Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám

1920-08-15 / 66. szám

Békéscsaba 1920. augusztus 15 BfcKÉSlEGYEI KÖZLÖNY 3 orgy oro jdonát ké­:öröstarcsai felső dülő istarcsai ál­kilométer­gban fekvő t Köröstar* 'tandrási urnái meg­1-1 'I. kerület kihordásra t e t ik óhivata'ába HÍREK — Tanácsülés. A pénteken, e hó 13 án tar tott tanácsülésen iparigazolványt kaptak tizen öten, elutasítottak hatot. — A cabai katonanap. Nagyszabású érde kes sportünnepet rendez a békéscsabai gyalog ezred ma a Csak sporttelepén. Az ezred foot ball csapala mérkőzik az Előre első csapatával A derék katonák nagy kedvvel és ambícióval készülődnek erre az erőpróbára és miuden jel arra mutat, hogy pompás, stílusos és változatos játékban lesz részünk Még is az érdeklődés középpontjában az a látványos, harcászati mu­tatvány áll melyet az ezred géppuskás és ro hamosztaga fog bemutatni. Aki nem járta meg a harcteret most kényelmes páholyából vagy veszélytelen ülőhelyéről alkothat képet magának arról, milyen lehet egy „igazi" mintaszerű gya­logsági előrevonulás Aki pedig maga is szak ismereteket szerzett a négy éves háborúban az örömmel győződhetik meg róla hogy a nem zeti hadseregben amely most már valóban a mi hadseregünk, micsoda képzett és fegyelme zett kiváló emberanyaggal rendelkezüuk és hogy milyen kiváló, gyakorlati tapasztalatokban és elméleti tudásban gazdag kezekbe van letéve ennek a hadseregnek a kiképzése. Az ünnepé lyen bizonyára ott lesz egész Csaba apraja nagyja A fegyveres gyakorlatok idejére a ka tonaság a vásárteret és környékét elzárja a for galomtól, — A MOVE bftkfsi megnyi'.ó iinn p*lye. A MOVE békési osztálya ma, vasárnap aug 15 én nagyszabású megnyitó ünnepélyt rendez. Az ün­nepség tulajdonképen már szombat este elkez­dődik, amikor is a Széchenyi téren térzene lesz f ' utána pedig a gimnáziumban megnyitó előadás 9 fi III fl katonazenével A vasárnapi ünnepségek műsora U Is U I U a következő : Délelőtt 8 órakor katonazenés mise , a r. kath templomban és ünnepi istentisztelet a I P TI U r e* templomban. 11 órakor az ipari mezőgaz I U I I 15 dasági és háziipari kiállítás megnyitása az Erzsé bet ligetben, ahol friss sör lesz kapható. Dél­után 2 órakor felvonulás katonazenével a Slé chenyi térről a sporttérre. Itt labdarugó és sport mutatványok Résztvevők a Move pesti tiszti 'I J csapata, a békéscsabai gy e I és II, csapíta és 2)1 a Békési AC Délután 5 órakor kezdődik az er U! i zsébet ligeti népünnepély. Este 10 órakor táic aa^ssEEia! ; mulatság a Városi Bérház nagytermében — bi f zonyára kivilágos virradatig A nagyszabású csétn meg- ( ünnepélyre külön mótort is indít az AEOV igaz ztelt szülő i gatósága a csabai látogatók kényelmére. A kü kedvelőket j lönmótor indul Csabáról déli 12 órakor és Bé í augusztus f késről vissza Csabára este 11 órakor . Széchenyi \ — Felhivás Felhívom mindazokat, akik az Villonjában 1920/21. iskolai évben főgimnáziumi tanulókat ó nagyj teljes ellátásra vagy lakáson akarnak tartani, je Ientsék be szándékukat f hó 16—21 e között irodámban. A tőgimn igazgatója. — Faiügyelő v^a^tas A szarvasi ág hitv. ev főgimnázium felügyelőjének, báró Sólymosi Lajosnak a megbízatása lejárt Az uj választásra a békési és a békés csanádi egyházmegyék egy házainál és tanintézeteinél most folyik a szava zás Elsőnek a főgimnázium tanári kara éli a szavazás jogával aug 11 én amikor is két sza­vazatát dr. Haviár Oyula szarvasi kir közjegy­zőre adta — Halálozás. Fájdalmas, megrendítő csa pás érte Perényi Armandot „A hadviseltek Orsz Gazdasági Szövetsége* külkereskedelmi igazga tóját viruló szép felesége váratlan elhunyta ál tal. Nyaralni jött le Budapestről családjával s két hét alatt tifusz áldozata lett. Férje, három gyermeke és öreg szülői Lőwy Fülöp és fele sege s nagy rokonság siratják a korán elhunytat iinlgndc zletében :ól 11 óráig táncok ővendékek itatva, 10 lnőtteknek. személyen jrona, csa 3 korona sztelettel la Béla anár zürke bet­eg és 10 rekeszes trec c e1 lók. utca 9 sz. — E'jegyzés Grünwald Manó, Grünwald Kálmin helybeli fakereskedő fia, eljegyezte Koth Eleonorát Putnokról. — Szüreti mu'ats óg Még benne vagyunk a kánikulában a nap még bőven ontja sugarait, de azért tudjuk, hogy máról holnapra bekövet­kezik a komor ősz Az őszi mulatságok előhír­nöke az első szüreti mulatság a Széchenyi liget ben augusztus 29 én lesz megtartva Ezt a mu latságot a békéscsabai textilmunkásnők és mun­kások rendezik a hadiárvák és özvegyek javára — 3-íiratkozps a főqimn»ziumba. A békés­csabai ág h ev. Rudolf főgimnáziumba a hely beü tanulók augusztus 26—29. napjain iratkoz­hatnak be. Az I. osztályba mindazon tanulók fölvehetők akik 9 ik életévüket betöltötték s az elemi iskola IV osztályát sikerrel elvégezték Fölvételi vizsgálat tehát nem lesz azonban a gyengébb tanulókat csak korlátolt számban fog juk felvenni A vidéki tanulók fölvétele szeptem ber hó 1 -4. napjain történik. A beiratkozó ta nuló utolsó iskolai bizonyítványát (értesítő köny vecskéjét) továbbá születési és ujraoltási bizo nyitványát tartezik bemutatni A javitóvizsgála tokát augusztus hó 31 én d e. 9 órától kezdve, a különbözeti és magánvizsgálatokat szeptember 4 én és 6 án tartjuk A megnyitó szeptember 6 án lesz A tandijakra és alumneumi dijakra vonatkozólag a kormányzó bizottság döntése után nyujtunk értesítést -4 fó'jimn igazgatósig — Lax mtster a V; rcsi Színházban Világ hirü szenzáció les z szerdán, augusztus 18 án és csütörjökön aug 19 én a Városi színházban ahol Lax Európaszerte ismert telepatikus és szuggeráló művész tartj a kísérleti előadásait Lax mester ugy látszik már is szuggerálta a közönséget, mert az első előadá sra oly tömeges jegyelőjegyzés történt, ho gy alig hisszük, hogy a helybeli szinház elég uagy legyen ahhoz, hogy befogadja az érdeklődőket A nagyhírű mester kisérleM előadásait meghívott helyeken is bemutatja, jegyek a külön szenánszekon a titkárnál (Fiume szálló) bérelhetők. Jegyek a pénztárnál válthatók. — Iskolai b ira^s A békéscsabai V ker (erzsébethelyi) m kir. állami elemi népiskolá­nál az 1920/21. tanévi beiratás aug 30 31 én és szeptember 1 én d e 8 —12 ig kTandij nincs fel vételidíj 50 fillér. Az I osztályba beírandó növendékeknél a szülők tartoznak felmutatni a születési tanúsítványt (díjmentesen állítja ki a jegyzői hivatal)himlőoltásí bizonyítványt A többi osztályoknál a növendékek előző évi értesítő könyvecskéjét hozzák el. A beiratási napok dél­utánján javító , pót és magánvizsgálatok tartat nak. Szeptember 4 én tanévmegnyitó istentisz telet lesz a templomban 6 án veszi kezdetét a rendes tanítás Egyben előre felhívom a szülők figyelmét, hogy gyermekeik könyv, cipő és tuhasegély igényűket a beiratásnál jelentsék be Tantó József áll isk igazgató. — Öngyilkos gyért k. Zsilák György 12 éves fiu, Rákóczy-ut 6. szám alatt szülei lakásán fel akasztotta magát Tettét elkeseredésében követte el, mert egy gyerekes csínyéért atyja megdor gálta — Mu'atsáqrendezök figyelmébe Több ízben tapasztalta a rendőrség, hogy egyes gyűlések, táncmulatságok népünnepélyek, football mér­kőzések hirdetései még az engedély megadása előtt jelennek meg. Felhívom ennélfogva a ren­dezőket hogy saját érdekükben tartózkodjanak ezen hirdetményeknek idő előtt leendő kifüg­gesztésétől, valamint a még nemengedélyezett mulatságok vagy gyűlések bárminemű közhirré­tételétől. Rendőrkapitány — Szülők figyelmébe. Felszólítom mindazon szülőket, akik oltásra kötelezett gyermeke iket még ezideig nem oltatták be, hogy f hó 15 és 22 én vasárnap délután 2 órakor a városi orvosi hivatalban annál is inkább oltassák be. mert annak elmulasztása a törvény értelmében bün­tetést von maga után. dr. Berthóty István pol­gármester. - A Po'gári Kör népünnepélye Ma délután széles jókedvtől lesz hangos a Széc henyi 1 iget. Gondtalan, vidám kacaj, tréfás mókák ke reté­ben fogja megtartani népünnepélyét a Po Igári Kör Az agilis rendezőség, dr Zvaratkó P állal az élén mindent elkövettek, hogy a közöns ég egy kellemesen eltöltött délután emlékeivel le. gyen gazdagabb. Este a pavillonban táncmul at­* ság lesz. i — Mozi műsor. A Városi Mozgó e heti műsora a következő: Ma vasárnap „Jimy a be­törőkirály" amerikai életkép 6 felvonásban. Ez az amerikai film e közönséges bonyolult dete k­tivdrátnák sorozatából való Meghatóan tárja a nézó elé azt a természetes cselekményt hogy an változik át a legelvetemültebb férfi — egy nő kedvéért Hétfőn és kedden a megkezdett Jude x« sorozat második része: „Delejes álom«. Pént e­ken detektivdráma: „Kettős álarc alatt". Lapszerkesztő DR. GYÖNGYÖSI JÁNOS Szerkesztésért ideiglenesen felelős a kiadó. Nyomatja és kiadja: a Corvina-könyvnyomda,Békéscsaba Teljesen jó karban levő angol szövetből készült használt férfi öltönyök és felöltök jutányos árban kapható Ellmann Testvéreknél, Kinizsi-utca 14 ahová az őszi szezonra szükséges sz ö­vetek érkeztek és mérték utáni ren­delések mérsékelt áron eszközölteta ek Ugyanott több elsőrendű kis és nagy munkások felvétetnek. esnem a nagyérdemű közönséget, hogy az idei sze zonban műhelyem munkakörét kibővítettem. Elválialok minden e szakmába vágó szőrmeáruk elkészítését, talakitását s javítását. Boák, muffok, szörmekabátok a leg­újabb divatszerinti átszabását, férfi bun dá k bélelését a legjutányosabban és pontosan eszközlöm. Selyemmel himzett női bő r­kabátokat a legújabb divat szerint készite m. Férfi bőr mikádók készen kapható k. Pongrácz György szűcs mester. IV ker. Földvári-u. 17. sz. Szőlő , gyümölcsös- és zöldségeskert kezeléséhe z kifestetik gyakorlatilag 1—2 V Ajánlatok küldendők a fási uradalom címére Körösladány. Witaszek ársa cég­Mertz Gyula és Társa elektrotechnikai és fémipartelepe Békéscsaba, iroda: Hunyadi-tér 10 szám, műhelye k: Haan-utca 4. szám és Lepény János-utca. Több községi, gazdasági elektromos mű és mozgószinház építője, Telefonok Slí^nstfdőS Négy ármentesitő és belvizszabályozó társulat telefonszál tója. 1 ClCIUIiülk királyi posta valamint több községi villanytelep anyagszállitója Elvállaljuk: lékek, valamint gazdasági és házitelefonok nagy vaiasztenoan. községek, gazdaságok és épületek elektromos berendezésének „ , , . *í.í i felépítését, házi és gazdasági telefonvonalak kiépítését, jelző, Az ÖSSZeS KVeilgeéS erOSarattlU kéSZUléKeK riasztó és biztonsági berendezések elkészítését, valamint az elektro ,, - u i technika körébe tartozó összes munkálatokat Elvállaljuk: a fém- valamint az összes szerelési anyagok legelőnyösebb beszerzői ipar körébe tartozó tömegcikkek gyártását, valamint gépek és forrása Dinamókat és motorokat veszünk _és^J^vitunk —- liszt = «=, = készülékek pontos és szakszerű javítását ===== viselőknek nagy árengedmény és részletfizetési kedvezmény. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom