Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-03-20 / 23. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba 1910 március'20. meg, hol Békés, hol Gyula érdekében 1 Gyula arra hivatkozott, hogy Aradmegye északi és Biharmegye nyugati részének összes cukorrépa termése az ő állomá­sán koncentrálódik, onnan szállítják a hatvani cukorgyárba, tehát már ez a körülmény is biztosítja a gyár üzemé­nek kellő anyaggal való ellátását. Ez érvelésben van is sok igaz. Békés a körülötte levő nagy uradalmakat hozta elő. Legutóbb beleszólott a küzdelembe Csaba is nagy határára, központi fekvé­sére és szintén a környékbeli uradal­makra való hivatkozással. E közgazdaságilag oly fontos kér­déssel legutóbbi igazgatő-választmányi ülésén a Békésmegyei Gazdasági Egye­sület is foglalkozott. Kimondottan nem foglalt állást egyik aspiráló helység mellett sem, hanem az egész ügyet a vármegye alispánja elé utalta, felkér­vén őt és gróf Wenckheim Dénes elnököt, hogy minden tekintélyüket vessék latba a cukorgyárnak Békés­megyében történendő feállitása érdeké­ben. Egyben fel is szólította a békés­megyei gazdákat a cukorrépa termelé­sére, mert egy gyári üzem ellátására legalább 40C3 holdnyi répatermés szük­séges. E határozottabb színezetű akciónak már meg is lett az eredménye, úgyhogy pénteken délelőtt Csabára érkeztek br. Hatvan y-D e u t s c h Sándor és báró Harkányi Frigyes, a cukorkartelt vezérei, gróf Wenckheim Dénes­sel együtt, akivel előző nap Békésen és Vésztőn voltak. A csabai állomáson találkoztak az aradi M. Á. V. üzletvezető­ség kiküldötteivel Sztankovics üzletvezetővel, F e 11 e r főfelügyelővel és a csabai osztálymérnökség vezetőjé­vel, Polgár Lajos mérnökkel. A kar­tell vezetőinek e látogatással az a céljuk, hogy a helyszínén szerezzenek tapasz­talatokat a cukorgyár felállításának lehe­tőségéről, módozatairól és a répaterme­lés mennyiségéről. Az előkelő vendégek délelőtt 11 órakor külön vonaton Gyulára utaztak hasonló célból. Itt, az állomás melletti vendéglőben megebédeltek. Ebéd alatt munkatársunknak alkalma volt a kartell vezéreivel beszélgetésbe bocsátkozni. Munkatársunknak arra a kérdésére, hogy hol lesz a cukorgyár, H a t v a n y­D e u t s c h báró következőleg nyilatko­zott. — E kérdésre, kérem, határozott választ még nem adhatok. Mi csak azért jöttünk most ide, hogy bejárjuk azokat a helységeket, amelyek a cukorgyárra aspirálnak s a helyszínén szerezzünk határozott meggyőződést arról, hogy melyikben volna helyesebb felállítani a cukorgyárat. — Azt hallottam — mondta munka­társunk — hogy gróf Wenckheim Frigyes a legnagyobb eréllyel és a kartellre való befolyásának minden erejével, azon van, hogy a gyár Békés­megyében létesüljön. — No az természetes, hogy sze­retné, ha itt lenne a gyár. Gróf Tisza meg Biharban szeretné létesíttetni. Min­denesetre érdekükben áll a nagybirto­kosoknak, hogy hasonló intézmény az ő uradalmukhoz közel létesüljön. De nekünk erre nem lehet tekintenünk. Bennünket csak annak a szempontnak szabad vezérelnie, hogy a gyár üzleti­leg jövedelmező-e és üzemének ellátása biztosítva van e. — Tovább méltóztatnak menni ? — Igen, megyünk Sarkadra és Kötegyánba is. Ott is szétnézünk. Arra vonatkozólag, hogy a tapasz­taltakkal Békésmegyében mennyire van megelégedve, a magyar cukorkirály nem nyilatkozott. Gondosan begombo­lózott minden pozitivebb felvilágosítást kérő kérdés elől. Rajta! Kezdődik! Föloszlatás előtt - Külön fővárosi tudósítónktól. ­Tehát holnap után utolsó ülésre gyülekezik a képviselőház és a főrendi­ház, hogy meghallgassa a halálos íté­letet. A vérmesebb függetlenségiek zi­vatarra állították be a politikai időjárás­mutatót, a Justh-pártiak hangos tiltako­zásra készülnek s bizonyos, hogy a Kossuth-párt és a Néppárt egy része szívesen asszisztál neki. Tízperces vagy ötórás ülés, most már igazán nem szá­mit, kong a lélekharang, elvégeztetett. Kedden állítják fel a díszes ravatalt a Várban, József főherceg, kalpaggal a fe­jén, olvassa föl a rövid trónbészédet, aztán föl is ut, le is ut, kezdődik az or­szágos politikai cécó. A kormány csaknem egészen kiépí­tette már azt a tervet, amelylyel a vá­lasztóközönség meghódítására indul. A jelölés nehéz és felelősségteljes munká­ját Jeszenszky Sándor államtitkár végzi, aki a kormánypárti szervező bizottság minden ülésén résztvesz. A hivatalos jelöltek névsorát már a jövő hét folya­mán megtudják a kerületek. Természe­tesen nem egy szenzációs döntés vár­ható. Eülönösen á budapesti fiskáli­sokra lesz lesújtó az eredmény. A kor­mány ugyanis mindenütt a helyi jelöltet részesiti előnyben, okulva az 1905. évi választásokból. A fővárosban nyüzsgő, mandátumsóvár elemek semmiféle hiva­talos támogatást nem kapnak. Ha ugy tetszik nekik, felléphetnek, mint önje­löltek. Akik egy kicsit beavatottak a kor­mány dolgaiba, nagyon érdekes intimi­tásokat tudnak, különösen arról, mit kell megígérnie a hivatalos jelöltnek. Mindennél fontosabb, hogy programm­jában az általános, egyenlő és titkos választójogot fölvegye. Ebben az egy kérdésben nem ismer tréfát a miniszter­elnök. Az az ellentét, ami emiatt támadt közte és Tisza István között, korántsem szűnt meg. Khuen-Hédervárynak egye­nesen vállalt kötelezettsége, hogy záros határidőn belől a demokratikus választó­jogi reformot megvalósítsa. Minden je­löltnek, aki ezt hirdeti, jól megy a dolga. Természetes, hogy a kormány nem veszi föl nyíltan a küzdelmet Tisza István szorosabb gárdája ellen, de akik ehhez a gárdához tartoznak, nagyon ke­vesen lesznek a Jeszenszky listáján. Az ellenzéki pártok sem maradnak azonban tétlen. A Kossuth-párt lépett elsőnek akcióba. Maga a pártvezér szer­vezi a választásokat, intéz, agitál, leve­leket ir, táviratokat küldöz. Kossuth Ferenc nagyon optimisztikus számítása szerint az ő párlja lesz aránylag a leg­nagyobb, mintegy százhatvan tagu, mig a Justh-pártnak csak hatvan mandátu­mot engedélyez. A Justh-pártban meg ellenkezőleg, a KoSsuthók táborát be­csülik hatvanra, mig önmaguknak majd­nem háromszor annyit jósolnak. Justh Gyula a jövő héten folytatja agitációs útját, Batthány Tivadar és Holló Lajos szintén készülődnek már, a másik 48-as pártból pedig Kossuth Ferenc és Appo­nyi Albert fegyverkeznek. A néppárt már hetek óta agitál és azt hirdeti, hogy meggyarapodva kerül vissza a par­lamentbe. Külön pikantériának ígérkezik, — ha ugyan lesz belőle valami — hogy a vá­lasztási mozgalmak sodrába beleveti magát Kristóffy is, aki állítólag ötven radikális jelöltet akar fölléptetni s fő­képp a Dunántult akarja boldogítani — az életemet a művészet és a folytonos kóborlás helyett inkább egy bájos fe­leséghez, egy csendes, boldog házi tűzhelyhez ? De ezek a kísértések ha­mar elmultak és az igazi ideálom : a művészetem győzedelmeskedett vetély­társnői felett. Megtanultam, hogy a művésznek nemcsak művészi talentum­mal, de erős akarattal is kell birnia, amely őt az átlagos emberi gyöngesé­gek fölé emelje, amely gyöngeségek művészetének rovására lehetnének. — Hát maga a legszebb emberi érzéseket gyöngeségnek tartja ? — kér­dezte a leány, hangjában némi szomorú­sággal. — Azt nem Annika. De azok a legszebb emberi érzések, amik erények az emberek legtöbbjénél azok, gyönge­ségek a művésznél. S az érzelmek, amelyek azokat emberfölötti munkára, nagy tettekre képesitik, akaraterejüket megacélozzák, emezeket művészetükben gátolják, művészetük szeretetétől elvon­ják és művészből, félistenből, az átlag ember nívója alá süllyesztik, mert a művész, ha elveszítette művészetét, soha nem lesz olyan értékes a köznapi mun­kában, mint akiben soha nem voltak művészi hajlamok. A ház asszonyának másfelé akadt dolga ; meg nem is akarta a festőmű­vészt többi vendégei rovására kitün­tetni. Annika és Ákos magukra maradtak. A folyondárok között beözönlő hold­fény megvilágította a leányt, úgyhogy Ákos tisztán láthatta a szabályos, szelid gyermekarcot, amelyet a klaszikus .vo­nások sem tudtak rideggé, s a rajta elömlő végtelen kedvesség sem tudott közöségessé tenni. Kedves, vonzó me­legség és klaszikus vonások ritkán fér­nek pssze egy arcon. Ákosnak úgy tetszett, hogy a Múzsa áll ott előtte. Megihleti a művész lel­két, megtermékenyíti a fantáziáját, mu­atván neki az eszményi szépnek oly tökéletességét, aminőt az megálmodni sem tudott volna soha. Ezért a látvány­ért hálával tartozott, nem a férfi, hanem a művész. Igen a Múzsa maga volt az, vagy legalább is a Múzsának veszedel­mes vetélytársa . . . S az a gyermek, szobor, vagy Múzsa megszólalt, mintegy folytatva a saját gondolatait: „És itt a mi vidékünkön nem találna elég festeni valót a m;ga művészete ?" S ez oly bánatos hangon volt mondva, azok a szemek ugy villog­tak a holdfényben, az a szelid arc oly megdicsőülten ragyogott, hogy Ákos ugy érezte, hogy az eszményi szépnek oly alakja áll itt előtte, aminőhöz fog­hatót az ő szomjas művészete hiába fog keresni a pyramisok hazájában ós a Szentföldön. Alattuk a kertben rejtélyesen suttog­tak a vén fák. A Balaton felől valami jóleső lágy szellő csapott az arcukba. A leány a férfi karjába tette a kezét : — Ákos ne menjen Jel Egyiptomba ... És Ákos megcsókolta azt a kezet. — Itt maradok .. . Ákos éjfél tájon ballagott haza a szállóbeli lakására. Útközben, amig a fa­sor lombjai alatt végig sétált, viasko­dott a lelkében az a két vetélytárs. Kalapját a szemére húzta, két ke­zét összefonta a háta mögött és nézte a saját árnyékát, amely csendesen sik­lott tova a holdfényes sétaúton. Az az egyik kisértő azt mondotta: Hova akarsz te menni ? Előlem nem fogsz megszökhetni. Az én árnyékom mindenütt előtted fog járni, ugy mint most a sajátod. És mindenütt engem fogsz látni: azokban az antik márvány szobrokban, az én szememet a tenger, szellő, holdvilág, mind erre a mai es­tére fog emlékeztetni. Hová mennél ? Mit adhat neked az a másik? Talán hírnevet, dicsősséget. s talán mondani is fölösleges — a győ­zelemre való minden kilátás nélkül. A nagy csatát nem is annyira a kor­mány ós az ellenzék, hanem inkább a két függetlenségi párt fogja megvívni. Választások után bent a parlamentben alakul ki aztán, hogy az aktuális pro­gramnak, a választójognak melyik tá­bora kerül túlsúlyra. És ott dől el a valódi nagy ütközet. De a bo'dogság nálam van. Az álmokat kinál neked, én életet, va'óságot. S ha mégis elmennél azután a má­sik után, én boldogtatanná teszlek. Min­denhová követni foglak. Ha álomra hejtoda fejedet, megjelenek neked ott a messze idegenben kisirt szemekkel, imára kulcsolt kézzel ós elmondom nó­ked, hogy mióta elhagytál annyit, szen­vedek, olyan boldogtalan vagyok, ugy vágyom utánad . . . S az a másik kisértő azt mondotta: Én elvezették az álmok országába. Ott nem vár rád házitüzhely, béke, sze­retet : hanem hányattatások tengeren és száraz földön, örök hontalanság, ál­matlan éjszakák. De én előtted fogok járni a hajnali csillag kópében. A te hi­vatásod, hogy engem kövess ós akkor meglátják szemeid az üdvözítőt. De ha elfordítod a tekintetedet és lidércfény j után indulsz, elveszíted mind azt, ami tartalmat ad az életnek. Elveszíted ólet­aélodat. Elő halott leszel. Befekhetel mú­miának a pyramidák alá. Emlékezzél a saját szavaidra, amit annak a másik­nak mondottál : Érzések amik, erények az emberek legtöbbjénél, gyöngeségek a művésznél. Amazokat fölemelik, fél­istenné teszik, emezeket félistenből az átlag-ember nivója alá. Ha le tudsz mondani rólam, ne kövess engem ? De jegyezd meg ma­gadnak : a lelked örökké sóvárog után­nam. Es egész életedben boldogtalan leszel. Ák os csendesen lépdelt, a két ke­zét hátul összefogva tartá és nézte a saját árnyékát. Ugy érezte, hogy itt két boldogtalanság között van választása : bármelyik kisórtöjót kövesse, a másik­nak emléke üldözni fogja mindenhova. Mikor haza ért, felcsöngette szobá­jába a szálló inasát: — Holnap reggel vigye ki a vasút­hoz a málhámat. Délben utazom . . . Az Orosháza—szentesi út. Gróf Károlyi Imre 25,000 koronás adománya. Orosháza, vármegyénknek ez a minden tekintetben igen szépen fejlődő községe, mely müutak tekintetében is legjobban el van látva Békésmegye összes helyiségei között : most megint gazdagabbá lesz egy szép müuttal, úgy­hogy ezután minden oldalról gondozott uton megközelíthető. — Ez uj ut, az orosháza—szentesi ut, építését pedig Károlyi Imre gróf áldozatkészsége teszi lehetővé. A Károlyi grófi család egyik legősibb és legnagyobb törté­nelmi multai biró arisztokrata-családja. A Károlyi névvel a középkor ködös, homályos korszakától kezdve mindig találkozunk a magyar történelemben, mert a Károlyi törzs sarjai mindig vezető elemei közé tartoztak a nemzetnek Ki­kerültek e családból bátor és vitéz had­vezérek, diplomaták, politikusok, akik mindig a legkiválóbbak közé tartoztak, Különböző utakon — módokon — ezek­nek részletezése nem tartozik ide, — rengeteg vagyonra tettek szert, úgy­hogy ma is, ha egybevesszük az összes Károlyi néven levő földbirtokokat : Magyarországnak igen jelentős része kerül ki belőle. A Károlyi család tagjai a közügyek iránt régebben tanúsított érdeklődésü­ket megtartották a legújabb időkben is. Mint Magyarország agrárikus érde­keinek exponált védői tűntek ki leg­inkább. Gróf Károlyi Sándor nevéhez fűződnek elsősorban például: Magyar­ország mezőgazdaságának ujabbkori nagyszerű föllendülése, a gazdasági egyesületek működési körének kiter­jesztése, a gazdakörök ós a fogyasztási szövetkezetek létesítése. Gróf Károlyi Imre eddig még nem sokat beszéltetett magáról. Szerényen munkálkodott uradalma föllenditósón. De legutóbbi tette által érdemes arra, hogy két vármegye: Csongrád és Bé­kés hálával emlegesse a nevét. Békésvármegye közúti alapja, mint már többször megirtuk a nagy kihasz­nálás folytán az utóbbi években telje­sen kimerült, úgyhogy kilátás volt arra, hogy a most folyamatban levő út­építkezések befejezése után a vármegye óvek hosszú soráig nem lesz abban a helyzetben, hogy uj utakat építtessen. Évekkel ezelőtt a beruházási hitel terhére tervbe vették az Orosháza— szentesi út kiépítését is. Az útépítési programm felterjesztése alkalmával a kereskedelmi miniszter kijelentette, — hogy ennél az útnál sokkal sürgősebb­nek és fontosabbnak tartja az Orosháza­hódmezővásárhelyi ut kiépítését. Ez úgyis törtónt. A szentesi ut építését bizonytalan időre elhalasztották, az Orosháza—hódmezővásárhelyi műutat pedig kiépítették. Csak nem régen ad­ták át a megejtett felülvizsgálat eredmé­nyéhez képest a közforgalomnak. Bókésmegye közúti alapjának rossz helyzete miatt már-már ugy volt, hogy az Orosháza—szentesi útból talán egy évtizedig sem lesz semmi. De a legutóbbi időkben örvendetes és váratlan fordulat állott be. Gróf Károlyi Imre csongrád­megyei nagybirtokos ugyanis kijelen­tette a kereskedelmi miniszter előtt, hogy ő hajlandó az ut építését 25000 korona adománnyal elősegíteni, ezenkívül hajlandónak nyilatkozott arra is, hogy az ut csongrádmegyei szakaszához a kő­anyagot saját szekerein díjtalanul fuvaroz­tatja. A kereskedelmi miniszter a nagy­lelkű ajánlatért meleg köszönetet mon­dott. Most értesítette Bókósvármegyót is, hogy ennek folytán az útépítésnek nincsen semmi akadálya, mert a költség­többletet az állam fizeti. Békósvármegyé­nek, illetve Orosháza községet csak annyi hozzájárulásra kéri fel a minisz­ter, hogy az útnak Orosháza határában levő szakaszához a követ a község in­gyen fuvarozza. Azt hisszük, hogy ez igazán szerény kívánság teljesítésének nem lesz semmi akadálya s Orosháza község azt a cse­kély áldozatot szívesen meghozza azért, hogy szép müutainak száma egygyel szaporodjék. Az ut építéséhez már a tavaszon hozzáfognak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom