Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-07-28 / 60. szám

10 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba l r i,0 julius 17 Á Jékésmepi Közlöny" táviratai. Megszavaztak az ujonc­javaslatot. A kedden kezdődött ujoncvita vá­rakozáson felül hamarosan véget ért Szerdán délelőtt mindegyik párt hiva talos szónoka kifejezve pártjának néze tét a kérdésről, aztán szavazásra kerül a dolog. A hatvanhetes érzelmű pártok a néppárt kivételével elfogadták az újonc javaslatot, amely tehát nagy többséggé győzött. Az ujoncjavaslat után a romániai kereskedelmi szerződés tárgyalása kö vetkezett, amelynek vitája szintén nem tart sokáig. Ha ily gyors mederben folynak a tárgyalások, akkor augusztus 1-ére min­den szőnyegen fekvő kérdéssel végez a Ház és a honatyák vigan mehetnek nyaralni Incidens a Házban. Szerdán délután, a képviselőház ülé­sének végén incidens is történt. L o v á­s z y Márton ugyanis interpellációt in­tézett a belügyminiszterhez a Gortvay Aladár zemplénmegyei főszolgabíró ós Buza Barna volt képviselő között fel­merült viszálykodás ügyében. Egyszer csak dühösen felkiált Nagy Sándor: — Komisz, gyáva fráter! Felkiáltások: Kire értette? Nagy Sándor: Gortvayra értettem ! Hogy az ügynek folytatása lesz, az természetes. A Wekerle-kormány ujabb sajtópöre. A budapesti kir. ügyészség sajtó útján elkövetett rágalmazás cimén ismét vád alá helyezte Habár Mihályt azo­kért a kitételekert, melyeket röpiratában Kossuthról, Apponyiról, Darányiról ós Szterényiről irt. Budapesten terjed a tífusz. A veszedelmes tífuszjárvány Buda­pesten egyre terjed. Szerdán 3 ujabb halálozás törtónt. » Az oroszországi kolerajárvány­Oroszországban veszedelmes mér­veket öltött már a kolera. Huszonnégy óra alatt 58 megbetegedés történt 15 halálozással. Az összes halálozások száma már meghaladja a háromszázét. Megszökött huszárok. Nyíregyházáról jelentik: As itteni huszárezredtől kedden két altiszt ve­zetése alatt tizennyolc huszár meg­szökött. A huszárok önként jelentkeztek a dorogi csendőrörsőn, ahonnan beszál­lították őket a debreceni állomáspa­rancsnoksághoz. Itteni kihallgatásuk al­kalmával elmondották, hogy azért szök­tek meg, mert nem tudták tovább tűrni a kegyetlen bánásmódot. — Mi, — mondották — elszenved­jük türelemmel a büntetést, de vizsgá­latot kérünk. A legények kívánsága valószínűleg teljesülni fog. ÚJDONSÁGOK. - Idöjáré.9. Az országos központi időjelző ál­lomás mára meleg időt jelez, zivatarokkal. — A közigazgatási bizottság ülése. Békésvármegye közigazgatási bizottsága jövő havi rendes ülését augusztus 8-án, hétfőn tartja meg. Ezen az ülésen fog tárgyalás alá kerülni az alispánnak a miniszterelnökhöz intézendő féléves je­lentése a vármegye közállapotairól, amelyek kapcsán egyes kérdésekben intézkedéseket is szokott kérni az egyes miniszterektől. A mostani tárgyalandó félóves jelentós 2—3 kérdésben kér in­tézkedéseket. — A nagyváradi püspökség körül. A nagyváradi püspökségért régóta folyó harcba uj név került. Az uj jelölt gróf Zichy Gyula pécsi püspök. Állítólag Zichy pártfogója maga a pápa. Ennek a legújabb jelölésnek van-e komoly alapja, nem lehet megállapítani. Megerő­síti e hír valószínűségét az a körülmény • is, hogy Zichy Gyula hosszabb időt töl- ( tött a Vatikánban s a pápa különös sze­retetét birja ma is. A másik jelölt tud­valevőleg, akit állítólag a kormány tá­mogat, Szó chenyi Miklós, a győri püspök. Erről a jelölésről már több íz­ben komolyan volt szó. Egyébként Szé­chenyi legutóbb kitüntetésben is része­sült, amennyiben a király belső titkos tanácsossá nevezte ki. Ez a kitüntetés még ujabban is megerősíti Széchenyi , Miklós püspök jelöltségének realitását. | Budapestről jelentik : Hivatalosan meg­cáfolják egy estilapnak a napokban kö­zölt hirót, amely szerint Khuen-Héder­váry gróf ischli audienciája a nagyvá­radi püspökség ügyében, Prohászka Ottokár dr., székesfehérváros tudós püs­pökét terjesztette volna fel a kormány, döntést hozott volna. A kormány a püs­pökség betöltésére vonatkozólag még nem állapodott meg. — Esküvő. K o n c z József miskolci törvényszéki irodatiszt kedden délelőtt 11 órakor kötött házasságot a csabai anyakönyvvezető előtt Irsa Vilmával, Irsa József zenetanár leányával. Az es­küvő a rom kat templomban volt. — Az idei sorozások. Rógebban kö­zöltük már a honvédelmi miniszter ren­delkezéseit az idei sorozásokra nézve. E rendelkezések szerint a közigazgatási hatóságoknak meg kellett tenni a szük­séges intézkedéseket, mert a sorozások julius 20. és augusztus 15. közötti időre voltak az egész országra nézve tervezve. A felirati vita elhúzódása miatt azonban az ujoncjavaslatra csak most kerülhetett a Házban a sor, tehát az eredeti terv­nek változásokon kellett átmennie. Ezek szerint Bókésmegyóben a következő na­pokon lesznek a sorozások: Gyulán: augusztus 30—31-ig; a gyulai járásban : augusztus 27—29; Békéscsabán : szeptem­ber 3—10 ; Orosházán : szeptember 7-től 15-ig ; Oyomán : szeptember 12—15 ; Bé­késen : augusztus 8—13; Szarvason ós Szeghalmon-, augusztus 1—6-ra volt ki­tűzve a sorozás, azonban ez nem igen fog megtörténhetni, mivel nagyon két­séges még, hogy akkorára az ujonc­javaslat törvényerőre emelkedik. E hét járásra nézve tehát valószínűleg ujabb intézkedés válik majd szükségessé. — Közgyűlés az ág. ev. egyháznál. A békéscsabai ág. ev. egyház képviselő­testülete augusztus 1-ón, hétfőn d. e. 8 órakor, a presbyteri teremben rendes közgyűlést tart, melynek tárgysoroza­tán fontos tanügyi kérdések szerepel­nek ieginkább. Igy a presbitérium az erzsébethelyi uj tanítói állomás java­dalmát állapítja meg, majd tanítói áthe­lyezéseket eszközöl ós Koricsánszky László tanító kérvénye elintézése után pályázatot ir ki két tanyai tanitói állomásra. Tanszerek beszerzése, tandij­ügy, tankönyvek megállapítása után kér­vényeket és folyó ügyeket intéz el. — Lemondott segédorvos. Dr Bár­dos Jenő, a gyulai közkórháznak csak nem rég kinevezett segédorvosa, állá­sáról lemondott. Ambrus alispán a le­mondást elfogadta. — Halálozás. Mészáros Gusztávot, a szarvasi kir. járásbíróság vezető já­rásbiráját súlyos csapás érte. Édes anyja, özv. Mészáros Istvánné, szül. Lada Krisztina e hó 18 án, 86 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 19-én nagy rész­vét mellett ment végbe. — Mestertanfolyamok Budapesten. A technológiai iparmuzeum, mint minden évben, ugy az idén is rendez szabó- és asztalos-iparosok részére mestertanfo­lyamot abban az esetben, ha kellő szá­mú jelentkező akad. Felhívjuk erre a megyebeli iparosok figyelmét. .Bővebb felvilágosítás az illetékes ipartestület­nél kapható. — Nyugalmazott tanítók. A várme­gyei tanitói nyugdijválasztmány dr. Horváth Dezső kir. s. tanfelügyelő elnöklete alatt ülést tartott, amelyen kimondották Dus Gerő mezőberényi református-, és Weinberger Samu öcsödi izraelita tanítók nyugdíjaztatását. — Állítólagos kolera Endrödön. Hétfőn délután Csabán, Mezőberényben és Gyo­mán az a rémhír riasztotta meg a la­kosságot, hogy Eudrődön két ember a legveszedelmesebb járvány, a „cholera nostras" tüneteiben megbetegedett és meghalt. Ez a hir rémületet keltett már csak azért is, mert a budapesti lapok­ban hasábokat lehetett olvasni az ázsiai kolera pusztításáról. Utána néztünk a dolognak és a következőket tudtuk meg : P a u 1 i s János mezei munkás Grósz Lipót bérlő tanyáján a rossz viztől, vagy talán az éretlen gyümölcstől he­veny bélgyulladást kapott, amely két nap alatt megölte, Nemsokára hasonló tünetek közt egy másik munkás is meg­betegedett. A lakosság körében erre villámgyorsan szétterjedt a hir, hogy kiütött a kolera. A hir vétele után dr. Kiss László gyomai h. szolgabíró, dr. E i s 1 e r Vilmos járásorvos és dr. W e i s z Aladár orvos a helyszínére utaztak, megvizsgálták a holttestet és megállapították, hogy nem a kolera volt a halál-ok, hanem a bélgyulladás. A má­sik beteg munkás már jobban van. Ez esetből kifolyólag azonban kötelessé­günknek tartjuk figyelmeztetni olva­sóinkat, hogy a vízre, a tej- és gyü­mölcsevésre vigyázzanak. Csak tiszta ós friss vizet igyanak, a tejet forralják fel és tartózkodjanak az éretlen gyümöl­csök fogyasztásától. — Kirendelés. Az igazságügyminiszter Pozsonyi Ferenc betótszerkesztési telekkönyvvezetőt a csabai telekkönyvi hatósághoz kirendelte. — Bőséges gyermekáldás. Ugyancsak megáldotta az ég gyermekekkel S u­chánszky András tótkomlósi szegény napszámos embert. Felesóge ugyanis vasárnap délután három fiu-gyermek­nek adott életet. Az anya is, a gyerme­kek is egészségesek. Érdekes, hogy a Susánszky-párnak még elég fiatal ko­ruk dacára is 18 gyermekük volt már, akik közül 10 él. Franciaországban az ilyen házaspár állami jutalomban része­sülne, nálunk azonban szegény embe­reknél csak nyomorúságot jelent az ilyen bő gyermekáldás. — Ünnepelt orosházi iparos. Szép, lel­kes ünneplésben volt része vasárnap délelőtt Katona Imre orosházi laka­tos-iparosnak, az orosházi ipartestület alelnökének. Katonát ugyanis az orszá­gos ipartestület a tanoncoktatás terín szerzett elismerésül a nagy ezüst érem­mel tüntette ki. Ez alkalomból ünnepel­ték őt az orosháziak. Délelőtt 11 óra­kor zsúfolásig megteltek az ip <rlpstü­let helyiségei. Az ünnepelthoz dr. K ü 1­1 e y Pál ügyvéd, a kisiparfejlesztő bi­zottság elnöke intézett lelkes, buzdító beszédet. A csabai ipartestület részéről Horváth Mihály jegyző, a békési ipartestület részéről pedig Mészáros József üdvözölték szép beszédben Ka­tona Imrét, aki meghatva mondott kö­szönetet. Este ugyancsak az ipartestü­let helyiségében bankett volt az ünne­pelt tiszteletére, melyen számos lelkes felköszöntő hangzott el. — A gyulai alszámvevöi állás. A gyu­lai alszámvevői állás 11 i c h József el­halálozása folytán tudvalevőleg meg­üresedett. A megüresed tt ál ásra Amb­rus alispán kiirta a pályá/.atot, mely augusztus végén jár le. A választó köz­gyűlés, mint értesülünk, szeptember első felében lesz. — Halálos szerencsétlenség a mezőn. Csepregi József, a Wenckheim ura­dalom egyik gépésze, a mult hót szom­batján gőzekóvel szántott. Szántás köz­ben jobb lába valamikópen a kerék alá került. Az óriási suly két helyen eltörte s valósággal összezúzta a lábát. A sze­rencsétlen embert beszállították súlyos sérülésével a gyulai közkórházba, de a nagy fájdalmakat nem tudta szervezete elviselni. Hétfőn belehalt sebeibe. — A vármegye közúti költségvetése. A gyulai államépitészeti hivatal most foglalkozik a vármegye közúti köttség­vetésének megállapításával, mely két évre szól. Ez nagyon nehóz munka an­nál a mostoha helyzetnól fogva, mely­ben a közúti alap van. Mint ugyanis többször megírtuk, a közúti alap úgy­szólván teljesen ki van merülve, úgy­hogy az államépitészeti hivatalnak na­gyon nehóz lesz a költségvetést elké­szíteni akként, hogy abban a deficit el­kerülhető legyen. — Az uj gyulai állami iskola. Sok huza-vona után dűlőre jutott végre az gyulai uj állami elemi iskola ügye is. Az iskola építésére tudvalevőleg a szük­séges összeg hiánya miatt nem volt eddig lehetséges. Gyula város ugyan megvásárolta a régi „Korona"-vendéglő hatalmas telkét, azonban az építkezés költségeit semmikópen sem tudta elő­teremteni. Legutóbb aztán az uj képvi­selőnek, Lukács Györgynek sikerült a 140.000 koronás állami támogatást ki­eszközölni. Tehát most már semmisem áll az épités útjában. Már bontják a „Korona" régi falait és nem lehetetlen, hogy ha kedvező idők járnak, ősszel már tető alatt lesz az emeletes szép iskola. — Miniszteri ajándék. Gróf Seré nyi Béla földmivelósügyi miniszter a doboz­megyeri pusztai hitelszövetkezetnek egy 100 kötetből álló gazdasági népkönyv­tárt és egy könyvszekrényre 20 koro­nát adományozott. — Kinevezés. A pénzügyminiszter Necsof Pál gyulai m. kir. adóhiva­tali díjtalan gyakornokot ugyanoda se­géddijas gyakornokká nevezte ki. — Elitéitélték a sikkasztó katonatisztet. Csak nem régen irtunk Rebreán Olivér volt 2. gyalogezredbeli hadnagy­ról, aki a tiszti étkezde pénzének elsik­kasztása ntán Bukarestbe szökött és ott ólt, inig néhány héttel ezelőtt el nem fogták és le nem tartóztatták. A gyulai törvényszék hétfőn ítélkezett Rebreán fölött, aki töredelmesen bevallott min­dent. A bíróság sikkasztás vétségében mondta ki bűnösnek Rebreánt és ezért három hónapi fogházra ítélte. — A gerendási községháza. A nagy­gerendáspusztai közigazgatási kirendelt­ség tudvalevőleg most bérelt házban szókel. Ez a körülmény azonban nem valami előnyös sem a községre sem a kireudeltségre nézve. Az elöljáróság ennélfogva elhatározta, hogy telket sze­rez ós községházát épit. Á terv ós költ­ségvetés szerint az épület 10,500 koro­nába kerül. A javaslatot a kópviselő­tesstület is elfogadta s most a törvény hatóság elé került, mely legközelebbi közgyűlésen fog vele foglalkozni. — Alapszabály-jóváhagyások. ,A bel­ügyminiszter a „Békéscsabai Állat- ós Madárvédő-Egylet" alapszabályait jóvá­hagyta. Ugyancsak jóváhagyta a bel­ügyminiszter a„Szeghalmi Sport-Egylet" alapszabályait is. Á „Nagyszónási'Ipa­rosok és Kereskedők Egyiete" alapsza­balyai ellen azonban több kifogást emelt, amelyek végrehajtása után fog csak a jóváhagyás bekövetkezni — Vizbefult honvéd. Vasárnap dél­után a gyulai honvéd gyalogezred egyik zászlóalja fürödni mant a Körösbe. A fiuk természetesen vigan hancúroztak, bravuroztak az üdítő vizben. Különö­sen egy Kosztinás Gibor nevü honvéd igyekezett legyőzni társait. Fo­gadott, hogy háromszor átussza a Kö­röst. Kétszer sikerült is neki kitűnően Mikor azonban a harmadik átuszásra került a sor, a folyó közepén görcsö­ket kapott és elmerült. Bajtársai ijed­ten indultak keresésére, de nem talál­ták meg. Szegény fiu belefúlt a Kö­rösbe. Holttestét csak másnap fogták ki. — Útlevelek Törökországba. A belügy­miniszter órtesitette a törvényhatósá­gokat, közöttük Bókésvármegyót is, hogy a Törökországba szóló útlevelek kiálii tásáért ezentúl 5 koronát kell felszá­mítani. — Leégett kazlak. Kedden délelőtt 11 órakor nagy tüz pusztított Birkás György csabai gazda fürjesi tanyáján A tüz elhamvasztott egy szalma-, egy törek- ós egy pelyvakazlat. A kár mini egy 600 korona, mely azonban biztosi tás folytán megtérül. A tüz legnagyobt valószínűség szerint gondatlanságbó származott. — Hamisított cigaretták. Feltűnt aci garettázók között, hogy az utóbbi hó napokban a „Hölgy" cigaretta nen olyan egészen, mint régebben. A kü lönbséget azonban csak a szenvedé lyes cigaretázó vehette észre, A hétéi aztán rájöttek a dolog nyitjára. A pénz ügyminiszterium egyenes utasitasári ugyanis a bókósmegye pénzügyőrök ér dekes ós bizalmas természetű ügybe] nyomoznak. A titkos nyomozásra a adott alkalmat, hogy ujabban, különc sen Orosházát és Csabát hamisítói Hölgy-cigaretákkal árasztották el. A ha misitványok nagyon kitűnőek és ali különböznek az állami gyárakból kike rült cigaretákttól. Az eddigi nyomozá azt állapította meg, hogy a hamisitvé nyok Szegeden készülnek, de a gyárt szövetkezet nem került hurokra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom