Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-04-07 / 28. szám

3 tottak: szives szavakkal üdvözölte a vi­déki kollegákat. Az értekezlet mindenek­előtt a tisztikart egészítette ki. Alelnök K ő r ö s y Árpád telekkönyvvezető, tit­kár pedig Tar Dezső kir. törvényszéki elnöki titkár lett. Több tisztviselő válasz­tását nem tartotta szükségesnek az ér­tekezlet. Egy, a kezelő tisztviselőket közel­ről érdeklő kérdés is megbeszélés tárgya lett az értekezleten. Ez pedig nem más, mint a bírósági iratok kézbesítésének re­formja. A most fennálló szokás szerint a más bíróságoktól, törvényszékektől például a csabai járásbíróság területén lakók részére érkező ügyiratokat, idé­zéseket stb. a csabai járásbíróságnak kell kézbesíteni, holott semmi köze sincs esetleg az illető ügyhöz. Ez ter­mészetesen jelentékenyen megszaporítja a kezelőtisztviselők dolgát, akik a saját bíróságuk ügyeivel anélkül is eléggé meg vannak terhelve. Ezért azt akarják kivívni a kezelőtisztviselők, hogy az idegen bíróságoktól érkező iratok egye­nesen a községi elöljáróságoknak kül­dessenek meg kézbesítés céljából. Ez indítványhoz az értekezlet egyhangúlag hozzájárult és küldöttség fogja Gálbory elnököt az eszme pártolására felkérni. Az értekezlet után kedélyes és a késő éjszakába nyúló társasvac3ora volt a községi bérházban levő szálloda nagy­termében. A vacsoráról táviratilag üd­vözölték Gálbory József törvény­széki elnököt. Választási mozgalmak a vármegyében. Ujabb változatok. Az országgyűlési képviselőválasztá­sok legjobb esetben is csak május végén lesznek. Legalább is 6 hét választja még el az országot azoktól az izgalmas na­poktól és már mindenfele olyan kortes­kedés folyik, mintha egy két nap hiány­zana. Békésvármegye eddig nyugodtan viselkedett, de lassan-lassan az általános láz őt is elragadja. Már folynak erősen a korteskedések minden kerületben, csak a megyeszékhely, Gyula hallgat. Ott még nincsen jelölt, annál az egyszerű­nek látszó oknál fogva, hogy nagyon sok a jelölt. A gyulai polgártársak kép­telenek valaki személyében megálla­podni. Igy van az, mikor egy kis vá­rosban olyan sok jeles és mandátumra érdemes férfiú él. Még Csabán sem egé­szen perfekt a dolog abban a tekintet­ben, hogy kik lesznek a jelölte ? A jövő héten talán erről a nagy problémáról is lehull a szaiszi fátyol, amely most takarja. A megyei választási mozgalom ujabb fázisairól tudósításunk a következő: GyUla. Gyula még mindég ugyanabban az állapotban leledzik, amelyben a vá­lasztási mozgalom megindulása óta van. Mint már jeleztük, húsvét hétfőjén a függetlenségi és 48-as körben jelölő gyűlés volt, amelyen nem tudván meg­állapodásra jutni, azt határozták el a választópolgárok, hogy majd máskor ha­tároznak. Ez a „máskor" pedig elkövet­kezett a mostani hélfőn, vagyis gyü­mölcsoltó boldogasszony napján. És — ugyanolyan eredménnyel végződött ez a gyűlés is, mint a másik. Ez alkalom­mal titkosan szavaztak, hogy ez által se korlátozzák a választók szabad vélemény­nyilvánítását. A titkos szavazásnál leg­több szavazatot kapott N é v e r y Albert, számosan voksoltak azonban dr. S i­m o n k a Györgyre, (aki pedig, hir sze­rint, ez alkalommal csalódottan vissza­vonul), D ő r y Pálra, Berényi Ár­minra ésK. Schrifffert Józsefre is. Az eredmény kihirdetése után Névery Albert kijelentette, hogy bár legtöbb szavazata van, a jelöltséget ezidő szerint nem fogadja el, mivel nincsen abszolút többsége. Ismételten azt határozták tehát, hogy máskor határoznak. Ez a máskor lesz vasárnap. Mivelhogy három a ma­gyar igazság, a jövő vasárnap remélhe­tőleg kibúvik a szeg a zsákból. Már kel­lene is, mert könnyen megtörténhetik, hogy a sok bába között elvész a gyerek, vagyis a mandátum és valamelyik vidéki szerencsés nagyság találja meg. Békéscsaba. Békéscsabán szintén vasárnap áll be valamelyes fordulat a jelenleg stag­náló választási mozgalomban. Akkor délután ül ugyanis össze értékezletre a Húsvétkor alakult nemzeti munkapárt végrehajtó-bizottsága, mely kijelöli azo­kat a férfiakat, akiknek érintkezésbe kell lépniök a függetlenségi párttal a j közösen támogatandó jelölt megállapí­tása céljából. Ha a delegáltaknak sike­rül megállapodniok, nagy gyűlésre hív­ják össze a választópolgárságot, javas­Jattal állanak elébe s ez a nagygyűlés fog aztán véglegesen határozni a jelölt személyét illetőleg. Leginkább Zsi­linszky Mihályt, Csaba jeles szülöt­tét emlegetik jelölt gyanánt. Olyan férfiú megválasztása határozottan szerencséje is volna Csabának. Ujabban, Áchim L. András nevével kapcsolatban, sűrűn emlegetik Szemere Miklós, az ismert dúsgazdag sportsman nevét is. Állítólag Áchim tárgyalásokat folytat vele a je­löltség elfogadása ügyében. Ez azonban még nem pozitívum és lehetséges, hogy | csak kombináció. A kortesek és a pénz­imádók nem bánnák, mert hát Szemere neve egy a gavalléria és a pazar bőke­zűség fogalmával. Egyszóval friss pénz állana a házhoz, ha ő ide jönne. Békés. A békési, már ugyancsak nagy erő­vel folyó választási küzdelembe most egy kis szenzáció vegyült. Ez a szen­záció pedig nem volt más, mint egy politikai párbaj, mely Ivánka Imre Kossuth-párti jelölt és egy budapesti ügyvéd között folyt le. A párbaj oka az volt, hogy az a pesti ügyvéd, akinek nevét a fővárosi lapok gondosan tit­kolják : sértegette a Kossuth-pártot Ivánka füle hallatára. Ivánka elpáholta ellenfelét, azonban ő is kapott egy vá­gást a homlokára. Most tehát egy da­rabig bekötött fejjel kell megjelennie a békési választók között, akik napról­napra jobban szeretik. Népszerűségét ez a párbaj is emelni fogja bizonyára. Ujabban a Kecskeméthy-párt is kezd mozgolódni. Vasárnap egy meglehető­sen Ízléstelen stilusu röpirat jelent meg körükből. A röpirat Ivánkát igyekszik lepocskondiázni, de erőtlenül s ennél­fogva sikertelenül is. Orosháza. Az orosházi választókerületben ed­dig még két jelölt van : B i k á d y An­tal függetlenségi- és K. Horváth János kisgazdapárti programmal. V e­res Józsefnek, a kerület volt képvise­lőjének fellépését még nem lehet bizo­nyosra venni. Legújabban — április 3-án — az orosházi választókerület csor­vási választópolgárai is értekezletet tar­tottak a kisgazdák egyletében és egy­hangúlag T á b i t Mihály odavaló gyógy­szerészt jelölték kisgazdapárti program­mal. A kerületben tehát már két kis­gazdapárti jelölt van. Tábit hivei most kőnyomásos röpiratot küldöttek szót a választókerületben, melyben lelkes han­gon dicsérik Tábitot ós kérik számára a szavazók támogatását. Szarvas. A szarvasi választókerületben a leg­utóbb közöltek óta nevezetesebb válto­zás nem állott elő. A Haviár Dániel pártja szilárdan áll jelöltje mellett. Gyoma. A gyomai kerület választópolgársá­gának egy kis töredéke vasárnap dél­után szintén gyűlést tartott, melyen Krieszhaber L"ÍO szabómestert je­lölték földmivelöpárti(!) programmal. Ennek a jelölésnek ugyan nem sok eredménye lesz, mert Fábry Károly pozíciója most még szilárdabban áll, mint valaha. Legutóbb Pálffy Béla gyomai r. kath. plébános társaságában meglátogatta az endrődieket és sikerült kettőjük ékesszólásának az ott levő ké­telkedőket is megnyugtatni. A szarvasi Leányegyesűlet Vikár-délutánja. A gróf B o 1 z a Pálnó védnöksége, Z 1 i n s z k y István és W e i n b e r­g e r Fanny polg. iskolai igazgatónő elnöklete alatt álló szarvasi Leányegye­sület ügybuzgó, fáradhatatlan titkárjá­nak, L u k e s Ilona (Inczédy László el­hunyt költőnk testvórnónje) polg. isko­lai tanítónő vezetése mellett, nagy láto­gatottságnak örvendő Vikár délutánt rendezett mult vasárnap, melyen Vikár Bélának, a kiváló nyelvész ós ethno­graphusnak a Magyar Néprajzi Társa­; ságban bemutatott népköltészeti reme­j keit mutatták be, ének- és zongora­kisóret mellett, melynek keretében Vikár Béla működését és népköltészeti ku­tatásait felolvasás alakjában méltatta M a 11 h i a s Mátrainé Varga Róza, a Magyar Néprajzi Társaság rendes tagja, ki egyúttal néhány XI. századbeli -ia­gyar népdalt is bemutatott zongorán és saját szarvasvidéki gyűjtéséből szin­tén egynéhányat. „A királyfi" cimü népballadát B o­g á r Ilona ésBrauner Mariska éne­kelték S a s k ó tanár zongorakisérete mellett. A közönség, ólén gróf Bolza Pálné­val, élénk figyelemmel hallgatta a Vikár Béláról szóló tanulmányt és zajosan tapsolta ugy a felolvasás, mint az ónek­és zongora'számok előadóit. A műsor egyéb számai voltak : „Az Ur itél" melodráma, előadta M i c s i n a y Dezső, zongorán kisérte P é c z e 1 y Boriska. „Nagy lány vagyok", magánjelenet Farkas Imrétől, mit U n g v á r y Irén rendkívül kedvesen adott elő. A közönség lelkes tapssal honorálta a számokat is. Tarka esetek. (Tilos a színház. — Északról Délre. — Zavarban a jelölt.) - Külön fővárosi tudósítónktól. ­Beöthy László, a Magyar- és Királyszinház" igazgatója, jó üzletember. Sok pesti kereskedő megirigyelhetné élelmességét, amely aztán nála még a szerencsével is párosul. Beöthy jó, ere­deti magyar darabok hijján megszerezte a Bécsben betiltott Roda Roda darabot: a „Feldherrnhügel«-t, amelyet a Magyar Szinház öles kezdő betűkkel hirdet Csákó és Kalap cimmel. Ez a fölirat egy kis ártatlan megtévesztése a hiszékeny publikumnak a szinház részéről, amely azt gondolja, hogy ma csakis realisztikus iránynyal lehet telt házat csinálni. Mi­vel a darab ilyen is, megvan a sláger s Beöthynek nem fáj a feje. Elvégre az igazgató fején találta a szöget, amikor a találó cimet adta. Mert ha Beöthy le­het Magyar és Királyi színigazgató, mórt ne lehessen egyúttal császár ós királyi is? — De elvétettük a sort, mert alább másról lesz szó. A darab tendenciája katonaellenes, sőt a katonai vezetést direkt kifigurázza. Nohát ez kell a népnek! Meg is telik a szinház állandóan, de a legtöbb a katonatiszt. Itt a bökkenő. A katonai parancsnok­ság Bécsből kapott utasítását hajtotta végre, amikor kiadta a titkos rendele­tet, hogy „Halt!" nem szabad tisz urak a darabot uniformisban végignézni, mert baj lesz. De civilben tessék, azt meg nem tilthatjuk. Igy esik meg aztán, hogy a színházban sok a katonaember, akik ugyan nem uniformisban mulatnak a félszeg darabon, de meglátszik rajtuk a megelégedettség, amikor egy-egy igazat­mondó passzus hangzik el a színpadon. De mit ér mindez, amikor ők másnap már az élet színpadán (náluk ez a gya­korlótér) játszák el ugyanazt. — Mind­ennek dacára jól mulatnak a tiszt urak, de vigyáznak az inkognitóra . .. A kormánypárt kétségkívül egyik legérdekesebb jelöltje dr. L i p c s e y Ádám, a kiváló publicista és ólclapszer kesztő. Lipcseynek Miskolc város északi kerületét jelölte ki a mindenható Je­szenszky államtitkár, ezt a nehéz kerü­letet, amely több cikluson keresztül ren­dületlenül kitartott Bizony Ákos mel­lett. A déli kerületnek Serényi Béla gróf lett a hivatalos jelöltje, akinek a demokrata L e i t n e r Adolffal szem­ben sokkal könnyebb a helyzete. Lip­csey a két kerületnek egymáshoz való viszonyát ós az eshetőségeket a hely­színén is tanulmányozta ós visszajövet, a következő szavakkal állított be Je­szenszkyhez: — Kórlek, méltóságos uram, a házi­orvosom klimaváltoztatást javasolt. Nem lennél szives Északról Délre küldeni ? * A nemzeti munkapártkörben jelöltet keres egy vidéki deputáció. P e r c z e 1 Dezső bemutat neki egy jóképű fiatal­embert, aki ugylátszik nem tudta, hogy az illető kerület nem lelkesedik az ál­talános választó jogért. A küldöttség faggatni kezdte a jelöltet, hogy mi az álláspontja ebben a kérdésben. — Én az általános . .. (A deputáció megrökönyödik. A je­lölt hebeg): — ... általánosságban hive vagyok a választójogi reformnak ós a titkos . .. (Ujabb megrökönyödés. A jelölt na­gyot nyel): — . . óhajtásom az, hogy Tisza Istyán .. . — Jljen, éljen 1 — harsogtatták a deputátusok ós nyomhan nauy lelkese­déssel igy kiáltották a szilárd meggyő­ződésű férfiúk — a képviselőjelöltünk. J1 Jéktsip Közlőn}" táviratai. Minisztertanács. A kormány tagjai 'ma délelőtt tanács­kozásra gyűlnek össze a miniszterelnöki palotában. A miniszterek ezúttal a ren­des szerdai tanácskozást tartották, folyó ügyek elintézése céljából, azon jelen volt S e r ó y i Béla gróf földmivelés­ögyi miniszter is, aki hazaérkezett Kal­tenleutgebenből. Miniszterek Bécsben. Lukács László pénzügyminiszter délután Bécsbe utazott. Kihallgatáson fog megjelenni a királynál, hogy tárcája körébe eső ügyekben előterjesztést te­gyen. Lukács alkalmasint a pénteki na pot is Bécsben tölti s különféle admi­nisztratív ügyekről az osztrák szakmi­niszterekkel is tanácskozni fog. Hazai Samu honvédelmi minisz­ter este szintén Bécsbe utazott, hogy a közös hadügyminiszterrel értekezzék : hir szerint a májusi előléptetésekről is tanácskozni fognak, már amennyiben ezek a honvédségre vonatkoznak. A politikai pártkörökből. A Nemzeti Társaskörben a legna­gyobb élénkség uralkodik. Ma az aradi Nemzeti Munkapárt külön vonaton ér­kezett küldöttsége tisztelgett Tisza István előtt, hogy az aradi jelöltséget felajánlja, mit szívesen fogadott. A kül­döttség Khuen-Héderváry miniszterei­elnök előtt is tisztelgett. Tisza különben vasárnap Debrecenben a Munkapárt megalakulása alkalmából ismét nagy be­szédet mond. — A Kossuth-pártban a vezér betegsége nagyon lehangolólag hat. — A Justh-pártban a választójog magyarázata ós a paktumok fölött vi­tatkoznak. Egy kis diák öngyilkossága. Agyonlőtte magát. Fekete gyászlobogó hirdeti a csabai áll. polgári fiúiskola homlokzatáról, hogy meghalt, erőszakos halállal halt mag egy rózsás arcú kis diák. Fiatalok és öregek megdöbbenve állanak meg a megmerevedett kihűlt holttest fölött és csodálkozva kérdezik: hát már ez is megismerte annyira az életet, hogy el­kívánkozott belőle ? Hát ez az alig 14 óves fiatal lélek is tudott már magába annyi undort szedni, hogy nem kíván­kozott tovább élni ebben az istenverte világban ? Hiába a tépelődés. A kis diák hideg tetemébe nem jön többé élet. Kilobbant a láng ós egy szépen biztató Ígérettel, egy csak ezután megvalósuló remény­nyel lett kevesebb. Tulajdonképen e fiatal gyerek ön­gyilkosságának nem az az oka, ami a végzetes tettet közvetlenül előidézte, amit róla rebesgetnek, hanem ez a mo­dern, lázas, ideges élet, amelynek örö­kös tülekedései, nagy elkeseredett harcai a tragédiák ezreit idézik fel naponta és felbomlasztják, megmételyezik nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek ideg­rendszerét is. A kis öngyilkos neve B o h u s Pál, aki harmadik osztályú tanulója volt a békéscsabai áll. polgári iskolának. Igen csinos arcú ós értelmes diák volt, akit i épen ezért tanárai is nagyon szerettek, i Nem is látszott rajta ujabb időkben semmi különös változás és épen ezért ! csodálkozott rajta mindenki, mikor meg­| hallotta, hogy a kis Bohu3 kedden este | 8 órakor sógorának erzsóbethelyi la­| kása előtt főbe lőtte magát és azonnal meghalt. Hozzátartozói és ismerősei követ­kezőképen adják elő az öngyilkosság i valószínű okát: A szegény Bohus Pali mintegy 10 nappal ezelőtt flaubert-puskájával a kör­gátra ment madarászni. Szórakozása közben véletlenül meglőtte egy Lepény nevü gazda kutyáját, amelyen csak je­lentéktelen sérülést ejtett. Az érzékeny

Next

/
Oldalképek
Tartalom