Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-10-30 / 86. szám

Békéscsaba, 1913. XL-ik évfolyam. 86-ik szám. Csütörtök, október 30. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám ; 7. Szerkesztőség : Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EltOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSflzetni bármikor lehet évnegyeden belül i*. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: AÜI.TÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: RZIiarEIaSZKY JÓZSKF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYJLTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Kamatláb-leszállítás. Békéscsaba, október 29. A két év óta tartó pénzügyi krizis és az ennek nyomában járó kereskedelmi és ipari pangás által elcsüggedt hangulatot váratlanul olyan örvendetes hir ébresztette uj reményre, melyet ujjongva fogadnak nemcsak Magyarországon, hanem az egész világban. Ugyanis a német birodalmi bank elhatározta, hogy tekintettel a pénzügyi helyzet biztató javulására, leszállítja a kamatlábát az eddigi 6 százalékról 5 és fél százalékra. Érthető örömmel fogadták mindenütt a rég tartó depresszió után megkönnyebbülést jelentő hirt. Természetesen optimista hangul it és rózsás remények lobbannak fel mindjárt. Voltak, akik tudni vélték, hogy a német birodalmi bank példáját hamar követni fogja az Osztrák-Magyar Bank is és mihamarabb megujulnak a hitelforrások rég elzárt zsilipjei. Pénzügyi kérdésekben nehéz ugyan jósolni vagy kombinálni. Annyi azonban bizonyos, hogy a mostani elviselhetetlen helyzetből való kibontakozásnak elérkezett a legfőbb ideje. Eddig csak a gyengén megalapozott illreális kereskedőket, vállalkozókat söpörte el a válság pusztító viharja, de most már annyira kiapadt minden hitelforrás és pénzszerzési lehetőség, hogy sokáig már a legerősebb, legreálisabb vállalatok sem birják az ellenállást. A pénzhiány miatt hónapok óta redukálódtak, vagy teljesen szünetelnek az állami, megyei és városi közmunkák és építkezések. Felényire csökkent a kereskedők forgalma és az iparosok keresete. Mindenütt redukálják az alkalmazottak és munkások számát, ugy, hogy a kenyér és exisztencia nélkül maradt munkanélküliek szerencsétlen tábora egyre növekszik és természetesen egyre nő ennek következtében a kivándorlók száma is. Az általános és mind ijesztőbb mérveket öltő kereset és munkahiány folytán pedig egyre jobban csökken ugy az állami, mint a városi és fogyasztási adóbevétel. És mig a középosztály végső anyagi lerombolása fenyeget a városokban ; a falvakban éhínség és nyomor réme fenyegetJ Ezek a sötét, de egyáltalában nem túlzott képek igazolják, hogy valóban itt a tizenkettedik óra, hogy a trésorokba, nagybankok, hadikincstárak kasszáiba visszavonult tőke megmozduljon és újra megkezdje produktív ! körforgását a kereskedelem, ipar és j gazdasági munka uj életre, uj alkotá; sokra ébresztő utján. Hogy ez a vágy, ez a vigasztaló ábránd végre-valahára | talán mégis testet ölt, annak első ör, vendetes szimptomája a német biro\ dalmi bank kamatláb leszállítása, melyet fellélegezve vesz hírül a pénzügyi Szahara sivatagján oly rég tikkadva 1 járó dolgozó polgárság. A pénzügyi világ egyik szakavatottabb vezérférfia a német birodalmi bank kamatlábleszállitásának a magyar piacra várható hatásáról következőképen nyilatkozott: — Kétségtelenül örvendetes esemény, hogy a német birodalmi bank már most leszállította félszázalékkal a kamatlábat, holott általában csak november 1 ére várták ezt pénzügyi körökben. Bizonyos, hogy ennek hatását kellemesen fogjuk érezni a magyar hiteléletben is, mert hiszen tudvalevő, hogy Németországgal élénk üzleti öszszeköttetésben vagyunk. Az azonban túlzott optimizmus szerintem, hogy a német birodalmi bank példáját követni fogja az Osztrák-Magyar Bank e hó 30 ára összehivott főtanácsülése. Tudomásom szerint ezen az ülésen a bankráta szóba sem kerül. Remélhető azonban, hogy január, vagy február hóban az Osztrák-Magyar Bank is le fogja szállítani fél százalékkal a mostani kamatlábat és ennek hatását már intenzivebben fogják érezni a magyar pénzintézetek és a hitelkereső közönség. Egyelőre a magánhitel mobilizálására lesz jótékony és üdvös hatással a német bankkamatláb leszállítása. És tekintettel arra, hogy nálunk a kereslet nagyrészét a magánhitel bonyolítja le, bizonyos, hogy jelentékeny megkönnyebülés lesz észlelhető a magyar piacon is, amelyet a jövő év első fejében, mikor az Osztrák-Magyar Bank is valószínűleg leszállítja a bankrátát, hamar fog követni az általános javulás és a krízis lidércnyomásától való j megszabadulás. És ha egyhamar nem is várhatjuk azt, hogy a bankok két év előtti dus aranyesője ismét megered, de bizton remélhetjük, hogy mihamarabb elkövetkezik az, hogy minden tisztes, méltányos, produkativ célra szükséges reális hiteligényeket ki lehet elégíteni. Az ilyen kívánatos irányban mielőbb bekövetkező javulásnak első örvendetes tünete a német birodalmi bank kamatlábleszállitása. A megyei tiszti nyugdijszabályrendelet módosítása. Miket kíván a miniszter. A mostani kormánynak a vármegyei tisztviselők iránt táplált humánus ; ós móltányos órzületére vall az uj állami nyugdíjtörvény, amely igen nagy előnyöket biztosit a tisztviselőknek ós főként azok özvegyeiről ós árváiról gondoskodik a régi törvényhez viszonyítva hasonlíthatatlanul, előnyösebben. Annak idején örömmel fogadták Békósvármegye tisztviselői is az uj törvényt és mindjárt annak életbeléptetése után módosították a megyei tiszti nyugdijszabályrendeletet. A módosítások a körülmények kellő mérlegelése után és a törvény rendelkezéseinek kellő figyelembevételével készültek. A törvényhatósági bizottság épen erre való tekintettel vita nélkül elfogadta a módosított szabályrendeletet ós jóváhagyás céljából felterjesztette a belügyminiszterhez. Most küldötte le a miniszter a szabályrendeletet terjedelmes irat kíséretében. Különféle — nagyobbrészt stiláris — módosításokat tett a szabályrendeleten, de van a rendelkezések között olyan is, amely Békósmegye speciális viszonyait véve figyelembe, komoly aggodalomra ad okot. Remélni lehet azonban, hogy kellő felvilágosítás után a miniszter eláll ez aggadalmas rendelkezése végrehajtásától. A miniszter nevezetesebb észrevételei a következők: A vármegyei alkalmazott, aki egy éven át betegség okából nem teljesít szolgálatot, hivatalból nyugdíjazandó. Meg kell állapítani épp usy, mint az özvegyeknél, a tisztviselőkre n-'zve is a nyugdíj minimumot. A nyugdíjba helyezés után elkövetett fegyelmi vétség miatt nincsen fegyelmi eljárásnak helye. Az a tisztviselő, aki egyidőben két helyen szolgál (kórhá/), két közpénztárból nem igényelhet nyugdíj jt, hanem csak vagy az egyik, vagy a másik alkalmazótól. A miniszteri rendelet végén van az a kívánság, amelyhez, ha a miniszter oly értelmezéssel ragaszkodik, mint az leirva-van, akkor az egész szabályrendeleti módosításból nem lehet semmi, mert a miniszter kívánságának teljesítése egyszerűen lehetetlenség. NevezeBiiipi Közlöny tárnája Barátom a festő. Irta : F. D. Trencsónteplíczen nyaraltam. Ott ismerkedtem meg Rokolya Mihály ur ral, aki ugyanabban a nyaralóban lakott, ahol ón és az étkezéseknél is a szomszédom volt. A fürdőhelyek egyhangúságában szívesen barátkozik az ember és igy sokszor voltam együtt a furcsa kis emberkével. Rövid, vézna lábszárai alig bírták a pocakos felsőtestet. E őszeretettel öltözködött nagy kockás ruhákban ós gomblyukából sohase hiányzott a kábító illatú tubarózsa. Egy reggelen, amikor kellemes távolságban hallgattuk a fürdői zenekar produkcióit, hirtelenül izgatottan ugrott fel helyéről ós egy me lettünk elhaladó férfi után bá m t. Nem értettem, mi hozhatta ki ennyire a nyugalmából ezt a különben békeszerető embert. — Látta kérem — kérdezte akadozva — hogyan fordu t f ilém ez a bitang és utána — egy nagyot köpött? — Igazán nem láttam. Mi törtónt. Rokolya kissé lecsillapodott. — Ez csak a régiségek miatt történt, ón ugyanis rajongok a régiségekért. Mikor még nem voltam beteg ós tőkepénzes, nagyon csinosan tudtam festeni ... a festők ellenben szeretik a régiségeket. — Ah, Rokolya ur, maga festő ? — kérdeztem meglepetten. — Ezt nem is sejtettem! . . . Tájkép, genre vagy arcképf-stő? — E/yik is, másik is — mondta szerényen. — Nem voltam ugyan Rubens, de azért elég csinosan, de főleg hatásosan tudtam festeni. A husszint kérem, azt meglepő természetességgel festettem . . . fődolog kérem a természetesség a művészetben! És helyeslőleg bólintottam ós Rokolya ur szaporán folytatta: — Barta János Szakolczán tőlem kapott egy pompás cégtáblát. A szalonna ós a sonka ugy volt megfestve rajta, hogy valamennyi hentes esküdt ellenségem lett a Éonkurrensnek szállított gyönyörű cégtábla miatt. Legszebb festményeim azonban a lövölde ablakai és a nagy szálló külső befestése volt, az utóbbiban annak id

jjón a király — felesége lakott. Pompás rózsaszínűre fejtettem, azóta se tudtam olyan szép szint keverni. Általánosan nagy feltűnést keltett. Alighogy a felség megérkezett, egy adjutáns jelent meg nálam és kijelentette, hogy őfelsége látni kíván. Nagyon féltem, eszembe jutott, hogy a fejedelmek nem nagyon szeretik a piros szint. Frakkba vágtam magam és rohantam a fe ség elé. A szálló nagytermében a polgárimster vezetésével már együtt voltak a város notabilitásfci. A bejárattal szemben lévő ajtó ban megjelent az adjutáns ós jelentette: — Jön a felség! Mi nagyon mólyen meghajoltunk, azután mereven állottunk helyünkön. — Jó napot uraim! — mondta a király. — Jó napot felség! — feleltünk alázattal. Utána olyan ünnepélyes csend lett, hogy még a légyzümmögés is hallatszott. A polgármester szép beszédet mondott ós így végezte: — Őfelsége kegyes engedelmével bemutatom az itt megjelent urakat. A király kegyesen bólintott ós a polgármester folytatta: — Palya Endre királyi tanácsos ur — Őfelsége a király ;,Tardos Iván gőzmalomtulajdonos — Őfelsége a király; Ivósy E nil sörgyáros ur — Őf ils^te a király; Rokolya Mihály festő ur — Őfelsége a király . . . A felség mosolyogva vetett véget a bemutatásnak. — Jól van no, ne bántsa, — mondotta — remélem, mindannyian hűséges alattvalóim. Fogadják elismerésemet a város ízléses díszítéséért, jól esett kirá yi szivemnek a szako caiak alattvalói szeretete. Azután mindegyikünket kitüntetett a megszólításával. Hozzám ezeket mondotta : — Rokolya ur, önnek külön elismerés jár ki a szálló szép kü ső színezéséért . . . nagyon meg va yok elégedve, nekem kedvencem a rózsaszín . . . — Felség, — dadogtam könnyes szemt-kkel — alásan köszönöm a naay kegyet, ezentúl minden házat rózsaszínűre festek Szakolcán! . . . — Helyes, — mondta mosolyogva a felség ós megveregette a vállamat, — de csak rózsaszínűre. Ezzel elbocsátott bennünket, de előbb még kezet fogott mindegyikünkkel. Később megkaptuk az arany érdemkeresztet és még külön az „udvari festő" cimet ós móltóságot. Ez volt kérem életem legszebb, legboldogabb napja. Rokolya ur elhallgatott és elmerült szép emlékeibe, engem majd megfullasztott a visszafojtott kacagás. Néhány pillanatig tartott csak Rokolya ur meghatottsága, gyorsan folytatta a megszakított elbeszélését: — Lassa kérem, teljesen elkalandoztam a tárgytól; tehát, mint már említem, művészembert mindig érdeklik a régiségek. A régiségek kedvóért már többször utazgattam Itáliában Sok mindent vásároltam össze, de főleg F óroncben, egy Mendello nevű antikvárius boltjában. Amikor néhány évvel ezelőtt jártam ott a Mendello b ltja előtt, egy gyönyörű kép volt kifüggesztva. Egy Vénuszt ábrázoló festmény volt; csodaszép nő, — mondhatom, hogy amikor megcsodáltam, valósággal elöntött a forróság ... Da kérem — nagyon tisztességesen volt megcsinálva . . . mert ... na, egyszóval gyönyörű volt! Igy csak Rubens festett, gondoltam magamban és erősen dobogni kezdett a szivem. A Rubensf >stmányeket alaposan tanulmányoztam Drezdában . . . Bemegyek Mendetlohoz, aki láthatólag örült a látogatásomnak. — Csinos kép ott az ajtaja előtt, — mondtam én. — Ah, a Vénusz?! Esy herceg hagyatékából származik. E árverezték ós ón megvettem. Gyönyörű kép főleg a husszin és a világítás pompás . . . ilyet manapság már nem nagyon csinálnak . . . ez a kép legalább kétszázötven éves ... — mondta Mendello. — Ki festette? — kérdeztem, mire ő leakasztotta a képet. — Itt a sarokban van ugyan valami név, — mondta, de az ón szemem gyenge, nem tudom elolvasni, még nagyító-üveggel sem . . . kérem, nézze meg maga uram. A nagyitóval megnéztem és tisztán tudtam elolvasni. „Peter Paul Rubens fec. 1633." Tyüh — a szivem sáskaugrásokkal kalimpált. Ez egy valódi Rubens! — gondoltam, de föltettem magamban, hogy említést sem teszek erről Mendallónak, mert különben elérhetetlen árt kér érte. — Én sem látok semmit —- mondtam nyugodtan, nagyon elmosódott az