Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-11-27 / 94. szám

4 BÉKÉSMEGYEI KÖZLŐNI Békéscsaba, 1913 nov. 27. is, hogy tudását, ízlését fejlessze. Már néhány év óta egyik kedvelt tagja a szolnoki müvészkolóniának. Legutóbbi szép sikerét a Műcsar­nok tavaszi tárlatán aratta, araikor elnyerte a Képzőművészeti Társulat Wahrmann-diját, a legszebb dijat. A Mücsarno i mostani tárlatán hat képpel szerepel és a fővárosi kritika nem győzi e művészi megnyilatkozásokat eléggé dicsérni. A tárlaton részt venni szándékozó művészek mindegyike hat képet küldhetett be a Képzőművészeti Társulat intézkedése folytán és a fia­talok között Vídovszky Béla az egyet­len, akinek mindegyik beküldött müvét elfogadta a zsiiri. A müvek kvalitását jellemzi az a körülmény, hogy az egyi­ket már az állam is kiszemelte meg­vételre, egy kis kép p;dig mindjárt az első napon elkelt 800 koronáért. A képek között vannak interiőrök, tájképek, csendéletek és van egy por­trait is a színek ékes nyelvén hirdetve, hogy Vidovszky Béla milyen sokoldalú müvésztalentum. Ez a portrait a Kállay Bénivolt közös pénzügyminiszter leánya, Frzsébet arcképe és egyike a legsike­rültebb magyar portrait-knak. A kiállí­tás katalógusába is be van véve. Vidovszky Bála gyakran tartózko­dik Csabán is szülei ós rokonai meglá­togatása céljából. De nemcsak ezért. Művészetével gyakran gyönyörködteti a csabai közönséget is. Pár év előtt óv előtt nagysikerű kollektiv-kiállitást rendezett a városháza nagytermében, ezenfelül magánosok lakásait is számos képe díszíti. Ujabban már intézetektől is kap megbízást. Igy nemrégiben a Békés-Csabai takarékpénztár egyesület számára festette meg a volt vezérigaz­gató, Havas Mór arcképét, amely szin­tén fényesen sikerült. Vidovszky Béla egyre halmozódó sikerei azt bizonyítják, hogy ő egyik legórtókesebb tagja a mostani magyar festőgenerációnak. — A fölös számmal besorozottak ügye. Az uj véderőtörvény értelmében a fö­lös számmal besorozott újoncok közül azok, akiknek erre valamelyes jogcímük van: a póttartalókba helyezhetők. Ezek­nek a kérvényét egy katonai ós polgári vegyes bizottság bírálja felül, amelyet a honvédelmi miniszter nevez ki. Ez a bi­zottság a hadkiegészítő parancsnokság székhelyén, Csabán szombaton tartotta ülését, amelyen a kérvényeket bírálta el. Részt vettek az ülésen H e r v a y István csanádvármegye alispán elnök­lete alatt dr. M á t é f f y Ferenc Szen­tes polgármestere és Kiss László csa­bai főszolgabíró, mint előadó, a katona­ság részéről Arnothfalvy Antal honvéd alezredes és Flaschka Manó 101-ik gyalogezredbeü őrnagy, Összesen 31 kérvény érkezett be a bizottsághoz, amely mindegyiket alaposan áttanulmá­nyozta ós megalkotta véleményét, amely aztán a honvédelmi miniszter eló fog kerülni. Az elbírálás könnyű volt a bi­zottságnak, mert a 101-ik gyalogezrednél oly nagy a fölösen besorozottak száma, hogy a harmadik osztály összes beso­rozottal, 193 a közös hadseregtől, 106 pedig a honvédségtől, sőt egyes besoro­zottak közül sokau mág a második kor­osztályból is a póttartalókba kerülnek. Igy tehát nem csak a kérvényező 31, hanem még 299 újonc is a póttartalékba került ós tizheti kiképzés után, körü'belül ka­rácsony előtt megszabadul a katona­ságtól. — Perényi államtitkár diszpolgársága. Máraraarossziget képviselőtestülete báró Perényi Zsigmond államtitkárt, a gyomai kerület képviselőjét tiz évi raá­ramarosi főispánsága alatt kifejtett köz életi üdvös munkálkodásáért, egyik leg­utóbb tartott közgyűlésén a város dísz­polgárává választotta. Ugyanekkor ki­mondotta a képviselőtestület, hogy a Szlatina-utat báró Perényi Zsigmond­utcának nevezi el. — Kölcsönös áthelyezés A pénzügy­miniszter E i 1 e r Péter pénzügyi szám­vizsgáló, szarvasi járási számvevőt és Hegymeghy Béla temesvári pénz­ügyi számellenőrt saját kérelmükre kölcsönösen áthelyezte. — Széchenyi pasa levele, Pár hónap­pal ezelőtt megírtuk, hogy a „legna­gyobb magyar" egvik fia, Széchenyi Ödön gróf török császári táborszernagy és a török tűzoltóság főparancsnoka mily kedves hangú üdvözlő levelet in­tézett Hencz Antalhoz, a békési tűz­oltóság jubiláns elnökéhez. Nemrégiben a fővárosi lapokat is bejárta az a hir, hogy Széchenyi pasa nagybeteg. Hencz Antal felhasználta az alkalmat s Ödön napjára üdvözletet küldött ós gyógyu lást kivánt az idegenbe szakadt magyar mágnásnak, aki hazájához való törhe­tetlen szeretetét és ragaszkodását az idegenben is megtartotta. A napokban aztán ismét levelet hozott a posta messze Konstantinápolyból, Széchenyi pasától Hencz Antalnak. A levélben köszönetet mond a pasa a megemlékezésért és nagyrabecsüléséről biztosítja Hencz An­talt, aki természetesen büszke a levélre. — Az 1914. évi fösorozás. Mint érte­sültünk, a jövő évi sorozások a rendes időben, tehát március elsején veszik kezdetüket, de körülbelül három héttel tovább fognak eltartani, mint eddig. A csabai sorozás néhány nappal húsvét után, tehát április második felében lesz. — Főúri esküvő. Fényes esküvő volt kedden délben a budapesti Jézus Szent Szive templomban, ahol gróf P o n­g r á c z István vezette oltárhoz B o 1 z a Karolina grófnőt, A templom hajóját teljesen megtöltötte a nagy számban megjelent főúri közönség. Déli 12 óra­kor gróf A 1 m á s s y Imre násznagy vezetésével az orgona hangjai mellett vonult fel a násznép. Az esketóst S z i r­m a y Antal kanonok, pápai prelátus végezte. A szertartásban gróf Pongrácz Fredy, esztergomi egyházkerületi áldozó­pap segédkezett. Esküvő után lakoma volt a Ritz-szállóban, amely után a fia­tal pár Olaszországba utazott. — Nem lesz uj fószolgabirósági épület Csabán. A békéscsabai főszolgabírói lakban tudvalevőleg a főszolgabírónak nincs természetbeni lakása, hanem az egész épületet a hivatal foglalja el. Minthogy a főszolgabírói lak telkén van még annyi hely, hogy megfelelő elhelyezéssel a főszolgabíró részére ter­mészetbeli lakhelyiségek építhetők, en­nélfogva tervbe vétetett ennek keresz­tül vitele. A költségvetés szerint az építkezés mintegy 21000 koronába ke­rülne. Ennek az összegnek engedélye­zését kérte a vármegye a belügymi­nisztertől államsegélyként. A belügy­miniszter a kórelmet nem teljesítette, mert elvi kifogása van az ellen, hogy a belügyi tárca ilyen hosszabb lejáratú kölcsönök törlesztési hányadával meg­terheltessék, másrészt a tőkeösszegnek fedezetére megfelelő hitellel nem ren­delkezik. — Egy százados tragikus halála. Nagy részvétet keltett a honvéd tisztikarban pénteken délután T e I b i s z Benő szá­zados halála. A századosnak az orrában keletkezett egy különben jelentéktelen­nek látszó kis daganat, amely azonban legkevésbbó sem akadályozta meg tiszti funkciói teljesítésében, sőt e hó 16-án még vadászni is kiment. Ez alkalom­mal vadat lőve, véres ujjával az orr daganatát érintette és ugy látszik, hogy a sebet inficiálta is. Ez a jelentéktelen­nek tetsző cselekménye lett halála oko­zója. Másnap heves fájdalmak lepték meg, arca egészen feldagadt s kinjai annyira fokozódtak, hogy pénteken dól­' előtt be kellett szállítani a közkórházba. Későn volt. A vórmórgezés annyira el­hatalmasodott rajta, hogy nem lehetett többé az életnek megmenteni. — Az „Aurora-kör" ma esle tartja 6 ik irodaimi estélyét a polgári fiúiskola tanácstermében, melynek napirendjét a mult századvég magyar költészete ké­pezi. Illés Dávid erre vonatkozó ismer­tetését Péterfi Lajos, dr. Révész Sándor ós mások fogják egy-egy sze­! melvónnyel illusztrálni. Az irodalmi estélyeken érdeklődőket szívesen lát a rendezőség. — Adomány. Néhai gróf C s á k y Albin, a kiváló volt államférfiú, Szarvas község díszpolgára ós volt országgyü­i lósi képviselője az ottani községi óvo­dák részére vógrendetileg 2000 koronát i hagyományozott, A község hálás kö­szönetét fejezte ki az özvegy előtt a nemeslelkü adományért. — Az építőipar törvényhozási szabá­lyozása. Az Országos középitósi tanács már régebben tervezetet készített az építőipar törvényes szabályozására, melyhez már pz érdekelt testületek is hozzászóltak. Hir szerint most törvény­javaslat formájába öntik a tervezetet s a képviselőház eló fogják terjeszteni. Megjegyezzük, hogy a középitósi tanács tervezete a mérnökök ős műépítészek jogkörét kivonja az építőipari törvény hatálya alól ós azt kívánja, hogy azt a műszaki kamarákról szóló külön tör­vényben szabályozzák. A műegyetemi képzettséggel birók csupán akkor tar­toznak az építőipari törvény hatáskö­rébe, ha az építőipart gyakorolják. Az ipar gyakorlatáb in a tanács a követ­kező fokozatot kívánná felállítani: épitö nagyiparos, építésvezető, kőmivesmes­ter, ácsmester, kőfaragó-, villám-, gáz-, vízvezeték- ós csatornamester, végül pallér. — Rendőrkutya Csabán. Szerdán dél­előtt egy honvédtiszti attilába és bri­csessz nadrágba öltözött férfi okozott feltűnési Csabán. Pórázon vezetett maga után egy tökéletesen farkasképü ku­tyát. Még a szőre is ordas színű volt mint a farkasé. Érdeklődtünk kiléte felől ós megtudtuk tőle magától, hogy ő az „Őrző és Biztonsági intézet" egyik társtulajdonosa ós parancsnoka. Az in­tézet központja Temesváron van, de már behálózta eddig a Dálvidék 18 vá­rosát. Ez az érdekes intézet igen prak­tikus s csak hasznára válik a közönség­nek és rendőrségnek egyaránt. Csekély havi 1—2—5 koronás díjazásért elvál­lalja üzletek, magánlakások éjszakai őr­zését. Az intézet emberei minden há­romnegyed órában körülnézik az abo náns háza tájékát. A rendőrkutyákat azért tartják, hogy azok segélyével a legnagyobb gyorsasággal kinyomozzák a lakásból, vagy az udvarról eltüntetett tárgyakat. A házi, vagy külső tolvajok­nak tehát bealkonyodott. A parancsnok elmondotta, hogy rendőrkutyája 600 márkába került. Mutatott is vele egy pár produkciót. A kutya a legnagyobb biztonsággal kutatta fel a föld alól is az eldugott tárgyakat, anélkül, hogy előzetesen megszagoltatíák volna vele. Ezek a rendőrkutyák valóban bámula­tos és szinte megmagyarázhatatlan ké­pességekkel vannak felruházva. Az in­tézet különben Csabán is szándékozik egy fiókot létesíteni. — Községi választás Újkígyóson. Új­kígyós községben szintén a jövő hó­napban kell betölteni az üresedésbe jövő képviselőtestületi tagsági helyeket. Ott azonban nem keltenek a választási mozgalmak olyan nagy kavarodást, mint az önjelöltekkel telitett Csabán. Valami mozgolódás alig észlelhető, pedig ha­marabb lesz ott a választás, mint Csa­bán, amennyiben Kiss László főszolga­bíró december 4-ét állapította meg a választás napjául. Akkor választják meg Kígyós uj városatyáit. — Elgázolás. Szerdán a kora dél­utáni órákban nagy szerencsétlenség törtónt Csabán. A város szólón meg­bokrosodott két ló ós eszeveszett vág­tatással iramodott a Főtér felé. A vad iramodásban teljesen szótszórták a ko­csit, úgyhogy csak a rud ós a két első kerék maradt meg, mikor a Főtérre érkeztek. Épen akkor ment a Fischer­fóle üzlet előtti átjárón egy szegény napszámos asszony, akit a megvadult paripák elgázoltak, úgyhogy eszmélet­lenül, véresen terült el a kövezeten. Beszállították a közkórházba. Nevét la­punk zártáig nem sikerült megtudni, mert még mindig eszméletlenül fekszik. A megvadult lovak gazdáját sem tudta még kinyomozni a rendőrség. — Tüz Csabán. Kedden délután 5 óra tájban félrevert harangok kongása riasz­totta meg C rnbán az embereket. A ria­dalom annál nagyobb volt, mert a nagy, sürü ködben nem lehetett tudai, hogy merre pusztít a veszedelem. A tüz özv. G a 1 ó Györgynónek Lázár-utcai házá­ban támadt gondatlanságból. A cseléd ugyanis a nádfedeles ház eresze alatt lóbázta a vasalót ós annak a kipattanó szikrája gyújtotta meg a tetőt. Nem is lehetett azt megmenteni Leégett tel­jesen. A tűzoltók is csak késő a érkez­tek oda, mert a toronyőr a nagy köd miatt nem vette észre azonnal a bajt ós nem adhatta meg idejében a jelt. A kár körülbelül 1000 korona, mely azonban biztosítás folytán megtérül. — Áthelyezés. János József kir. mérnököt, a gyulai kir. államépitészeti hivataltól a budapesti államépitészeti hi­vatalhoz helyezték át. János József 9 évig volt a gyulai kir. államépitészeti hivatalnak tagja. — Elkészült müut. A füzesgyarmat— szeghalmi müut építése, mit Kemény Manó ós Steiner vállalkozók végeztek, a héten befejezést nyert. A forgalom­nak azonban még neim adható át, mivel a hengerezéssel, mit a vármegye házi­lag készíttet, Vizváry Lajos kir.'mérnök felügyelete alatt még nincsenek teljesen készen. Hogy ez mielőbb befejezést nyerhessen, még egy gőzhengert kértek a vármegyétől s igy most már két gőz­hengerrel szaporán folyik a munka, ugy hogy dec ember hó 10—15 ikére ez is befejezést fog nyerni s így a forga­lomnak a jövő hó közepe táján átad­ható lesz. — Az Apolló-moziban Csabán szom­baton este ismét felette érdekes műsor kerül bemutatásra. Gaumont a hiradó az utóbbi hetek nagy eseményeit mu­tatja be, köztük szenzációsat.' Adolár pedig sok kacagtató körülmény között keresi felsülését. Két slágerdráma: A Vészjel és az Őserdő borzalmai és állat­világa igen érdekessé teszik az estét. — Orosháza község általános jövedelmi pótadója. A gyulai kir. pánzügyigazga­tóság 5 évre visszamenőleg megrótta Orosháza községet 14001 kor. általános jövedelmi pótadóval azért, mert a köz­ség kölcsönei jelzálogilag biztosítva nem lévén, a törvény értelmében az általá­nos jövedelmi pótadó kivetésénél, a biz­tosított tőkék kamatai arányában a le­vonás nem volt érvényesíthető. Ezen határozat ellen Orosháza község feleb­bezéssel ólt ós az adóügyi bizottság Zá­dor Mór kir. pónzügyigazgató előadmá­nyával szemben, mely szerint a pénz­ügyigazgatóság e hózott határozata hely­ben hagyandó lett volna, Orosháza köz­ség terhére előirt 14001 koronát leg­utóbbi ülésében az alispán ós dr. Tö­rök Gábor felszólalásai alapján törölte. Az adóügyi albizottság e határozatát az­zal indokolta, hogy a törvénynek a ren­delkezése, hogy csupán a jelzálogilag biztosított kölcsönök kamataira nyújt a törvény kedvezményt, jelen esetben be­tüszerint nem alkalmazható, minthogy a kérdéses rendelkezés célja az volt, hogy a kincstár érdekei egykönnyen ki­játszhatók ne legyenek. Örosháza köz­ség részéről ilyen, a kincstár megkáro­sítására irányzott szándék nem forgott fenn, minthogy a községet, mint erköl­csi testületet terhelő kölcsönökről a val­lomást szabályszerűen kiáltotta és a pémügyigazgatósághoz évenként beter­jesztette, Orosháza törvényes kötelessé­gének eleget tett. Az adóügyi-bizottság most ismertetett határozata ellen Zádor Mór még az ülésen bejelentette pana­szát, amelyet már Írásban is benyújtott a közigazgatási bírósághoz. — Elfogott tolvajbanda. Kovács Pál ujpusztai kereskedőhöz a napokban beállított egy fiatalember és zabot kínált megvételre, Kovácsnak gyanús volt a fiatalember és nem vette meg tőle a zabot. Ekközben Vendlóczky Jó­zsef ujpusztai lakos feljelentést tett a csendőrségen ismeretlen tettesek ellen, kik a hombárját megdézsmálták. A csendőrség azonban nem tndott nyomra akadni. Kovács Pál megtudván a csend­őrök kutatásának okát, útbaigazítást adott a csendőrségnek, mely aztán egy egész tolvajbandának jött a nyomára, nóvszerint Dehár István, S. Kovács Já nos és Pál, Koncz Ernő ós Vas Lajos 19—20 esztendős legények személyében, kik rendszeresen fosztogatták a tanyai lakosokat. A csendőrség az 5 legény ellen lopás miatt mentette a feljelentést. A békési fásmelléki erdő irtása. Mi lesz a területtel ? Cserélni akar a község. Többször foglalkozott már lapunk a békési fásmelléki erdő kiirtásának kérdéséve 1. E 700 holdnyi területű szép erdő szemet szúrt a békési ma­gyaroknak, akik a síkságot szeretik és szeretnének minden fát letarolni, hogy olyan legyen az egész békési határ, mint póldíul a biliárdasztal. Eiy kép­viselőtestületi közgyűlésen tehát halálra Ítélték a fásmelléki erdőt, amennyiben elhatározták, hogy kiirtják. És nem kelt : senki a védelmére a képviselőtestületi | tagok közül. | A kiirtás ügye azonban nem inté­: ződött el olyan könnyen, mint ahogy azt a békési magyarok gondolták. A vármegye erdészeti albizottsága és az erdőfelügyelősóg ugyanis nem akarták a kiirtást engedélyezni azzal a helyes indokolással, hogy ebben a tüdővész

Next

/
Oldalképek
Tartalom