Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-02-23 / 16. szám

90 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba 1913 február 23. A közgyűlés e!é nasv érdeklődéssel tekintünk, mert a C^AK, rövid három­negyedéves szereplésével megmutatta, hoa;y életképes ós még negy fejlődés előtt áll. Egyúttal ez bevezetése lesz idei működésének is, mert sportolóink már márciusban megkezdik a trainin­get, hogy szerzett hírnevükhöz méltóan szerepelhessenek ebben a szezonban is. — Vivóakadémia. M ircius hó 8 án a „Fiume" éttermében tarlandó vivó est iránt nagy az érdeklődés. Fiatal vivőink mesterük, Áchim Károly vezetése mellett nagy szorgalommal készülnek az ünnepélyre a főgimnázium vívóter­mében, hogy szépet és élvezeteset pro­dukálhassanak. A vivóakadémián, mely különösen élvezetes lesz, több vidéki jeles vivó igérle már meg okvetlen részvételét. A sportestély befejeztével rögtönzött táncmu atság lesz ugyanott s igy a kiváló sportélvezeten kivül egy igazán kedélyes ós vonzó mulatságra van kilátás A meghívókat a rendező­ség már a jövő héten szótkü.'di. Minden okos,takarékos háziasszony csak ezt a malátakávét használja • l wmmi. - . Töa véwxeizs. § Jelenet a vonatan. W J 1 f Jenő budapesti női zenekarvezető a rau-t óv májusában keresztül utazott Csabán a zenekarával egyetemben. Mint afóle bo­hémek nem első osztályon utaztak, ha­nem demokratáskodtak a harmadik osz­tályban. Aki odaüí, annak már számol­nia kell azzal, hogy nincs valami ide­ális tisztaság és hogy az útitársak se valami elsőranguak. N gyon nem lehet ott fintorgatni az orrot ós rázni a ron­gyot. Wolf uram mégis ezt cselekedte. Csabán ugyanis Deák Sándor kalauz eey csomó oláhot gyömöszölt be a Wolfók kocsiszakaszába. Litt tehát szag, meg piszok hamarosan. Wolf szörnyű dühös lett és rákiá'tott a kalauzra : — Mért eresztette ide ezeket az embereket ? — Azért, mert nincs másutt hely. — Akkor csatoljanak a vonalhoz uj kocsit. — Azt nem az úrtól kérdjük. — Maga meg ne beszéljen, ha olyan gyámoltalan, hogy ilyen piszkos oláho­kat nem tud máshol elhelyezni. Sió szóra következett. Egyszer csak Wolf felugrott ós pofonvágta a kalauzt. Hatóság elleni erőszakkal vádolva állott Wo.f csütörtökön a bíróság előtt. Azzal védekezett, hogy ő csak magát védte a kalauz ellen, faki ráemdte a lyukasztót. Igy vallottak a muzsikus lányok i3. Eí alapon a bíróság fel mentette Wolfot a vád alól. Az ítélet azonban nem jogerős, mert a közvádló f^lebbezett ellene. § A hűtlen sáfár. W e i s z Mihály csabai mészáros a n ult év szeptembe­rében átad a egy ökörnek >a húsát Rózsa János b ^Itisztiíónak azzal a meg­bízással, hogy mérje ki a hatósági hus­szókben. Egész délig áru !ta Rózsa a hust, de bizony nem volt képes az egészet eladni. Ekkor leszámolt W isz­nak, aki meghagyta, hogy másnap is mét áruljon. Azt azonban Rózsa uram nem cselekedte meg. Még akkor nap délután megjelent a hatósági husszók előtt és álku cscsal be akart hatolni. E', azonban nem sikerült. Épen arra ment az egyik hajdú. — Nóize, mit csináljak már ón ? ­szólította meg. Elhagytam a kunokat és nem tudok bemenni. — Lehet azon segíteni, — vála­szolta a hajdú. Ezzel elővett egy baltát ós felfeszitette az ajtót. Igy sikerült Rózsának behatolnia és elvinnie egy csomó hust, amelyből a hajdúnak adott két és fél kilót, a többU pedig eladta. Rózsa megbüntetését Weisz nem kí­vánta, a hajdút azonban elítélte a biró­ság orgazdaság miatt 10 korona pénz­büntetésre. § Uzsorás asszony. Ö v. V e r e s k a Andrásnó 83 éves csabai asszony jó­módú asszony és szereti is a pénzt. Szeret uzsoráskodni. A múltkor nagyon meg volt szoru'va K r á 1 i k András ós Veresbánéhoz fordult. Vereskáné adott neki száz korona bö'csönt ós csekély havi tiz korona kamatot szedett a köl­csön után, ami épen 120 százaléknak felel meg. Az adós azonban nem ma­radt adós ezért a kedveskedésért, mert feljelentette az öreg asszonyt, akit a biróság 30 korona pénzbirságra itélt u'soráskodás vétsége miatt. Az itólet jogerős. A csabai hetipiacon kevés volt a , hozatal. Buza 20 40 -2140 Árpa —•— i Tengeri morzsolt . 14,—14 60 Budapest, február 22. Készbuza válto­zatlan ; — áprilisi buza 23 22, októ beri 1 buza 24 28, tengeri 15 40. Megbízható IAPKIHORDÓT szép fizetéssel keres lapunk kiadó hivatala. Még most sem Jegyezted 1 meg magadnak, hogy csak + Jacobi antinicotin szlvarka-hQrtlyi tzlrakl Nagyban : Adolf és Alexander Jacobi, Bécs VIII. KU2GAZDASAG. Gyümölcsfák átoltása. A gyümölcsfák átoltása több eset­ben szükséges. Előfordul, hogy egy jó­nak vélt gyümölcsfajta nem válik be, haszontalan apró gyümölcsöt terem. A másik fajta cjak nő, gyümölcsöt nem terem. A harmadik fajta terem, azonban gyümölcsét nem szeretjük, meri esetleg Ízetlen. Továbbá egy magról nevelt, kevésbé értékes fajtát kénytelenek va­gyunk átoltani egy nemesebb fajtára. Ilyen esetekben az átoltás indokolt. A legtöbb esetben a gazda egy rossz tu'ajdonságokkal biró fajtára egy jó tulajdonságokkal biró bevált fajtát olt át. Az átoltásnál azon fáról, amely­ről oltani akarunk, csakis érett, egész­séges vesszőt szedjünk oltógalynak. Át­oltani legjobb fáinkat minél előbb, ami­dőn tapasztaljuk, hogy nem felelnek meg kívánalmainknak, 6—8 éves ko­rukban. Ha az átoltandó fa félmagas, ter­mészetes koronájú, a korona szótmenő ágaiból kiválasztunk 3—4 egymással ellenkező irányban £nővő ágat, ame­lyeket a kiindulástól számítva 20—25 centiméterrel fűrésszel levágunk a fü­résszel vágott metszlapot éles késsel lesimítjuk és az ágat kecskelábákezóssel beoltjuk. A metszlapok uay az alanyon, mint az oltógalyon oltóviasszal gondo­san bekenendők. Az oltógalyakat legjobb az ágak külső részén elhelyezni, hogy a meg­eredt oltás hajtásai lehetőleg kifelé fej­lődjenek. Hogy a hajtásokat a szél le ne törhesse, ajánlatos azokat az alany ágaihoz erősített pálcikákhoz hozzákötni. I Az átoltást legcélszerűbb február havában, vagy márc. hó elején derült napon elvégezni, hogy a márciusi nedv­keringés a fákat beoltva találja. Siker­rel átoltható ilyen módon az alma, körte, i szilva, cseresznye és kajszibarack. I Az igy átoltott fák — hacsak nem i vadalanyba oltattak — kétszer oltottak ; lesznek. Gyümölcsük sokkal nemesebb, I ízletesebb és szebb lesz, mint az egy­I szer oltott fáké s a gazda az igy átol­i tott fáin termő szóp nemes gyümölcsök­( ben örömét leli. Csapó Ptter. Cabona árak. Békéscsaba, február 22. A budapesti gabonatőzsdén kezd már fokozódni az irányzat, nem olyan lanyha, mint eddig volt. A kínálat kü­lönben nagyon kevés. ElhaStak Csabán Febr. 14-tól febr. 21-ig. I Knyihár András, napszámos fia, 4 napos, I veleszületett gyengeség. Farkas Lajos, m. kir. áll. 1 szivattyukezelő, 40 éves, agyszélhüdés. Lipták Ilona, kalapos leánya, 6 hónapos, tüdőgyuladás. Mokos Győrgyné, napszámos neje, 52 éves, tüdőgümőkór. Kergyó Mihály, cipész segéd 33 éves, kizárt sérv. i Ehukó Jáno-, földmives fia, 9 hónapos, tüdügyula­| dás. Pluhár Judit, napszános leánya, 2 hónapos, tüdőgyuladás. Fekete Irén, máv. kocsivizsgáló, 1 napos, koraszülött. Uhrin Ilona, szatócs leánya, 14 éves, tüdőgümőkór. Mohácsi Gusztáv, lóa'kusz fia 12 éves, idült veselob. Bottá János, kisbirtokos, 64 éves, tüdőgümőkór. Bohus Pál, béres, 52 éves, tüdő­gyuladás. Lepény JMátyásné, kisbirtokos neje, 64 éves, tüdőgyuladás. Szikora Mihály, földmives, 66 éves, tüdőgyuladás. Értesítem a t. közönséget, hogy atyámnak régebben fennálló fogorvosi műtcrmcbe társul beléptem és rendeléseimet naponta, dél­előtt 9—12-ig, délután 2—5-ig mai naptól fogva megkezdtem. Tisztelettel Dr. RÉVÉSZ SÁNDOR, Békéscsaba, Vas utca 1. sz. a. iSSiflSKiflSSi AaSSi ORVOS I ENDRE j J. DÍSZÍTŐ Modern cím-, cimer-, | pi FESTŐ szoba-, templom- és J ÍL B -CSABA minden fajtájú díszítő $ II. kerület festést készít minden j| 'Jj Vas-u. 20. stílben. Nagy gond a J p] munka lelkiismeretes | P elkészítésére :: Tartós m L és művészies kivitel a Vidéki meghívásokra ^ azonnal megjelenek. ^ XeEeBEB^BElBEiEEfS Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtő az 1881 évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a debreceni kir. járásbíróságnak 1912. évi Sp VI. 489/2. számú végzése folytán dr. Magyar Simon debreceni ügyvéd által képviselt Stern József és Testvére kefegyár r.-t. debreceni bej. cég javára 82 kor. 22 fillér s jár. ereiéig 1913 évi január hó 14-én foganatosított kielé­gítési végrehajtás utján felülfojrlalt és 1088 kor. 50 fillérre becsült következő ingóságok, Ju. m. korc9ma- és üzletberendezés és borok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a békési kir. járásbíróság 1912. V. 26/1. számú végzőse folytán a fizetések betoldásával 82 korona 22 fillér tőkekövetelés, ennek 19.2 évi október hó 10-ik napjától járó 5 százalékos kamatai, és eddig összesen . 45 korona 30 fillérben bíróilag Jmár megállapított költségek erejéig Mezöberényben, V. ker. 178. az­alatt végrehajtást szenvedő lakásán leendő meg­tartására 1913. február 27. napjának d. u. 3 órája határ­időül kitüzetik és ahhoz venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érin­tett ingóságok az 1881. LX. t.-c, 107. és 108. §-ai élrtelmében készpénzfizetés mellett a leg­többet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságoka'mások is, le-és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jo­got nyertek volna, ez ej árverés az 1881. évi LX t.-c. 120. §-a értelmében ezek javára is elren­deltetik. Dupscliek Ignác, kir. bir. végr. a Béesi biztosító-társaság esabai föügynöksége. IRODA: Szent-István-tér 4. szám. Egy hölgy, ki a bársonyfestészetben, bársonyégetésben és bár­sonyvasalásban, valamint a hímzésben és fémplas­tikában teljesen jártas, az ezen női háziiparág k iránt érdeklődő hölgyeknek dús mintagyüiteménynyel ren­delkezésre áll és azok elsajátítása céjából órákat- adni hajlandó és pedig ugy egyes hölgyeknek, mint egész hölgycsoportoknak. Az érdeklődőknek közelebbi felvilágosítással szolgál: Csabán, Petőfi-utca 14-ik szám. Békéscsabán, Andrássy-út 53 szám alatti házain, üzlettel együtt, berendezéssel, betegség és elköltözés miatt kedvező feltételek mellett, szabad kézből sürgősen elaűó; esetleg bútorok is. Az üzlet áll : egy depót utcán át való el­adással, egy pálinkafőzde, egy vendéglő hávéházzal és egy versenynélküli, külön épített mozgószinházza). Esetleg tár sülnék egy agilis, liatal munkabíró szak­emberrel. A vételhez szükséges tőke 3C ezer, a társuláshoz 20 ezer korona. — Szombat és vasárnapokon állandóan itthor vagyok, amikor az ügy tárgyalható. Szenes lándor, Csábán,Andrássy-ut, volt Beliczey féle házban és a Beliczey-utcában is több üzlethelyiség és egy garszoülakás azonnal kiadó Bővebbet a tulajdonos: REiSZ SIMONNÁL Kiadó üzlethelyiség és miit raktál Csabán, a város egyik légforgalmi sabb helyén, a Szarvasi- és a Berényi-u sarkán levő házamban egy üzlethelyiség és egy nyilt raktár melyben évek óta ezideig mész- és íü-zei kereskedés állott fenn, ugyan erre a céh vagy más, bármily kereskedésre is ige alkalmas, kedvező feltételek mellett a '-t nal kiadó. Értekezhetni lehet: VJ Schwartz Lipót háztulajdonos* ugyanott. Pályázati hirdetmény. A békési járáshoz tartozó Kőröstarcs nagyközségben üresedésbe jött orvosi pályázatot hirdetek. Felhívom pályázókat, hogy képesité és működési okmányokkal felszerelt pály ziti kérvényeiket hozzám f, évi márc 15 adják be. Az állás javadalma : Az állampénztárból 1400 korona és törvényben előirt kőrpótlék, 1090 koroi helyi pótlék, '25 korona husvizsgálati h lyettesi dij, természetbeni kényelmes • 1 kás és szabályrendeletileg megállapitc beteglátogatási dijak. A helyi pótléknak 400 koronáról 10 koronára lett felemelése törvényhatósé jóváhagyásra vár. A választás napját később fogom 1 tűzni. Békés, 1918 január 22. Popovies Szilyeszt* főszolgabíró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom