Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám

1920-07-04 / 54. szám

9 ÖÉKÉSMEGYEI KÖiZLÖiTf Békéscsaba 1920 juíius 4 Politikai szemle. A kormányválság még egyre tart Politiku­sok politikus után jelennek meg a kormányzó nál. A pártok emberei hallani sem akarnak rajtuk kivül álló emberről, mig a helyzet viszont azt kivánná meg, hogy olyan egyéniség kerül jön az ügyek élére, aki felül áll a pártokon Igy aztán, hacsak a kormányzó döntése más irányban nem nyilvánul, megint koalició lesz a vége Qömbös és egynehányan már meg is in ditották a mozgalmat, hogy a két nagy párt a kisgazdák és a keresztény egyesülés kczött meg egyezést hozzanak létre s a disszidenseket is meg akarják nyerni a maguk ügyének. Ezzel szemben a keresztény szocialisták, vagyis Hu* szár Károly és követői ellenzékbe mennének és a kormány gazdasági és szociális politikájának ellenőrző közegét alkotnák. A terv bizonyára nem sokkal rosszabb a többinél, csak már egy szer tett is volr;a belőle. Es csak a lényeget át tudnák hidalni; tudniillik, hogy megtudnának állapodni pontosan a jövendő kormányzást iile tőieg Mert provizórikusan, tisztán azért csinálni egy koalíciót, hogy hamarosan megint szétrob bánjon igazán nem érdemes sőt teljes joggal mondhatjuk, csömörletes is Hisz eddig is ko alició volt, kisgazdák és keresztény egyesületek együttműködése, amely azonban abban riyilvá nuit, hogy sose működtek együtt, csak egymás ellen. Azért nem is csináltak lényegében sem mit Már most ezt az unalmas és főleg rend kivül káros költséget megismételni — nem ké rünk belőle. A nemzet szempontjából igazán lényegtelen, hány minisztérium jut az egyik pártnak és hány a másiknak. A fontos az ho?y minél hamarabb kormány alakuljon, olyan kor mány, amely cselekedni akar és cselekedni is tud Ezt jó volna eszükben tartani a tisztelt honatyáknak, akik egyezkedni akarnának is nem is, aszerint, amint a bársonyszékre vagy a pártklub kényelmes bőrpamlagaira tekintenek. * A sok kihallgatásra váró politikus neve kő zött érdekes megjegyezni, hogy ujabb hirek szerint a kormányzó kihallgatáson fogja fogadni Lovásiy Mártont és gróf Batthányi Tivadart. Hogy a volt függetlenségi párt két korifeusá­nak mi mondanivalója lehet a kormányzó szá­mára, körülbelül mindannyian sejthetjük Es hogy egyelőre egyik sem jelenhet meg a poli­tikai szintéren, az is nyilvánvaló De akár hogy is Ítéljük meg a dolgot, bizonyára mindenkinek határozottan meg kell ütköznie azon a hangon, amelyet a mostani mezőtúri képviselő, Vértes István pendített meg ellenjelöltjével, Tóth János volt államtitkárral szemben. »Elárulja szeretett magyar hazánk legszentebb érdekeit az, aki a letűnt korszak tehetetlen csatlósait akarja életre kelteni " Ejnye, ejnye. Hát hogy is érthette ezt Vértes ur? A letűnt korszak alatta kommuniz must gondolná ? Aligha gondolnók Mert hiszen épen a korszak és a tehetetlen csatlósok kifeje zés egész másra mutatnak. Es minthogy mint­egy ezer szókisebbséggel Mezőtúr népe Tóth János volt államtitkárt akarta képviselőjének, valószínűnek kell tartanunk, hogy a kijelentés éie ellene, a hü csatlós ellen irányul, aki nem kisebb embernek, mint Apponyi Albert grófnak volt mindenkori hűséges követője. Ez ugyan magában véve még nem érdem, de nem is o'yan, amiért szégyelnie kellene valakinek ma. gát és el kellene temetkezni Mert egy tehetsé­ges ember tehetetlen csaMósánal: lenni még mindig hasznosabb, mint tehetetlen akarnoknak. Vagy magát Apponyit is gondolta? Apponyi és Andrássy állítólag inteipelláini akarnak az ügyben és valóban érdekes volna megtudni, vájjon a képviselő ur annyira tehetetlennek tartja azt a letűnt korszakot, amely egy csomó kézzelfogható és imponáló eredményt és kiváló nevet mutatott fel a múltban és annyira tehet­ségesnek a maga korszakát, a maga kis egé­szen szük korszakát, amelyet éppen azért támad nak. mert mindeddig tehetetlen volt Hiszen a „letüntet" is azért akarják feltámasztani, képvi­selő uram ! * Igazán nem tudjuk, hogy állhatunk azzal a bojkottal, minthogy mindeddig nem éreztük. Az ember a bolhájáról se tud addig, amíg az ingén mászik csak ha a bőrébe csíp Attól pe dig még igen messze áll az osztrák cseh vörös egyesülés. Az eddigi egész hatása, már ameny nyire ez is észlelhető, csak jótékony volt Az élelmiszer, zöldségféle, gyümölcs olcsóbb lett. Akinek felesleges pénze van, nem tud fürdőre menni. Dehát ezt a nagy bánatot még el lehet viselni nekik is Mi. pénztelenek, sokkal külön beket viselünk el De egyébként is vigasztalód janak A bojkott ugylátszik utolsó vonaglásait éli Hol itt. hol ott engednek át egy vonatot. Az amsterdami titkári kar kezdi belátni, hogy a nagyhangú kijelentéssel elvetették a sulykot s most egyszerre hangnemet változtatnak. „Ejnye, ejnye — paroláznak a kormány kiküldötteivel — nem is tudtuk hogy az urak olyan finomak és udvariasak és hogy Magyarországon rend van Hiszen mi gyerek korunktól csak azt ol> vastuk, hogy ott a „pusztán" nyereg alatt pu­hitják a nyers hust a száguldó „magyarén 1 4. Es csak most látjuk, milyen fess testhez álló frakk' juk van az uraknak borjuszáju ing helyett". Nagyjában valahogy ilyen lehetett az a beszél getés, ami Renner kancellár közvetítésével le folyt. Az amsterdamiak most ugy csinálnak, mint az a nőhódító, aki utána veti magát egy leánynak s mikor visszautasításra talál, akkor egyszerre nagyon csúnyának hirdeti Az ám ! Savanyu a szőlő, ugy e Amsterdam ! Földbirtokosok és gazdák ! Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája a következő felhívást bocsájtja közre: A békeszerződés immá ron aláírva. De tud­juk, meg is mondottuk, hogy a néplélek által szentesítést, még kevésbbé teljesítést soha nem nyer Vissza kell. tehát vissza fogjuk szerezni ősi határainkat Nagyok a céljaink, magyarhoz illők, tehát őszintén fordulunk a tekintetes tör vényhatóság nemes érzésű közönségéhez, mely annyiszor adta tanujelít áldozatkészségének. Adjatok! — Szabadok a raboknak. A Csonkamagyarország a Rabmagyaror­szágnak Adjatok hogy az ép Szabadmagyarorszá' gunk mielőbb újra valóság legyen. Keveset kérünk, azt sem ingyen! A jó Isten, megelégelve már szenvedésün ket bő aratást ígér A magyar nemzet megmé retett s nehéznek találtatott Bölcs törvényhozó ink. gondoskodván az ellátatlanokról, a termés hatalmas feleslegét szabadforgalomnak engedik át hogy elvegye a magyar gazda méltó jutal­mát hűségéért, izzó hazaszeretetéért E feleslegből kérünk az elszakítottak, a ra bok. a véreink számára Ha minden gazda holdanként csak 5 kgr gabonát ajánl fel.'a legszentebb célra ugyanazért az árért, melyet a kormány a zár alá vett meny­nyiségért fizetni fog, ugy minden 5 kgr. buzá val egy kilométert szerzünk vissza Rabmagyar­ország testéből Adjatok, még nem késő! Hiszen odaát hol már nem szabad magyar­nak lenni, eltiltják a Miatyánkot is, mert ben sőséges áhítattal imádkozták : „De szabadíts meg bennünket a gonosztól". Adjatok ! Szabadítsuk meg őket! Békésvármegye kormánybiztos főispánja felkéri a földbirtokokkal rendelkezőket, hogy ezt a különben áldozatmentes nemes eszmét te gyék magukévá és a kért csekély gabonameny nyiség beszolgáltatásával járuljanak hozzá az elszakított területen idegen járom alatt sínylődő véreink szenvedéseinek és nélkülözéseinek eny­hítéséhez. KRÓNIKA ­Ahol nem ismernek különbséget Egyik helyi lapban kissé különös, vagy ma talán inkább megszokott hangú támadás jelent meg egy csabai úriasszony ellen a Terüietvédő Liga gyűlésével kapcsolatban. Amennyire disz­szonánsnak tünt nekünk a cikk, annyira jólesően olvastuk válaszképen a Liga nyilatkozatát, amely­ben kijelenti, hogy „kitűzött magasztos céljai érdekében vallás és társadalmi különbség nél­kül mindenkit zászlaja alá tömörit " E sorok irója bevallja, higy várta, még pedig biztosra várta ennek a nyilatkozatnak a megjelenését Es öröme csak annál nagyobb, mert ezek a sorok egyszerűen, nyugodtan, min< den politikától menten tudtul adják azt, amit mindenkinek úgyis tudnia kellett volna. A po­litika az lehet és kell is, hogy irányitója legyen állami életünknek, de semmiféle politika, (mely mindig időleges) nem sajátíthat ' ki magának, csak magamagának egy olyan eszmét, amely a mi gondolatkörünkben'tul van minden időkőn. Itt csak egyetlen egy elv lehet és a teljes világosság érdekében talán kiegészíthetjük a Liga nyilatkozatát Igenis tömöríteni akar min­den magyart, aki becsületesen, valójában át van hatva a nemzeti integritás gondolatától s aki kész a maga energiáját ennek a cél­nak megfelelően szentelni. Es mint ahogy Krisztus gyermekei az egyház tanítása szerint lelki közösségben vannak egymással, éljenek bár Kiskunhalason vagy Uj-Zelandon. igy en í nek a gondolatnak a letéteményesei is egyetlen. | érzelmi kapcsolatban élnek, legyen bár ennek a kapocsnak egyik eleme egy bánáti sváb, aki egy milliót adott magyar iskola céljaira a szerbek dühöngése és fenyegetése dacára, vagy legyen a váradi zsidó főrabbi, akit letartóztattak ' az oláhok, mert lándzsát tört a maga magyar volta és a magyarság mellett. Es viszont hívják Q5n dör Krausznak vagy akár gróf Károlyi Mihály • nak, — ha megtagadta ezt a zászlót ugy nem. is tömörülhet alatta. A fent említett nyilatkozat bizonyára nagyon, helyén volt azokkal szemben, — ugy az egyífc mint a másik részről — akik talán azt gondol ták, hogy ez nem igy van Néhány szó a gyűjtésekről Koldus ország vagyunk, nagyon elszegé­nyedhettünk, legalább is erre kell következtet­nünk azoknak a könyöradományért felénk háruld tenyereknek a nyomán, amikbe lépten nyomort beleütközünk Az utcán rongyos és nyomorék koltíusok, a vasúton nagyrészt munkakerülő ké regetők és ha hazamegyünk otthonunkba agyüj tők serege kocogtat. És az ember jószivére appeí­Iáinak. Kellemetlen doíog. Eddig ugy volt. hogy az ember igyekezett jónak mutatni a szivét, ha nem is volt az. De most a sok gyűjtés követkéz tében gyakran kénytelen elutasitólag viselkedni az is akinek jószive van. És igy, hej de vár. szemei fognak kapni a kőkeblü emberek. Régóta hangoztatják már: Intézményes refor­mokat ! és ez valóban egy olyan terület, ahol na, gyon is helyén volna az intézményes rendezés A közcélú gyűjtéseket a társadatom, vagy egyes csoportok helyett az államnak kellene átvenni és végrehajtani adók alakjában, vagy legalább ts minden gyűjtést közvetlen hatósági vezetés és felügyelet alá helyezni. Itt van például a tüdőbeteg szanatórium mult heti gyűjtése. Kétségbeejtően kis összeg került össze erre a valóban elsőrendű fontosságú célra. Jobbérzésüek és intelligensebbek erejükhöz képest vagy azon felül is adakoztak, mig ride­gebbek és kis intelligenciájuak, vagy akiket már előző gyűjtések kimerítettek, úgyszólván teljesen közömbösen viselkedtek Az ilyesminek nem sza • bad volna megtörténni, már annál is inkább, mert hiszen a tüdőbaj leküzdésének áldásait egyaránt élvezi mindenki, y Ha ezek a gyűjtések igy rendezetlenül és ' központi irányítás nélkül még tovább tartanak, akkor könnyen megtörténhetik, hogy az amúgy is apatikus emberek a legmagasztosabb emberi, és nemzeti célokkal szemben, mint amilyen s tüdőbaj ellen való harc, vagy a menekültek se gélyezése, közömbösekké válnak. Amitől pedig a jó Isten óvjon mindnyájunkat. Üldözőink rágalmaira üzeuetem: Máté 11. r. 18. vers. Ez áll: „Eljött keresz­telő János, aki sem nem evett, sem nem ivott és a nép ezt mondta rá: „Ördög van benne." Es eljött az embernek Fia Jézus aki eveit is, ivott is és a nép azt mondta rá : íme a nagy­étkű és részeges ember, a vámszedők és bűnö­sök barátja! János 19 r 6 vers: A papifejedelmek és szolgák kiáltoznak: Feszítsd meg! Feszítsd meg! Monda Pilátus: Vigyétek el őt ti és feszítsétek meg ti, mert én nem találok bűnt ő benne. Felele a nép : meg kell halnia, mivelhogy Is ten fiának mondja magát. Máté 12. r. 35. vers A jó ember az ő sz! ­vének jó kincseiből hozza elő a gonoszokat, De mondom néktek : Minden hivalkodó beszé­dért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az Ítélet napján. Végzem soraimat azzal a mondással, mely lyel arz én lelkem Lelke, az én martir Uram sóhajos bus napjaimnak tartalmat adott: ne sirj 1 Rom. 8. r. 28. vers. Azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van. Sípos Andrásáé, ev. lelkész neje.

Next

/
Oldalképek
Tartalom