Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-04-03 / 26. szám

Békéscsaba 1913 március 3 BÉKJCSMJ3GYEI KÖZLÖNY 3 Nagy felzudulás keletkezett e kijelentésre. — Eláll ! — Nem ért a dologhoz ! — Ü/jön le ! Ilyen és ehhez hasonló kifakadások hangzottak el. Nehezen sikerült a rendet helyreállítani. Könyves T. Kálmán. Meg kell szüntetni az állást! Az elöljáróság pedig tóritS8 meg az okozott kárt a testületnek ! A tiltakozás ekkor is elementáris erővel tört ki. Úgyszólván az egész közgyűlés Könyves ellen fordult, aki végre is tanácsosabbnak tartotta a hallgatást és leült. D o r n József azt tette kifogás tárgyává, hogy a testület és a betegpánztár ügyeit ugyanazok az emberek kezelik. Ez nem fér össze szerinte, mert a testületi irodának az iparosokat kellene védeni éppen a legnagyobb ellenség a betegpénztár ellen. Vagy ha már ott kezelik a betegpénztár ügyeit, mért nem vezetnek pontos jegyzéket arról, hogy ki mivel tartozik? A pénztárosak nyúzza az iparosokat és ebben segítségére van a testület. Horváth Miháiy jegyző köszöni Könyvesnek, hogy törődik a testület ügyeivel. Az állásra szükség van, mert éppen a betegpónztári ügyek kezelése miatt, amitől az iroda szeretne szabadulni. De maga az iparosság, a közgyűlés kívánta, ho^y itt kezeijók az ügyeket. Az csak kényelemre van a csabai iparosságnak. Az elöljáróság nem suba alatt, tiiokban rendszeresítette az uj állást. Tessék az irodában meggyőződni arról, hogy mennyire szükséges az uj munkaerő. Ajánlja az évi jelentés elfogadását. Könyves T. Kálmán: Nem kell elfogadni. H a d a b á s János azt kifogásolta, hogy a vezetőség nem ismerteti meg az iparosokkal az uj törvényeket. Ez pedig kötelessége volna. A munkásszervezetek megcselekszik és ezért van fölényben a munkásság, főképpen a kisiparosokkal szemben, akiket mindenfelől nyomnák. Mivel ilyen irányú törekvésnek nem látja nyomát az évi jelentésben, azt szintén nem fogadja el. E felszólalások után a közgyűlés nagy többséggel elfogadta az évi jelentést. Most a zárófzámadás és a költségvetés tárgyalása következett. Könyves T. Kálmán volt itt az első felszólaló, aki azon a közgyűlésen mindenképpen akadéskodní akart. Kifogásolta a zárószámadást. Vakmerőségnek mondotta, hogy az elöljáróság olyan zárószámadással állott elő, amelyben a többlet onnan származik, hogy a tőkéből vettek ki pénzt. Indítványozza, hogy a közgyűlés ne adja meg a felmentvényt, mert rosszul gazdálkodik a vezetőség. Papp Sándor Könyves cinikus és alaptalan állításaival szemben védelmébe veszi az elő járóságot, amely a törvény szerint járt el. Horváth Mihály jegyző szintén visszautasítja Könyves támadását. Igaz, hogy kevés jövedelme volt a testületnek a mult évben is, de ennek oka az, hogy igen sok a hátralék. A vezetőség a nehéz pánzviszonyokra való tekintettel nem vezetett végrehajtást a hátralékosok ellen. Ezzel, szerinte, csak helyesen cselekedett. A jegyző szavait általános helyeslés követte és a közgyűlés elfogadta ugy a zárószámadást, mint a költségvetést. Az indítványok során első helyen a D o r n József és társai indítványa került tárgyalás alá. Az indítvány mindenekelőtt az uj állás megszüntetését sürgette, aztán a jegyző szabadságát akarta korlátozni, végül padig az alapszabályok több paragrafusát kívánta módosítani. A közgyűlés ugy az uj állás be szüntetése, mint a jegyző szabadságának korlátozása fölött napirendre tért, az alapszabályok módosítására vonatkozólag pedig elfogadta Schönberger József és dr. Debreceni Lajos szolgabíró együttes indítványát, mely sprint az alapszabályok teljes átdolgozása az elöljáróságra és a mellé választott 5 tagu bizottságra ruháztatott. A bizottság tagjai lettek: Könyves T Kálmán, H a d a b á s János, D o r n József, M atusek András és Reisz Sándor. A közgyűlés végén a tisztújítás kö vetkezett, amelyet dr. Debreceni Lajos szolgabíró mintaszerűen ós teijes pártatlansággal vezetett. A választás eredménye a következő: Elnök lett hatalmas szótöbbséggel Wagner Józseffel szemben : T i m á r Endre. Alelnökök: Molnár János és F a c s i n a i Dezső. Jegyző Horváth Mihály. Ügyész : dr. T a r j á n Tibor. Számvizsgálók : Molnár Mihály, N óm e t h Lajos, L i p t á k-G a 1 ó Pál. Előljárósági tagok: Reisz Sándor, Csuvarszky Mátyás, Hug.yecz János, Lipták P. János, Kiiment György, Bohus Pál, Timkó András, Uhrincsok János, Felber Sándor, Wieder Albert, Viski Dezső, Dénes Bálint, Dorn József, Boskó János, Uhrin Ádám, Zlehovszky György, Orvos Endre, Varga Mihály, Kvasz Pál, ifj. Offenvagner Pál. Este nagysikerű társasvacsora volt a jubiláns Uhrin András tiszteletére Schwézner Károly „Próféta"-vendéglőjében. A vaesorán, amelyen 100 nál többen vettek részt, szebbnél-szebb és hatásosabbnál-hatásosabb felköszöntök hangzottak el. Felköszöntőt mondottak T i m á r Endre, Kiss László főszolgabíró, Majoros József, Megyeri Imre, Uhrin Károly, Dorn József, H a d a b á s Jáno?, Uhrin András, Horváth Mihály, Kun Mihály. A vacsora lelkes hangulatban egészen a késő éjjeli órákig elhúzódott. A vendéglős a konyhájával remekelt. A gyulai városi tanácsos iegyelmi ügye. Érdekes miniszteri döntés. Régóta húzódó fegyelmi ügyben hozott legutóbb döntést a belügyminiszter. A fegyelmi ügy hőse A r g y elán György gyulai városi tanácsos volt, aki az u'óbbi években igen sűrűn szerepelgetett. Többek között sokáig civódott a nyilvánosság előtt dr. Simonka György gyulai ügyvéddel is. Argyelán szerepelni vágyó ember, csak az a baj, hogy a szereplése nem mindig sikerül. Most az egyszer azonban sikerült, mert a legfelsőbb hatóság neki adott igazat. Az eset oka tulajdonképen egy kétszarvú jószág, az Argyelán György bikája, amely nem gondolta, hogy körülötte és miatta olyan nagy kavarodás támad. Ugy történt ugyanis a dolog, hogy a mezőgazdasági bizottság a szokásos tenyészállatvizsgálat alkalmával Argyelán bikáját köztenyésztésre alkalmatlannak jelentette ki, mert olyan bajt konstatált rajta. Argyelán rettenei tesen megharagudott ezért. Ő a világ ; legnagyszerűbb bikájának tartotta a : magáét és mélyen meg volt sértve a i bizottság lebecsmérlő kritikája által. És | Argyelán nem is árult zsákban macskát. Nem tartotta magában a haragot, hanem kitálalta. Többek között ilyenformán | is beszélt: — Nincs igaza a bizottságnak. Az , én bikám jó. De tudom én, hogy mért nem volt jó. Azért, mert a múltkori képviselőválasztás alkalmával az ellenzéki jelöltre szavaztam. Azóta haragusznak rám az urak. Azért nem volt jó az én bikám. Mikor gyanúsító kijelentéséről, amelyet minden adott alkalommal hangoztatott Argyelán, a felettes hatóság is tudomást szerzett, a szabadszáju férfiú ellen megindult a fegyelmi eljárás. Az elsőfokú fegyelmi hatóság meg is állapította Argyelán vétkességét és őt hivatali kötelesség megsértése cimén 100 korona pénzbirságra itélte. Argyelán nem nyugodott meg az ítéletben, hanem felebbezett ellene az alispánhoz. Azonban hiába, mert az alispán jóváhagyta az elsőfokú fegyelmi hatóság Ítéletét. Argyelán még ekkor sem nyugodott meg, mert érezte, hogy helytelenül büntették meg. Felebbezett a belügyminiszterhez. Éa ez a felebbezés már sikerrel is járt. A miniszter ugyanis a vármegyéhez most érkezett leiratával megváltoztatta a két alsófoku Ítéletet és Argyelánt felmentette. Az indokolás érdekes. Azt mondja ugyanis a miniszter, hogy Argyelán akkor, mikor a bizottságot alaposan lekritizálta, n intnrgánfél és nem mint városi tanácsos járt el hivatalos minőségben, tehát azért nem lehet felelősségre vonni. A bizottság, ha sértve érzi magát, keressen elégi tételt a bíróságnál. E nem várt miniszteri döntés élénk feltűnést keltett Gyulán. Legjobban természetesen Argyelán örül. Örül egyrészt annak, hogy a zsebében marad a 100 koronája, másrészt pedig annak, hogy a fölöttes hatóság előtt egyszer már neki is igaza van. A lóverseny kérdéséhez. Mi a való. Rendezzünk Csabán lóversenyeket ' cim alatt K—y gazdatársam egy cikket irt, amelyben egyoldalú szempontból nagyon szépen festi és színezi ki az ország lótenyésztésének emelése kérdését. Megfeledkezik azonban arról, hogy ; ennek az éremnek is két oldala van s ! ezen a másik oldalon még jobban ki van színezve az a sok argumentum, i amelyet a lóversenyek ellen csoportosítani s azok létjogosultságát elvitatni ! lehet. Lep először is kérdezzük meg a Gazdasági Egyesülettől, hogyha a lóversenyek „a magyar ló világhirüvó tótelében olyan hatalmas tényezők voltak", miért hagyta azok rendezését abba? A választ én a következőkben igyekI szem tárgyilagosan megadni: Belátva, hogy a versenyek fenntartása csak egy-két csabai gazdának, egy kigyósi és egy szegedi gazdának, továbbá egy-két urlovasnak érdekében fölösleges 'jócselekedet, kapva kapott ar alkalmon, hogy azt, amely már 1896—97-ben haldoklott, 1898 ban mesterséges aether-injectióval tartatott meg, hivatkozással arra, hogy a város az öntözött rét céljaira foglalta le a területet — beszüntette. Beszüntette voltaképen azért, mert a népies lótenyésztésre emelő hatását nem látta, aminthogy nem is láthatta. Mert nem lehet céija egy vidék lótenyésztésének a futó-ló, a' versenyló-tenyész, a mag«3vérü, az ideges ló tenyésztése, melyet ha vetőgépbe, ekébe, boronába fog, csupa táncmester tempóba dolgozik egész nap, hanem csak a csendesebb vérmérsékletű, kevésbbé ideges igás-, hintós és hátas-ló tenyésztés, amely pedig a versenypályára nem való. Nem a lóversenyek alakították át a magyar lovat olyanná, amilyen, mert hiszen a versenypályák egyedüli lóanyaga az angol telivér, amely tehát nem magyar, hanem a céltudatos tenyésztés, a helyes vérkeverés eredménye Magyarország világhírű lóállománya. Ennyit általánosságban a lóversenyekről. A Békéscsabán rendezendő lóversenyek mellett felhozott argumentumokról legyen szabad csak annyit megjegyeznem, hogy azok egy kissé erőltették. Legelőször is nincs hozzávaló terület, mert az a 40 hold szik, amit a cikkíró felemlít, már messze esik a várostól ahoz, hogy oda olyan nagy tömegek vándoroljanak, gyalogoljanak ki, mint a régi versenypályára, ami csakugyan a város végében volt. Ennél még talán az alsóvógi tehénlegelő is alkalmasabb volna, de mindettől eltekintve, nincs olyan ló a vármegyében öt sem, amelyik kiállhatna versenyfutásra, amelyiknek a kellő treningje megvolna ahoz, hogy már most az ősszel vele versenyt fattatni lehessen. De tegyük fel, hogy lehetne. Ugyan mit gondol a cikkíró ur, hogy az a 40 holdas terület minő jó hatással lehetne a lótenyésztés emelésére tenyésztési szempontból ? Debrecen példájára hivatkozván, mondja meg nekem a cikkíró ur, hogy Hajdú-, Bihar-, Szabolcs, Szatmárvármegyókből kik azok, akik ezeket a versenyeket lefuttatják ? Legelső sorban a debreceni és nyíregyházi huszártisztek, azután az ezen vármegyék nagyszámú gentry-közönsége. Van e ilyen nálunk ? Es ezek is mennyiben emelik e vármegyék népies lótenyésztését ! És szerintem semmiben sem. Hogy Békés vármegye lótenyésztése a versenyek megszűnte óta ha nyatlott volna, azt tagadom. Az csak egy odavetett, de be nem bizonyítható állítás. Sőt állitom, hogy a legutóbbi 20 év óta sokat fejlődött s ezt látjuk minden községben, ha az összehasonlítást nyitott szemmel végezzük. Annak a néhány urlovasnak, aki ezelőtt itt futtatott, ma is vannak olyan jó lovai, ha nem jobbak mint akkor, egyedül tán annak az egynéhány gazdának, aki a dijakat évről-évre következetesen elszokta vinni, nincsenek meg azok a „futó lovai", de lehet, hogy azért lóállománya eladási célokra többet ér. , Tessék csak megnézni Szarvas, Orosháza, Békés, Mezőberóny, Csaba lóállományát s összehasonlítást tenni az ezelőtti 20—25 évvel, nem nekem lesz-e igazam, amikor azt állitom, hogy lótenyésztésünk nagyot fejlődött! Ne a lóverseny izgalmai bírjanak a gazdára vonzó erővel. Ma már nem azokat az időket éljük, hanem a komoly irányú munka ós tanulás kellene, hogy vonzó erővel hassanak. Sajnos, ma még kevés az érdeklődés egy-egy szarvasmarha és ló-kiállitás tanulságai iránt, ma még igen üresek azok a termek, ahol a gazdát tanítani akarják arra, hogy hogyan kell 6 mázsa j buza helyett tizet, 10 mázsa csöves i tengeri helyett 25 mázsát termelni, hogyan lehet állatot nevelni, amelyik 800 korona helyett 600-800 koronáért értékesíthető. Tessék elhinni, hogy sokkal hasznosabb munkát végezne az, aki e célból tudná összegyűjteni a gazdaközönséget, mint az, aki a lóversenyekre toborozná össze a tömeget ós a sokadalmat. Pfeiffer István. Halálos verekedés Szentetornyán. Holtra verték 10 fillér miatt. Az Orosháza szomszédságában fekvő Szentetornya ritkán beszéltet magáról. Nem igen történnek ott olyan események, amelyek a nagy nyilvánosságot érdekelhetnék. Da nem is nagyon történhetnek, mert az ottani lakosság ugyancsak szét van szórva. Szentetornya a legnagyobb területen fekvő község a vármegyében. Tulajdonképpen tanyákból áll az egész község. Az egyik iskola a másiktól 10—15 kilométernyire van, úgyhogy az iskolaszéki elnöknek majdnem világkörüli utat kell tennie mikor a község nyolc iskoláját meglátogatja. Vasárnap azonban nem volt csöndes Szentetornya sem. Legalább a Szalai-fóle korcsmában nagyon is hangos volt az élet. A környékbeli legények ugyanis összegyűltek ott egy kis mulatozásra. Tanyai ember ilyesmire máskor nem is ér rá, csak vasárnap. Hogy jobban teljék az idő, kuglizáshoz fogtak a legények, kik közt volt e történet két hőse, M a j z 1 i n g e r János ós Török András is. Nagyvérü legény mindakettő. A furcsa nevü Majzlinger ősei bizonyosan nem Árpáddal jöttek a négy folyó ós hármas bérc hónába, de ő már annyira elmagyarosodotí, hogy különb legény akármelyik három- • próbás törzsgyökeres magyarnál. Még virtuskodni is tud, amint ezt vasárnap is megmutatta. Kuglizás közben ugyanis Török nem tette be a 10 fillért a bankba. Majzlinger, aki felügyelt a bankra, tudja ezt és mikor Török dobni akart, rászólott : — Te nem dobhatsz. — Mért ? — Mert nem fizetted be a 10 fillért. — Már hogyne fizettem volna? — méltatlankodott Török. — Nem fizetted. Éu itt voltam az asztalnál ós láttam. Mindenki^ fizetett, csak te nem. — Hogy mondhatsz ilyet ? — Mert igaz, amit mondok. — Vigyázz ! — fenyegetődzött Török — mert megkeserülöd ezt a mondást. — Szeretném látni. — Megláthatod hamarosan. Nem ijedek meg tiz némettül se. — Vagyok olyan magyar, mint te. Különben jobb lesz, ha nem csalsz ós befizeted a 10 fillért. — Mit? Én csalok? — pattant fel Török ós neki akart menni Majzlingernek. Az se volt ám rest. Felkapott egy éppen ott heverő kuglibábut, rárohant Törökre és hatalmasan fejbevágta, ugy hogy az megszédült és elesett. Majzlinger ekkor már dühös volt, annyira, hogy nem hagyott békét a földönfetrengő legénynek, hanem még ott is ütötte-verte a kuglibábuval. Mikor azt megelégelte, akkor a csizmája sarkával rugdosta össze-vissza. A többiek maflán nézték a jelenetet és nem mentek a szerencsétlen Török segítségére, aki eszméletlenül hevert ott, nagy vértócsa közepén. Ugy vitték el később haza a legényt, akinek a felépüléséhez nincsen remény. Majzlingert a csendőrség letartóztatta és megindította ellene az eljárást. ÚJDONSÁGOK. Nagy zsebtolvajlás a vonaton. Még a mult óv decembar 28-án reggel törtónt. Mikor Csabára a budapesti személyvonat berobogott, kőt rémült arcú atyafi szállott ki belőle és egyenesen az állomáson posztoló rendőrhöz sietett. — Rendőr ur, segítsen rajtunk — mondották kétségbeesve. — Mi törtónt magukkal ? — kérdezte a rendőr. — Ellopták a pénzünket a vonaton. — Mennyit ?