Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-01-30 / 9. szám

XL«ik évfulyam. 9-ik szám. Csütörtök, január 30. BEEESHECrlE POLITIKAI LAP Telefon-szám; 7. Szerkesztőség: erenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem ai)nn. V »»>s«»a Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap ós csütörtökön. ElrOHiZliTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. LlSfizeinl bármikor lehet évnegyeden belül !». Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: HTJI.YÁ8 JÓZSEF. Laptulajdonos : 97,mi?,LSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szim 7. Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési d:j készpénzzel helyben fizetendő. NYILT7ÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Közöny és fásultság Békéscsaba, jan. 29. Hogy mit jelent a napjainkban mutatkozó közöny és fásultság a közéletnek minden vonalán, erről egy kis elmélkedés nem minden tanúság nélkül való. Vájjon azt jelenti e mutatkozó közöny és fásultság, hogy a közállapotok mai állása megnyugtat bennünket, vagy ha meg nem nyugtat, legalább eltűrjük azokat, vagy azt, hogy minden hiába 1 A helyzeten változtatni nem áll hatalmunkban, azért a mohamedánnak keleti fatalizmusával belenyugszunk mi már mindenbe és a pusztaszenttornyai dohánykertész bölcs mondását fogadjuk el: „Valahogy csak lesz, mert ugy, hogy sehogyse legyen, sohasem volt." Kinek-kinek vérmérséklete szerint formálódik meg véleménye a közéleti fásultság és zsibbadás szomorú tüneteire. Ha néhány év előtt nem zajlott volna le szemünk előtt egy megkapó erőre lendült nemzeti felbuzdulás és ennek nyomában nem termett volna parlamenti váltógazdaság, akkor még mondhatnánk, hogy a mi közéleti megzsibbadásunkon nem segíthet már semmi, akarmilyen nagy kérdések tolakodnak is föl. Dd hiszen hat, vagy hét esztendeje szemünk előtt zajlott le a nemzeti perzselő lelkesedés, magunk is bele lendültünk a nemzeti föltrnzdulásba és nagy reménységek köpött vártuk, hogy a parlamenti váltógazdaság erőteljes nemzeti virágzásnak nyitja meg útját. Mi lett, hogy sorvadt el minden reménységünk, — minek elbeszélni. Tény az, hogy az uj rendszertől se várjuk ma már a közállapotok javulását és a bölcs belenyugvásnak lanyha vérmérsékletével kapaszkodunk azokba a realitásokba, melyek mellett a nemzeti erősödés munkáját, Széchényinek ezt a nagy politikai örökségét szolgálhatjuk. Valóban így kell megérteni az egész ország közhangulatának mai hangtalanságát. És ne tévesszen meg az itt-ott mutatkozó tetemre hivó szó. Apponyinak van igaza : a nemzet ujabb fellendülésie nem kapható. Minekünk nemzetkiépités munkát kell végeznünk Széchenyi eszközeivel : kitartó munkával. Az a közöny és fásultság, mely egy évtizedes kérdés eldőlése küszöbén, minden ingerkedés ellenére épugy zsibbadás alatt tartja a lelkeket, mintha köznapi jelentőségű és a mának szóló intézkedések lennének kérdésben, ugy magyarázható meg, hogy a nemzeti félelem tényleg igájában tartja a lelkeket és minden túlzásától a jog kiterjesztésnek fáznak, mert nem tudják meg sem Ítélni következményeit, de kétségtelen bizonyos minden hazafias gondolkozású ember előtt, hogy egy korlátlan szabadság a magyar nemzetre végzetes volna. Az a baj, hogy a tetszetős jelszavak sok embert kábitanak el. Egyrészt azokat, akik a tetszetős jelszavak megvalósítása esetén nyernek, másrészt azokat, akik az internacionális áramlatok felé eveznek, az úgynevezett inteiletuelek. A dolgozó társadalom ezekkel az eszmei harcokkal nem sokat törődik; meg is van tőlük zavarodva és egyetlen óhajtása az, hogy adják meg neki a háborithatatlan munka lehetőségét és igy a békét. Bizonyosan ez a vágy teremti meg az eszmék kavarodása, forrása, izzása közben a munkástársadalom közönyét és fásultságát a közéleti eseményekkel szemben. Egyrészt annak áthatott tudata, hogy a közkormányzat a mainál nagyobb eredményekhez nem juthat, másrészt annak átérzése, hogy mégis egy megállapodott kormányzati rendszer legjobban megteremti a társadalmi békét és a háborithatat'an munka lehetőségét, — ezek az okai, a mutatkozó közönynek. Bizonnyal mindnyájan vétkeztünk, hogy ez a helyzet igy alakult és valóban mindnyájunknak van oka elmondani : mea culpa, mea maxima culpa. Uj utak a vármegyében Jásznagykunszolnokmegye átirata. < Békésmegye az utóbbi időkben nagyon sokat áldozott müutainak szaporítására és fejlesztésire, úgyhogy utak tekintetében felülmu ja a szomszédos vármegyéket. Még egy pár évtizeddel ezelőttjaz ország legsárosabb vármegyéi közé tartozott, mert mélyen fekszik és nagyon fent van a talajnedvesség. Hi szen még ma, a vadvizek lecsapolása után tavasszal, hóolvadáskor mindig megtelnek vizzel a pincék és a mélyebben fekvő lakások, hiába védekeznek ellene még betonfalazattal is. Épen a nedves talaj miatt szinte ké sógbeeséssel volt határos ezelőtt nagyobb u at megtenni BekcsmegyébeD. Kora ősszel, késő tavaszig feneketlen sár boritolta az úgynevezett ország ós dűlőutakat, kerékagyig süppedtek be a kocsik és egy pár kilométémyi uton valósággal tönkrementek a kocsik. Mihelyt a 8 hónapig tartó sáros időszak megkezdődött, az egyik községbeliek elbuc u haltak a másiktól, sőt még az egy községben, de messze lakó atyafiak is, mert bizony nem igen látták egymást a sáros évszakban. A nagyvilágról meg épan nem hallottak semmit, ugy éltek csendes örömök, csendes szórakozások és unalmak közepette hónnpokon keresztül. Most mar egészen megváltozott a helyzet. Szép, gondozott állami és törvényhatósági utak szelik át minden- j fele Bókésmegyót. Nincs olyan község, amelyiknek müuija ne lenne. A vasutban szűkölködőket a szó szoros értelmében ezek a müutak kötik össze a nagyvilággal, ami óriási fontosságuknak a legékesebben szóló bizonyítéka. Az állam és a megye nem riad vissza semmi áldozattól, ' mihelyt a müutak szaporításáról volt szó és ép?n ez a körülmény az oka annak, hogy a megye közúti alapja teljesen kimerült, úgyhogy most már Képtelen a megye az útépítési programmot teljesen végrehajtani. Még mindig maradt hátra egy pir útvonal, amelyek várhatnak jobb időkre, egészen addig, míg ismét százezrek lesznek a közúti alapban. Az a szép kor pedig nem tudni mikor lesz. Ezt tudva, nem jöhetett volna a szomszédos Jásznagykunszolnokmegye átirata rosszabb időben, mint épen most. A szomszédos megye koránt sincs utakkal ugy ellátva, mint a mi megyénk ós a törvényhatósági bizottság csak most határozta el egy nagyobbszabásu útépítési programm megvalósítását. Az utépitésbeD, Békésmegyéhez hasonlóan, az államra, az érdekeltekre és a közúti alap javára támaszkodik. Különösen nagy gondot szándékozik fordítani Jásznagykunszolnokmegye azokra az utakra, amelyek Békésmegyóvel is összefüggésben vannak, illetve, amelyeknek folytatása B késmegyében van. Ezek az utak a következők: Gyoma—Turkeve, Öcsöd—Tiszaföidvár, Öcsc d—Mesterszállás—Mező I ur, Gyoma—D ^aványa, Szarvas—Mezőtúr. Jásznagykuns/olnokvármegye a mi megyénkhez intézett átiratában arra kéri, hogy az itteni törvényhatósági bizottság is határozza el az említett öt úthoz a megfelelő hozzájárulást, nnrt az öt ut kiépítése előnyössé válnék mindkét megyére, különösen pedig az érdekelt községekre nézve. Mint már fentebb emiitettük, Békésmegye közúti alapja teljesen kimerült, arra tehát nem támaszkodhatik De nem várhat valami nagy segítséget az érdekeltektől sem, mert azok az utszaka-zok rövidsége miatt kevesen vanBékésmegyei Közlöny tareaja. Boldogtalan asszony. Szelid arcú pap ül a gyóntató székbe Egy halavány, asszony térdel le elébe. Tisztelendő atyám meggyónom a vétkem, Bántja a lelkemet — nincs nyugalmam nékem I Fehér galamb voltam, mikor férjhez mentem Rz uramat hiven, igazán szerettem Hogy ő szeretett-e, vagy csak ugy mutatta ? flz én bizó lelkem sohasem kutatta. Elmenni esténkint fájó szivvel láttam, De haza mindig csak édes szóval vártam ; Később éreztem már, hogy nem szeret engem, Sokat sirtam akkor, nagyon fájt a lelkem. Romba dőlt világom, amikor megtudtam : Hogy az én uramnak szeretője is van I Kialudt a fénye ragyogó napomnak Tele lett a lelkem bűnös indulattal! Bántottam az uram átkozó szavakkal . . . Égett a lelkemben a megtorlás vágya I S oda dobtam magam más férfi karjába. flzt hittem, hogy igy majd felejtek, megnyugszom S most vagyok igazán: boldogtalan asszony! Grigássy Jánosné. Az apai szó. Irta: Fodor Mloi. Dóry AnnuskábóJ, a miniszteri számtiszt leányából Annabell lett; Annabell ! a színpad csillaga, a tizedik múzsa. S bár a számtiszt majd összeroskadt a súlyos anyagi gondok terhe alatt s mégis aggódva tekintett a szerinte el- 1 züllött leány Mé, hogy leánya neki- ! vágott a nagy, az ismeretlen világnak, Annabellt bőven kárpótolta az apai könnyekórt a jövő reménysége. A tézőtér az első helytől az utolsóig színültig megtelt. A színházat halk, de egyre növekvő moraj tölti be, mely mindenkor bevezetője az est szenzációjának. Végre felsiklik a függöny, tapsorkán zug a házon keresztül, leomló pompás ruhában megjelenik a közönség előtt Annabell. Dalra csendül az ajka s a da'ja szinte megigézi az egész nézőteret. Da még dalánál is szebben beszól az a gyönyörűen ragyogó szempár, mely merészen néz farkasszemet a nagy közönséggel, ragyogó, aranyszőke haja, gyönyörű idomai, melyek Iáiba hozzák a férfiakat. A lözönség tapsol, éljenez, tombol szerzőt,primadonnát egyaránt, Ds Annabell igen jól tudja, hogy mindez az ujjongás s tapsorkán egyedül neki s csakis neki szólanak. — Újra! IJjra 1 — zug fel a tomboló le kesédé?, újból és újból félre húzódik a függöny, szóval Annabell végigélvezi mindazt, amit páratlan sikernek szoktak minősíteni. E őadás után Annabell fáradtan dől vissza kocsijába, de szivében vadul lüktet a vér. E érte célját, ünnepelt primadonna lett. * Egy ilyen siker után törtónt. Annát merengéséből halk kopogtatás riasztotta fel. Baró Sarkady Béla, leghívebb, s legkitartóbb udvarlója lépett be az ajtón, csüggedten és szomorúan. Még abból az időből ismerte Annabellt, amikor az még csupán Anna volt. Ö is azok közzé tartozott, akik erősen ellenezték, hogy Anna színi pályára lépjen, de már akkor is annyira szerette a leányt, még sem állt boldogulása uljába, sőt kiképeztette abban a reményben, hogy majd ha megismeri mennyi szúrós tövis rejtőzik a színi pálya mögött, majd elhagyja ő is, mint oiy sokan, akik annyi ambitióval léptek a rögös pályára. De csalódott. Sarkady báró nagyon féltékeny volt Annabell sikereire, mert attól tartott, hogy a sikereket sáskarajként kővető udvarlók ostromának Anna majd nem tud ellentállni s elbukik, mint oly sokan pályatársnői közül. A báró arcáról lerítt, hogy komoly mondani valója lehet. Csakhamar elő is adta jövetelének célját. — Anna, még mindig nem unta meg azt a léha világot ? — szólt remegő hangon Annyira elkábult a lel kesedésiől s a töméntelen tapstól, hogy nem látja, nem veszi észre, hogy azok nem magának szólnak, hanem annak az idegen ruhában ágáló, kifestett valakinek, aki tulajdonkópsn nincs is és csak este nyolc órától tízig őlt testet ? Anna kissé elkomorodott. — Igaza van báró, ezen már magam is gondolkoztam. Vágyódom már magam is egy kis csend után, szeretnék kis pihenőt tartani. Ha azt a másikat boldoggá is teszi és kielégíti a sok taps, de én nem felejtettem el, hogy minő drágán fizetem meg ón amannak a boldogságát. De hát lássa, hol pihenhetnék én már meg ? — Hol ? Otthon ai édesatyjánál. — Ugyan ! Nagyon jól tudja, hogy ő még azt a percet is elátkozta, amely ben először a deszkára léptem. Olyan kérlelhetetlen ellensége volt terveimnek hogy teljesen ki van zárva még csak lehetősége is a közeledésnek. A báró is elkomolyodott. — Hát akkor legyen a feleségem. S megpihenhet saját otthonában. Felemelem magamhoz . . . De hirtelen elhallgatott. Két tűzben szikrázó szem elhallgattatta. Annabell csak pillanatok múlva szólalt meg, fagyosan,.maró gúnnyal telve. I — Ön báró ur felemel magáboz ? Hahaha ! Kacagott harsányan, idegenül, szinie fólelmesen. Büszkén, mint valami fejedelmasszony tekintett a báróra, pillantásaival megfagyaszlva azt, majd mintha senki sem lenne a szobában, szórakozottan cipője zsinórján igazgatott . . . i * A szél félelmetesen süvölt, ép ugy, mint ama nevezetes éjszakán, melyen Anna fogndalmat tett, hogy kerüljön bármibe, színésznő lesz. A külváros u'cái kihaltak, sötétek, csak néha csillan fel a hold ezüstös fnye, amikor a felhőkárpit kissé meghasad. Csak bent valahol, egy szürke pii-zkos odúban csendül fel egy vig?dó társaság duhaj dánája. A piszkom, dohos s;a^u szűk szobában üt a társaság. Roskadozó, szuette fenyőfa asstal, egy par ütött kopoit szék az egész bútorzata. Törött cserépkályha, egy megvakult aranykeretes tükör, fakó olajnyomatok a falon. A társaság pedig a külváros szemeije, pirosra kendőzött lányok s toprongyos, gyanús legények . . . Az egyik széken Annabei ü'. Kifestett ajkán barázdát vont az idő. Szeme beesett és fénytelen, mint az elhagyott sir szólén felejtett lámpásé. Arca halálsápadt, a sok álmatlan éjjekért, keze durva és szennyes, rég látott mosdóvizet. Szótlanul mered maga elé. Ép az imént mesélt valami facér bádogoslegény. Trágár ós durva lehe| tett meséje, mert hatalmas röhej harsog fel utána. — Igyunk, az angyalát! Anna felé is nyújtják a poharat, de az rájuk sem hederít. Szomszédja, valami barnahajú c3elédforma, tréfásan szól hozzá: