Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-03-27 / 25. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVH-ik évfolyam. 25-ik szám. Vasárnap, március 27^ r BEIESME6YEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellem' részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adainak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EltOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Húsvét. Ünnepiünk. Templomainkból kihangzik az ének, mely hirdeti a feltámadás örömhirét. Az élet kábító zajában elhangzik és elhal az örömhír. Csak kevés hívő lélekben talál visszhangra az evangéliumi szó: Akit kerestek, nincs itt. Feltámadott. Keserű gúny ül sokak ajakára, e szavak hallatára. A sok tudásban megcsömörlött ideges nemzedék nem szívesen hallja a vallásos költészet örömdalát s átsiklik az evangélium igazságain. S ugyan miért ? A feltámadás hitét ezer káros tapasztalat aláássa és megingatja napjainkban, mikor minden arra szoktatja az embert, hogy csak azt fogadja el értékes igazságul, miről a közvetlen érzéki tapasztalat s lehetőleg a szemlélet oktat ki bennünket. Orvosok naponként látják, hogy se tudomány, se ügyesség, se vagyon, se eget ostromló szeretet nem bir megküzdeni az enyészet hatalmával. A papok, tanitók napról-napra részvéttel kisérik ki a gyászoló rokonok kedves halottait s látják gyakran sírba szállni a hamar lehervadó, viruló életet. S van-e közöttünk csak egy is, ki a kétségbeesés gyötrő érzetével ne gyászolta volna kedveseit, kikről hitte, hogy még soká élvezheti azok szeretetét ? A naponta ismétlődő és kivételt nem ismerő, ezen tapasztalatok erejével szemben nehéz próbára van kitéve a mi ingatag és ugy is törékeny hitünk. Ki csodálkoznék ezen ? Csak a felületről a mélységbe, a földről az égbe, az érzékek tanúskodásától az ész következtetéseire kellene gondolnunk s hitünk bizonyosan megerősödnék. Lám, a vizcsep, melyről még e pillanatban a fénylő nap verődik vissza, mily hamar elpárolog. Eltűnt. És talán megszűnt ? Nem! Csak alakot változtatott. A levegő láthatatlan régióiba fölszállt, a szél elvitte az Alpok hó- és jégmezőire. Ott marad, — ki tudja meddig, — a természet nagy háztartásában elraktározva. Kedvező pillanatban azonban újra vizcseppé válik, lesiet a lejtőn a völgybe, a patak medrébe s tán harmat alakjában megtermékenyíti azt a búzatövet, melynek kalásza bennünket táplál. A nap fénye, melege kisugároz a mindenségbe, áthatja a testeket, hogy azokba fejlődést, életet leheljen. Ható erővé alakul ott, hol többé fény és meleg alakjában föl nem találjuk. A villamosság és delejesség, mint a testek rejtett energiája, néma és tehetetlen. Jelenlétét nem is sejtjük, mig kedvező ébresztő hatások éleüe nem hívják. De akkor aztán rombol, világit, olvaszt, épit s az emberi észtől szabályozva, vontat, forraszt, forral s ezerféle módon dolgozik helyettünk. Feltekintünk a végtelenség és öröklét templomára, a csillagos égre. A rejtélyek e legnagyobb rejtélye mily csodadolgokról beszél a mi lelkünkhez. Kitanulhatlan erők tömérdeksége sejteti velünk ama kisugárzó fényözönben, a vonzás erejében az örök fejlődésnek rendszerét, melyben nincs oly parányi, melynek rendeltetése ne volna s nincs oly fölösleg, mely céltalansága, miatt enyészetre volna kárhoztatva. Örökös változáson áll a fejlődés titka s e kifejlés koronája az öntudatos lét. És csak ennek az öntudatos létnek lenne keserű sorsa az, hogy rövid virágzás után örökre megsemmisüljön. Nem ezt az evangéliumot hirdeti a nagy mindenség. Ez csak az érzéki élvezetekben kimerült beteg agy rémképe, mely csüggedő lelkünkben akkor alakul ki, mikor a változás örvénye az enyészet látszata felé sodor bennünket, még mindig élni vágyókat. E rémkép a hishitüség büntetése. Bizonyítja, hogy sokszor elfeledkezünk arról, hogy az élet és halál uránál a pillanat ezer év és az ezer év egy pillanat. Elfeledkezünk arról, hogy az ő Ítéletei, nem a mi ítéleteink és az ő útjai, nem a mi útjaink. És amidőn a Húsvét bennünk ilyen gondolatokat ébreszt, ne feleokezzünk meg magunkról, nemzetünkről, magyar hazánkról. Az öröklét nagy problémáján belül vannak nekünk az örökös változás és fejlés nagy folyamatában időhöz kötött teendőink, melyek hűséges betöltése még a halál gondolatával szemben is értékessé teszik életünket. Magyar hazánk s nemzetünk most ! a váratlan változás, a kritikus átalakulás időszakát éli. Csüggedés lepi el lelkünket. Egyeseket talán a végzetes változás letargikus zsibbadásba, vagy ( lemondó közönbősségbe sodor. De ha a jelen pillanat lehangol, I elkedvetlenít, s a jobb jövő felett kötei kedésre vezet, ne feledjük a multat s j annak megerősítő tanulságait. Minő | hittel, minő biztató reménnyel küzdöt! tek ezredéves dicső multunk kiváló ' jelesei! Történeti nagy alakoK minő ! áldozatokat hoztak hazánk jogéletének biztosítására, nemzetünk jólétének s i művelődésének fokozására? Mennyire j hittek ők a jobb jövőben s munkájuk ; örök értékében? És mi, hálátlan s csüggetek utódok azt se tudnók és birnók fentartani s megvédeni, mit jeles őseinktől örököltünk, kik éltek abban a hitben, hogy Magyarország nem volt, de lesz ? A húsvét erősítse jogos önbizalmunkat és hazafias hitünket s tegyen bátorrá necsak abban, hogy hatalmas külső elleneinkkel szemben fölvegyük az önvédelem harcát, hanem magunkban is megfojtsuk az önzést, a hiúságot, a pártoskodást s tévelygő önámitást s teljesítsük mindazon kötelességeinket, melyek adott helyzetünkben, társadalmi hatáskörünkben lelkiismeretünk parancsa szerint reánk várnak. És ha ezt ravaszkodó rábeszélés és furfangos erőszakoskodás ellenére is megtesszük : akkor higyjük és lelkesen hirdessük, hogy a mostani látszólagos tetszhalálból feltámadunk! Nemzetünk történetében is lesz feltámadás ! Benka Gyula. A hűség. Irta: Donner Lajos. Ezen az ünnepen, mely annak a kereszlfájához, majd föltámadást hirdető sírjához vezet, aki a magábatérés, a testi szenvedések tűzkeresztségében is hű volt mindhalálig s azért elnyerte az örök életnek koronáját, kötelességképen érezhetjük, hogy e fölséges mintaképpel magunkat összehasonlítsuk: ragaszkodtunk-e mi is, akár mint egyes, akár mint nemzet oly lelki erővel, oly megingathatatlanul ahhoz, a mivel mint értékessel Isten ós természet hivatásunk betöltésére megajándékozott ? Korunkban, a vakok, süketek, gyengeelméjüek iskoláinak, a gyermekvéde' lemnek korában alig van, aki avval a tőkével, legyen bármily csekély, melyet Béiésmegyei Közlöny tarcaja. Bocsánatos bűn. A főpap, a szent, a jóságos, áldott Virágos oltár előtt állott Összetett kézzel. Szemében köny, Vájjon látják e odafönn ? Bocsánatos-e szörnyű vétke? Hogy amint roskadt, gyönge térde, Meg megcsuklik a Szentség előtt, Ráemlékszik egy álomképre, Az első rajongó térdelésre, A lángra, a csókra, az esküvésre És ájtatos lelke szárnyra kap, Hogy mint a menekülő rab Lopva megszökjék a fogságból ... S kilebben az oltár fölött A templom ódon ablakából. A főpap, a szent, a jóságos, áldott Csudaszép tündérálmot látott. A mult tért vissza egy pillanatra, Hogy hófehér lelkét elragadja, Csak a remegő napsugár Küzködik még a gyertyalánggal, A pipacscsal, a búzavirággal, Aztán szétfoszlik az oltár . . . Nem zsong többé az orgona, Nem tömjén, amit belehel Millió virágnak illata. Öleli át — kábítja el A rét puha pázsitölén Egy pajkos, kacagó lány szalad S egy fiú rohan utána. Libegve csalja a kék szalag, Fáradtan, szédülten kergeti, Mézédes szóval kérleli, De a szaladó lány kacag . . . Aztán a virágos patakszélen Elfogja, öleli, úgy mint régen, Mikor még lobogott, forrt a vére, Mikor a tréfás hajszolásért Csók volt a bére ! A főpap, a szent, a jóságos, áldott Üdvözült szivvel fölkiáltott S megtámolyogva összeesett.. . A jámbor hivek megdöbbennek, Zokogva gyűlnek közelébe, Keresztet adnak a kezébe. . . . Az élet-halál tusája gyenge, Rövid, győzelmes, csöndes harc, Szive még egyet, utolsót dobban, A tűnő öntudat utolsót lobban És megmerevül a szelid arc, Míg a sápadt száj szögletébe, A vérnek néhány granátcseppe Lassan szivárog, lepereg, Búcsút vesz tőle az élet, Szeme révedez... és lezárul, Álmodik már egy szebb hazárul . . . Könnyű, szép halál! — súgták a hírek Es siratták a legtisztább szivet, Nem sejtvén, hogy az egyház hű papja Vétkezett a végső pillanatba', Hiába volt kereszt a kezében, Mégis csókemlékben hült ki ajka ! Balázsyné, Zalay Masa. A húsvéti evangéliom. Ne féljetek, feltámadott, nincsen itt. | Márk, 16, 6. i • I Amint a Jézust gyászoló kegyes nők közeledtek a Sirhoz, egy angyalt láttak, aki a sir bejáratánál elgördített kövön ült. S csak nyíljék meg az ember lelkének ! szeme, akkor nemcsak a kövön, hanem a j kőben, t. i. az Isten által útjába gördített | akadályban, csapásban is jótékony angyalt ! lát — Amint meg odaérkeztek a sirhoz, ' azonnal belepillantottak. Igen jól tették, j mert volt és van is a sírban — nemcsak a Jézuséban, de mindegyikben — sok látni és tanulni való. Például a sir sötétségében igen világosan látja az ember, mily értéktelen mindaz, amiért némelyikünk lelkét áldozatul dobja. — S ime a Krisztuséban a fekete halál helyett fehérruhás angyalt láttak. Nem is jelenhetett meg gyászban azangyal, mikor tudta, hogy nem temetésre, hanem feltámadási diadalünnepre jön. De meg a lényének is csak a tiszta fehér felelt meg és nem a fekete. — Az angyal ifjú volt. Hogy is képzelhetnők másnak ? Hogy is ábrázolhatják az emberek még az Istent, tehát a Hatalmat és Örökéletet is roskatag, vén embernek? — Ugy látszik, az angyal várvavárta és nyájasan fogadta az érkezőket, s a nők, miután csak angyalokat láttak a sir tájékán, Jézust pedig sehol, megrémülének. Nem csuda. Hiszen Krisztus nélkül szörnyű az élet is, a halál meg még inkább; rettenetes a ház is, a sir meg meg még százszorta borzasztóbb. Nélküle az angyalban csakis az Isten haragjának hírnökét és bosszújának eszközét sejthették. A nőket tehát a rémület, az angyalt pedig ugyanakkor a Szentlélek szállta meg : szónoklatra nyílt az ajka. íme, nemcsak Betlehemnek, de Golgotának is, nemcsak Jézus születésének, de újjászületésének, t. i. feltámadásának is angyal volt az első szónoka. — Ott benn a sírban mondta az első húsvéti beszédet. Nem is volt a világon feltámadás — ünnepi templomul, szószékül e sirnál alkalmasabb hely; igy az angyal a halálnak legerősebb várában hirdette az Élet diadalát. Szónoklatát az angyal most is azzal kezdte, amivel karácsonykor: Ne féljetek ! Igazi angyal, miután minden szava bátorítás és vigasztalás. — Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Honnan tudta ? Mindentudó volt-e ? Az Isten mindenesetre az; belát a lelkünkbe s tudja, hogy keresi-e szivünk Jézust, vagy sem. — Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Krisztus lelke a szivükben volt, de ők a testét is, ők Jézust bírni akarták egészen. Mennyivel különbek azoknál, akikben vagy nem tud megtestesülni a vallás, vagy elköltözött belőle (akárcsak a Jézus megfeszített testéből) a lélek. — Miután Jézust keresitek, ne féljetek. Hiszen aki őt óhajtja, szereti' keresi, követi, az ne félje bűneinek büntetését, mert azt Krisztus érette elszenvedte; az ne rettegje a halált, mert azt Krisztus érette legyőzte; az ne tartson az Istentől, mert azt Jézus megengesztelte; azt ne aggassza se a mult, melynek adóssága, terhe Krisztus által ki van egyenlítve, se a jövő, miután Krisztus feltámadása a mi feltámadásunk ; azt ne nyugtalanítsa se élet, se halál ; az ne féljen semmitől, mert aki a bűntől fél, annak nincs mitől félnie, az bátran szembeszállhat mindennel és mindenkivel — vele az Isten, s ha Isten velünk, ki ellenünk! Ne féljetek és itt a halottak közt Krisztust ne keressétek. Hiszen megmondta, hogy ő a Feltámadás és az Elet; tudhatjátok tehát, hogy neki a halottak közt nincsen maradása. Vajha nekünk sem volna az erkölcsi halottak között, tudva azt, hogy az erkölcsi enyészet helyén hasztalan keresünk üdvöt, boldogságot! Jézus feltámadott! Aki megtestesülésekor a mennyeken, húsvét estvéjén meg a zárt ajtókon, az a föltámadás reggelén a sirkövön is áthatolt; feltámadt, s ezzel beváltotta szavát: testét — az Istennek a kereszten szétrombolt ezen templomát — harmadnapon felépítette; az Erősét az Erősebb legyőzte; engedett végre ellenei biztatásának: segített önmagán, hogy ezzel rajtunk mindörökre segítve legyen. József a kereszten, az Atya meg a sirban nem hagyta őt, s dicsőséges feltámasztása által Pilátusnak ama keresztfeliratát; Ez a zsjdók királya! e szavakkal egészítette ki! És az én szerelmetes Fiam ! Feltámadott! S igy az ó-testamentomi jelképek immár valósággá váltak : József kiszabadult a börtönből; Sámson leszedte a sir kapuját ; az Izai fia leterítette a Góliátot; Dávid kiszabadult a barlangból és trónra jutott; Jónás kimenekült a cethalból; Dániel kimenekült az oroszlán karmaiból ; Ezsdrás visszatért Babilonból. Sőt a jóslatoknál is nagyobb dolog történt: mert Énok és Illés az örökéletbe költözve Isten kegyelméből elkerülte ugyan a halált, Krisztus azonban szembe szállt