Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-11-17 / 92. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVH-ik évfolyam. 92-ik szám. Csütörtök, november 17. ¥ BEKESHE6YEI KOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak uissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap ós csütörtökön. ElíOFIZBTÉSI 013 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éoneayeden belül i$. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELS7KV JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Az állam és a drágaság. Békéscsaba, nov. 16 Sokszor esik mostanában szó az élelmiszerek nagymérvű drágaságáról, de ha a gyermeket a maga nevén akarnók nevezni, általános drágaságról kellene beszélnünk. Amint az áralakulási statisztika bizonyítja, a legtöbb közszükségleti cikk ára jelentékenyen felment, mert magasabb lett a munkabér s már a nyersanyagok termelésébe be kell kalkulálni az előállítási költség többletét. Ugyanez a processzus áll elő a nyersanyagok feldolgozásánál, a gyártásnál is. Drágább nyersanyagból, emelt munkabérek mellett lehetetlen az árut abban az árban előállítani, mint hajdan. És ha a nyersanyagok termelői, valamint azok feldolgozói kénytelenek az árakat emelni, mit tegyen a közvetítő kereskedő, akire az áru drágább beszerzése, alkalmazottainak magasabb munkabére, a bolt- és lakbér felcsigázása és magának és családjának megélhetése napról-napra fokozódó ujabb terheket hárit? Emeli az árakat ő is, nem szívesen, mert a drágaság forgalmát csökkenti, — de kénytelen vele. Kutatjuk, vitatjuk az általános drágaság okait, gyógyszereket keresünk azok megszüntetésére és nem veszszük észre, hogy circulus vitiosus-ban keringünk s minduntalan visszajutunk ahhoz a ponthoz, ahonnan kiindultunk. De nem vesszük észre, nem látjuk meg az árak emelkedésének ! egy közelfekvő o'cát sem, amit pedig nem kellene figyelmen kivül hagyni. Nem mondjuk, hogy egyetlen, de kétségkívül egyik főoka a drágaságnak az állam fiskális érdeke. Az állam elsősorban ipart üz, de az iparűzést nem arra használja, hogy a gyártott iparcikkek forgalma terén az áralakulásra mérséklőleg hasson, hanem arra, hogy iparvállalataiból minél több hasznot préseljen ki az államkincstár javára. Eléggé bizonyítja ezt többek között az állami vasmüveknek a vaskartelhez való csatlakozása. Az állam továbbá monopoliumokat kreál, de szintén nem abból a célból, hogy a magánvállalkozást kizárva, olcsón lássa el a fogyasztókat a monopolium tárgyát képező cikkekkel. íme a dohánygyártmányok árát már a jövő évben jelentékenyen felemelik; a pénzügyminiszter már be is állította az 1911. évi költségvetésbe a dohányjövedék bevételeinek az árak felemelése utján remélhető többletét. Azonban a termelők hiába kérik a dohánybeváltás árának emelését. A gyufa-monopolium behozatal szintén csak rövid idő kérdése; az állam meg fogja drágítani ezt a közszükségleti cikket is és pedig nei.i kevesebb mint 100%-kal. Ezt az illető iparágat bajainak szanálására való törekvésre igyekeznek megokolni, de bajos már port hinteni a világ szemébe, mely előtt tárva áll a valódi ok: a fiskális érdek, melynek tulhajtását a horribilis katonai terhek idézik elő. De leginkább kihatnak a drágaság fokozására a fogyasztási adók, melyeket szintén a fiskális érdekek diktálnak. Azt a teóriát, hogy az adóterhek fogyasztási adók alakjában könnyebben megbírhatok, mint egyenes adók alakjában, ma már csak bárgyú emberek hiszik el. A fogyasztási adóknál nem lehet a progressziót alkalmazni, a szegény ember az általa fogyasztott pálinka után csak annyi adót fizet, mint a gazdag ember a finom cognac után. De legnagyobb fokú embertelenség az erőt adó hus fogyasztási adóval való megterheltetése és hogyan kívánhatjuk az állattenyésztőtől, az állatkereskedőtől és a mészárostól, hogy engedjen a maga áraiból, mikor az állam tudni sem akar arról, hogy a husinséget legalább a husfogyasztási adó elejtésével enyhítse. Azt mondják, ez nem vezetne célhoz, mert az elenge- | dett adó nem a husfogyasztók, de a i husárusitók hasznára esnék. Képtelen j beszéd, hiszen az élénk kereskedelmi verseny egyszerűen lehetetlenné teszi, hogy akár egyesek, akár az összeség a fogyasztók megkárosítására használják ki a husfogyasztási adó eltörlését. Ezekben adva van a drágaság be- ! állításának és emelkedésének egyik fő oka, de egyszersmind kitűnik az | elmondottakból az is, hogy az állam ! pénzügyi érdekei és kereskedelmi érdekei diametriális ellentétben állanak egymással. Az állami monopoliumok egyszerűen konfiskálják némely fogyasztási cikk forgalmát, a fogyasztási adók pedig más közszükségleti cikkek forgalmát bénítják meg. Szóval : az állam leszedi a kereskedelem elől a tejfelt, csoda-e aztán, hogy sem a kereskedő, sem a fogyasztó nem boldogul, de végre — mert mindennek meg van a véghatára — az állam sem fog boldogulni. Békésmegye közigazgatásából. A közigazgatási bizottság ülése. Békésmegye közigazgatási bizottsága e hónap 14-én, hétfőn tartotta november havi ülését a vármegyeháza kis tanácstermében. A tagok meglehetősen csekély számmal jelentek, meg az ülésen. Csabáról például nem volt ott senki. Viták nem is merültek fel, a bizottság minden különösebb megjegyzés nélkül hozzájárult az előadók javaslataihoz. Egyszóval a szürkeség jegyében folyt le az egész ülés, melynek lefolyásáról tudósításunk a következő: Jelen voltak Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt : dr. D a i m e 1 Sándor főjegyző, dr. Z ö 1 d y János tiszti főorvos, dr. Z ö 1 d y Géza tiszti főügyész, P e r s z i n a Alfréd, az áliamépitészeti hivatal főnöke, M i k 1 e r Sándor tanfelügyelő, S á r o s s y Gyula árvaszéki elnök, B o 11 k a Géza pénzügyigazgató-helyettes, továbbá Wen ckh ei m Dénes gróf, D o m b y Lajos, dr. T ö r ö k Gábor, dr. L a d i c s László és M o r v a y Mihály bizottsági tagok. Ambrus Sándor alispán az ülést megnyitván, dr. D a i m e 1 Sándor főjegyző felolvasta a vármegye október havi viszonyairól szóló alispáni jelentést, melynek érdekesebb adatai a következők : A személybiztonság 11 esetben támadtatott meg, még pedig 1 gyilkosság kisénetével, 9 könnyű ós 1 suiyos testisértéssel. A vagj'onbiztonság 47 esetlett megtámadva, még pedig 45 legnagyobbrészt kisebb alkaimi lopással, 1 csalással ós 1 orgazdasággal. Baleset törtónt 15, melyek közül súlyos volt 11, könnyű 4. Öngyilkosság törtónt 9 esetben. öngyilkosság kísérlete 2 volt. Tüz volt 26, melyek nagyobbrészt mezei terményekben (törek, szalma) okoztak kisebb, bi/tosias révén részben megtérülő kárt. Nagyobb, mintegy 70000 korona kárt okozott a Gyomán, október 15 én gyujiogatásból keletkezett tűzvész, meynek a községháza nádfedeles része is áldozatul esett. A bűncselekmények tettesei kinyomoztattak ós a bírósághoz feljelentettek. Az őszi vetésekkel a kedvező októberi időjárással mindenütt végeztek a a gazdák és kivéve az utolsó vetéseket, amelyeknek csírázásához a meg ivánó meleg most már nem igen volt meg, azok szépen ki is keltek és egyenletes fejlődésnek indultak. Az őszi munkálatok most már csak a tavasziak alá leendő szántásra szorítkoznak. Az egerek pu-ztitásának ós nagymérvű elszaporodásának a beállott őszi esőzés jórészt végett vetett, ámbár azok elpusztu ása majd csak a hó-lé olvadásával és a tavaszi előzésekkel lesz várható ós a Békésmegyei Közlöny tarcaja. A puszta sziget. Irta : Aréne Pál. Emin pasát, Stanleit és a Kongót emiitetettük, amikor Kazoár barátom, Kazoár Anakharzis, egy szőke mar^ilei, aki Havréban született, mert tudni kell, hogy vannak olyan emberek, akik bár egyéb tengerparti városokban pillán totta meg a napvilágot, mégis született marseileiek. De hol is maradtunk.csak ? Belegabajodtam a mondatomba ... Igen 1 Tehát a nagy utazókról ós felfedezőkről beszélgettünk, amikor Kazoár Anakharzis barátom, a jeles pípagyártó igy szólít: — Ami az efajta felfedező utazásokat illeti, szinte kedvem volna elbeszélni önöknek a magamét, melyet husz óv előtt cselekedtem, szigetemet keresvén. — Hogy, hogy ? Önnek egy s?

5getje volt ? — Meghiszem azt. Egy puszta szigetem. Örökségül maradt reám. Csak az a nyomorúság, hogy mire megziláltam, már nem volt puszta. Laktak raj'i jócskán. Igy szólt barátom, Kazoár Anakharzis ós néhány pillanatig szomorú merengésbe merült, hallgatott. Mi pedig készülődtünk elbeszélésének meghallgatására. Kellő erőt gyűjtvén, a következőket beszélte: — Önök talán tudják, hogy marseilei nagybátyánk, akit mindenki csak afrikainak hivott a Bédul-kávóházban, elhalván, csinos kis vagyont hagyott ránk. Lassan, becsületesen gyűjtögette : a guinesi partok mentén azokat a szegény szerecseneket szabadította ki zsarnok törzsfőnök körmei közül, akik teljes életükben boldogtalanok lettek volna, ha nagybátyánk közbe nem veti magát érdekükben. De ő közbevetette magát, elszállította a szerecseneket s elhelyezte őket, hol itt, hol amott, különf le cukornádüitetvenyeseknól, csöndes, gondatlan életet biztosítván igy hátralevő napjaikra. Később atyám is meghalt Maradt, ami maradt, biz én elóidegélhettem volna belőle békés nyárspolgári módra, i Debát a sors másként intézkedett velem. Mind annyi mást, engem is elkapott a becsvágy. Ennek köszönhetem, hogy bár ötven éves multam, ma is árulom még a pipákat, holott a készből élhetnék, ha .. . Csönd. Aztán igy folytatta elbeszélését Kazoár. — Mondom, kevéssel atyám elhunyta után egy esős reggel az jutott eszembe, hogy szótnézzek a rakodó parton. Lesétáltam a zsibárusok soráig. Nagy rakás haszontalanság hentergett ott szana-szót, hisz tudják amit a hajós nép szed össze az uton: kitömött ma- i darak, nagy gyíkok, kagylók, száraz növények, ócska tengerész holmik. Kutattam, hogy talán találok aira való holmit, aminek megörülne a kaszinónk. I Amint igy lapozgatok egy kezembe ke- j rülő gálya-naplót, egy lepecsételt levólboritók hull ki belőle. Rajta nagybátyám irása: „Unokaöcséim közzül annak, Máriusnak Anakharzisnak vagy Trofinnak, akinek éppen szűken állnak ez akciái" Tudvalevőleg, mióta a rómaiak, a görögök s Krisztus urunk apostolai megfordultak Provánszban, csak ez a három keresztnév járja a mi családunkban. Az ón akciáim ugyan elég tisztességesen állottak akkoriban, legalább is különbül, mint Máriusz és Trofin testvérek akciái, de mindazonáltal feltörtem a pecsétet. Nem illett annyi szent, s szavamra meg is bántam a/.óta. A levélboritékban egy levél és egy térkép volt, megsárgult, régi papiros mind a kettő, s mind a kettő nagybátyánk tolla alól került ki. A levélben megírta nagybátyánk, egyszerűen, mint afóle ember, akinek nem kenyere a dicsekvés, hogy mi történt vele az óceán egy szigetén, hova öt, mint hajótöröttet vetették ki a hullámok. Ott mint Robinson, de kissé intelligensebbül rendezkedett be, hogy megélhessen. Táplálkozott ahogy tudott, hol jól, hol meg gyatrán, inkább gyatrán mint jól; ruházata madártolakból állott s igy tengődött, mig egyszer malájkalózok, akik édes vizórt kötöttek ki a szigeten, ott nem lepték meg őt a parton. Éppen aludt. Rajta ütöttek, fogjul ejtették, hajójukra hurcolták s őt tették meg szakácsuknak, mert a szakácsot, aki könnyelműen lubickolt a vízben akkoriban kapta be egy nagy cápa. Nagybátyánk részint örvendett, hogy igy szabadulhatott a pusztaszigetről, részint azonban sajnálta is a dolgot. Rögtön megfognak érteni: nagybátyánk örvendett a hirtelen távozásnak, mert veszettül lassan mászott az idő azon a lakattan szigeten, de meg reménykedett, hogy előbb vagy utóbb majd csak megmenekszik a kalózfogságból s haza kerül Marseilóbe. Hanem azért mégis bántotta őt kissé, hogy igy meglepték, összekötözték ós elszállították, mielőtt mukkanhatott volna, holott mérhetetlen kincsei voltak eldugva azon a szigeten. — Kincsei. . . Kazoár! — Kincsei bizony. A sziget, mint már emlitetttem, nem lóvén valami túlságosan termékeny, nagybátyánk tápláléka főként az osztriga voit, melyet apály idején szedett a parti sziklák tövében, fanyar izü, böjti holmik voltak biz azok, de néha aztán kárpótolta magát, egy-egy sikerült kavicshajitással madár pecsenyére is tett szert. Valami szarka faj szállott meg időnkint a sziget bokrai között, piros, meg kék tollazatú kövérke szárnyasok. Történt, hogy egy reggel, osztriga falatozáb közben, a nagybátyánk szinte fogát törte, ugy ráharapott valami kemény golyócskára. Megnézi, s akkor látja, hogy az gyöngy, még pedig a legszebb fajtából való keleti gyöngy. Másnap — vannak az ember életében ilyen malörös hetek — tényleg kitörött a foga, mert akkor meg valami sárga ércre harapott. Szarkát evett, annak a gyomrában volt egy színarany rudacska. Aztán már jobban ügyelt étkezés közben, s nem is bánta meg : egyik aranyrudacska a másik után került elő a madarakból, s ráadásul némelyikben fónyes kavicsokra talált; mind rubin meg gyémánt volt az, de ö csak akkor vette komolyabban szemügyre, midőn zsebórájának üveglapját megkarcolván egygyel, meggyőződött, hogy milyen becses ásvány. Némi elővigyázattal fogyasztotta ezután a gyöngyökkel fűszerezett nagy