Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-09-01 / 70. szám

Békéscsaba, 1010 szept. 18. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY A rémület kiáltása hangzott fel a többi munkás ajkáról. — Szent Isten ! Beszakadt a menynyezet! Lezuhantak ! Segíteni! Segíteni! . . . A többi pavillonokról mind odarohantak a munkások a szerencsétlenség színhelyére ós az utcáról beözönlő népséggel együtt hozzáfogtak a mentéshez. Nagy gyorsasággal hordták ki a törmelékeket az utcára, hogy kiszabaditság szerencsétlen társaikat a romok alul. Ez sikerült is nemsokára. Nagy összevisszaságban hevertek azok a pince fenekén. Egyikben, H a n d r a Bálintban már nem is volt élet. A rettenetes esésben holtra zúzta magát. Egy másik, Szabó Ferenc még élt, amikor eltakarították róla a romokat. De csak pár percig. Aztán ő is kiszenvedett. A szerencsétlenség futó tűzként terjedő hiróre összegyűlt tömeg könnyes szemmel, megilletődve nézte a halottak iszonyúan eltorzult arcát. Feleségeik, gyermekeik velőtrázó sikoltással borultak rájok. A többi hatot ájultan szállították be a kórházba. A súlyosan sérültek nevei: E m h ő József, S p i t z e r Ferenc kőmives segédek és B a 11 a András, Pálinkás István, Szatmári István, Szász Ferenc napszámosok. A sebesülteket Kaczvinszky János dr. főorvos vette ápolás alá a kórház összes orvosaival egyetemben. Az orvosi vélemények szerint, ha valami belső sérülésük nem támadt, amely komplikációt okozhat, móg megmenthetők lesznek az életnek. A szerencsétlenség színhelyén még a délután folyamán mégjelent a hatóság képviseletében Madarász Kálmán vizsgálóbíró és dr. K o n rá d Ernő kir. alügyész a vizsgálat megejtése céljából. A sebesültek közül azonban még nem lehetett mindet kihallgatni és vallomásukról a jegyzőkönyvet felvenni, mert akkorára még nem tértek valamenynyien magukhoz. Az uj pavillonok vasbeton munkálatait a Pick és Tóbiás szegedi cégnek adta ki annak idején a kórházi bizottság. A szerencsétlenségért tehát elsősorban azt terheli a felelősség. A bűnügyi vizsgálat is ebben az irányban fog megindulni. A katasztrófa hire nagy megdöbbenést és részvétet keltett nemcsak Gyulán, de az egész vármegyében. A kereskedelmi miniszter értesülve a katasztrófáról, szintén elrendelte a vizsgálatot annak a megállapítása céljából, hogy mi volt oka a betonmenynyezet beszakadásának. A vizsgálattal megbízott miniszteri kiküldött ma, csütörtökön érkezik le Gyulára. A betegsegélyző pénztárak és a törvényhatóságok. A közigazgatási alkalmazottak helyzete. A munkásbiztositó törvénynek egyéb, sőt nagyon sok hibája mellett egyik főhiánya az is, hogy nem foglal magában félremagyarázhatatlan intézkedéseket a vármegyei alkalmazottakra vonatkozólag, holott az állami alkalmazottak valamennyien tagjai a munkásbiztositó és betegsegélyző pénztárnak. Ezen a hiányon segíteni, illetőleg a törvényt módosítani most már nagyon is időszerű. Nincsen ugyanis kellőképen kidomborítva a törvényben az, hogy tulajdonképen kiket ért „alkalmazott" név alatt. Egyik helyen a közigazgatási gyakornokokat is azok közé számítják, másik helyen meg a dijnokokat sem. Ez az állapot tarthatatlan s ezért rajta változtatni szükséges. Az ipari ós kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleset elleni biz- j tositásáról szóló törvény tudvalevőleg 1 olyan széleskörű felsorolást tartalmaz a betegsegélyző pénztárakhoz való bejelentés kötelességére, hogy a törvény címében kifejezett ipari alkalmazottak közé számítja még a bírósági, közigaz- ' gatási gyakornokokat, dijnokokat, haj- j dukát és éjjeli őröket is. A törvény a 10. §-ban ugyanis kimondja, hogy az „állami, törvényhatósági, községi hivatalokban alkalmazottak" csak abban az esetben „nem esnek betegség esetére való biztosítás hatálya alá, ha az ezeknél érvényben álló szolgálati rendtartások szerint betegség esetében illetményeik részükre a betegség kezdetétől számítva 20 héten át kijárnak". A törvénynek e rendelkezése alapján a kerületi betegsegitő pénztárak követelték a törvényhatóságoktól, a községektől és állami hivataloktól, hogy alkalmazottjaikat náluk biztosítsák. Ennek az lett az eredménye, hogy ' a legtöbb törvényhatóság, város és község hivatkozott arra, hogy ő bármilyen alkalmazottjának nemcsak 20 héten át, hanem hosszabb időn keresztül is kiadja illetményeit, ha alkalmazottja beteg. A pénztárak azonban nem elégedtek meg ilyen nyilatkozatokkal, hanem olyan szolgálati rendtartás felmutatását kívánták, amelyben expressis verbis benne áll, hogy 20 héten át tényleg fizetik beteg hivatalnokaikat stb. A legtöbb vármegye, város, a nyugdíj szabályrendeletre, vagy szervezési szabályrendeletre mutatott rá, vagy ha azokból ilyen pont hiányzott, hivatkozott a gyakorlatra. Egyes gondosabb városok pedig — ha hiányzott ilyen szakasz a szervezési szabályrendeletben — ugy segítettek magukon, hogy szabályrendeletüket pótlólag kiegészítették ilyen intézkedéssel s a törvényhatósággal jóváhagyatták. Igy járt el Besztercze is, kimondván, hogy minden alkalmazottjának, ha betegség éri, legalább 20 héten át fizetést ad s igy alkalmazottaiért nem fizet betegsegitési járulékokat a ker. pénztárnak. Azonban nemrégiben a Curia 71 sz. döntvényében kimondta, hogy az 1907. évi IX. t.-c. 10 szakasza szerint kivánt szolgálati rendtartást sem városi képviselőtestületi határozat, sem a közgyűléseken megalkotott egyéb, főleg szervezeti szabályrendeletek nem pótolják, mert ezek a szabályrendeletek, az összes alkalmazottak magán és közjogi jellegű szolgálati viszonyait az alkalmazó hatóság (város, vármegye) változtatható eljárásához függösitik. Értelmesen : a szervezési szabályrendeletek rendelkezései nem vehetők komolyan, mert azokat az a hatóság hozza s változtathatja is meg bármikor, mely hatóság az alkalmazottakat fizeti. A törvényhatóságok ós városok szabályrendeleteiben állandósított rendelkezések komolyságát és megbízhatóságát devalvoló curiai döntvény alapján a besztercei pénztár ugy a vármegyétől (ós főszolgabiráktól,) valamint Beszterce várostól követelte a járulékokat visszamenőleg 1907-ig. Beszterce város tanácsa rámutatott szabályrendeletének értelmes rendelkezésére ós megtagadta a kifizetést. Ez ellen a megtagadás ellen a napokban a curiai döntvénynyel felszerelten fölebbezést adott be a ker. pénztár a vármegye alispánjához. Lányi Godolfréd alispán erre érdekesen indokolt határozatban utasította vissza a pénztár fölebbezósót, szembeszállván a Curia döntvényével, mely természetesen semmilyen irányban nem befolyásolhatja a közigazgatási haíóságok eljárását. Kimondta határozatában az alispán a többek közt, hogy ami a curiai döntvényben kifejezésre juttatót törvény magyarázatot, illetve annak felfogását nem osztja, mert az, hogy a törvényhatósági ós városi alkalmazottak szolgálati pragmatikával nem bírnak, az autonom közigazgatási szervek hibáján kívül fekszik, s ez az ok nem bírhat befolyással a megyék és városok ama sarkalatos jogára, hogy ezek helyhatósági statútumokban ne gondoskodjanak a törvény által nem szabályozott olyan viszonyokról, melyek az alkalmazottak működési és szolgálati körében jelentkeznek. Hiszen — mondja az indokolás — sokkal lényegesebb, sokkal fontosabb viszonyok (pl. nyugdíj viszonyok) nyernek a helyhatósági önkormányzat körében szabályozást anélkül, hogy a curiai döntvényben hangsúlyozott biztosítékok szilárdsága iránt kétségek vagy aggályok állanának fenn. Ha a nyugdíjazást szabályrendeletben statuálja egy város, vagy vármegye, mennyivel inkább statuálhatja alkalmazottainak betegség esetére való ellátását. De a humanizmus szempontjaira is hivatkozik a határozat. A curiai döntvény útját állaná annak, hogy egy város, vagy vármegye a humanizmus szempontjaitól vezéreltetve ugy gondoskodjék alkalmazottairól, hogy azok ne csak 20 héten át, de tovább is — esetleg egy éven át — kapják betegség esetén fizetésüket. Hiszen az 1907. évi XIX. t.-c. nem akarhatja azt, hogy a megyék és városok bőkezűbben ne gondoskodjanak alkalmazottaikról, s épen azokról az alkalmazottakról, akik ilyen támogatásra fizetésük csekélységénél fogva amúgy is rászorulnak (dijnokok, hajdúk stb.). Ami pedig a Curiának azt az aggályát illeti, hogy a szabályrendetek változhatnak, .szintén nem állhat fenn, mert hisz a törvények ós a pragmatikák is változhatnak, de tudni kell azt is, hogy ezen változtatás nem önkényesen szokott történni, hanem vannak móg bizonyos felsőbb fórumok is, melyeknek azt jóvá kell hagyni, s melyek a változtatás indokait mérlegelik ós hogy szabályrendeletben vállalt kötelezettségtől csak ugy rövidesen egy vármegye, vagy város se szabadul meg. Rablótámadás a vonaton. A bankdirektor Izgalmas kalandban volt része nem régen egy csabai sertéskereskedőnek a Bécs és Budapest közötti Máv. vonalon. Ez a kaland élénk világot vet a magyarországi közbiztonsági állapotokra, ahol az ember még vonaton is rablótámadásnak lehet kitéve. A csalók, zsebmetszők^állandóan operálnak a vonatokon, ugy, hogy nem is okoz különös feltűnést, ha egyet-kettőt mindennap letartóztatnak. A rablótámadások azonban már ritkábbak, mert különös vakmerőség, meg elszántság kell ahhoz, hogy valaki a vonaton, ahol minden pillanatban elcsíphetik, rablótámadást kíséreljen meg. Ilyenek mégis akadnak s egyikőjük épen egy csabai gazdát szemelte ki áldozatául. K1 i m e n t Pál csabai sertéskereskedő, mint az ország nagyrészének sertóskereskedői is, gyakran megfordul Bécsben, ahol a hízott állatokat legjobban lehet értékesíteni. Az ottani sertéspiacot úgyszólván kizárólag a magyarok uralják, mert az osztrákoknak egyáltalában nincs érzékük, sem hajlamuk a sertéstenyésztéshez. Mondhatni, ez az egyetlen tér, amelyen mi is kapunk pénzt kedves szomszédainktól. Egy-egy nap néha több millió koronát tesznek zsebre Bécsben a magyar sertóskereskedők. K 1 i m e n t Pál is jó vásárt csinált nem régen, amennyiben több mint százezer korona készpénz volt a tárcájában. A pénz nem volt mind az övé, mert osztozkodni kellett rajta egy szintén csabai társával, őrizte ennélfogva nagyon a pénzt. A tárcát nyakába kötve, szokás szerint az inge alá rejtette s kisebbik tárcájában csak annyi pénzt hagyott, amennyi az útra szükséges volt. Az esti gyorsvonattal indult el többi debreceni és ceglédi sertéskereskedő ismerőse társaságában Budapest felé Se a felszálláskor, se az uton nem vett észre semmi gyanúsat. A bácsi pályaudvaron tolongott a nép ós igy ő nem is vehette észre, hogy valaki figyeli. Mikor az érsekújvári állomásról, kirobogott a vónat, Kiiment elhagyta a fülkét és a félreeső hely felé igyekezett. Mikor ment, határozottan emlékszik, hogy a folyosón égett a villanylámpa és nem volt ott egy lélek sem. A vonat körül sötét éjszaka terjengett. Mikor azonban visszafelé igyekezett a fülkéhez, azonnal feltűnt neki, hogy koromsötét van, mert a villanylámpa nem égett. A következő pillanatban másik, móg kellemetlenebb meglepetés is várt reá. Hirtelen ugyanis két erős kar szorítását érezte. Első pillanatban természetesen nagyon megijjedt s csak akkor tudta meg hogy mi a szándéka támadójának, mikor az aranyláncát elszakította és már a mellényét kezdte gombolni, hogy a pénztárcához hozzájusson. Nagy dulakodás támadt ekkor. Kiiment igyekezett magáról lefejteni a rejtélyes idegen erős karjait, hogy a kabátja zsebében levő Browning revolverhez jusson, de sikertelenül. Nem volt más mód tehát, mint segítségért kiáltani. A dulakodástól azonban hangja nagyon gyönge lehetett, mert első segély kiáltása hatástatanul hangzott a vonat robogásától. Pedig útitársai nem aludtak, mig a közeli fülkében nem volt senkt. Végre is kétségbeesett küzdelem után sikerült neki magát valamiképen kiszabadítani. Futott a fülke felé, hogy hivja útitársait, Mire azonban azok előkerültek, a támadó nem volt sehol. Hallani lehetett, mikor becsapta maga után a szomszédos kocsi ajtaját, ahol menten sötét volt a folyosó. Utána siettek oda is, de mire odaértek, már mindenik fülkében alvó embereket találtak. Valószínűleg közöttük volt a rablótámadó is, aki azonban adta az alvót. Nem is tudja meg Kiiment Pál soha, hogy ki lehetett az ő rejtélyes támadója. Emlékül csak a megrongált aranylánc maradt. De, ami a fő, megmaradt a pénztárca is a nehéz ezresekkel egyetemben. és az ex-képviselő párbaja. - Fővárosi tudósítónktól A napokban pisztolypárbajt vivott két ismert férfiú és ez a Lipótvárosnak a legújabb szenzációja. Mint minden párbajnak, ugy ennek is megvannak a maga felháborító előzményei, amelyek érdekessé teszik, de viszont vannak előkészítő motívumai között olyanok is, amelyet az asszonybecsület substilisan finom megérzése szőtt meg. Az esetet az teszi izgatóan rendkívülivé a Lipótvárosban, amelyre könynyelmü tollak annyi könnyelműséget költöttek, hogy szinte hihetetlen, hogy ott érdekesnek tartsanak egy párbajt, amely a megrendithetetlen asszonyhüség miatt történt. Az eset hősei egy gazdag és előkelő bankigazgató, a felesége és egy volt képviselő, aki aktiv korában is csak huszadrangu szerepet játszott a politikában. Az ex-képviselő ur szórakozást keresett ós sikerre szomjazott. Azt hitte, amit tőle a politika megtagadott, azt megadja neki a szerelem .. . És ment a Lipótvárosban a meseországba, ahol az aranybányák vannak és egyebek. A szerelmesek ide vágyódnak mostanában. Ha szép asszonyt keresett, hát nem sokáig kellett keresnie. Megismerkedett a legszebbek egyikével, az emiitett bankdirektor feleségével. Összeköttetései kommendálták az előkelő családban és itt époly szívesen látták, mint száz más embert: politikust, börzeánert, írót, művészt, akik vendégképen a házban megfordultak. A gyönyörű és nagyműveltségű háziasszony rövid idő alatt hatalmas szenvedélyt gyújtott a volt képviselő lelkében. A nyárspolgár, akinek kevésbé komplikált a tisztességről való felfogása, ilyen esetben visszavonul. Akármilyen boldogtalan is, de visszavonul és a családi béke megbontására nem vállalkozik. Ez a volt képviselő azonban nem a nyárspolgárok, hanem a kifinomodottabbak eszével gondolkodott és ezek nemhogy erényt, de megvetésre méltó gyávaságot látnak az ilyen megfutamodásban. Szerintök az nem baj, ha egy család boldogsága elpusztul, csak a sikert csikarhassák ki, habár csak egy órára is. És kigondolva faublasi tervét, kíméletlenül kezdó üldözni a hölgyet szerelmi ajánlataival. A nő az ilyen szerelmi tolakodást a maga jóizlósü körében egyáltalán nem szokta meg. A brutális támadásokat visszautasította a feddhetetlen női tisztesség önérzetével. A büsz kesége, móltósága, haragja nem használt, még a fenyegetései sem ijesztették meg a kalandra szomjas lovagot és most már valóságos árnyékává szegődött ós ahol a hölgy megfordult, ott ő is megjelpnt. Ez igy volt mindenütt, itthon és külföldön egyaránt és utazásaik alkalmával. A szép asszony ellenállása az exképviselőben még csak legyőzhetetlenebbre szította a nagy szenvedélyt. Most már nem is kalandot akart, hanem komoly viszonyt és ezért ajánlatott tett a gyönyörű nőnek, hogy vál jon el az urától ós menjen hozzá feleségül. Az uri nő megunta a rá nézve állandó és kellemetlen zaklatást és egy bátor lépéssel oldotta meg a kínos bonyodalmat. Amitől a legtöbb asszony oktalanul irtózik, ő éppen erre határozta el magát: a legegyszerűbbre ós a legbecsületesebbre. őszintén megmondotta a férjének, hogy a volt képviselő állandóan üldözi, sőt most már házassági ajánlatot is tett neki. Ennek a leleplezésnek az volt a következménye, hogy a férj a legelső találkozás alkalmával, a korzón inzultálta a volt képviselőt. Természetes, hogy ebből párbaj lett. A pisztolypárbajban a bankigazgató, aki vett magának elégtételt az ellenfelen, nem élt a jogával ós nem lőtt. Az exképviselőből nem hiányzott a komoly szándék, hogy ellenfelét leterítse, pontosan célzott, lőtt is, de nem talált. Az ellenfelek természetesen nem bókültek ki. Ez a legújabb párbajhistória a híres és a magáról mindig beszéltető Lipótvárosban. Öngyilkos kereskedő tanonc. Felakasztotta magát. Egy szerencsétlen, jobb sorsra érdemes fiatalember dobta el magától az életet hétfőn reggel Gyulán. Az élet nem adta meg neki azt, amit ő várt tőle, ezért eldobta magától. Már gyermekkorában is sok csalódáson kellett keresztül mennie és sok mindennel pró-