Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-01-13 / 4. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 4-ik szám. Csütörtök, január 13. POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellem részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ElrOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. ElSHzetnl bármikor lehet éuneflyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHEL57K7 JÓZSEF. Kiadóhivatal : Telefon-szám Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A farsang és a házasságok. Békéscsaba, január 1 í. Immár Karnevál herceg is meg­tartotta bevonulását és a cécók, a dári­dók kezdetüket vehetik, egész húshagyó keddig, hogy azután, mint böjti mulat­ságok találják folytatásukat, ha ugyan lesz valakinek kedve azt tovább is folytatni. A farsang jelentőségét magyaráz­nunk, azt hisszük, fölösleges. Min­denki tudja, hogy azt nem tisztán mu­latságból, kedvtelésből csinálták azok, akik kifundálták, hanem mögötte vala­mely erkölcsös cél is lebegett. Ezen időközökben történnek, azaz történtek a múltban a legtöbb házasságkötések. Ebben az időszakban ismerkedtek meg a leányok a férfiakkal s kötöttek job­bára életfogytiglan tartó szövetséget, melyet azután mindkét fél hűségesen be is tartott. Ma már a farsangnak ebbeli jelen­tősége legfeljebb a köznépnél, a föld­mives osztálynál található. A közép­osztály s az úriosztály már rég túl tette magát ezen a poétikus, lelket, szivet nemesítő időszakon, s bizony­bizony csakis egynehány naiv kedély hiszi el, hogy a farsang a házasság­kötés szép idejét hozza magával s hogy a farsangon a leányok olyan férfiakkal is megismerkedhetnek, akik azután az oltár előtt is megerősítik azokat a szent esküket, melyeket a tánctól s kedvtől felhevülten, olyan sokszor s olyan szépen elrebegtek. Nem, ma már farsangkor sem há­zasodnak. Ugy tetszik nékünk, mintha ez a szép szokás már kiment volna a divatból s csak hébe-hóba hallhatunk valamelyes házasságkötésről ismerő­seink között, annyira fázik a fiatalság ettől az aktustól. A statisztika, ez a rideg, könyörtelen tudomány igazolja kijelentésünket. Ez megmutatja, hogy hazánkban évről-évre csökken a házas­ságkötések száma s e csökkenés mér­téke, már-már ijesztő mérveket ölt magára, mert éppen ellenkező arány­ban áll a népesség szaporodásával. Hogy a leányok ma már nem men­nek olyan fiatalon férjhez, mint a régi jó időkben, ebben még találunk némi rációt. Ha ugyanis a müveit nemze­teket megfigyeljük, az angolt, franciát, németet, de különösen ez utóbbinál mindjárt szemünkbe ötlik, hogy a leá­nyok 23-26 éves koruk előtt ritkán kötnek házasságot s azt is láthatjuk, hogy az ilyen érett ésszel kötött házas­ságok azután sokkal taitósabbak is, mit a válóperek számának kisebbsége is igazol. Az orvostudomány meg egye­nesen ellenzi a leányok korai férjhez­menését, hiszen a fiziológia nagyon jól megmagyarázza, hogy a 17 — 18 éves leány még nem érett meg a há­zasságra s egy ilyen korban kötött házasság a legveszélyesebb következ­ményekkel járhat az illető leány további egészségére. Az tehát, hogy a leányok ma már nálunk sem mennek olyan fiatalon férjhez, mint a régi jó világban, örven­detes jelenség, de az már, hogy a fér­fiak mind jóval tul vannak a 30-on s igy a gyermekek felneveléséhez már öregek, ez már eredendő hiba, mely­nek következményeit az utódok érzik meg erősen. Az bizonyos, hogy a létért való küzdelem soha olyan nehéz nem volt a múltban, mint épen a jelenben ha­zánkban. Nem azért, mintha a kenyér­kereset nehezedett volna meg, noha ez irányban is történtek vizsgálódások, melyek ezt is igazolják, hanem az igé­nyeknek túlzott emelkedése, a kere­seten felül kivánó életmód, a — nob­lesse obiige — a kötelező előkelőség, ezek az okai a házasságok csökkené­sének s annak a szinte beteges féle­lemnek, melyet a nőtlen férfiak a há­zasságkötés iránt éreznek. Sajnos, ezeken az állapotokon egy­hamar változtatni nem lehet. Sok pár­nába zokogott könyet, még több szív­fájdalmat kell mindezek miatt azoknak a leányoknak elviselni, akiket a sors mostohasága esetleg nem ruházott fel azokkal a tulajdonságokkal, melyek egy megfelelő házasságkötés létrehozá­sához szükségesek. S hiába jó a farsang! Hiába eről­ködnek a leányos családok. Ameddig vagy az igényeket le nem szállítják, vagy a keresetek nem emelkednek, ad­dig a nőtlen férfiak mindig gondol­kozni fognak, még hozzá sokat is, vájjon belemenjenek abba, hogy a ma­guK bizonytalan sorsához még egy második, esetleg harmadik életsorsát hozzáfűzzék. Választások lesznek. Drukkolnak a honatyák. - Budapesti levél. ­Kedden, mindjárt a kora délutáni órákban megtáviratoztam önöknek, hogy Lukács László megbízatását vissza­adta a királynak s Őfelsége Khuen­Hóderváry Károly grófot bizta meg kabinetalakitással. Néhány szóval jelez­tem táviratomban azt is, hogy Khuen­Hédervárynak első dolga lesz a kormány megalakítása után feloszlatni a házat és elrendelni az uj választást. Na, látták volna csak azt az élénkséget, amely a pártkörökben támadt e hir hallatára! Egyik honatya arca elborult, mások nyugodtságot erőltettek magukra, az úgynevezett „kültagok" pedig, akik 1 valamennyien mandatum-aspiiánsok, szörnyű buzgalommal, kipirult arccal, 1 villogó szemekkel tárgyalták az eshető­' ségeket és látható előszeretettel dörgö­! lőztek a pártvezérek kabátja szárnyá­hoz. Ugy néztek rájuk, mint egy Istenre. Mikor Justh Gyula a Royal-klubban ki­adta a jelszót : — Készülni kell a választásokra ! Mintha dróton rángatták volna, ugy felugrott mindenki és odarohant a nagy férfiúhoz, hogy biztató szót, vagy leg­alább egy bájos mosolyt kapjon tőle. Szó, ami a szó, a honatyák drukkol­nak. Még azok is, akik biztos kerülettel rendelkeznek s kalkulusaiknak szépsé­gét csak egy 3—4 szociáldemokrata ellenszavazat rontja meg: kissé aggo­dalommal tekintenek a jövő elé. Ért­hető ez is. No ja, mert nem Tisza István csinálja a választást, mint az előbbit, hanem Khuen. A Tisza-féle volt az első egyetlen tiszta választás 1867 óta. Khuen-Héderváryról pedig rosszat gondolnak ebből a szempontból. Horváth-báni viselt dolgai után arra következtetnek, hogy ő olyan Bánffy­féle erőszakos választást fog csinálni, mert magának minden poklokon ke­resztül többséget akar teremteni. Pedig talán és igen nagy valószí­nűség szerint korai és alaptalan is ez a félelem. Khuen erőszakos volt Hor­vátországban és ezt a mi szempon­tunkból jól tette. Hiszen látjuk, hogy mihelyest egy keztyüsebb kezű ember ült bele a báni székbe, mindjárt kész volt a kavarodás, a horvátok mindjárt tüntetnek és a legnagyobb ellenségek­kel szövetkeznek a magyarok ellen. Khuen alatt ilyesmit nem mertek meg­cselekedni. Hogy ő Horvátországban erőszakos volt, abból nem lehet arra következtetni, hogy Magyarországon is az lesz. Bizonyság erre egy újságíró előtt tett következő nyilatkozata is: — Feladatom, a felség intenciói sze­rint szigorúan az alkotmányosság és tör­vényesség korlátai között mozog. Ha ez valójában igy van, akkor ki van zárva minden erőszakoskodás. Khuen-Héderváry Bécsből egyene­sen Hédervárra utazott, ahol csak ke­rült, fordult .egyet, aztán visszautazott Budapestre, hol a szerdai nap folya­mán találkozott Tisza István gróffal, akit táviratilag kért fel, vele és más politikusokkal hosszú ideig tárgyalt. Egyelőre azonban még koraiak azok a találgatások, hogy kikből fogja meg­Békésmegyei Közlöny tarcaja.! Volt egy tündérem ... Volt egy tündérem, bűbájos édes ... A haja arany, szeme beszédes Köntöse fehér, omlatag, könnyű. Arca bársonyán nem szántott könnyű. Holdsugár hozta csillagösvényen S ezeregyéjróí regélt ő szépen .. . Régen volt, régen ! Volt egy tündérem, hosszú estéken Besuhant hozzám .. . Ó, jól emlékszem ! Kerek asztalon égett a lámpa, Kicsi ágyamig nyúlt el az árnya. Kerek asztalnál drága jó anyám Foltozta, várta kopottas gúnyám Hosszú estéken. Volt egy tündérem, csókkal álomba Ringatta lelkem, gyermek koromba ; Volt, nincs ! Az élet s a világ : küzdtér. Kihiv, megsebez, hull az itju vér.. . Porondján maradsz csonkán és aggon : Kisér a gond, hogy veled vírasszon Hosszú estéken. Gy. Czikle Valéria, Hivatalban. Irta: André. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — A kis kerületi póstán hét óra felé, már kevés dolog volt. A hegyesen me­redező sárga rácsok előtt alig álldogált néhány ember, rest bolti szolgák, cse­lédek vagy kereskedő segédek, ezek már várhattak, ha későn jöttek. Postás lányok a rácson belül be­szélgettek s cukrot szopogattak. Valami boltos küldhette nekik, aki itt szokta feladni a leveleit, de a lányok beszél­getés közben megelégedetten forgatták szájnkban az olcsó édességet. Olyanok voltak, mint a férfiak, mikor cigaret­tára gyújtanak, ha a munka egy kis szünetet enged. A szoba másik részében két férfi dolgozott nagy nyitott szekrények előtt, a szomszéd kis szobában üldögélt a fő­nök, az üveges ajtón keresztül látszott, amint sárga, fakó arcával asztala fölé hajó t egy zöldernyős lámpa mellett. Itt kint a lányok közt csak egy dolgozik, az utalványos. Ez is már zárja be a pénztárt, sovány, száraz fekete lány, vigasztalan komolysággal olvassa a pénzeket, tikkadt, figyelő iz­galommal rakosgatja a zörgő papiro­sokat s a folyó ezüstöt csomókba. Va­lami önző, sivár teremtés lehet, elke­ményedett szivü, keserű vén leány, ha kedvtelenül felnéz, fekete arca fényes és sápadt a fáradságtól, aztán számol és jegyez tovább. A többiek, hárman mellette állnak, szinte a feje fölött beszélgetnek, de vele nem törődnek. Ez a három lány, amint itt nevet és suttog a feje föllött, olyan, mint egy csomó sás, mely hajladozik és zizeg a csendes viz felett. A leányok suttogva beszéltek, de élénken, sietve mindenfélét. — Mariska nagysád, képzelje megint veszekedett a vén bélyegző ! — mondta egy kis pirosszőke leány, szemével a főnök szobája feló intett. — Ugyan ? — kérdezte a másik egy fehér arcú Miért ? — Hogy miért nem vettem fel az uniformist. Hát felvettem. A leány nevetve rántott egyet sö­tétkék, pirosgalléros postáskabátján, mely meleg és alkalmatlan lehet neki, látszott, hogy ugy kapcsolta szét hirte­len, bosszúsan, itt a fülledt levegőben. S a nyitott kabát ezen a mosolygó arcú, kedves teremtésen, mintha só­hajtott volna : Melegem van, jaj, de melegem van ! A másik kettő csak mosolygott rajta" Közönséges nőnek látszott az egyik, a másik, akit Mariskának szóllitott a kis kövér, finom, vékony, fehérarcú fiatal leány. A sápadtsága szinte átlátszó, kora tavasszal lehet ilyen szinü gyöngy­virágokat látni. Mégis élénk az egész feje, nagyon értelmes szeme van, vas­tagszálu fekete haja különösen kedves rendetlenségben simul a homlokára, a nyakára. Fehér blúza előtűnik a postakabát alól a könnyű puha szövet megenyhíti a hivatalos ruha ridegségét s a gallérra varrott sárga kürtök kedvesen fényle­nek. Mariska kisasszony uri lány, nem ré­gen került ide, akkor mesélték, a lá­nyok suttogták, hogy a vőlegénye el­hagyta, elmaradt a házasság, azért jött ide az ajánlott levelekkel bajlódni, hogv megélhessen. A lányok csoportjából nevetés hang­zott Mariska kisasszony' kacagva muta­tott ki a rács között. — Ni, ni, a tábornok megint alszik! Mind oda néztek. Kint egy Íróasz­tal alatt egy postás kocsis fekszik, ösz­szehuzódva felbujt az asztal lábdeszká­jára s ott alszik a sapkáján, mig kint megtelik a kocsija. Széles, vörös posztó pánt van a nadrágján, azért hivták tá­bornoknak. — Az ám, a kegyelmes ur! A tá­bornoknak jó dolga van! mondják a lányok s vidáman tekintgetnek kifelé­Az emberek kint kezdenek mozgo­lódni, mások is jönnek be, többen leve­lekkel, a leányok munkához látnak. Ma­riska kisasszony leül az ajánlott leve­lekhez. — Majd ón is segitek ! — mondja a kis kövér. — Ha lessz szives Katica nagysád i — feleié Mariska. Egymást igen megbecsülik, nagy­sádnak szólítják, de barátkoznak, nem tegeződnek. A kis kövér Katica csupa gölyü jó­szívűség, a másik a jókedvű eleven mun­kálkodás. Megy a munka pontosan, vi­dáman, talán azért, mert nemsokára vége lesz. — Maga, hallja, Scedláktól, jöjjön vissza — szólt kí egyszer Mariska kis­asszony. Már mi van megint ezzel a le­véllel? Az országot mért nem irják rá? Legközelebb vissza küldöm az ilyet. Egy sapkás ember állott eíő, egy bolli szolga s megszepenve mondta: — Értem, kérem, hiába mondom otthon mindig. — Jó, jó, — hallik belülről — már megtanulhatták volna. Jön egy fiatlal ember, valami ügy­védi irodából hozza a leveleket, már ösinerős, köszön a leányoknak, azok bólingatnak vissza és irják be a leveleit. — Már mégis van ? — kérdi a jo­gász. Óh köszönöm. Igazán gyorsan

Next

/
Oldalképek
Tartalom