Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám
1913-08-03 / 61. szám
Békéscsaba, 1913. XL-ik évfolyam. 61-ik szám. Vasárnap, augusztus 3. BEKESME6Y POLITLKAí LAP reiefon-szám: 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak uissza, Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ElcOFIZETÉSl 013 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizctni bármikor lehet évnegyeden belül i*. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: 8ULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos; SZIHRLSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Teiefon-szátti 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova ft hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési díj készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Az uj balkáni háborn vége. Békéscsaba, augusztus 2. Az egész müveit világ figyelme most a felé a konferencia felé irányul, amely csütörtökön vette kezdetét Bukarestben. Különösen mi nézünk aggódó figyelemmel a konferencia eredménye elé, mert bennünket érdekel legközelebbről az, hogy végre-valahára helyre áll-e a Balkánon a béke, vagy pedig ez a zűrzavaros állapot továbbra is lenyűgözi még egész társadalmi és gazdasági életünket? Nekünk rendkívül fontos, hogy a Balkánon helyreálljon a béke, szabadokká legyenek • katonának behívott fiaink, felszabaduljanak a lenyűgözött gazdasági erők, mert az abnormisan rossz időjárás miatt ez az év sem biztat kedvező eredménnyel, sötét felhő borult ismét szegény Magyarországnak különben is gyászbaborult egére. A bukaresti békekonferenciának egyáltalában nem lesz könnyű dolga. Az egyes balkáni államok programmja úgyszólván adva van. Fölösleges, hogy javaslataikat, a tanácskozások részletkérdéseit nyilvánosságra „ hozzák: egész Európa tudja, hogy az érdekek közöttük miként sorakoznak egymás mellett és egymás ellen. A szerbek és görögök között vannak ugyan ellentétek, főleg Dél-Macedóniára nézve, de ezeket a nagyobb közös célok s a közös fellépés erejének tudata miatt mégis hamarosan el fogják oszlatni, így aztán a szerb és görög delegátusok egy vágányon haladhatnak abban a törekvésben, hogy Bulgáriát minél inkább meggyengíteni igyekezzenek. Kétségtelen, hogy sem Szerbia, sem Görögország meg nem elégednek többé azokkal a határvonalakkal, amellyel megelégedtek volna a második balkáni háború előtt. Görögország most már Hinterlandot fog keresni Szalonikinek, Szerbia pedig vitán felül állónak tartja, hogy a maga egységében őt illeti a Vardár jobbpartja, ellenben terjeszkedni kivánko* j zik majd szélesebb területen a Vardár ' balpartján is, Kelet-Macedóniában, i Igyekezni fog, hogy a Nagy-Szerbia í felé minél nagyobb lépést tegyen, amiben benne lesz a jövőtől való félelme is, hogy mi lesz, ha Bulgária évek múlva erőre kap s amit most nem volt képes, később igyekszik érvényesíteni : Macedónia összes bolgár ethnografiai és históriai területeire jogait ? Szerbia dolgozni fog azon, hogy versenytársa minél később kapjon életre s ehhez is szükséges lesz minél nagyobb területek megszerzése, hogy majdan arra kerülne a sor, erősebb Szerbiával álljon szemben Bulgária. Bizonyos, hogy ez Görögország és Szerbia programmja, de az is bizonyos, hogy Bulgária, megalázva bár, egykönnyen nem fog ilyen feltételeket elfogadni. Nem fogja elfogadni, mert ott áll előtte az a biztatás, hogy egyes hatalmaknak reális érdekei nem engedik meg Bulgáriának meggyengítését Szerbiával szemben s nem engedhet Bulgária azért sem, mert ennek az érdekközösségnek egyik exponense jelen van a konferencián s módja van azt a helyzet mai állása szerint irányítani is. Már pedig Romániának sincsen abban semmi érdeke, hogy Bulgária meggyengüljön, ellenben van érdeke abban, hogy az eddigi erőeltolódások s igy a régi egyensúly maradjon fenn a balkáni államok között. Romániának a szerepe a tanácskozáson egyébként is egyik jellemző vonása a bukaresti konferenciának. Londonban nélküle határoztak, Londonban Románia is páholyból szemlélte a dolgokat, ma azonban már részt kér az egyensúlyozás kérdésénél. Eddigi viselkedéséből és érdekeinek józan felfogásából kitetszik, hogy súlyosan érzi a feladatot, amely reá háramlik s kötelességeinek minden erővel érvényt is igyekszik szerezni. Bulgária s az európai béke számára hasznosnak látszik eddig Románia szerepe, most fog azonban végleg eldőlni, hogy megmarad-e valóban abban az eszmekörben és érdekszférában, amelyben külpolitikáját a hármasszövetséggel egyetértésben irányította? Ha megmarad, akkor az itt vázolt keretekben van megadva a bukaresti konferencia erőviszonya s az eloszlás olyan, hogy abból az igazi békevágy, a Balkán konszolidációjának kívánsága jó reményeket táplálhat. A világtörténelemben tehát erősen bekívánkozik a bukaresti béke, amelyhez a jelen is nagy várakozásokat fűz, a konferencia első napján, amely különben is erős titkolózásba burkolódzik, nem lehet megítélni, hogy sikerül-e és hogy csakugyan nem telik bele több tiz napnál, amíg örvendetes valósággá lesz. A megyei kórház és a gyulai gyógyszerészek. Létrejött a megegyezés. A kórházi bizottság ülése. Több izban foglalkoztunk már azokkal a nagy differenciákkal, melyek a vármegyei kórházi bizottság és a négy g.yu'ai gyógyszerész között támadtak a kórház gyógyszerszükségletének szállítása körül. A kórháznak természetesen rengeteg mennyiségű gyógyszerre van szüksége. A nagyfogyasztó pedig mindenütt jogosan elvárja, hogy kedvezményekben részesitsók. Adtak kedvezményt a gyulai gyógyszerészek is, de a kórházi bizottság a nyújtott kedvezménnyel nem volt megelégedve, különösen akkor, mikor a kórház kibővítése megtörtén*, amikor tehát a betegek rohamos szaporodása folytán az előzőnél sokkal nagyobb gyógyszermennyiségre volt szükség. Megkezdődött tehát a tárgyalás a gyógyszerészekkel, * akik nem voltak hajlandók a régi 80 százalék kedvezménynél többet adni. Ekkor a bizottságban az az eszme került felszínre, hogy a kórházban önálló gyógyszertárat kell felállítani és függetleníteni kell az intézetet a gyulai gyógyszerészektől. Ez eszmének a megvalósulása pótolhatatlan csapás lett volna a gyógyszerészekre. Gondolkozóba is estek és hosszas tárgyalás után létrejött a megállapodás, mely szerint a kórház 50 százalék árengedményben részesül. Hamarosan észrevették azonban a kórház orvosai, hogy a gyógyszerészek az olcsóbb szereknél megadják ugyan az 50 százalékos engedményt, de a drágábbaknál szeretnek csak a régi 30 százalékhoz ragaszkodni. Mikor ezért kérdőre vonták őket, azzal érveltek, hogy ők az 50 szálékot nem értették az összes gyógyszerekre, mivel^r^ általános drágasággal karöltve egyesig 'ígyszerek ára nagyon felemelkedett s azoknál még a 30%-os engedmény is sok. A gyógyszerészeknek ez a furcsa eljárása ismét konfliktust idézett elő közöttük és a bizottság között, amely konfliktus csak a bizottság szerdai ülésén nyert befejezést. Az ülés fontosabb tárgyai a következők voltak: Dr. D a i m e 1 Sándor vármegyei főjegyző az ülést megnyitván, dr.Berkes Sándor kórházigazgató előterjesztette a szokásos jelentest. E jelentés szerint a folyó óv első felében a betegek száma 200-zal volt több, mint a mult év megfelelő időszakában, az ápolási napok száma pedig 5800-zal. Ezek a Őszi hervadás. Irta; Somogyi Imre. Óc^ka udvarház poros, pókhálós ablakához csapkod a hideg őszi szél sárga, fonnyedt levelet. Lombvesztett ágak busán integetnek egymásnak, szerte nyújtózkodva, mint mikor ölelésre tárja karjait a távozó. Ehes varjú a félig kidőlt sövényen vesz tanyát, bú^an károgva gubbaszkodik, mint aki nincs megelégedve a dolgok menetével. A gizes gazos udvaron nem mutatkozik élő lény. A háttérben terpeszkedő sötét, komor épület falain belül pedig élet van. Hogy nem vidám, mutatja minden. De mégis c~ak élet. . . A pókhálós ablak előtt álló öreg embert nem riasztja fel gondolataiból a zugó szól. A sárguló, szállingózó levél nem köti le figyelmét, mintha idebenn sohasem vennének tudomást a természet haláláról, vagy ébredéséről. Mihály ur rossz kedvű volt. Hiába tudakolná valaki: miért ? Tudja is ő!... Rossz kedvét azonban ezúttal alighanem a pipa okozta. Végig próbálta a pipatórium ócska szerszámait ós egyik sem akart szelelni. Ez pedig Mihály urnái nagy dojog, levén a pipa az ő gyenge oldala. Örömben, bubán egyedüli társa. Kora délután volt, de beillett estének, öreg estének . .. Olyan szürke ós szomorú volt minden. A falak, a bútorok ós az a pipával bajlódó hosszú sovány ember, mintha a régiségtárból kerültek volna elő, rég elfeledett tárgyak halmazából. A kakuk négyet szólott, a vén fali óra recsegett-ropogott. Mihály ur pedig olyanformán bólintgatott ősz fejével, mint akinek semmi sincs Ínyére. — A Sátorynó asszonyság nagyon beteg, itt járt a Nagyréti zsidódoktor... Tudja, a göthös Mózes fia! . . . Azt mondja, hogy fele se tréfa, aligha lábal ki a nyavalyából! ... Elmegy-e oda ? ... Az ajtóból kiabálta ezt, recsegő asszonyi hangon valami kopott kendőbe burkolt, terjedelmes alak. A Mihály ur házvezetőnője, szakácsnéja, titkárja és ispánja egy személyben. Egyszóval, igen hasznavehető személyiség, aki nélkül Mihály ur már régen elpusztult volna. Mint azt a hasznavehető személyiség többször bátorkodott megjegyezni, elkeseredett óráiban, mikor elgondolkozva érdemein, nem látta azokat kellőkép megjutalmazva. Mihály ur gondolatait megzavarta a recsegő hang. Letette a pipát és le s fel kezdett sétálni a szobában. Nagy dolognak kellett lenni, ami megzavarja őt rendes foglalkozásában. — E(megyek-e ? Hát hogyne mennék ! . . . Menjen dolgára, ne zavarjon Mit szükséges azt tudni magának, elmegyek-e, vagy sem ? . . . Kijött Mihály ur a kerékvágásból, hangja mind ingerü tebb lett. Veszélyes hangulatba sodorta Zsuzsanna asszonynak a hire. Odaült valami aira a vén mellre, mint a lidércnyomás és fojtogatta. A lelkére is ránehezedett valami nyomasztó érzés, talán önvád, nehéz, elüzhetlen. És a küzdelemben hirtelen odalépett az asztalhoz éselővette az ócska, kopott albumot. Nem lapozott benne. Csak az első lapjára fordított, nem tovább. Erős, szép vonású leány arcképe volt az első lapon. Régi kép ... A tavasz, az álmok korából .. . Sürü, fekete haj fedte még akkor a fejet, nem ritkás és fehér, mint most. Erőtől duzzadtak az izmok, életkedvtől a kebel. Meg aztán az arckép eredetijét is még Juliskámnak, galambomnak nevezték ... Egész öröklét! . . . Milyen hosszú ut volt, onnan idáig! ... Az első fehér ós az utolsó fekete hajszál között, micsoda utazás... Annyi állomásra sietni örömmel, megnyugvást reménylő kebellel — ós elűzetni ki, tovább a sivár életbe. Hajszolni az olcsó örömöket, a reménytelenség keserű tudatával. Mihály ur nézte azt a fakó képet. Es mintha kilépett volna az a szép alak az ócska könyvből és ott állana előtte ... Mennyi báj a sugár termeten, milyen észtvesztő mélység a szemekben... És azok a kicsattanni készülő ajkak, mintha egy édes szóra nyilnának .. . Mely édes szó azonban nem hangzott el soha . . . Mindez már a muitó. Azé a muító, mely tele volt minden bübájával az életnek, de lidércfény, futó csillag volt szüntelen. Elhagyatva, senkitől sem szeretve vergődött idáig. Sokszor ugy érezte, mintha jönne már az az ismeretlen valami, amitől félünk, homálya, némasága elrémít, de sóvárgunk utána, dacára minden borzadalmainak. Remegett az elmúlás gondolatára, de a vágy a végtelen pihenés után, lassan megbékítette e gondolattal is. Fásult keblébe nem öntött melegséget semmi. Ami keserűséget csak szülhet az egyedüliség érzete, azt Mihály ur átérezte mind. Nem is okozott érte senkit, csak önmagát. Gyáva, semmit nem merő ember volt egész életében. Rabja a tétlenségnek, márói-holnapra élő. Egyszóval erő ós akaratnólküli. Pedig hát másképp lehetett volna itt minden! . . . És amint ránézett Mihály ur a kopott képre, ismét csak a múltba tévedt, a szép, aranyos időbe. Mikor a vér még minduntalan az agyba szökött, a sziv őrülten zakatolt, egy pillantásra, egy mosolyra. És egyedül az akarat hiányzott, megragadni a boldogságot, alkotni egy édes, gyönyörrel tüi szép világot, aminek megteremtésére elegendő egy gyenge nádszál, akinek szemében, mosolyában, fehér, gyenge kis karjában világot felfordító az erő. Da mikor Mihály ur nem mert soha semmit . . . Gyáván, bódult agyában zür-zavarral űzte a fantómot: És csak ü>ie, mindig űzte, — elérni nem merte soha. Fáit a megvalósulásától annak, ami után egész valója sóvárgott. Sok, sok lelki viaskodásnak volt már tanuja az ócska arckép, amikor még Mihály uraak nem volt mindene a pipa. De amint ott szipákol a már egészen homályos szobában, csak ellátogat lelke egy másik udvarházba, egy elhagyott özvegyasszony betegágya mellé. Mert csúnya vendég kerülgeti azt a másik udvarházat. Be is megy már innen-onnan, rémítgeti azt a szegény asszonyt, mintha nem lett volna már untig eiég része testi-lelki bajban. Rossz idők járnak a Sátory-házra. Annyi teher gyönge asszonyi vállon! . . . Hogy el nem roskadt már idáig ... A vén emberrel — már mint Mihály úrral — sincs megelégedve a beteg asszony. Mind ritkábban látogat el.