Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-05-25 / 41. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba 1913 május 25. A nevezetesebb tárgyak. Bókésvármegye törvényhatósági bizottságának már régóta nem volt olyan hatalmas tárgysorozattal rendelkező közgyűlése, mint amilyen a szerdai lesz. Körülbelül 240 tárgyban kell határozatot hoznia a megyeatyáknak. A határozatot meghozni nem valami nagyon nehéz, de annál nehezebb a tárgyak előkészítése, amivel az előadó jegyzőknek gyűlik meg a bajuk. Folyik is a serény munka már régóta a vármegyeházán. A jegyzők a szó szoros értelmében éjtnapot egygyó téve, dolgoznak, hogy az állandó választmány keddi ülésére már valamennyi határozati javaslattal készen legyenek. Különben, néhány községi ügy ki vételével, nincs a közgyűlésnek olyan tárgya, amely terjedelmesebb vitát produkálhatna. Ami nagy rilkaság, most Csaba nem is igen fog szerepelni a közgyűlésen, pedig máskor legtöbb időt a csabai ügyek vettek igénybe. Szükségesnek tartjuk, hogy a közgyűlést megelőzőleg a legfontosabb tárgyakat olvasóközönségünkkel megismertessük. Feltűnő sok most a törvényhatósági köriratok száma. A főtárgysorozatban van 9, a póttárgysorozatban pedig 5. Ezek közül első helyen kell megemlékeznünk Szatmárvármegye köriratáról, amely szerint fel kell kérni a kormányt arra/hogy a Balkán-államokkal kötött kereskedelmi szerződéseket azok lejártáig ne változtassa meg, vagy ha már a változtatásnak meg is kell történnie, ne adjon nekik a jelenleginél nagyobb kedvezményt, különösen az állatbehozatal terén. Ez a körirat Békésmegyét, mint agrárvármegyét igen közelről érdekli ós bizonyosan hasonló szellemű feliratot küld a kormányhoz a mi törvényhatóságunk is. Ugyancsak közelről érdekli vármegyénk közönségét Győrvármegye körirata a jövedelmi adótörvény olyan értelmű módosításáról, hogy a földbirtokok adóköteles tiszta jövedelme ne a törvény értelmében számittassék, hanem a kataszteri tiszta jövedelem kétszerese legyen az alap az adókivetésnél. Igen érdekes Sopronmegye körirata is, amely azt szeretné keresztülvinni, hogy a tüz-, jég-, állat- stb. biztosításra a törvényhozás kötelezne mindenkit, mivel a biztosítás olyan fontos, hogy azt nem lehet egyesek kényótől-kedvétől függővé tenni. A körirat szerint a közérdekre nagy kár háramlik abból, hogy sok biztosítatlan vagyon elpusztul, amiért a tulajdonos nem kap semmi kárpótlást. A kis exisztenciák sokszor tönkremennek a megfelelő kárpótlás hiánya miatt. Akinek például egy kis viskó az egész vagyona, mit csinál, ha az leég ? Vagy a csak két lóval rendelkező kisgazdára milyen nagy veszteség, ha elpusztul az egyik, vagy mindkét lova? Biztosítás utján lehet megfelelő kárpótlást kapni. Éppen ezért szükséges, hogy a törvényhozás tegye kötelességévé mindenkinek a vagyonbiztosítást. Legfontosabb tárgya lesz azonban a megyegyülésnek a megyei tisztviselők és a jegyzők nyugdijszabályrendeletének módosítása, amelylyel lapunkban már többször foglalkoztunk. Ezeknek a módosításoknak az állami tisztviselőkről szóló uj nyugdijtörvény alapján kell megtörtennie. A módosított szabályrendeletek megjelentek a vármegye híva talos lapjában is, Ambrus Sándor alispán magyarázatával, melyben az alispán a következőket mondja többek között: mA tervezetek az J1913. évi január 1-től kezdve megnyílt igények alapján ugy az alkalmazottaknak, mint azok özvegyeinek és árváinak az állami alkalmazottak nyugellátásáról szóló 1912. évi LXV. t. c. rendelkezéseivel teljesen azonos ellátásokat biztosítják. Lényegben csupán két irányban tér el a nevezett törvénytől, úgymint először abban, hogy az alkalmazottaknak a nyugdijalapokhoz való hozzájárulását öt, illetve öt ós fél százalékban állapítja meg, mig a törvény az állami alkalmazottakat csak 1 és fél százalék levonásával terheli, másodszor abban, hogy az 1913. év január 1 előtt nyugellátásban részesített özvegyek nyugdijának 20 százalékkal felemelósót nem rendeli el, holott a törvény a régi alapon nyugdíjazott özvegyek ellátásának 20 százalókkal felemelését kötelezőleg elrendeli. A tisztviselői fizetésekből az eddigi 4 százalókkal szemben 5—5 ós fél százalóknak állandó levonása kétségtelenül nagy teher lesz az alkalmazottakra nézve, de viszont az is kétségtelen, hogy ha a törvényhatóság a tervezetet elfogadja, a nyugellátást az egó3z vonalon emelve, saját terheit is növeli. Azok akik az uj szabályzat előnyeiben részesülnek, családjuk sorsa iránti nagyobb megnyugvással készséggel viselhetik a saját maguk ós családjuk jobb nyugellátása érdekében reájuk háruló nagyobb terheket. Sokkal nehezebb kérdés szerintem annak eldöntése, vájjon az 1913. január 1. előtt megállapított özvegyi nyugdijak általában és kötelezőleg rendeztessenek e 20 százalékkal, mint azt az 1912. évi LXV. t. c. az állami alkalmazottak nyugdíjas özvegyeivel teszi, vagy pedig a törvényhatóság esetenkénti elhatározására bizassók, hogy egyes régi özvegyek szomorú helyzetén kegydij megszavazása által segítsen. Arra való tekintettel, hogy a régi özvegyek nyugdijának 20 százalékos kötelező és általános felemelése évi 7800 korona ujabb terhet jelentene a törvényhatóság nyugdijalapjára nézve, a tervezet a 20 százalékos emelés kötelező felvételét mellőzve, számítván arra, hogy a törvényhatóság ezentúl sem fog elzárkózni attól, hogy a régi özvegyek ellátását méltánylást érdemlő esetekben — ugy amint ezt a múltban is tette — akár időleges, akár állandó kegydijak megszavazásával javit3a. Ha azonban a törvényhatóság az uj szabályzat előnyeit e régi özvegyekre is az 1912. évi LXV. t. c. rendelkezése szerint kiterjeszteni kívánná, az ezen rendelkezés által előálló 7800 kor. ujabb évi teher az alkalmazottak felemelt hozzájárulásában, — részben a már megállapított kegydijak beszámításában, részben a jegyzői nyugdijalap feleslegében fedezetet találna." Ugyancsak a közgyűlés elé kerül a nyugdijszabályrendelet módosítása is. Ezt a szabályrendeletet még 10 év előtt alkotta meg a vármegye, azóta pedig nagyot változott a világ. A módosítás szerint a tisztviselők kikü'detések alkalmával szolgálati pótlókot kapnak, mely mindig az egygyel magasabb fizetési osztályoknak felel meg, mint amelyikben az illető tisztviselő van. A bórkocsidij is célszerűbben van rendezve a módosításban. Budapesten, továbbá a monarchia területén másfélszeres napidij jár, külföldön kétszeres. Megirtuk, hogy a kereskedelmi miniszter a vármegye közúti költségvetését alaposan megnyirbálta, amennyiben a bevételek emelése ós a kiadások redukálása által 50,000 korona deficitet eltüntetett. A szerdai megyegyűlésen ki fogják mutatni, hogy a kereskedelmi miniszteriu n tévesen járt el. Olyan kiadásokat törölt, amelyeket törölni nem lehet és olyan bevételeket emelt a kétszeresükre, amelyek még egyszeresen is nehezen folynak be. A deficit tehát C3ak fenn áll az 50,000 korona eltüntetése dacára is és ezt a deficitet az államnak kell megtérítenie. A törvényhatósági bizottság ilyen értelemben fog felírni a kereskedelmi miniszterhez. Módosítás alá kerül az útkaparókra és útbiztosokra vonatkozó szabályrendelet is, amennyiben az útkaparók lakbért. az útbiztosok pedig fizetésemelést kapnak. Szeghalom a gőzmalmi Berettyóhidat köteles újjáépíteni és ez a munkálat 60,000 koronába kerül. Hogy a költség kevesebb legyen, a község arra kéri a vármegyét, hogy adja oda neki a régi dobozi hid ócska szerkezetót. A törvényhatóság bizonyára nem is fog e kérelem elő! elzárkózni. Ha teljesiti, 18,000 koronával segit Szeghalmon. Községi ügyekben összesen 16 fellebbezés érkezett be ós azok körül lesznek a legnagyobb viták. Megfelleb bezték többek között a szarvasi villanyvilágításra vonatkozó határozatot, Gyula város szervezési szabályrendeletét, a békési „Dübögő" lebontását, továbbá a békési és orosházi betonjárdák szaporítását is. A póttárgysorozat több mint 80 tárgyat foglal magában. Dolguk tehát lesz a megyeatyáknak elég. i Gerendás önálló községgé ! akar alakulni. A belügyminiszter leküldötte a kérvényt. Gerendás pusztával az utóbbi években ugyancsak meggyült a baja Csabának. Az a távol eső, tanyákkal sürün telerakott és nagy kiterjedésű hatáirész lakossága ezelőtt valósággal mostoha gyermeke volt az anyaközségnek. Bár tekintélyes összegű adó folyt onnan be, nem kapott a tanyai lakosság úgyszólván semmi ellenszolgáltatást. Ha valami ügyes-bajos dolga akadt, három mértföldnyi utat kellett megtennie be és ugyanannyit vissza. Ha orvosra volt szükség, azt is messziről kellett drága pénzért kiszállítani. A halottakat is csak i idebenn temethették el. Ilyen körülmények között nem csoda, ha az elógületlensóg folytonosan növekedett és pár évvel ezelőtt abban a törekvésben nyilvánult meg, hogy az egész határrész a közelebb fekvő Csorváshoz akart csatlakozni. Ezt a mozgalmat folyton szította Csorvás, amelynek érthetően csak nagy hasznára lett volna a csatlakozás, i Csaba nem ^akarta engedni Gerendást 1 semmiképpen. A két község között nagy küzdelem fejlődött ki. A vármegyénél ós fenn a belügyminisztériumban hatalmas befolyások érvényesültek mindkét oldalról. Es bizony, csak nehezen sikerült Csabának magához ragadni a győzelmet s Gerendást megtartani. A gerendásiak ekkor kaptak több kedvezményt, amelyek helyzetüket az előző viszonyokhoz képest mégis tűrhetőbbé tették. Van most már külön közigazgatási kirendeltségük, van temetőjük és nemsokára fel fog épülni az orvosi rendelő is. Azt hitte mindenki, hogy a gerendásiak most már megnyugszanak és jó ideig nem követelőznek. A kisebb igényűek meg is voltak elégedve a kedvező változással. De vannak ám ott is i elegen, akik nem férnek a bőrükben, a kik csak akkor érzik jól magukat, ha valami kavarodást csinálhatnak. És sikerült is nekik újból felzavarni a gerendásiak nyugodalmát. Belekapaszkodtak az orvoskórdósbe. És még hozzá kellő alappal is, mert még mikor az elszakadás ügye felszínen volt, Csaba ígéretet tett arra, hogy az orvosi ellátás kérdését a gerendásiak megelégedésére fogja rendezni. Ez azonban nem történt meg. Az orvosi ellátás csak olyan, mint régen volt. Hetenként egyszer, pénteken 1 az erzsóbethelyi községi orvos szokott lakot is, mit piros arcomba dobnak, mert nem hiszik, hogy nem tiltott csók volna annak a helye. A csók, az a nagy vétek, amibe naponként millió ós millió ember üdvözül, vagy elkárhozik. A csók, a mit igen sokszor jogtalanul adnak és vesznek. A nagy vétek, ami nélkül nem született élet s aki annak, ki azt véteknek minősítette, — a legnagyobb vétke. Tamási szinte ijedten nézett az aszszonyra, aki már csak önmagának beszélt. A lelke forró és békétlenkedő zuhatagjának nyitotta ki önkónytelen zsilipjeit. S mig búcsúzáskor megcsókolta a ikezét, teljes meggyőződéssel mondta: — Kár, hogy a nagyságos asszonyom csak eszes, de nem okos aszszony .... Rózsika temetése. Irta: Farkas Emöd. Rózsika markotányosnő volt a Kossuth-huszároknál. Szép, magas, barna, parázsszémü leányka, akit a s?ive hozott a táborba. Bujdosó Rózsi volt a neve és Deósen állott be markotányosnőnek. Olyan üde volt mindig, mint a harmatos rózsa a májusi napsugártól körülragyogva. Hiven követte a huszárokat mindenfelé. Ott volt Piskinól, Nagyszeben bevételénél. Pompás hangja, igéző termete, darázs dereka, tüzes fekete szeme a huszárok kedvencévé tette. Mindenki csak Rózsikának hivta s valamennyien bolondultak érte. De ő csak egy daliás közkatonát szeretett, egy fiatal iparos segédet, aki szintén Deésen csapott fel huszárnak. Mindig vidám volt s örökké édes dal zengett az ajkáról. Követte a huszárokat a bánáti táborba is. A vidámság ós kedves kacagás sohasem fogyott ki belőle. Amikor dörögtek az ágyuk, ropogtak a puskák s a füstfelhő, mint halotti szemfödél lebegett a csatatér fölött, Rózsikát rendesen ott lehetett látni, ahol a sebesülteket kötözték. Megmosta a vértől a sápadt huszárokat, aztán ment zsemlyét, gyümölcsöt ós italt kínálgatni a csatatüzben álló hő söknek. Nem félt a golyóktól. Utána szaladt a fáradtan bukdácsoló vastekéknek s mikor veszett forgásukban végre megállottak, tenyerébe kapta, megrázta és felkiáltott: — Óh, te utálatos golyó, hány életet sodortál a másvilágra ? Sokszor figyelmeztették a huszárok, hogy ne tréfáljon a halállal, mert egyszer az is megtréfálja őt. Rózsika vállat vont és nevetve mondta : — Ahol annyi hős honvéd van, oda én is szívesen elmegyek. A szőregi csatában, melyet Haynau a szegedi városháza tornyából nézett, szintén jglen volt Rózsika. Itt törtónt, hogy a honvédtüzérek észrevették Haynaut, amint a toronyból látcsövezte őket s egy hatfontost röpítettek a toronyba. A golyó bele is csapott a torony falába s a lehullott vakolat mind Haynau fejére pottyant. A nagy hős rémülten futott le a toronyból, mert tudta, hogy a második golyó már lekaszálná a fejét. Ebben a csatában is ott sürgött-forgott Rózsika a huszárok körül, akik rohamra készen állottak a mezőn, amelyre perzselő nyári nap tűzött. A tisztek szemet hunytak rá, hogy a huszársapkás, kackiás leányzó szil- i vóriumot, boros csutorát kínál a deli vitézeknek, noha olyankor, amidőn már I csak a rohamjelre várnak, igazi életveszedelem gyalog futkározni a rohamoszlopok között. Rózsikát azonban még a paripák is szerették, mert gyakran etette őket a tenyeréről, őt tehát nem kellett félteni, hogy a paripák összetiporják. Még táncolt is előttük szilaj harci dalra gyújtva s olyan jókedvre derítette a komor huszárokat, hogy még meg is éljenezték. Az ágyúgolyók mind közelebb kezdtek süvíteni s Dembinszki elrendelte a visszavonulást. A huszároknak kellett fedezniök a hátrálást s mind sűrűbben röpködtek a golyók a Kossulh huszárok körül. Rózsika most is csupa derű és vidámság volt. Őt egy csöppet se ijesztgették a búgó ágyúgolyók, amelyek ugy ugrándoztak, mint bokrok között a felvert nyulak. A repülő bombák sivító zúgással csaptak le előttük s amint szétpattantak, tüzes vasforgácsok, hegyes szilánkok repültek szét belőlük, amik feltúrták a földet s üszköt vetettek az aranykalászokra, melyek csakhamar lángba borultak. Néhány huszár leugrott paripájáról, hogy kardjával lekaszálja a tüz előtt a hullámzó kalásztengert s igy megmentsék a szegény magyar nép életét. De alig fogtak munkához, mikor bomba csapott közéjük, A bomba néhány pillanatik forogni szokott s csak aztán robban föl, mikor a lőporhoz ér a gyújtózsinór. — Feküdj! — kiáitotta a huszárok őrnagya, amint észrevette a tánco'ó bombát. A kardjukkal kaszáló huszárok rögtön lebuktak a földre, csupán egy fiatal ujonctársuk nem volt eléggé gyors. I Mire körülnézett, a bomba roppant dör! renéssel felrobbant s jobb karját leszakította. A fiatal huszár vértől borítva, I menten összerogyott. Rózsika rögtön | letette a kosarát, korsóját, lehúzta a huszár véres atilláját és bekötözte a karját. A szegény huszárt eszméletlenül vitték a sebkötöző helyre. Rózsika pedig, mintha mi sem törtónt volna, összeütötte a bokáit, nagyot tapsolt apró tenyerével, csatadalra gyújtott, majd nagyokat rikkantva, táncra perdült s rövid szoknyája libegett, lobogott, suhogott a szélben. — Oda se neki, szép huszár — kiáltotta, szüksége van az Istennek is a magyar huszárra. Ezt egy másik huszárnak mondta, akit épp most csapott a sorból egy bolond ágyúgolyó. Amint lebukott a lóról, felugrott, de megint leroskadt. Egy szempillantás múlva ismét felugrott s elhalóan nyögte : — Fáj a szivem. Azzal holtan roskadt le. A fáradt ágyúgolyó ugy mellbe vágta, hogy megszakadt a szive. Rózsika most megint pajzán dalba fogott, hogy a szomorú hangulatot elriassza. De alig fordult egyet-kettőt, mikor egy bomba egyenesen nekirepült s lekapta szép, barnafürtös fejét. A gyönyörű leányfej egy ölnyire repült a törzsétől. A huszárok mély megilletődéssel nézték a halálnak ezt a kegyetlen tréfáját. Egy pillanat ós elmúlt az aranyos leánysziv, a folyton csicsergő dalos ajk, mely annyi vidám órát szerzett nekik. Többen leugrottak a lóról, kedvese hozzárohant, felkapta ós sirva csókolgatta véres fejét, kimeredt szemét, halovány arcát, amiről még a halál se tudta leszakítani a szépség ós fiatalság viruló rózsáit. Eközben folyton dörögtek az ágyuk, búgtak, sivítottak a puska-