Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-11-13 / 90. szám

Békéscsaba, 1913. XL«ik évfolyam. 90-ik szám. BÉKÉSMEGY EOZLONT POLITIKAI LAP reiefon-szám; 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EliOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. EiSfizetni bármikor lebet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő; nULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: 8ZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy.sor kfelési dija 50 fillér. A pénzszűke és a pénzintézetek. Békéscsaba, november 12. Egy kimeríthetetlennek látszó pénz­bőség álit e!ő az 1909 és 1910. évek­ben s mint tudva van, akkor aki hi­telt vett igénybe, valósággal a házhoz vitték a pénzt. Így óriási fellendülés volt tapasztalható az egész vonalon. Megbízható, komoly emberek is el­vesztették itélő képességüket és hagy­ták magukat elragadtatni a kitört spe­kuláció-láztól és a telek-adás-vételi és építési kedv hihetetlen arányokat öl­tött. A pénzbőség és az erős verseny nagyon megnehezítették az intézetek­nek tőkéik megfelelő kamatoztatását. Nyerni és keresni pedig kellett, mert csaknem valamennyi pénzintézet fel­emelte a részvénytőket és a részvé­nyesek megfelelő osztalékot vártak. Óriási hibát követtek el a nagyobb vidéki és fővárosi pénzintézetek és escomptőrök, mikor a pusztán sze­mélyi okokból alakult, csaknem kivé­tel nélkül teljesen felesleges és kicsi takarékpénztáraknak aránylag magas hiteleket nyújtottak és ezáltal a további alapításokra valósággal animáltak és bátorítottak. Jött erre aztán a nagyintézetek részéről a tőke megvonás, a kamatláb kétszeresre való felszökése és a pénz­krizist csak az az intézet állta, amely mobil volt. Most némileg javul a helyzet, azonban arra számítani, hogy a régi pénzbőség visszatérjen -- nem lehet. Egy előkelő pénzintézeti ember a pénzintézeteknek a következő irányí­tást mondotta: * Mit kellene tenni jelenleg és mi lenne kötelességünk elsősorban, ha a pénzpiacon esetleg javulás mutatkoz­nék. A válság a legkitűnőbb tanító­mester. A magam részéről rendkívül sokat tapasztaltam és tanultam és eze­ket sohasem fogom elfelejteni és azt remélem, hogy a pénzintézetek vezetői is kitörülhetetlenüi emlékükbe vésik az elmúlt két év minden tanulságait. Ezer szerencse ránk nézve, hogy a válság nem egy későbbi időben tört ki. Mert egészségtelen fejlődésben voltunk és igy a válság kitörése ép a 12-ik órában „Megálljt" parancsolt és tévedésünkből felrettenve, még sok mindent megmenthettünk. A krizis beállta óta uj hitelek csak kivételesen, leggyakrabban csak exisz­tenciák megmentését célozva, engedé­lyeztettek. A lehetőség szerint rész­törlesztések követeltettek és a távol vidéken fekvő intézeteknek a hitel fel­mondatott. Ezen az uton kell haladnunk to­vább is. Meg kell végre szívlelnünk a közmondás parancsát: „Addig nyúj­tózkodj, ameddig a takaród ér!" Ki­helyezéseinket összhangba kell hozni saját erőnkkel ; szigorúan őrizkedni kell a visszleszámitolás erős igénybe­vételétől és mindenekfelett meg kell szabadítani magunkat túlságos immo­bil üzleteinktől. És hogy ezt elérhessük, nem tu­dok és nem ajánlhatok más módot intézeteinknek, — még a legnagyob­baknak is — mint az első helyen be­táblázott követeléseiknek átruházását a nagy záloglevél kibocsátó intézetekre, még abban az esetben is, ha ez sú­lyos és kevés haszonthozó feltételek mellett kötetnének is. Kell, hogy az intézetek állományai­kat kisebbítsék és miután egyelőre semmi kilátás sincs arra, hogy érdem­leges visszafizetések, — akár kon­vertálás utján is — történjenek, azért nem marad más mód segítségére, mint bekebelezett követeléseiknek ce­dálása. A legközelebbi évekre az előre­látható pénzdrágaság miatt biztosítva lesz a pénzintézeteknek tőkéik gazdag kamatoztatása, tehát tőlük is jogosan elvárható, hogy áldozatot hozzanak. Igy a cedálás által befolyt pénzek egy részét szolid uj üzletekbe kellene fektetni, miáltal fel lehetne rázni let­hargiájából teljes tétlenségre kárhoz­tatott iparunkat és kereskedelmünket is. Egész gazdasági életünk megakadt, mert hiszen nem lehet uj pénzt sze­rezni. Jelzálogkölcsöneink továbbadá­sával itt lehet segíteni és teljesen pangó építőiparunkat is támogatni tudhatnánk. Természetesen mindenütt és mindent csak a legszolidabb ala­pon. Remélhetőleg javulni fog a zá­loglevél piac is, miáltal a cedálás is könnyebb és jövedelmezőbb lesz. Egyet mindenesetre elérnénk általa, hogy tudniillik intézeteink mobilabb mérleget produkálhatnának. Rá kell nevelni az adósokat a visszafizetésekre. Melegen ajánlja az úgynevezett „parasztanyag" ápolást, majd kiadja a jelszót: Le a magas osztalékkal! És apasztani kell a folyó­számla hiteleket. Fontosnak tartja hogy az intézetek szerezzenek első­rangú visszleszámitolási összekötteté­seket és igy nem szorulnának reá, hogy a jegybanknál minden rendelke­zésre álló hiteleket kimerítsék. Az utóbbi évek kis alapításai sajnálatra szomorú állapotba jutottak. Ezek so­hasem fogják elnyerni a tekintélyes tényezők támogatását. Tehát még áldo­zatok árán is fuzionáljanak, vagy szá­moljanak feli A gyulai és csabai mandátumokról. A képviselők összeférhetetlensége. A legutóbbi képviselőválasztások­nak egyik legérdekesebb mozzanata volt, hogy az úgynevezett darabont kormány két minisztere dr. Lukács György ós K r i s t ó f f y József két szomszédos kerületben mandátumot kapott. Lukácsot tudvalevőleg Gyulán, Kristóffyt pedig Csabán választották meg. A politikai lapok élénken kom­mentálták annak idején különösen a Kristóffy megválasztását. Az elleizók már elparentálta, politikai bullának te­kintette az exbelügyminisztert ós ime, egyszerre C3ak újból megjelenik a po­litika porondján! Sokan nagy dolgokat vártak tőle, dehát Kristóffy nem felelt meg a várakozásnak, mert n?m sokat beszéltetett magáról. Csak most a po­litikai botrányok korszakában merült fel ismét a neve a homályból, a margit­szigeti játókbankkal kapcsolatosan. Hasonlatoskópen dr. Lukács György sem beszéltetett magáról sokat. Csöndben működött sokat kerülete ér­dekében. Az ő neve is most került for­galomba újólag. Dr. Lukács Györgyről a fő­városi és vidéki lapok azt a hirt ter­jesztették el mostanában, hogy lemond a mandátumáról, mert valamelyes kér­désben igen éles nézeteltérés támadt közötte és gróf Tisza István között ós Tisza most mindent elkövet arra nézve, hogy lemondásra kényszerítse Lukácsot. Ez minden valószínűség szerint csak misztifikáció. Ha Lukács le is mond, nem a Tiszával való állítólagos összetűzés lesz az oka, hanem más. Egy kis összeférhetetlenség. Lukács György ugyancsak igazgatósági tagja Biiepi Közlöny M$ Nem Könyes már a Két szemem.. Nem könyes már a két szemem, hogyha reád nézek, Vig mosolyra nyílik ajkam, Ha beszélek veled. Nem is sirok már utánad, Nem kisért a képed t Nem zokogni, mosolyogni Tanitott az élet. És ha mégis tekintetem Olykor kissé bágyadt Ne vedd észre, hogy mosolyom Erőltetett, fáradt. Nem fáj nekem most már semmi, Nyugodt vagyok látod: Eltemettem szivemben az üdvöt, menyországot. Goczán Sári. A berlini züllött lányok. Nagyon szomorú és tragikus szí­nezetű világvárosi fotográfiát viszünk ezúttal az olvasó elé: a züllött kislá­nyok legnagyobb német javító-intézetét. Nálunk Magyarországon ezekről a német „Fürsorge"-ról aligha tudnak, legfeljebb a beavatottak, idekint járó szociológusok és újságírók. Eldugott, a város szóiéra vetett hely, hová nem szívesen jár el az ember s hatalmas növésű falai közé bejutni meglehetősen sok és kényelmetlen utánjárással van egybekapcsolva. El is áruljuk: a berlini „Fürsorge" (így hívják népiesen) nem valami ide­ális intézmény, ahol megrettent anyák drága pénzért kireperáltathatják kis­lányaik ballépéseit. Dehogy. A „Für­sorge" növendékeit a berlini erkölcs­rendőr fogdossa össze ós internálja be s e rendőri beavatkozáson nem segít sem a szülő, sem más. Azonnal meg fogjuk értetni ezeknek az intézeteknek minden fácitját, ha elmondunk néhány szót arról a hallatlan nagyarányú er­kölcstelen vásárról, melynek martalé­kául esnek ezek a fiatal leányok. A négymilliós ember-rengetegnek közel negyvenezer olyan leánya van, akik foglalkozás nélkül teljesen a pros­titúció hazárd esélyeinek vannak ki­szolgáltatva s a legmegdöbbentőbb a dologban az, hogy ez a nagyszámú leányhad főleg 15—18 éves lányokból van összetoborozva. Mig Budapesten az egyes nővédelmi egyesületek akarják a társadalomnak visszamenteni a züllés uljára terelt kiskorú nőket, addig Berlinben ezt az intézményt a rendőrség pótolja és tartja fenn. A mult hetekben nagy port vert fel s az egész világ sajtója bejárta a berlini erkölcsrendőrök afférja. Ki­derült ugyanis, hogy néhány titkos prostitúciót űző leány csak ugy mene­külhetett meg a rendőrség embereitől, hogy azokat — megvesztegették. Sőt: a rendőrség emberei odáig mentek, hogy ezeket a szerencsétlen teremtése­ket állandóan kizsarolták. Különben fel­jelentéssel fenyegetőztek. Ez minden­esetre igen szomorú precedens volt s nagy blamázs a berlini rendőrségre, de semmi esetre sem abszolúte ok, hogy egy ilyen hatalmas szervezetet, mint Jagow és hadserege, elítéljünk. Ez az eset megeshetett volna nálunk is, mint ahogy előfordult három évvel ezelőtt Párisban s bizonyára másutt sincs ki­zárva, mert a panamázás bacilusai az egész világon otthon vannak. Ezek a berlini erkölcsrendőrök ci­vil ruhában, titkosrendőrök módjára be­járják egész Berlint s joguk van meg­szólítani minden fiatalkorú leányt, akik­nek viselkedése az utcán vagy másutt okot ad reá. Statisztikai számadatok iga­zolják, hogy naponta közel száz leány kerül a rendőrségre, ahol igazoltatják őket. Természetes, hogy egyhamar nem szabadulnak el, mert a legfontosabb kórdós: van-e önálló keresetük ? Ha ki­mutatják, hogy például irodában, áru­házban, vagy másutt alkalmazva van­nak, szabadon engedik őket, de ha ál­lás nélkül, kényszerűségből, vagy er­kölcstelen életmód iránti hajlandóságból keresik az utcán kenyerüket — átadják a „Fürsorge"-nek s innen semmi szin alatt sem szabadulnak. Még akkor sem, ha a „csábító" menyasszonyának dekla­rálja a leányt, azonnal oltár "elé viszi, vagy a szülők pénzt deponálnak. Aki egyszer elkövette a ballépést — ós a rendőrség rajtakapta — nem szabadul az erkölcsrendószet karmai közül s a Fürsorge növendéke marad, mig hu­szonegyedik életévét pontosan beltöl­tötte. Akkor aztán — mivel ura lesz a cselekedeteinek — szabadon eresztik: azt az életet folytathatja, amelyik neki tetszik. Az állam, a város és a rendőr­ség eleget tett; tovább nem korlátoz­hatja az egyén szabadságát. A minap meglátogattam Berlin leg­ismertebb Fürsorge-Anstalt-ját, mely jó messzire a város északi részétől Fried­richshain-ban van. Keskeny erdőszala­gon visz keresztül az ut a vasúti állo­mástól. Kívülről nagy és súlyos fal zárja el az ember szemét a háromemeletes, kaszárnyaszerű épülettől, mely apró tornyával inkább valami vidéki magyar kolostorra emlékeztet. Belépek a kapun, ügy éreztem — midőn fordult a hatalmas zár kulcsa — valami fegyházban vagyok. Veteményes ágyak és rid9g ápolásu sétányok között érjük el a Fürsorge bejáratát. Az idős hölgy — bizonyos komoly és ráncos előkelőség ült arcán; soha ilyen kifejezést asszony-arcon nem ta­pasztaltam — a nyomomban volt s kér­déseimre szívesen és jóindulattal felelt. Végigmenve az egyes emeletek fo­lyosóin, benéztem a szobákba, termekbe. Világosbarna ruhákba öltözött leányok vetették felém a szemüket, talán nagyon felriasztottam őket munkáikból, ábránd­jaikból. A földszinten éppen surolgattak. Volt közöttük egy alig 15 éves kis leány; gyönyörű szőke haja volt, okos 'és nyi­tott szeáte, mint egy madonnának. Fel­menve az első emeletre, a lépcsőn még visszafordultam s mosolyogtam rá ; mert nagyon sajnáltam s mintha végigláttam volna az ő jelentéktelen, eseménytelen életét és bűnét, melyről talán nem is tehet; vagy csak részben. Az emeleten munkatermek vannak. — Az első hónapokban — mondja a kalauzoló hölgy — háztartási munká­kat végeztetünk a leányokkal. Csakúgy, mintha otthon volnának, azzal a kü­lönbséggel, hogy minden házi munkát el kell végezniök. A munkát megköve­teljük, de a hibákat meg tudjuk boc3áj­tani. Mi nem büntetni akarunk, de javí­tani. Később a munkatermekben nyer­nek beosztást a szorgalmasabbak. Olyan munkát végezhe nek, amilyet akarnak s amihez leginkább értenek. Itt már nem is nekünk dolgoznak, csupán a mi felügyeletünk alatt — önmaguknak. A feldolgozott munka után fizetést kap­nak, varrnak, kézimunkáznak, kötnek s a női munkák minden faját űzhetik. A jövedelmet az intézet főnöksége ke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom