Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-04-07 / 28. szám

5 pörös félnek meg voltak a tanúi. Ko­rosy főjegyző mellett azonban a több­ség tanúskodott, aminek folytán Hra­bovszkyt legnagyobb valószínűség sze­rint elítélte volna az esküdtbíróság, ha még jó előre meg nem indultak volna a tárgyalások az ügy békés elintézése iránt. A békés elintézést dr. K o c z o r nagyváradi ügyvéd, Hrabovszky megbí­zottja akarta legjobban Hrabovszky hajlandó volt sajnálkozását kifejezni, de azt kívánta, hogy Korosy is fejezze ki sajnálkozását azok fölött, amiket állítólag Hrabovszkynak mondott pár év előtt egy összetűzés alkalmával. Ko­rosy azonban erre nem volt hajlandó. ' Körülbelül ebben a stádiumban ke­rült az ügy kedden a nagyváradi es­küdtbíróság elé. Á nevezetes főtárgya­lásra a feleken kivül mintegy 12 tanú — közöttük Áchim L. András is — és sok érdeklődő utazott Nagyváradra. Egy­szóval valóságos csabai invázió történt a pecepárti Párisba. A tárgyalás megkezdése után C s u­1 y o k Béla törvényszéki elnök szokás szerint békülésre szólította fel a feleket. Hrabovszky Pál vádlott kijelentette, hogy a közleményben foglalt sértő kitételekért kész bocsánatot kérni és sajnálatát kifejezni. Az elnök buzdítá­sára Korosy László ezt elégtételül elfogadta s viszont ő is sajnálatának adott kifejezést egy sértő kitétel felett, melyet felhevült állapotban mondott egyszer Hrabovszkynak. A sértő kifeje­zés a következő volt : — Kirúgom a városházáról! A per tehát ilyképen békésen elin­téződött az esküdtek, a birák és tanuk nagy örömére. Csak Áchim L. András nem volt megelégedve a dologgal. A parasztvezér szerette volna a nagyvá­radi törvényszék előtt is „lerántani" ala­posan a csabai elöljáróságot. Ezt azon­ban nem tehette meg legnagyobb saj­nálatára. Meg is jegyezte elkeseredetten : — Na, engemet sem fognak meg ezután arra, hogy ur — mellett tanús­kodjam ! . . . Tarkaságok. Az anyanyelv. Egy nemzetiségi vidéken az atyafi elvitte a kis fiát a megye székhelyére, hogy beírassa az iskolába. Az igazgató elé kerülnek, aki fel­veszi a gyermek nacionáléját. — Hogy hívják a fiút? — kérdi a tanitó. — Geiger Johann — feleli a sváb. — Hánv éves ? — Hét.' — Milyen az anyanyelve ? Az atyafi elbusulva feleli: — Hosszú / Kávéházban. A Fiume kávéházban két ur ül a sakktábla mellett. Nagyon el vannak mé­lyedve a nehéz játszmába, amikor a zuhogó esőben megérkezik a kávéház réme, a legbőbeszédübb vendég, akinek a fecsegéseitől szinte irtóznak az em­berek. — Valóságos felhőszakadás! — kezdi a bőbeszédű ember. — Ugy zuhog az eső, mintha öntenék. Semmi felelet. — A víz belement a cipőmbe. — A viz befolyt a hátamba. — A nyakamba is belement a viz. Végre megszólal az egyik játékos. — Jó, jó, de hogy ment a fejébe a viz ? Röviden. Egy békésmegyei faluban a „Fe­kete bika" fogadósa bálát rendezett. Hogy a falubeliek ezt tudomásul ve­gyék, megkérte a birót, doboltassa ki a nagy eseményt. Véletlenül aznap dolga is volt a kisbirónak, ezért a birót ilyképp figyel­meztette : 5— Aztán János, csak röviden mondja kend, mer hát sok dóga van kennek. Á kisbíró szótfogadott s szórói-szóra igy hirdette ki a bálát: — Tudtára adatik mindenkinek, akit illet, hogy vasárnap a „Fekete biká"­ban bál lészen, ha eső nem lészen. Ha lészen, nem lészen, ha nem lészen, lészen. Nagy késes. , Növendéghangverseny volt a minap ; egy iskolában. A hangversenyre meg­hívtak egy fiatal embert, aki azonban hivatalos elfoglaltsága miatt kissé meg­késett. Épp akkor ért a terembe, amikor a kisasszony, akinek részéről jött a meg­hívás, már javában énekelt. A fiatal ember odasiet a leány any­jához hogy exkuzálja magát s kissé za­vartan kérdi: — Régóta énekel már a kedves leánya ? — Körülbelül három éve — felelt az asszony. — Borzasztó, hogy megkéstem ! Két nyilatkozat. Nagy János államvasuti alkalmazot­tat a debreceni Pallagon megverték. Az esetet közölték a debreceni lapok. Másnap egy ugyanilyen nevü ma­gánhivatalnok a következő nyilatkoza­tot küldte be az újságokhoz : „Nyilatkozat. Szükségesnek tartom kijelenteni, hogy azzal a nagy Jánossal, akit a Halá­pon felpofoztak, nem vagyok a zonos. Nagy János, magánhivatalnok." A következő napon másik nyilatko­zat látott napvilágot: „Nyilatkozat. Csak annyit tartok szükségesnek kijelenteni, hogy engem nem Halápon, hanem a Pallagon vertek meg. Lehet, hogy Halápon is megvertek egy Nagy Jánost, kijelentem azonban, hogy én az­zal azonos nem vagyok. KU2 GAZDASAG, Közbeszúrt zöldtrágyázás. Ámbár homoki gazdaságainkban az ugar-rendszer általánosan szokásos, s igy e helyeken a közbeszúrt zöldrágyá­zásra semmi szükség sincsen, mert van idő a zöldtrágyának való növényt ta vasszal elvetni, annak dacára a hozánk érkező számos kérdezősködésből azt lát­juk, hogy a közbeszúrt "zöldtrágyázás iránt nagy az érdeklődés, s hogy ez el­járásnak már is vannak követői, kik e trágyázási eljárást eredményeivel telje­sen megvannak elegedvedve. Hogy a zöldtrágyázás rendkívül nagy haszonnal járó müvelet, legyen az akár őszi, akár tavaszi, akár közbeszúrt, ahhoz ma, már semmi kétség sem fér; a kitűnő eredmény annyira bizonyos, hogy csak sajnálkoznunk kell a felett, hogy e hassznos trágyázási rendszer oly nehezen tud hazánkban elterjedni, holott a külföldi, de ínég a galíciai gazda sem tudna ma már zöldtrágyázás nél­kül gazdálkodni. Használja a zöldtrá­gyázást mindenütt, tehát nem csak ho­mokon, hanem kötött talajon is. A zöldtrágyázás nemcsak azért hasz­nos, mert óriási mennyiségű nitrogén­nel gazdagítja a talajt, hanem főleg azért is, mert annak fizikai állapotát is nagyon kedvezően befo.yásolja, a mennyiban az elszántott nagymennyi­ségű zöld tömeg a talaj humusz-tartal­mának növelésétől eltekintve, kötött ta­lajoknál nagyon érdekes dolog, hogy porhanyóbbá teszi azt, homoktalajoknál pedig, hogy azok humusz-tartalmát nö­veli. Közbeszúrt zöldtrágyázást mindenütt sikerrel alkalmazhatjuk ott, ahol augusz­tus, szeptember hónapban legalább rémi csapadék szokott lenni. Ahol e hónapok gyakrabban teljesen szárazok, csapadék­nélküliek szoktak lenni, ott a köztes trágyázáshoz nem tanácsos nyúlni, ha­bár hazai gazdák állítják, hogy még tel­jesen száraz években is megvoltak elé­gedve a köztes zöldtrágyázás eredmé­nyével, s azok, akik ezide'ig.köztes zöld­trágyázást használtak, nagyon dicsérik ezen eljárást, s nincs szándékukban at­tól eltérni. Leggyakoribb módja a köztes zöld­trágyázásnak, hogy azonnal aratás után 100—150 kg. szuperfoszfát lesz kiszórva a tarlóra s csekélyen alászántva. Fon­tos dolog, hogy ez azonnal aratás után megtörténjen, nehogy a késedelmezés miatt a tarló kiszáradjon. A csekélyen felszántott tarló fehér csillagfü maggal vetendő be, mely a szárazságot is jól állja s hazai viszonyaink között is ren­desen jól szokott sikerülni s olyan gyor­san nő, hogy őszig derékmagasságot is elér, ha egy-két esőt kapott. Amikor az őszi dór megcsípte, alászántandó, ta­vasszal azután árpa vagy zab vetendő bele. Az ilyen árpa vagy zab sohasem ad rosszabb termést, mint a kapás után vetett, sőt többnyire 50—100 kg-al is jobbat. De őszi buza vagy rozs alá is lehet köztes zöldtrágyát alkalmazni olyan mó­don, hogy a korán lekerülő zöidtakar­mány bíbor here, őszi bükköny, borsó vagy nyulszapuka lekaszálása után má­jus végén, vagy junius elején ugyan­csak 100—150 kg. szuperfoszfátot szó­runk ki, a talajt felszántjuk s megint csak fehér csillagfürtöt vetünk bele, amely kedvező időjárás mellett 1—P/2 méternyire is megnő őszig, amikor alá­szántva a búzát vagy rozsot akár azon­nal is bele lehet vetni. Az ilyen módon harmadévenként ismétlődő zöldtrágyázással olyan meny­! nyiségü humuszt ós nitrogént juttatunk 1 a talajba, amely annak az irányú szük­ségletét ép oly módon képes fadezni, akár az istállótrága s ha a zöldtrágya mellettt elegendő mennyiségű foszfort is juttatunk a talajba szuperfoszfát alak­jában, akkor talajunk az istállótrágyát akár teljesen is nélkülözheti, módjában j van tehát a gazdaságnak — ha viszonyai ugy kivánják — állatállományát teljesen redukálni s csupán az igás erőt meg­tartani.Hogy sok helyt micsoda előnyök­kel, micsoda megtakarításokkal jár ez, azt minden gazda könnyen kiszámít­hatja. Némi nehézséggel jár a nagytömegű zöldtrágya alászántása ott, ahol az em­berek e tekintetben nem bírnak még kellő gyakorlattal. Az eke előtt rende­sen henger szokott járni, amely ledönti a csillagfürtöt s így az eke könnyebben mehet utána. Még könnyebben halad az eke, ha magára az ekére a kormány előtt keresztben egy erős botot kötünk, amely belehajtja az előző eke által vont barázdába az egész zöld tömeget, ame­lyet az eke által fordított föld szépen betakar. Természetes, hogy még ezen eljárás mellett is sok szál fenmarad, a szántás tehát továbbra is borzas lesz, ez azonban mit sem tesz, s a vetésnek ártalmára egyátalán sincs. A zöldtrágya rendkívül erős fej­lődésre indítja a növényzetet, amely ha­ragos zöld színével mindig kiválik a többi közül. Ez erőteljes fejlődésnek meg is van ám azután a következménye a nagyobb termésben nemcsak az ár pán, hanem a búzán is. Vajha hazánkban is zöldtrágyázás minél általánosabban elterjedne. Gabona árak. Békéscsaba, április 6. A budapesti gabonatőzsdén a mal­mok részéről kissé jobb a vételkedv, de csak olcsóbb árakon, igy az irányzat lanyha az egyre hanyatló árak mellett. A spekuláció az októbori búzát már a 20 korona körül óhajtaná jegyezni s ha kiadós eső áll be, rövidesen igy is lesz. A csabai piacon csekély a kínálat. Buza 26- 26 60 Tengeri morzsolt . . 11 40 •— Budapest, április 6. Készbuza 30 fil­lérrel olcsóbb; áprilisi buza 26.60, má­jusi buza 26 38, októberi 22.—, tengeri 1202. OMAZTA GYULA kir. közjegyzőnek Békéscsabán a gyulai uton mint­egy 4400 D-öl, valamint a kör­gáton belül a kanálisi dűlőben mintegy 10-11000 d-öl PORTÁJA egészben, vagy parcellázva házhelyeknek eladó. Értekezhetni a tulajdonossal. Nlűkertész ki a kertészet összes ágazataiban teljeson jártas és jó bizonyítványokkal rendelkezik, uradalmi vagy községi kertésznek ajánlko­zik szerény föltételek mellett. Az állást május l-én, esetleg azonnal is elfoglalhatja. Szíves megkereséseket e iap kiadóhivatala továbbit. w Eladó 26 darab, 3 colos vastag, kü­lönféle hosszúságú és szélességű diófa-palló Horváth Mihály, szabónál Lepény-utca, 761. sz. alatt. :: KIADÓ LAKAS:: Békéscsabán, a vasúti szivattyú­házzal szemben levő utcában, a : Körösön tuli uj városrészen : Hankó Pál házában kétszobás lakás Szent-György naptól kiadó. Értekezni lehet a tulajdonossal ugyanott. Nádai József kenyérgyárában és három fióküzletében I kiló fehér kenyér . . 17 krajcár I kiló félbarna kenyér. . 15 krajcár I kiló barna kenyér . . 13 krajcár Ugyanott nagyobb arányú tejre van szükség A RAJZ IZIDOR vasut-utezai házában pinczehelyiség kiadó. Müveit és okos ember nagy sulyfc helyez a fogápolásra, mert annak elhanyagolása nemcsak szépséghiba, hanem egyben undo­rító szagot ad a lehe­letnek.— Szakorvosok egyöntetű véleménye Si.ex-int a beteg fog további romlását meg­akasztja, a szájüreget szagtalanítja s a fo­gakat gyönyörűen fe­héríti a Sztraka-féle Mentből - fogszappan. G-yógytárakban, drogériákban stb. kapható 1 koronáért. — Csabán kapható: Réthy Béla, Ferenczi Árpád gyógyszertá­rakban, Dobay Kálmán drogériájában és Bayer Lajos kereskedésében. Pályázati hirdetmény. Békésvármegye közönsége által a hon­védnevelő és képző-intézeteknél létesített alapítványi helyek közül egy honvódfő­r eáliskolai és Ludowika-Akadémiai együt­tes alapítványi hely, továbbá egy hon­véd-hadapród iskolai alapítványi hely a folyó tanév végével megüresedvén, e két helynek az 1910—11-iki tanév kezde­tével leendő betöltése céljából pályázatot hirdetek. E két alapítványi hely elnyerése iránt a kellően felbélyegzett okmányok és fo­lyamodványok Bekésvármegye törvény­hatósági bizottságához címezve, a folyó évi április hó 29-ig nyújtandók hoz­zám be. Folyamodónak igazolnia kell : 1. A járási tisztviselő által kiállított bizonyitványnyal a felvételre ajánlott if­júnak békésmegyei illetőségét. 2. Valamely tényleges katonai, vagy honvédorvos bizonyítványával az ifjúnak a katonai nevelésre való testi alkalmatos­ságát. 3. Iskolai bizonyitványnyal valamely középiskola, vagy azzal egyenrangú iskola eredményes bevégzését, illetve az utolsó osztály, avagy valamely magasabb osztály eredményes látogatását. 4. Anyakönyvi kivonattal azt, hogy a pályázó itju f. évi szeptember hó l-én 14-ik életévét már betölti s a 16-ikat még tul nem haladja. 5. Amennyiben a belépés nem közvet­lenül, valamely nyilvános iskolából törté­nik, hatósági bizonyitványnyal az ifjú ki­fogástalan erkölcsi magaviseletét 6. Külön himlöoltási bizonyitványnyal a beoltás megtörténtét, amennyiben azt az orvosi vélemény nem igazoli a. Oly ifjak, akik a cs. és kir. közös hadsereg valamely katonai nevelő és képző­intézetének már növendékei, az alapítványi helyre fel nem vehetők, a vármegyei alkal­mazottak és nyugdijasok gyermekei, vagy árvái a 335. bgy. 1898. sz. határozat értel­mében előnyben részesülnek. A kérvényben kifejezés adandó annak is, hogy folyamodó az „Utasítás" a pá­lyázók felvételére nézve, a m. kir. honvéd­nevelő- és képzőintézetekbe, határozmá­nyait ismeri és kötelezi magát, hogy az ezen utasításban foglalt valamennyi felté­telnek megfelel. Gyulán, 1910 március 21-én. Ambrns Sándor, alispán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom