Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-09-11 / 72. szám

XL-ik évfolyam. 72-ik szám. Csütörtök, szeptember 11. BEEESMYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellem részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak uissze Meyjeienik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EltOFIZBTÉSI DH : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. blSNzetnl bármikor lehet évnegyeden belül l«. Egyes szám ára 12 fillér Felelős szerkesztő: 0UX.YÁS JÓZSEF. Laptulajdonos ; 9ZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-színi 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Öszi gondok. Békéscsaba, szeptember 10. Áldást igért, bőteritést a jó akaratú embereknek a jó Isten, de mielőtt kazalba rakták a kereszteket, sőt — sok helyen, — mielőtt a kasza gazdag rendet fogott volna, megeredtek az égnek csatornái és sok helyütt megdagadtak az erek, a folyók medre ; kiöntött az ár s — odalett az emberek vetése. S tizenöt vármegyének van most árvízkárosultja. Ki többet vesztett, ki kevesebbet, a nyári záporok és fergetegek azonban ártására lettek a kétkézi munkásnak, a minden rendű gazdának s bizony igen megcsökkent reménységgel nézünk az év szüretje elé. Sokra gondokkal nehezebb napok következnek. De talán az a gondokkal terhesebb nap fogja soknak fölnyitini a szemét arra a régi ősmagyar közmondásra : Kaparj kurta, neked is lesz. Hát igen ! kaparna is a magyar s ebben a részben nem vethető a szemére semmi. Nem dologtalan fajta a magyar fajta. Szeret és tud dolgozni. . Meg is fogja a dolog végét, amint mondani szokták: ég a kezében a munka. Megfogja a dolog végét, de az elejét sokszor nem indítja el. Igy a többek között, hiába vagyunk sokszor figyelmeztető szóval, hogy idejében gondoskodjék a munkásember a maga téli mellékjövedelméről, sokan a fülük mögött engedik el a jó tanácsot, sokan meg igazán nem is hallottak a felől harangozni, hogy az itt-ott szórványosan Ígérkező napszám mellett a gazdasági munkásoknak rendszeres téli mellékjövedelem kínálkozik télire. Miből? Valami 140 helyén az országnak, ahol gazdasági háziipari termelő szövetkezet alakult, az egész falu megmondaná, hogy milyen alkalmas, milyen helyén való dolog a gazdasági háziipar. Van olyan háziipari termelő szövetkezete az országnak, mely egy télen át 100 150 ezer koronát oszt ki tagjának s van olyan gazdasági háziiparos család, amelyik 3 -4 koronát, a rövid téli napon gyertyagyújtásig megkeres. Hm! Ez már valami, — fogja mondani az olvasó, aki maga is kétkézi munkás és télen át egy rozsdás garast se keres, hanem kényszerül szűkösen és gondok között részkeresetből élni. És mit csinálhat télen a gazdasági munkás? Amit az Isten ingyen ad : a folyók partján a füzet, vizjárta helyen a sást, az erdei fát, a cirkot, a szalmát, a kukorica csuhéját mind felhasználhatja. Az neki mind pénzt ad : köthet söprüt, szőlő-, gyümölcs-, kenyér-, ruhakosarakat, csinálhat párszaritót, szakajtót ; eszkábálhat taligakerekeket, kasza, kapa nyelet, még abroncsot is csinál a háziiparos magyar, köt kefét, sokszor különbet, mint olyik kefekötő. Mindezekre azt mondja az ellenvetés : Tud is ahhoz a magyar ? Nem j kapálás, nem kaszálás az! Mi pedig azt mondjuk, hogy nincs ügyesebb népe a világnak a magyarnál. Már 80,000 magyar háziiparos van az országban, aki nem gubbaszkodik a sutban télen át, hanem háziiparoskodik. És nemcsak a kenyerét, a sót keresi meg, sőt inkább a zsírt és ez adja az eledelüket. Van-e módja bármely falu népének a háziipart elkezdeni? Igenis van. Minden esztendőben valami 400 -500 tanítást rendeznek az országban. Csak olyan helyeken rendezik ezeket a háziipari tanításokat, ahol a nép érdeklődése biztosit felőle, hogy nem esik az ország költsége hiába. Mert ezeket a háziipari tanításokat az ország, helyesebben az or szág költségvetéséből, a földmivelésügyi miniszter rendezi. Ha tehát a sorokat olyan lelkes ember olvassa, akinek van szive községe, városa, gazdasági munkásnépén segíteni és neki idősorán télire bőséges és számottevő keresetet biztosítani, annak e sorok elolvastára az legyen az első teendője, hogy irja össze azokat a gazdasági munkásokat, akiknek kedvük van a háziiparnak valamely ágát megtanulni. Ha 20—30 ilyen derék munkásember akad, a többi már gyerekjáték. Akkor jelentse be a község munkásnépének szándékát vagy a megyebeli gazdasági egylethez, vagy a megyebeli gazdasági felügyelőhöz, de megteheti azt is, hogy egyenesen Adler-Rácz József dr. miniszteri tanácsosnak, háziipari megbízottnak írnak s egyszerű levélben illendően felkérik, hogy az ő községükbe küldjön tanítómestert. A községi képviselőtestületnek meg legyen annyi áldozatkészsége, hogy a jelentkező háziiparosoknak adjon helyiséget, fűtést, világítást addig a pár hétig, a meddig a tanítás tart. Legfőlebb két hónap alatt a földmivelésügyi minisztériumi kiküldött • háziipari tanítója ugy megtanítja az illetőket valamely alkalmas háziiparra, hogy öröm lesz nézni a munkájukat Néhány év múlva pedig a mustármagból terebélyes fa lesz; ez pedig a háziipari termelő szövetkezet, amikor a tagok rendes megrendelésre dolgoznak, háziiparukban ügyességre, gyorsaságra tesznek szert. Pénz áll a házhoz, az eddigi szűkös napok helyett jó kedv, nyugodt folyású napok; a falu jóléte és népének megelégedése. Egye'őre nem is kell hozzá más, csak husz ilyen jószándéku ember. De lesz-e hát ennyi, aki a maga boldogulására az ajánlott jó uton megindul? . . . Voltaképen elég lenne egy is, aki a többit lelkesíteni tudná. Békéscsaba átalakulási ügye. Ujabb leirat a belügyminisztertől. Évek óta várják már nagy érdeklődéssel a csabaiak, hogy a belügyminisztérium miképan fogja elintézni a rendezett tanácscsá való átalakulás iránt benyújtott kérvényt, amelyet mázsányi mellékleteivel együtt ott rág a moly a minisztériumban. Nemcsak azok várják, akik barátjai;Csabj haladásának, hanem azok is, akik ugy názik e hatalmas kö> ség diadalmas előnyomulását, mint a fösvény a kiadott ptozt és azt szeretnék, ha Csaba visszasülyedn}, moadjuk, Kukutyin nivójira. Msrt ilyenek is vannak ós, sajnos, még az intelligencia körében is. — Esek minden tőlük telhetőt elkövetnek arra nézve, hogy az átalakulást megakadályozzák, vagy leg alább is késleltessék. Az asszony. Irta : Knut Hamsuu - .. . Kalauz voltam a csikágói villamos vasúton a kattoge-vonalon. — A kocsikat földalatti kábel hajtotta. Újév napjának reggelén a város felé mentünk, amikor fölszállt az az ur és beszédbe elegyedett velem ... Ha be kellett mennem a kocsiba, várt, áruig visszatértem szokott helyemre ós újra beszólni kezdett. Körülbelül harminc éves lehetett, halvány, igen előkelő megjelenésű, de nem viselt felsőkabátot, noha meglehetősen hideg volt. — Sietve mentem el hazulról, kabátot sem vettem föl. .. Meg akartam előzni a feleségemet, magyarázta. Mosolygott. De sajátságos mosoly volt: inkább az ajkak megrándulása, ideges vonaglása. — Mennyit keres? — kérdezte. — Ez nem ritka kérdés a yankeek hazájában; megmondtam hát mennyit keresek. — Akar-e 10 dollárt Külön keresni ? — kérdezte. — Azt mondtam igen. És ő szó nélkül átadta nekem a bankót. Azután megjegyezte, hogy bizalma van hoz/ám. — Mit tegyek? — kérdeztem. — Ma este nagy szívességet tehet nekem. Itt, a maga vonalán, a Monroe-ut szólón a kocsik elmennek egy medence fölött, mely levezet a földalatti kábelhez. A medencét vaslemez födi, ezt én leemelem és lelépek. — Véget akar vetni az életnek. — Nem egészen. De ugy akarok tenni. — Ah! — És maga meg fogja állítani a vonatot ós ki fog húzni a lyukból, ha védekezném is. — Megteszem. — Köszönöm. Különben megjegy zem, hogy nem vagyok elmebeteg, amint talán gondolja. Mindezt a feleségem miatt teszem, hadd lássa, hogy öngyilkos akartam lenni.' — Hát az én vonatomon fog ülni a felesége? — Igen. Künn fog ülni a u grip"-en. Ámulva néztem reá. A „grip" a vezető kocsija volt; nyitott, — falak nélkül, télen senki sem szokott ott ülni. — A „grip"-en fog menni, ismételte ő. Megirta valakinek, hogy ma este a „grip"-en megy és jelt ád — egy bizonyos helyen. — Jó. De akkor arra figyelmeztetem önt, hogy a fedőt lehetőleg gyor san távolítsa el a medencéről és lépjen le ugyané pillanatban a lyukba. Különben utólér bennünket egy másik vonat. Három percnyi időközökben megyünk. — Mindezt tudom — válaszolta ő. — Még egyet. Miképpen fogja tudni, melyik vonatra száll föl a felesége? — Erről telefon utján értesítenek. Vannak embereim ... A feleségem barna prémes ruhát fog viselni, könnyen ráismerhet, nagyon szép asszony. Ha el találna ájulni, vigyék el e Monroe-utca szélén levő gyógyszertárba. — De beszólt-e a vezetővel is? — kérdeztem. — Jgen, neki is adtam tiz dollárt. De nem akarom, hogy ti ketten tréfás megjegyzéseket tegyetek ... ne is beszóijetek a dologról... — Nem. — Ön kiáll a „grip"-re és élesen figyel. Amikor a Monroe-utcához közelednek ós megpillantja a fejemet a medenc? fölött: megadja a jelt ós a vonat megáll. A vezetővel együtt elrohannak és kihúznak a medencaből, ha én védekezem is és azt áilitom, hogy meg akarok halni. Azzal leugrott. Tiz dollárral voltam gazdagabb; hála Istennek, gondoltam — vannak boldog napok is az életben! — Bizony rám fért a kis újévi ajándék! .. . Alkonyatkor fiatal hölgy szállt föl a kattoge állomáson. Helyet foglalt a „grip"-en. Barna prémes ruhát visel. Amidőn kiléptem hozzá ós átadtam neki a jegyet, egesz arcát felém fordította, ugy nézett rám. Nagyon fiatal ós szép volt, a szeme ártatlan, sötétkék. Szegényke, ijedtség vár reá, gondoltam. De bizonyára rossz fát tett a tűzre és most megkapja a büntetését. Mindenesetre gondosan — ezer örömmel — viszem el a gyógytárba. A város felé robogtunk. Szokott helyemen állva észrevettem, hogy a vezető hirtelen beszélni kezd a hölgygyei. Ugyan mi mondani valója lehet ? Nagy csodálkozásomra látom,_ hogy a hölgy egy ülőhellyel üözelébb húzódik a vezetőhöz ós ő ott áll a gépje előtt és feszült figyelemmel hallgatja: mit mond. Minthogy Monroe volt a következő utca, előre mentem a „grip"-re. Most nem beszólt sem a vezető, sem a hölgy. Az utolsó, amit észrevettem, az volt, hogy a vezető bólintott, mintha tisztába jött volna valamivel, azután egyenesen maga elé nézett és teljes gyorsasággal mentünk előre. Pedig a hosszú Pat-ot, ezt az ón vezetőmet ügyes ós hidegvérű fiúnak ismertük mindannyian! — Slack her a bit — súgtam oda neki a zsargonunkban — ami azt jelenti, hogy: „Menj kissé lassabban 1" Mert abban a percben ón már megpil lantottam azt a fekete pontot a sínek között — emberfej lehetett, mely kiáll a földből. A hölgyre is néztem. A tekintetét ő is arra a pontra szegezte ós keményen megmarkolta a pad támláját. — Máris ijedezik — gondoltam — hát még ha látja, hogy saját ura az, aki meg,akar halni! Ám a hosszú Pat -nem ment lassabban. Odakiáltottam neki, hogy emberek vannak a medencében — semmi változás. Most tisztán láttuk a fejét: ő volt az, ő állt a lyukban, az a fiatal, hóbortos fickó. Az arcát felónk fordította. Ekkor én a számhoz illesztettem a sipot és teljes erőmből belé fújtam. Pat csak ment előre változatlan gyorsasággal : még egy negyedpillanat ós . . . Ráütöttem a csengőre, fölhangzott a berregése ós azután előre ugrottam és megragadtam a féket. De már késő volt, rikácsolva ment el a vonat a medence fölött, mielőtt megállt. Leugrottam; gondolataim zürzavarosan keringtek az agyamban; csak arra emlékeztem, hogy meg kell ragadnom egy embert, aki védekezni fog. De mindjárt fölszálltam a »grip«-re ós általában sehol sem leltem nyugtomat. A hosszú Patnak is dult volt az arca, összefüggéstelen szavakat hebegett a medencéről ós emberekről, kik a medencében voltak és miképen is történhetett, hogy ő meg nem állította a kocsit. A fiatal hölgy azt kiálltotta, hogy „Iszonyú ! Iszonyú!" Az arca vértelen volt ós görcsösen kapaszkodott a pád támlájába. De nem ájult el és röviddel ezután leszált és eltűnt a sokaságban. A hosszú Pat elkérte tőlem a késemet ; odasúgta nekem, hogy valamely csöndes ház "kapuja alá akar menni, hogy ott lemesse az egyenruhája gombjart; ő most már nem maradhat szolgálatban ; nagyon sajnáljde el kell búcsúznia tőlem, ón rám hárul a kötelesség, hogy a végállomásig vigyem a vonatot, ott majd kapok másik vezetőt. Sok nép gyűlt oda ; megtaláltuk a szerencsétlenül járt ember fejét a leghátulsó kocsi alatt, a teste móg ott állt a lyukban: a gép éppen az álla alatt metszette el a fejét a törzstől. Eltakarítottuk e holttestet a sínekről: rendőr