Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-02-09 / 12. szám

8 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1913 január 19. ber, akiről bátran el lehet hinni azt a gyalázatos tettet, amit elkövetett. A tár­gyaláson Nizsalovszky Endre tör­vényszéki elnök elnökölt. Szavazóbirák váradi Szakmáry Arisztid kir. Ítélő­táblai biró és H u b a y Lajos törvény­széki biró voltak. A jegyzőkönyvet Göndör Béla kir, törvényszéki jegyző vezette. A vád képviseletében dr. Kon­rád Ernő kir. ügyész, a védelem kép­viseletében pedig dr. Goldmann Imre ügyvédjelölt voltak jelen. A tárgyalás anyagát képező bűn­cselekményt az alábbiakban ismertetjük: Diján János és Prijevara Mi­hály a mult év november 2-án Mező­túrról átmentek Szarvasra mulatni egy kicsit. Betértek több korcsmába és min­denütt szorgalmasan fogyasztották a hegy levét. A gavallér Diján volt, mert mindenütt ő fizetett. Volt nála néhány bankó, amelyekre sóvár pillantásokat vetett Prijevara. Már éjfél felé járt az idő, mikor a legutolsó korcsmából el­távoztak. Sötét volt és a közelben nem volt élőlény. Prijevara ekkor határozta el magát a cselekvésre. Kissé hátrama radt, aztán felemelte hatalmas fütykösét és először térden, aztán fejbe ütötte Dijánt, aki a nagy ütések következté­ben elkábult és arccal a földre bukott. Prijevara még ekkor sem kegyelmezett meg neki. Néhány nagy ütést mért rá, aztán a mellére térdelt és amit csak a zsebében talált, elvett: dohányzacskót, pipát és 12 korona készpénzt. Diján a nagy ütések dacára se halt meg. Reggel vérbefagyva megtalálták és életrekeltették. Természetesen azon­nal feljelentést tett a gyalázatos cim­bora ellen, akit le is füleltek. A biróság előtt ravaszul védekezett Prijevara: — Lehet, hogy megtettem — mon­dotta — de isten látja lelkem, nem em­lékszem rá. Sok bort fizetett Diján, oszt nagyon berúgtam. És hiába intéztek kérdéseket hozzá, mindegyikre azt felelte, hogy nem emlékszik rá, részeg volt. A bünügy ennélfogva nem került az esküdtek .elé, mert a bíróság elrendelte a vizsgálatot annak a kiderítése végeit, hogy Prije­vara csakugyan olyan részeg volt e, mint amilyennek mondotta magát ? A vérengző oláhok. Valóságos véres csata hősei azok az oláhok, akik fölött pénteken kellett Ítélkeznie az esküdtbiróságnak. A tár­gyalás a sok tanú miatt az esti órákig elhúzódott. Ezek az oláhok Füzesgyar­mat mellett a báró Springer-féle Ra­koncás-majorban dolgaztak a mult év nyarán ós őszén. Nem egy faluba valók voltak, hanem különböző vidékről ke­rültek össze. Legtöbben voltak mégis a biharmegyei Mikloirtás és a szilágy­megyei Perje községből. Az egy faluba valók termószetesen összetartottak. Egy­más mellett dolgoztak és egy helyen is háltak. Ha valamelyiket megbántották, a földiek mindjárt védelmére keltek, még ha nem is az ő részén lett volna az igazság. Ebből kerekedett az alábbi nagy háborúság is. , A mult óv október hó 29-én este munka utan összegyűltek az oláhok az istállóba. Vidékek szerint csoportokba verődve beszélgettek. Egyszer Farkas János, aki Perjére való, felkelt, odament a miklócstusiak csoportjához ós el akarta v^nni a mellettük egy oszlopon levő lámpát. De rákiáltott ám P o p a Mihály: — Mit akarsz ? — Nekünk is kell lámpa, nemcsak nektek. — Azt nem viszed el. — De elviszem. Es megakarta fogni a lámpát. Popa erre neki ment ós dulakodni kezdtek. Mikor ezt a Farkas bátyja, Gábor meg­látta, odaszaladt, hátulról megtámadta Popát és fojtogatni kezdte. Ntagynehe­zen sikerült kiszabadulnia Popának. Azonnal kifutott a földijeiért, akis idő­közben kimentek. — Gyertek — kiáltotta - megakar­nak verni a perjeiek. Nosza lett lótás-futás. A miklóir­tásiak Karácsonyi Lőrinccel az élükön, az istálló felé rohantak, amely­nek ajtajában már ott állott Farkas Gábor. — Miért bántottad Popát — kér­dezte. — Majd megmondom csak várj 1 — válaszolta fogcsikorgatva Farkas Gábor. Ezzel az istálló sarkába szaladt, felka­pott egy vasviilát és azzal neki Kará­csonyinak. Alaposan fejbevágta, aztán dühösen hadonászni kezdett: — Gyertek ide, hányan vagytok miklóirtásiak! Es a perjeiek m?g is ijedtek, mert szétfutottak. Futott Karácsonyi is, de végzete épen a szintén dühös Farkas János felé vitte, akinek kezében már ott villogott a bicska. Mikor mellé ért, Karácsonyi, Farkas János a bicskát tel­jes erejéből vaddühvei a hasába döfte. A szerencsétlen ember azonnal össze­esett. Belei kifordultak és másfél órai vergődés után meghalt. A gyilkos Farkas János fölött ítél­kező esküdtbíróság elnöke H u b a y Lajos volt. Szavazóbirákként Domo­kos István ós T ö m ö r y Lajos kir. törvényszéki birák, jegyzőként K u 11­m a n n Sándor dr. jegyző szerepeltek. A vádat dr. K o n r á d Ernő kir. ügyész, a védelmet dr. Salamon Károly ügyvéd képviselték. A vádlott beismerte a bűncselek­ményt. Erős felindulással védekezett, A tanuk nagy része is elég terhelően val­lottak ránézve. Az esküdtek bűnösnek mondották ki Farkas Jánost a halált okozó súlyos íesíisértés bűntettében s a biróság két évi fegyházra Ítélte. A vádlott megnyugodott az ítéletben, tehát az jogerőssé vált. Krónika. Ily szeszélyes télben, Nem érdemes élni, Nem tud mást az ember, csak Meghűléstől félni. fiz egyik nap fagy van, Másnap sáros minden, Biz' Isten, én ezt a telet Célszerűbbnek hittem. Influenza, nátha S más ilyen jó járja, Ha kilép az ember, mindjárt Száz nyavalya várja. Köhögési verseny Van a kávéházban, Vacogtatjuk a fogunkat Forró, hideg lázban, Herkulesi munka, Mit a tüdő végez, Köhögési primadonnák Tudják, milyen szép ez. Mikor sípol, szoprán Hang jön ki belőle, S basszusra is átfordítja Qyakran egy-kettőre. Szóval, ez a tél már Iszonyúan böjti, Ez az, ami a szivemet Bánattal eltölti, Itt vannak a böjtök, fi farsangnak vége, Ezt zokogjuk, ezt gágogja Minden libagége. Gége, gége, gége, Szörnyű embergége, fi farsangi mulatásnak Tudod-e hogy vége? Kevesebbet nyelsz már, Nyugovóra térhetsz, Rmig egy kis nyakolajhoz Megint hozzáférhetsz ! Disznótorok, farsang, Mindenek elmultak, fi jókedvnek csillagai Talán mind lehulltak. Hej, bizony, lehulltak Ott lenn a Balkánon, fi szamarak civódnak a Drinápolyi váron. S a mi fiainknak Odabenn kell várni, Mikor fognak a töröknek fi nyakára hágni. Haza nem jöhetnek, Búsan ott szenvednek, Bánatára, siralmára fi magyar nemzetnek. De azért csak legyünk Nagy jó reménységgel, Hogy megáld még az Úristen jókedvvel, bőséggel. . , Ime Gyula boldog, Van most pénze annyi, Hogy megérjük, Debrecennek Kölcsönt ő fog adni. Segiti az állam, Kap pénzt nyakra-főre Sok siralmas küzdés után Szépen megy előre. Jói teszi, hadd adja, Ha adja az állam, Van ott pénz, hisz' tőle mindjárt Felkopik az állam : Elviszik adóba, fi cipót a számból ,. . — Hadd adjék csak hát az állam fibból a kasszából 1 . . . Guy. A „Békésmegyei Közlöny" táviratai. Titkos tanácskozás a békéről. Konstantinápolyból érkező hirek sze­rint a nagyvezir nemsokára titkos ta­nácskozásra jön össze a hatalmak kon­stantinápolyi nagyköveteivel, amely ta­nácskozáson ismételten beható tanács­kozás alá veszik egy tisztességes béke feltóteleit. A-Janácskozás után a szövet­ségeseket befejezett tények elé álllitják. Letartóztatott aradmegyei földbirtokos. Szenzációs letartóztatás törtónt szom­baton délelőtt Budapesten. Domokos vizsgálóbiró ugyanis letartóztatta R o o z Andor tekintélyes aradmegyei földbir­tokost, aki az egész megyében általános tiszteletnek örvendett. A földbirtokos ellen 16 éves leánya tette azt a hihetet­lenül hangzó feljelentést, hogy apja, aki özvegy ember, merényletet követett el ellene. A földbirtokos a vizsgálóbiió előtt a leghatározottabban tagadta az ocsmány vádat. Azt mondta, hogy leányát a ro konok bujtogatták fel ellene. Mikor a terhelő adatok hatása alatt a vizsgáló­biró mégis letartóztatta, Rooz sirva kö­nyörgött, hogy bocsássák szabadon. Hi­vatkozott 300,000 koronánál is nagyobb vagyonára. Roóz védője felfolyamodást jelen­tett be a letartóztatás ellen és szabad­lábra helyezés esetére felajánlott 60,000 korona kauciót. Gróf Bethlen Bálint meghalt. Gróf Bethlen Bálint, a legelőke­lőbb erdélyi mágnások egyike, aki na­pokkal ezelőtt öngyilkossági kísérletet követett el a Pajor-szanatóriumban, — szombaton délelőtt meghalt. Az előfizetési díjjal hátrálékban levő előfizetőinket kérjük az előfizetési dij beküldésére, mert ellenesetben a lap küldését beszüntetjük. UdDONSÁGOK. — Forgalmi korlátozás a dobozi hídon. A mult évi nagy jégzajlás tudvalevőleg alaposan megrongálta a régi dobozi hi­dat. A helyreállítására nem sok pénzt költött a vármegye, mivel az uj hid már úgyis épü'őfélben van. Mivel a régi hid gyönge a helyreállítás dacára is, bizonyos forgalmi korlátozásokat kellett rajta eszközölnie az alispánnak. Ezek szerint 20 métermázsánál nehezebb kocsik nem mehetnek egyszerre a hí­don keresztül. Egyszerre négy nagy ál­latnál többet nem lehet rajta keresztül hajtani. Disznócsürhók csak egyenkint, egymásután mehet at több rajta. Mivel újból alapos kilátás van arra, hogy a Körösön jégzajlás lesz, az alispán eze­ket a forgalmi korlátozásokat ismét életbe léptette. Kimondotta azt is az al­ispán, hogy kompközlekedés nem lesz. — Tanácsülés. Békéscsaba elöljáró­ságának pénteki tanácsülésén a követ­kező nevezetesebb tárgyak kerültek elintézés alá: Mindenekelőtt a községi szolgaszemélyzet ruhaszállitására „be­érkezett ajánlatokat bontották fel. Ösz­szesen 12 ajánlkozó jelentkezett. Az ajánlatokat a tanács elbírálás céljából kiadta egy bizottságnak, amely ki fogja választani közülök a legcélszerűbbet. — A gerendási községházán az ottani segédjegyző a saját költségén néhány melléképületet emelt, A tanács kimon­dotta, hogy eltávozása esetén köteles átadni a melléképületet a községnek annyi pénzért, amennyit ad érte. — A magyarnádasi ref. templom költségeire 10 koronát szavazott meg a tanács. — Máté János tűzoltót a felügyelő javas­latára véglegesítették. — Áchim F. An­drás azzal a kérelemmel fordult a ta­nácshoz, hogy a bérleti legelön ásasson egy kutat. A tanács a kórelmet egész terjedelmében nem teljesítette, de haj­landó a költségekhez 60 koronával hozzájárulni. — Kökényessy Gyula állatorvos olyan értelmű beadványt intézett a tanácshoz, hogy országos vásárok alkalmával helybeli állatorvo­sokat alkalmazzon a vásárban a község. A tanács az előterjesztéshez hozzá­járult és egy állatorvos napidiját 20 koronában állapította meg. — Néhány kisebb fontosságú ügy elintézése után a tanácsülés véget ért. — Mennyit dolgozott a közigazgatási bizottság ? A vármegye legfontosabb és leghatékonyabb működést kifejtő bi­zottsága, a közigazgatási bizottság, so­kat dolgozott a lefolyt 1912. évben. A már összeál.itott statiszkiai adatok sze­rint összesen 3409 ügydarab került eléje, amelyek közül csak 29 maradt elintézetlenül. A bizottságnak 12 előadója van, akik közül legtöbb — 1084 ügyda­rabja a főügyésznek volt. Rajta kivül a tanfelügyelő 541, a pónzügyigazgató 421, a főjegyző 400, az árvaszéki elnök 323, j\i állaniépitószeti hivatal főnöko 213 ügyet adott elő. A többi előadónak a szokásos havi jelentésen kivül csak egy pár előadni valója volt. A közgaz­dasági előadónak pedig nem akadt egyetlenegy sem. A folyammórnöknek is csak egy előadmánya volt. — Eljegyzések. Langer Sándor hódmezővásárhelyi kereskedő eljegyezte Goldfinger József csabai keres­kedő leányát Laurát. H o 11 e r Dezső csabai kereskedő eljegyezte Wiener Szidikót Mélyná­dason. (Minden külön értesítés helyett.) Schwarcz Dezső békéscsabai fakereskedő eljegyezte H e 1 d Irmát Tenkéről. — A gyula—dobozi ut kibővítése. A Gyula és Doboz közötti útnak a gyulai határba eső mintegy 6 kilométer hosszú része nincsen kikövezve, pedig az az ut nagyon forgalmas. Erre való tekin­tettel az érdekelt polgárok azzal a ké­relemmel fordultak a vármegyéhez, hogy köveztesse ki azt az útszakaszt. Erre azonban a megye jelenleg a leg­jobb akarat mellett is képtelen, mert a kikövezés csekély 140,000 koronába ke­rülne, jelenleg pedig a közúti alap a lehető legrosszabb állapotban van. A kikövezósről csak akkor lehet majd be­szólni, mikor a megye ujabb beruházási hitelt kap. Addig ily kérelem teljesíté­séről szó se lehet. Sirolin" Roche ezerszeresen bevált tüdőhurutok ellen friss és idült köhögés, hörghurutnál tüdőgyuladások után. séges tüdők erős étvát tÜdŐvéSZ e//en. óvszer a

Next

/
Oldalképek
Tartalom