellátatlanok Kocziszky: Ezeket mind mi tartsuk ? Dr Berthóthy : 22 tisztviselője van a város­n?k. akiknek havonta 700 korona a fizetése A X. fizetési osztályban van 24 tisztviselő havi 740 K fizetéssel 'A IX fizetési osztálybsn 13, akiknek javadalma havi 830 K A VIII. fizetési osztályban 6 tisztviselő évi 12 000 K fizetéssel A lakbér évi 5—600 korona. Hozzá kell venni ehez hogv a tisztviselők nagy része előlegből él, igy még a csekély fizetésekből is minden hónapban levonások vannak Kéri a közgyűlést, hogy egy kis tisztviselő család javára legalább 6 mm búzát számítsanak, mert nem túlzott igények szólnak itt, hanem a tényleges valóság, a nehéz helyzet Varga A tisztviselők megbecsülését ajánlja a közgyűlés figyelmébe és elfogadásra ajánlja a javaslatot. Egv hatig : Magának malma van. Kocziszky A : Megadjuk de tessék tmxi málni a csizmát meg a bótot Nováh, György ; Hozzájárul a polgármesteri e'őíerjesztéshez De a tisztviselőkön kivül nincs telenek is vannak, jó volna ha a rokkantak ár vák és hadiözvegyek is részesülnének ilyen ked vezményben. Kéri a tanácsot hogy keressen és találjon valami utat ezek számára is Kcciszkv A : Szép beszéd, de maga adott e már valamit? Nem cs-jk szó de tett kell Kraszkő Mihály : Elfogadja a po'gármester előterjesztését meit elismeri a tisztviselők szo moru helyzetét De azt kérdi, benne vannak e az ellátatlan tisztviselők névsorában azok, akik gazdák is egyúttal tanyájuk van sertéseket hiz íalnak ? Tud konkrét esetekről hogy a tisztvi selő a lisztelosztásnál kivette a jutalékát 3 -4 koronás árban és tovább adta 14 koronás ár ban Megadja a dr Berthóthy által előterjesztett gabona mennyiséget, de csak annak, aki rá van szorulva de ebből üzletet csinálni nem lehet O is kéri a tanácsot hogy ne csak az alkalmazottakról gondoskodjék, hanem azokról is, akik csakugyan nincstelenek fíohus M György. Elfogadja a javaslatot, de csudálkozik és azt kérdi hogy lehet Csabán ilyen kérdésnek egyáltalán előfordulni ? Kérdi a polgármestert hogy mi ennek az oka de egyúttal kéri hoyy mi ennek az oki de egy úttal kéri hogy ilyen ne forduljon elő Csabán mert különösnek tartja, hogy Csabán gyűjtik a gabonát és lisztet és még sincs se gabona, se liszt ? Dr Berthóty : A szegényebb osztály liszt ellátása tényleg hiányt szenved mert az egész közélelmezési akció centralizálva van Közélel­mezési miniszteri rendelet szerint városok nem vásárolhatnak hanem közellátás folytán nyernek ellátást A város megfelelt a rendeletnek, össze­írták az ellátatlanokat ez azonban csak papiros munka és papiroson több ellátatlan van. mint tényleg Az ellátatlanok részére már régebben kapott a város 4V2 waggon lisztet és mindenki, aki jelentkezik, hogy ellátatlan, kap lisztet El ismeri hogy a lakosság nem szereti a kiutalt liszt minőségét szerinte az elégületlenség inkább onnan származik hogy a liszt drága, mert kénytelen nullás lisztet venni, mert a másik nem igen megfelelő. De liszt ma is van, még ma sem fogyott el a kiutalt mennyiség. Fábry Károly.' Elfogadja a polgármester előterjesztését, nem is ehhez, inkább a maxi­málás kérdéséhez kiván szólani. Képtelenségnek tartja, hogy a buza ára 120 koronáért 500 K ugrott, de egyidejűleg emelkedett mindennek az ára Figyelmezteti a képviselőtestületi tago­kat a defetizmusra. Ezt a hitet terjeszteni nem szabad. A mi pénzünknek értékét ne rontsuk le magunk De igen is maximálni kell nem­csak a búzát, de minden cikket I Mert igy nem jó tíohus : Mondja meg képviselő ur, hogy volna jó ? Fábry Károly : Kérdést intéz, mi van az ármaximálási bizottsággal ? Miért nincsen az árukon kitüntetve az ár ? Miért nincs ez a tör vény végrehajtva ? Legalább az irányárakat tüntessék fel Dr. Berthóty .' Árvizsgáló bizottság nincs. A miniszter még ilyen elnököt nem nevezett ki, már pedig elnök nélkül bizottság nem le het igy árvizsgáló bizottság sincs Majd a tu lajdonképeni tárgyra tér át. Nem volna helyes, ha egyik vagy másik tisztviselőt elzárnák a közalkalmazottaknak szánt kedvezmények elől. Bohus: Csak az kapjon, akinek kenyérre van szüksége. Akkor mit mondjon az, akinek nincs, ha az is kap akinek van ? Lukovicki • Egyformán dolgoznak, tehát egyformán kapják meg. Kovács Márton : Szívesen hozzájárul a ja vaslathoz, de kérdi, mit szól ehhez, akinek semmi nincs? Az izgalom egyre növekszik percekig tart a zaj, mikor az elnöklő polgármester erélyesen megrázza a csengőt: Dr. Berthóty Vagy megadja a közgyűlés, vagy nem adja Ez a felfogás az ő igazságérze­tével nem egyezik meg hogy a tisztviselők kö zött megkülönböztetéseket tegyen, mert lehet valakinek rejtett vagyona is pld egy nagy ta­karékbetétről senki se tud Ezért az előterjesz tett indítványt általánosságban elfogadottnak je lenti ki De mert módosító indítvány is téte tett. szavazásra teszi fel a kérdést vájjon az előterjesztést, vagy Kraszkó indítványát fogadja e el a közgyűlés mely szerint akik vagyonnal birnak, segélyben nem részesülnek A pótinditvány mellett 41 en szavaztak, igy Kraszkó Mihály javaslatát fogadta el a közgyű­lés, egyúttal 3 tagu bizottságot küldött ki a tisztviselők vagyoni viszonyainak megállapitá sára Igen igen meglátszott hogy ez volt a köz gyűlés legkényesebb pontja mert szavazás után már erősen elnéptelenedett az ülésterem. Egy­ben a következő pontnál a Vasúti szálloda bér letének kérdésénél már messzemenő nagylelkű séget tanúsított a közgyűlés s kimondta, hogy más ajánlatot figyelembe nem vesz s hogy a vasúti szállodát továbbra is Ferencz András eddigi bérlőnek adja ki évi20 00ukor haszon­bérért köteles azonban a bérlő az átalakításokat és renoválásokat végezni A tárgysorozat további pontjainak tárgya* lásánál már határozott jóindulat vezette a köz­gyűlést Egyhangúlag szó nélkül járultah hozzá a lovashajduk lótartási átalányának 600 koro nával leendő felemeléséhez s elfogadták a ta nács előterjesztését a kéményseprési dijak fel­emelése tárgyában, mely szerint a kéménysep­rési dij 1921 évi jan 1. hatállyal kétszeresére emeltetik ezzel szemben a kéményseprő mes­terek a kéményseprési dijak ötszörös felemelé­sét kérték visszamenőleg Opauszky Emília vá­rost irnok végkielégítés iránti kérelmét teljesí­tette a közgyűlés a végkielégítés összegét 2190 koronában állapította meg. Jóváhagyta a városi bolgárkertészeten történt kertészlakás építkezést, majd a városi földek bérbeadása ügyében tett tanácsi előterjesztést is elfogadta és a városi földek bérletét 50% béremeléssel egy évre meghosszabitotta A közgyűlés valamennyi szabadság idő iránti kérelmet teljesite t. Illetőséget nyertek Mi kecz György és Rosenberg Izsó, mig Nuszbaum József ez iránti kérelmét elutasították Dr. Hor váth Ferencnek és Skamla Mihálynak települési engedélyt adtak. Az elnöklő polgármester a gyűlést 12 óra után rekesztette be. KRÓNIKA Öh t Csabának riadó leánya Szállj ki bokraid közül I R fogyasztó, ki a tejet várja Bögréd ellenében ül. Int a holdnak halvány féuye Csak egy kicsi jó tej kéne, Olyan akf nem vizes, Bus fogyasztód arra les. R tehénnek nincsen is nadrágja, Nem kell néki zokni se, De a tej, az mégis olyan drága Nem lehet megszokni se. Naplementig legel vígan, És a tejet adja hígan, De ha egyszer jól fizet: Mért iszik oly sok vizet ? Óh, a tehén mégis kulturáltat, Járdán megyen kifele. R nyomában szénaillat támad S bodros por száll felfele. Meg-megfordul az ut felén, Mit gondolhat szegény tehén ? Rzt-e, hogy finom a tej ?/ Vagy rád gondol: aki fej ? -Ó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom