Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-12-04 / 97. szám

348 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1910 dec. 18. het az embereket osztályozni, mert a legtöbb emdar hol antiszemita, hol pe­dig filoszemita. És erre a következő anekdótával világított rá : Egy kissebb vendéglőbe be akart menni" egy vendég és éppen amikor beakart menni, akkor dobtak ki onnan valakit. De azért bement és megkér­dezte a kocsmárost, hogy mit vétett az az ember. — Kérem, folyton a vendégeimet kritizálta a vallásuk szerint. En ezt ki­kértem magamnak, mert nekem a „más vallásúak" is nagyon jó vendégeim, akik engem pártolnak és akiket ón épp ugy becsülök, mint mást. Da ez nem hagyta abba a csúfolódást, mire ón eré­lyesen leintettem. — De miért dobta ki? — Mert végül rám támadt és azt mondta, hogy bizonyosan ón is izra­elita vagyok, azért védem őket. Hát erre aztán elhagyót a türelmem ós ki­dobtam a sértegetőt. Tapintatosság, Egy uri családnál a minap nagy zsúr volt. Műkedvelői előadás rende­zése szóba jött és a darabon maga a háziasszony játszotta volna a főszerepet. Mikor a vendégei a szereposztás után gratulációkkal halmozták el, sze­rényen igy szólt: — Óh kérem . . . önök hízelegnek . . . . Nagyon jól tudom, hogy ezt a sze­repet csak egy valóban szép és fiatal asszony tudja méltán eljátszani. Erre egy fiatal ember, aki hires arról, hogy amikor legudvariasabb akar lenni, milyen tapintatlanságokat szokott elkövetni, igy nyugtatta meg a műked­velő háziasszonyt. — Dehogy, nagyságos asszony, hi­szen ön szerencsésen már töbször be­bizonyította ennek ellenkezőjét. M OLL-F £ LE [«. S EIDLITZ-PORíJ Enyhe, oldó háziszer mindazoknak, kik emésztés zavarokban és az ülő életmód egyéb következ­ményeiben szenvednek. Egy eredeti doboz ára 2 koro na. Vidéki gyógyszertárakban kérjük MOLL készítménye OLL-FELE SOS - BORSZESZ Badörzsölas, elismert, régi jó hirnevű háziszer szaggatás és hűlesből származó min- j^ffl dennemű betegségek ellen. && Eredeti üveg: ára K 2. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. Főszétküldési hely : MOLL A., gyógyszerész cs. és kir- udy szállitó, Bécs, I. Tuchlaubcn által okozott kínokat jelen­tékenyen csökkenti a Scott­fóle Emuisió már az első egynéhány adag után. A szamárköhögés enyhítésére a SCOTT-féle Emuisió ki­tűnő alkalmazhatását a leg­tisztább és legkiválóbb al­katrészek, valamint, a maga nemében páratlan SCOTT­íéle eljárás biztosítják. A ES Az Emuisió vételé­nél a SCOTT-íéle eljárás védjegyét — a halászt — kérjük figyelembe venni— Utánzatoktól óva­kodunk ! SCOTT-féle Emuisió hirneve harmincnégy év óta napról-napra emelkedik. Az orvosok ismételten ajánlot­ták és a szülők, akik egyszer használták, örökké fogják alkalmazni szamárköhögés ellen. Egy eredeti üveg ára 2 K 50 í. Kapható minden gyógyszertárban. KU2 GAZDASAG, Gsbcna árak. Békéscsaba, dec. 3. A budapesti gabonatőzsde irányzata nehezen nyeri vissza szilárdságát, igy a forgalom is igen minimális. A csabai hetipiacon alig van kinálat. Ujbuza 20 21 — Árpa 1320 Tengeri, uj, morzsolt . 9.60—10 — Budapest, dec. 3. Kószbuza 10 fillér­rel magasabb; ápriisi buza 2188, má­usi 21.30,^tenger 10.08. fl IÉLI IDÉNYBE | ajánlom a n. érd. kö­MjaaSfl zönség figyelmébe • férfi és fiuruha raktáromat. Legújabb szahásu (Sliefer) átmeneti felöltők mélyen leszállított árakon. KLEIN GÉZA ruhatelepe BÉKÉSCSABÁN, Vasut-utca 4- a Nádor-szállodával szemben. * FOGORVOS fogorvosi működését most már állandóan Békés­csabán, Főtér, saját házában újra megkezdette. Elhaltak Csabán Nov. 26-től dec. 3-ig. Blau Mihály, kereskedő fia, 4 hóna­pos, rángógőrcs. Kaisch Györgyné, gőz­malomtulajdonos özvegye, 82 éves, tüdőlob. Bárányi József, napszámos, 45 éves, gyo­morrák. Gajdács János, kömives segéd fia 4 éves, elvérzés. Petrányi Béla kémény­seprő 65 éves, szövet közi máj lob. Va­nyerszki Dorottya, földmives leánya, 5 napos, koraszülött. Klein Márton, házaló, 76 éves, tüdőlégdag. Lacó Ilona, kisbirto­kos leánya, 3 eves, tüdőgyuladás. Gyeraj András, földmives fia, 4 hetes rángógőrcs. Fehér Plórisné, mészáros özvegye, 72 éves, agyguta. Sajben Mária, ácssegéd leánya, 1 hónapos, rángógőrcs. Kovács Zemen György kisbirtokos fia, 16 éves, vörheny. Szekerka Mihályné, földmives neje, 58 éves, tüdőgümökór. Vidovenyecz György földmives, 40 éves, tüdőgümökór. Opauszki János földmives fia, 8 éves, agyhártya­gyulladás. Krnács András, kőmives segéd fia, 1 napos, koraszülött, Liker György földmives, 72 éves, szervi szivbaj. Szarvas János, vasúti segéd-fékező fia, l4 hónapos, görvéiykór. A KOSSUTH-kávéházban Csabán december hó 6., 7. és 8-án nagy orfaum és kabaretalőidás Mary Star, hirn. cabaret-művésznő elismert, hírneves művészekkel: Acsády Elvira, operaénekesnő. Nagy Tilla, Vermes Janka szellemes conferáló. táncosnő. Berenyi Izsó, Szepesi Sándor igazgató. komikus. Újvári Ferenc, Vajda Frigyes, szafon-humorista. zeneszerző. Műsor a legújabb orfeum és ka­baretszámokból áll. Mx Kezdete fél 9 órakor. Az „Alföldi Első Gazdasági Vasút" Vasút utca, 693 sz. a. bérházában 1911 február hó 1-től kezdve egy négyszobás utcai lakás fürdőszobával és a szükséges mellékhelyiségekkel együtt kiadó. Bővebbet az A. E, G. V. tizletkezelő­4* ségénél Aradon. 4* ÚJDONSÁG A LEGETH1 tápláló ereje folytán elsőrendű erősítő I GYÓGYC0GNAC A Lecithin Cognac testileg visz­szamaradt egyéneknél, — ugy gyermekeknél, mint felnőttek­nél, de kivált lábbadozókban lévő gyengélkedőknél csodálatos hatással bir, mert a hanyatló erő rövid használat után töké­letesen helyre áll, amiért is az — orvosok nagyon ajánlják — Kizárólagos egyedüli elárusító hely Csabán: 6HTTMAIH és MUEl fűszer- és csemege nagykereskedésében. . N p, CS t—. P 89 0 « 8» pr rt­1 üesides fiukat, szövőgépekhez tanulok gyanánt szerződtetünk. — Úgyszintén irodai gyakornok aki gyorsírást tud, felvétetik. HOBERTU á, kötött és szövött ipar­árugyár részvénytársaság, CSA3ÁN. Hirdetmény. Felhivatnak azon ács iparosok, akik az erzsébethelyi Máté portákon épitendő 24 íját elnyerni óhajtják, hogy ebbeli ajánlatu­kat 1910. évi december hó 5-én délelőtt II óráig a községi mérnöki hivatalban any­nyival is inkább adják be, mert később érkezett ajánlat figyelembe nem vétetik. A pályázat csakis a mérnöki hiva­talban kapható ajánlati iv kitöltése ál­tal történhet. Összes faanyagot helyszínen a köz­ség adja, tehát csakis a munka kerül pályázatra. Pályázati feltétetelek ós terv a köz­ségi m .-rnöki hivatalban megtekinthetők Az ajánlat bólyegmentes. Az ajánlati összeg 10 százaléka köz­ségi közpénztárba teendő le ós a leté­telről szóló nyugta az ajánlathoz csato­landó. Galii Gyula, jegyző. Kovács Sz. Adám, községi biró. Csabán, a Kanálisi szőlőkben egy ház eladó. A házban két ulcai, egy udvari szoba, konyha és mellékhelyiségek vannak. Értekezhetni dr. Zahorán Mátyás ügyvéd­nél Békéscsabán, Kossuth-tér, Klein-ház. Felhavas. Békéscsaba elöljárósága a védőerő­törvény 22. és 23. §-ai alapján felhivja az 1899. évben Békéscsabán született hadkiteleseket valamint más városban, községben 1890. 1889. s 1888. évben született s Békés­csabán tartózkodó idegen illetőségű had­kötelek, kik a jövő 1911. évben sorozás alá kerülnek, hogy a katonaügyi osz­tályban (városháza, földszint 15. szám) folyó évi december hó l-ig akár sze­mélyesen, akár szüleik, gyámjaik utján az összeirási jegyzőkönyvbe való be­jegyzés végett minél előbb okvetlenül jelentkezzenek. Az a hadköteles, ki ezen jelentke­zési kötelezettségét elmulasztja, kihágást követ el s 20 koronától 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel sutható. Békéscsaba, 1910 nov. 3. Békéscsaba elöljárósága Pályázati hirdetmény. Békésvárm. jgyéhez tartozó Békéscsaba községben lemondás folytán megüresedett gazdasági intézői állásra pályázatot hirdetek, felhívom a pályázni óhajtókat, hogy képesítésüket, eddigi alkal­maztatásukat. erkölcsi magaviseletüket) életkorukat igazoló, okmányokkal felsze­relt, sajátkezüleg irt kérvényüket f. évi december hó 20-ik napjának d. u. 5 órájáig annyival inkább nyújtsák be, mert később érkező, vagy hiányosan felszerelt kérvé­nyeket figyelembe venni nem fogok. Az intézői álllás javadalma évi 3000 korona s kötelező tagja a községi nyugdij­alapnak, választása életfogytiglan terjed, teendője a községi szabályrendeletben van előírva. A megválas?tott állását 1911 ja­nuár 1-én tartozik elfoglalni. Ezen állásra felsőbb gazdasági iskolai oklevél, vagy gazdasági téren kiváló isme­rettel és gyakorlattal biró s azt igazoló egyén választható. A választás napját később tűzöm ki. Békéscsaba, 1910 november 28-án. SEILER ELEK s. k., főszolgabíró. Védjegy. JOL JAR, HA tudomásul veszi, hogy ujabban utánozzák a valódi PALHA-KADCSDK L CZIPŐSAROíí mindenütt ismeretes, jellegzetes dobozait. Az utánzott dobozokban természetesen csak kö­zönséges gummisarkok vannak, jól teszi tehát, ha káró odását megőrzendő, a valódi Palma­kaucsuk-osipösarok mindan dobozon latható ! ! vádjegyére ügyel ! ! Védjegy. Linz 1909: aranyérem; legnagyobb kitüntetés R.WOLF MAGDEBURG-BUCKAU Képviieiaj'e: Boros Artlír oki. gépészmérnök, BUDAPEST, VI., Teréz-körút 29 Járkerekes és helyhez kötött telitett és szabadalmazott túlhevített gőzzel működő lokomobilok - WOLF eredeti szerkezete 10—800 lóerőig. ­Az ipar és mezőgazdaság leggazdaságosabb, legtartósabb és legmegbízhatóbb üzemgépei. I XX XX Ossz gyártás 700 OOO lóerőn felDI

Next

/
Oldalképek
Tartalom