Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám

1920-07-01 / 53. szám

Békéscsaba 192ÖS július 1 BfKftSWlíOrFl KOyaMY Istenem! Micsoda gyönyörű művésziesen szépen lett ez megcsinálva Mikor Csáky elő ször meglátta a nagy meglepetésben visszanyerte régen keresett hangját és most már mindennap versenyt énekel — a fülemilével Az Andrássy­útnak egy másik szembetűnő ékessége, hogy el tűnt onnan a régi Kocziszky ház Ennek legjob­ban a kereskedővilág tud örülni, mert igy meg szűnt az a bérbeadó, aki mindie csak — stáj­gerolt. A Körös csatornánk kristálytiszta vizét ha talmas teherhajók zavarják fel Ezek a hajók messze külföldre viszik a gyönyörű acélos bú­zát és kukoricát. A köröscsatorna egyik oldalán, a gvönyö rüen gondozott, díszes, külföldről hozott fákkal beültetett Széchenyi ligettel szemben egy teljesen modern, milliókat érő épület áll Ez a gőzfürdő. Ha nem tudnánk, hogy Csabán vagyunk azt hihetnők. hogy a „Gellért" fürdőt látjuk magunk előtt. A hatalmas, tükörfalakkal ellátott folyosó jobb és baloldalán van az uszoda Az első eme leten vannak a bazinok ezer ember befogadó képességgel. A második emeleten Singer Károly vasúti vendéglős unokájának van a vendéglője. Dé legszebb mindközött a Ferenc József tér Ez a tér teljesen a budapesti Andrássy ut min tájára van átalakítva. A szélesteret három részre osztották be. A két gyalogjáró mellett jobbról és balról zöld pázsittal szegélyezett sétányok nyúlnak végig A gummirádlis kocsik részére szánt kocsiút faburkolattal van fedve. Két oldalt a házak mind egyenlő magasságban húzódnak végig. A házak előtt zöld 'repkények nyújtanak kellemes árnyékot és a buja örökzöld növények közt örökifjuságban élnek az emberek Szemlélő. Lesz cukor. Megindul a cukorgyártás. 4000 vaggon cukorra számítanak. A közélelmezési kérdések közül kétségtele nül a cukorellátás ügye áll első helyen. Ma gyarország népe. közel másfél év óta nélkülözi ezt a fontos élelmicikket, amelyhez cnak a leg nagyobb ?nyagi áldozatok árán tud hozzájutni Az eddigi keserves és kinos helyzet, amely a cukorinség folytán eléálloit, remélhetőleg az ősszel meg fog szűnni, miután a magyar cu kortermelés addigra lényegesen emelkedik, ugy hogy a belföldi szükségletet legalább fé lig tudják majd fedezni A kormányt a cukortermelés megindátásira és emelésére nem csupán az egyre növekvő szükséglet, de az a köiültnény is indi l ;a hogy ha jövedelmét gyarapítani akarja,, fokozni keil azoknak a cikkeknek a termelését melyek fo gyasztási adó alá esnek A pénzügyminisztérium bokros teendői kö zepeüe elsősorban is a jövő esztendei cukor­termelés ügyét készili elő Az 1920. évi cukor­ellátása meglehetősen sivár volt, mert a kom munizmus bukása után igen zilált állapotokat találtunk a kommün alatt létesített cukoripari szakosztály körül és mert alig néhány hét vá lasztotta el a kormányt az uj termeléstől ame lyet az idő rövidségére való tekintettel kellő­képpen előkészíteni nem lehetett Nem volt elegendő idő arra, hogy az uj kampányra be rendezkedjenek azonkívül a szénhiany is nagy mértékben hozzájárult ahhoz hogy megfelelő cukormennyiségről gondoskodni már nem le hetett. A folyó évi cukortermelés mindössze 750 vaggon volt és most a kormány szón van hogy ezt a mennyiséget a lehető legnagyobb -fokra emelje olyannyira, hogy a jövő évi cu kortermelés 3500-4000 vaggon legyen. Ez a mennyiség sem elegendő a mai Magyarország népének ellátására, ha alapul vesszük a béke fogyasztás nagyságát. A szénkérdés most vár megoldásra : a pénzügyi kormányzat tárgyalásokat folytat a szénbizottság bevonásával és ott meglehetősen megnyugtató nyilatkozatot kapott, ugy hor^y a szénkerdés nem okoz majd akadályt a cukor­gyártás térén , A teljes elosztási programmot, valamint az uj cukor árát csakis az uj kampány megindu­lása után lehet véglegesen az egész esztendőre megállapítani. A kormánynak erős szándéka, hogy az országot a cukorimporttól feltétlenül mentesítse, mert pénzünk mai helyzete is amel lett szól, hogy a cukorbehozatal megszűnjék A kormány arra törekszik, hogy minél előbb megszüntesse azt az állapotot, hogv Magyar ország, amely a békeévekben tekintélyes cu korexportet mutatott föl de utóbb az import államok sorába sülyedt, ismét a régi nivóra emelkedjék — A pénzügyminisztérium pillanatnyilag azzal a nehéz feladat megoldásával is foglalko­zik amelynek célja hogy az otszág cukorellá tását legalább az uj termésig biztosítsa — bár ez ma meglehetős nehézségekbe ütközik Meg­állapítható az a tény, hogy az egész világon meglehetős cukorhiány van és legutóbb éppen Franciaország vette zár alá a cukorforgalmat ugyancsak arra való hivatkozással, hogy az egész világon cukorhiány van Mászrészt valu* táris okoknál fogva rendkivel nehéz a behoza tal s mégis szükséges lesz, persze szűkös kere tek között, az import hogy az év hátralevő két három hónapi szükségletét külföldi cukor­behozatallal fedezzük A pénzügyminisztérium­hoz számos külföldi ajánlat érkezett, azonban a lefolyt kilenc hónap tapasztalatai után ezekhez az ajánlatokhoz nem szabad vérmes reménye ket fűzni, mert a pénzügyminisztérium igyek szik kiválogatni azokat az ajánlatokat amelyek valutáris érdekeinkkel legjobban összeegyeztet hetők és egyúttal mégis a legkomolyab jel­legűek. — A folyó esztendőben, mint ismeretes, teljesen állami kezelésben volt a cukorgyártás Ez az állami kezelés azonban most megszűnik. — A pénzügyminisztérium meg fogja en gedni. hogy a külföldről behozott cukor bizo nyos hányadát ipari célokra is lehessen fölhasz­uálni. Ezt ugy véli elérni, hogy azoknak az ipar ágaknak amelyek a cUkrot saját földolgozásra akarják fölhasználni, cukorimportra ad engedélyt, Megengedi a minisztérium továbbá azt is, hogy egyes törvényhatóságok saját lakósságuk ellátá­sára, természetesen kellő ellenőrzés mellett kül földről cukort beho zhas sanak. — A cükbrközpo'rlt. amely"~H~TölyÖ""' évben a termelést és a cukoreloszíást intezte, teljesen kifogástalanul végezte feladatát és igen nagy része van abban, hogy ugy a pénzügyi tekin tetben, mint az ellátás tekintetében, nagyobb akadályok vagy vissziélések nem állottak elő. Végül inegemlitésreméltó az is, hogy a kormány a köztisztviselők számára is megfelelő mennyi ségü cukort biztosított Tífusz fenyegeti egész Európát. . i Eiy amerikai főtörzsorvos jelentése. A nyári forró napok beálltával és a gyű mölcsfogantás növekedésével mindig megnyil vánul az aggodalom a járványszerü betegségei vei, a tífusszal szemben Szerencsére ez a beteg ség mindeddig epidemikusan nem lépett fel de minden óvatosság és elővigyázat indokolt ugy a közigazgatási orvosok, mint a közönség részéről különösen ha azt a megdöbbentő jelentést ol vassuk amelyet egy amerikai főtörzsorvos L. H. Gilchrist küldőit felettes hatóságának Lengyel országból s amelyet az angol világlap, a Times, most hozott nyilvánosságra A jelentés többek között ezeket mondja: „Lengyelországban a legféktelenebb tífuszjárvány dühöng, amilyent csak a történelem ismer Ez a járvány a legkomolyabban fenyegeti egész Európát, hacsak szembe nem szállunk vele A politikai helyzet csak még jobban megnehezíti az ellene való küzdelmet, ugy hogy feltartózta tása majdnem reménytelen. A járvány nemcsak az egész keleti határon Tarnopoltól le egész Borzsowig dühöng, de erejében folyton nyer a hazatérők és ukrainai menekültek által, akik mindig ujabb és ujabb betegség csirákat hur» colnak be Oroszországban a télen még csak rosszabbodik a helyzet s az a kürülmény, hogy még mindig majdnem egy millió fogoly várja a pillanatot, hogy átléphesse a határt, csak nő veli a veszedelmet. A megfigyelő állomások nem elégségesek. Ezrével jönnek át a határon s terjesztik a járványt. Keletgaliciában 26 580 tifuszbeteget tartottak nyilván s ezek közül 1560 nemsokára a felvétel után meghalt Galíciában, becsukták az iskolákat. A kereskedelmi élet tel­jesen megbénult. Az egész lakosság éhezik* nincs ruhája és nincs gyógyszer A hatóságok tanácstalanul állnak 150,000 lakosra esik egy orvos. Abból a 12 orvosból mely eredetileg a tar­nopoli kórházat ellátta, már tizen elpusztultak a járványban. A halandóság hatvan percentre emeí* kedett. Egy még nem teljes statisztika szerint a tifuszbetegek száma, amely az 1916. évben 34 ezer volt és 1919 ben 231 000 re emelkedett, je­len év január és februárjában 46 000-re rúgott. Or>sz hivatalos adatok szerint Szovjetoroszor­szágban 1919 ben 1 60o,000 ember betegedett meg tifuszban. A járvány leküzdésében főérdetne a mult év őszén megérkezett amerikai tífusz­expedíciónak volt Ez azonban az utóbbi időben jelentékenyen megfogyott 32 egészségügyi tiszt­ből csupán 19, 500 ápolóból csak 75 maradt a helyén. ÖIsiÍK — Péter és Pal Junius huszonkilencedike : az aranykoszorus szentek napja ez Magyaror­szágon Azé az aranyé, amelyért nem kell a sötét mélységbe szállni maga árad ki a főidre, elborítja egy csillogó óceán hullámaival és mü kor eljő ez a magyar ünnep, Péter és Pál napja, érett kincsét a szorgos kéz élé borítja. Isten kegyelme az idén megáldotta a kalászt,, amelybe hagyomány szerint Péter és Pál nap* ján suhint a kasza. Megáldotta ugy a föld termő nedveivel és a napfény érlelő hevéveí. hogy a kaszának nem is kellett mindenütt erre a terminusra várni De Péter és Pál napját igy is csökkenetlen ünnepi érzéssel köszöntjük, hi­szen megtanultuk tisztelni és becsülni a kalász kincsét, ahogy talán ezer esztendő alatt se tud­tuk soha" — A Felvidéken nem szabad magyarul tele­fonálni Kassáról jelentik : Felsőmagyarországort minden beszélgetőtől azt követelik, hogy csenül, tótul, vagy németül beszéljen Ha valaki magya­rul beszél és a központ felszólítására sem tér át más nyelvre, rögtön szétkapcsolják. Legutóbb Surányi Lajos nemzetgyűlési képviselővel is meg­történt, hogy a kassai rendőrségről a rendőrfő' kapitány jnlenlétében fontos ügyben Ungvárral akart beszélni, de nem engedték, mert nem tud más nyelven, mint magyarul Hasonlóképpen, cenzúrázzák és akadályozzák az újságírók beszél­getéseit is. A sajtó most egyhangúan követeli, hogy abban az esetben, ha már mindenképpen cenzúrázni akarnak, alkalmazzanak magyarul értő telefonistákat is és szüntessék be a fölháboritó atrocitásokat — Adomány. Neumann Manóné a Malbisch Arumin javára 100 K t adományozott. Az ada­kozásért ezúton mond köszönetet az elnökség, Uradalmak, földbirtokosok, kisgazdák és munkásoknak 1500 pár tsiíÉir bakkancs érkezett teljesen kiváló minőségben a Péterfi cipöáruházba Békéscsaba, Szent István-tér 12 sz. (Kossuth-szoborral szemben.) Szabászali iskolámban angol és francia szabászatot a legtökéletesebben és legújabb módszer szerlai tanltok. Növendékeket állandóan felveszek es munkát a legkényesebb ízlésnek ff kielégítően készítek. Ugyanitt 2-3 perfekt francia munkás felvétetik KENDE GIZELLA Békéscsaba, Ferenc József-tér I. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom