Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-03-06 / 19. szám

6 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1910 március 3. — Baleset Veszedelmes baleset érte szombaton hajnalban Weisz Mór tekintélyes mészárost és marha-nagy­kereskedőt. Kocsin akart a vonathoz hajtani és mikor aiár fenn ült, a ló istrángja elszakadt és azt akarta meg­igazítani. A ló eközben megindult ós Weisz Mór elvesztette az egyensúlyt, leeselt. Esésközben lába a hágcsóba akadt ós a bokában eltört. Asszonyoknak. A divat. Végre némi niegállapodottságról ad­hatunk hirt a tavaszi divatot illetőleg. A kabátos ruhákról már azt is meg­mondhatjuk, hogy az előkelőbb párisi cégek nagy szerephez juttatják az idén a köpenyt, Ezeken a többnyire nagyon hosszú köpenyeken szóles hajtóka van, hátul sokszor szögletesre dolgozott gal­lérral és vagy egészen, vagy csak félig j bő a formája, feltűnően kedvelt a csuk­lya, vagy ahogy régen nevezték : a „ka­püson", amely ha könnyű szövetből ké­szül, ráncolt és Ízlésesen diszitett. Néhány sikkes modellnél, melyek szinte sportszerűen hatottak, láttunk egy övet, mely fólöv volt hátul, oldalt be­vágásokon keresztül befelé nyúlt és igy kapcsolódott elől. Az uj formák megismerése mellett nem mellékes körülmény az uj szöve­tek ós színek kérdése. Ha átnéztük a nagyszámú mintakészletet, a kérdésre, hogy melyik a legkedveltebb szövet, egyszerűen azzal felelhetünk, hogy a poplin és a poplinszerü szövetek a keresettek, valamint a pamutbatiszt. Uta­zóruhának, vagy sportolásra van egy erősszálu, aprón bordázott seviót, szál­vókonyságuan, színesen kockázott angol szövet, valamint a csikós és halványan kockázott kangarn-szövetek is nagyon kedveltek. A ruhaformákban mindezideig még nem igen látunk meglepő dolgokat. Az ígynevezett oroszos formát nem csu­oán kabátban, hanem a külön derékból és szoknyából álló ruhán is láthatjuk és itt — föltéve, hogy a lebbeny meg­felel az alaknak — nagyon tetszetős is. Nagyon csinos hatású kétféle szövetnek a földolgozása — akár anyagban, akár szinben. A legegyszerűbb ruhával is könnyen csinos hatást érhetünk el igy. Az ujj, melylyel az utolsó idény divatja nem sokat törődött, az uj mo­delleken többnyire félhosszu, de tetsze­tősebb lenne, ha mindig a könyökön alul érne, vagyis, hogy a könyököt még fedné. Ami a divatlapok, különösen a „Divat Szalon" képeit illeti, mindig azon van, hogy megfeleljen olvasói minden igényének, akár egyszerű utcai ruhát kívánnak, akár társaságos asszony szük­ségleteinek a kielógitósóről van szó. Amikor tanácsolunk az utánzásra nézve, a célszerű szempontokat tekintjük, — még az elegánsabb ruhánál is, — egy­úttal a célszerű és mégis tetszetős egy­szerűségre is utalunk. Itt minden olva­sónak a maga egyéni ízlését kell érvé­nyesítenie. A hozzávaló fölsorolásánál például, mi a minták eredetijének az anyagát nézzük, de a legtöbb esetben egysze­rűbb és olcsóbb anyagból is elkészül­het, anélkül, hogy ez ártana a ruha tetszetős voltának." A városban lakó nő­nek e tekintetben mindenképpen köny­nyebb a helyzete, mint annak, aki va­lami kis városban, vagy esetleg falun lakik. Aki egy kicsit körülnézhet az elő­kelőbb divatkereskedéseinkben,az köny­nyen megítélheti, milyen elsőranguak a mintáink. Éppen ez teszi a „Divat Ujság"-ot szinte nélkülözhetetlenné annak, akit a divat, annak legkisebb változatával ér­dekel. Egyébként régen megmondottuk, hogy soha sem kell szorosan a mintá­hoz ragaszkodni. Minden formát lehet alakítani az egyén Ízlésének megfele­lően és amiért például tavaszra az oro­szos kabát a divatosabb, azért nem muszáj ahhoz a formához ragaszkodni; megfelel a sima szabású is, akár rövid, akár hosszú. Schantano-sBlyem hoz szállitva. Gazdag mintaválaszték azonnal. Selyemgyáros, Henneberg, Zürich. TŐnvátiáY&EZÉS. | § Megrágalmazott biró. Lehóczky I Mihály tótkomlósi biró, akit sokan kis i Áchimnak szeretnek tartani és — mond- j juk — elég jogosan : vádlóként állott csütörtökön a gyulai törvényszék előtt. 1 A vádlott S a á b Jenő tótkomlósi lakos í volt, aki a mult év julius 1-ón min- | denfeló azt híresztelte Lehóczky bíró­ról, hogy 40 koronával egy szobafestő részéről megvesztegettette magát. A vád természetesen nem volt igaz s ezért Lehóczky becsületsértés ós rá­galmazás cimén feljelentést tett Saáb Jenő ellen. A törvényszék Saábot a be­csületsértésért 30 korona pénzbünte­tésre Ítélte. § Orgazda házaspár. Gulyás Antal köröstarcsai legény, amikor pénzre akart szert tenni, mindig ellopott az apja magtárából egy pár zsák búzát, rozsot, zabot vagy kukoricát és eladta. Rendes vevői Cs. Molnár Sándor és felesége voltak. Az asszony még a férjé­nél is gyakrabban vásárolt Gulyástól, bár jól tudta, hogy a legény nem tisz­tességes uton jutott az eladott gaboná­hoz. A dolog azonban kitudódott s a gyulai törvényszék orgazdaság vétsége miatt Molnárnét egy hónapi, Molnárt pedig 21 napi fogházra itólte. Az Ítélet jogerős. A LEGMAKACSABB KÖHÖGÉS ugy fiataloknál, mint öregeknél, valamint egyéb mellbántalmak, gyorsan megenyhül­nek a Scott-féle Az Emuisió vá­sárlásánál a SCOTT- féle módszer védje­gyét — a ha­laszt — kérjük figyelembe venni. csukamájolaj Emuisió által. Néhány kevés adag tel­jes megelégedésére fogja ezt Önnek is bizonyítani. A SCOTT féle EMÜLSIÓ utolérhetetlen hatása alkatré­szeinek világhírű tisztaságán és erején alapszik, és a SCOTT-féle tökéletesített el­járás által az a leggyengébb gyomorra nézve ismegemészt­hetővé tétetik. SCOTT-féle EMULSIO a legkiválóbb. Egy eredeti üveg ára 2. K 50 fillér. Kapható minden gyógytárban. M O LL- F E l^SEI DUTZ-POR Enyhe, oldó háziszer mindazoknak, kik emésztés zavarokban és az ülő életmód egyéb következ ményeiben szenvednek. Egy eredeti doboz ára 2 korona. Vidéki gyógyszertárakban kérjük MOLL késiitménye G LL- F E LE SOS - BORSZESZ ÍSí! Bsdörzsíilás, elismert, régi jó hirnevű háziszer szaggatás és hűtésből származó min­dennemű betegségek ellen. Eredeti üveg ára K 2. i Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. Főszétküldési hely : HOLLA., gyógyszerész cs. és kir' udv. szállitó. Bécs, I. Tuchlaubet 6 KU2 GAZDASAG, Gabona árak. Békéscsaba, március 5. A budapesti gabonatőzsde irány­zata némileg javult s az árak is egy kissé. A kinálat kevés. A csabai hetipiacon ismét jó volt a hozatal, 1500 mmázsa. Buza 26- 26 80 Tengeri morzsolt . . 12' 12'— Budapest, március 5. Készbuza válto­zatlan ; áprilisi buza 27 06, májusi bu/.a 26 64, októberi buza 22 12, tengeri 13 26. 20 év óta bizonyul { Elhaltak Gsabán Február 27-től március 5-ig. Kvasz György, kisbirtokos, 55 éves, tüdőgyu­J ladás. Kolarovszky Ilona, napszámos leánya, 13 | hónapos, bélhurut. Lipták Szvitán Erzsébet, nap­j számos leánya, 2 éves, tüdőgyuladás. Özv. Kii ment j Jánosné, szülésznő, 6S éves, szervi szivbaj. Tószeczki j Mátyás, tanyás fia, 5 éves, tüdőgyuladás Emhő Károly, pincemester fia, 6 hónapos, gyermekállgörcs. Franyó Judit, napszámos leánya, 1 éves, kanyaró. Bede Julianna, vonatfékező leánya, 8 hónapos, hörghurut. Balda Mária, napszámos leánya, 1 éves, kanyaró. Hankó György, napszámos fia, 14 hóna­pos, kanyaró. Bencsik András, napszámos fia 16 hónapos, tüdőgyuladás. SZÍVÓS Julianna, napszámos leánya, 16 hónapos, angolkór. Crvos Zsófia, vasúti őr leánya, 5 nápos, veleszületett gyengeség. Dobroczki Mihály, napszámos fia, 6 hónapos, tüdőgyuladás. BUDAPESTEN. Nyári és téli gyógyhely, a magyar irgal­masrend tulajdona. Első­rangú kénes hévvizű gyógyfürdő; modern­berendezésű gőzfürdő, kényelmes iszapfür­dők, iszapborogatások, uszodák, külön höl­gyek es urak részére. Török-, kő- és márványfürdők ; hölég-, szénsavas- és vil­lamos-vízfürdők. A fürdők kitűnő ered­ménynyel használtatnak,'efőleg csúzos bán­talmaknál és idegbajok ellen. Ivókúra a a légzőszervek hurutos eseteiben s altesti pangásoknál, 200 kényelmes lakószoba. — Szolid kezelés, jutányos ár. Gyógy- és zene­dij nincs. Prospektust ingyen és bérmentve küld az igazgatóság. PASZT0RY CS. ES KIR. UDVARI SZÁLLÍTÓ, VIRÁGKERESKEDÉSE BUDAPEST VIII., RÁKÓCZI UT 3. Képes árjegyzéket kívánatra díjtalanul küld A felsővégi tehénlegeltető társulat folyó hó 9-én, délután 2 órakor legelőjén levő mintegy hat öl zénát fog eladni és pedig 4 ölet ölenként, 2 ölet pedig vontatóban nyilvános árverezés utján a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett. Áz Elnökség. Egy siégy loerejii magánjáró, csak 5 éves magyar államvasuti cséplőgép, teljes felszereléssel jutányosán eladó. Bővebbet Kovács Pálnál Csaba-Erzsébethely 583/81. szám alatt. Hirdeiitiéaiy, Közh,rré tétetik, hogy Békéscsaba nagyközség közpénztárának és összes alap­jainak 1909. évi számadása március hó 7-töl március hó 22-ig bezáró­lag az 1886. évi XVII. t.-c. 142. §-a értel­mében a főpénztári tisztség hivatalos he­lyiségében közszemlére kitétetik s az a hivatalos órák alatt a községi adófizetők által megtekinthető, ellene éczrevétel fenti határidő alatt beadható. Hirdetmény. Alólirott elöljáróság közhírré teszi, hogy folyó évben il ilat március 17-én a szokott helyen, vagyis az alsóvégi temető mellett és a Vásártéren lesz megtartva. Március 18-án pedig az Apponyi-féle Ge­reudáson, a templom előtti téren és a szentmiklósi csárdánál fog megejtetni. A többi haszpnállatok vizsgálata március hó 19-én lesz megtartva. Felhivatnak a tulaj­donosok, hogy azon a napon, vagyis e hó 19-én szarvasmarha, juh, sertésállományu­kat a tanyán otthon tartsák, mert a vizs­gálat ezekre odakint a helyszínen lesz megtartva. Azok a lótulajdonosok, kik lovaikat nem kívánják elővezetni, azok megvizs­gáltathatják lovaikat a tartózkodási he­lyükön, saját költségükön, de a vizsgálat megtörtént át az általános vizsgálat előtti napig kötelesek bizonyitványnyal igazolni. Békéscsaba, 1910 március 5. Korosy, főjegyző. Kovács, biró. Tőketörlesztéses kölcsönöket földbirtokra és házakra 10 évtől 50 évig terjedő időre. a legrövidebb időn belül folyósít a nagyszebeni általános takarékpénztár meghatalmazottja ! VAJBA DJEZSÖ Békéscsabán. Iroda: Vasut-utcza, Nádorral szemben. Ounkel V. K. Felsőmagyarhoni első parketgyár sgözfürész részvénytársaság KASSÁN. Ajánlja kitűnő tölgyfából készült sok­szorosan kitüntetett PARKÉTÁIT úgynevezett amerikait, tömör és berakott kockáit jutányos árak mellett. Nedves la­kásokba ajánljuk asphaltba rakoít parketáin • kat. A lerakás kívánatra gyári lerakók ál­tal a legpontosabban történik. Rajzminták díjmentesen. Nagybani kivitel mindenfelé. Békéscsaba, 1910 március 5. Elöljáróság: Korosy, főjegyző. Kovács, biró. a 3(athreiner-féle OKneipp-maláta-kávé kitűnő pótléknak a babkávéhoz és helyette is, ahol az izgató hatásai miatt tiltva van. Qyermekek részére nem létezik egészségesebb kávé-ital, mint a tiszta OKathreiner. ZKogy' virulnak annak élvezése mellett! ( ung.ft GETTMAM ADOLF békési ven­déglős, ajánlja saját termésű hegyi borait. Fehérbor 34 koronáért, veres­bor 32 korona hektoliterenként. Békéscsabán, az Ótemető utca 1961. szám alatti házban három utcai szobából álló Valódi brüttiti szSMcij az 1910-lk évi tavaszi és nyári Idényre. Egy szelvény 3.10 m. hoszu elegendő teljes férfiruhahoz (kabát, nadrág és mellény) ára csak 1 szelvény 7 korona „ 10 „ „ 12 „ - 17 " U 1 1 ít » 18 » 20 „ Egy szelvényt fekete szalonruhához 20'— K-ért, épugy felöltő-szöveteket, turista-lodent, selyemkamgarnt gyarl árakon küld a mindenütt ismert megbízható és szolid posztógyári raktár. Siegel-lmliof, Brünn 6. Minták ingyen és bérmentve. Nagy előnyére szolgai mindenkinek, ha szövetszükség­letet directe a gyártás helyén, Siegel-Imhof cégnél ren­deli. Óriási forgalma miatt állandóan a legnagyobb választék a legújabb szövetekből. Szabott, legolcsóbb árak! Bármily kis megrendelés teljesítése szigorúan mintahü és figyelmes. ! Gazdasagi j munkásházak létesíttetnek a maeskási gazdaság területén (Füzesgyarmathoz közel). Feltételek megtudhatók : KRÓM DÉNES intézőtől Füz8sgyarmaton. Békéscsabán, a Benkö-utcában levő 1083. szám alatti Maros Györgyné háza eladó, ,U„„, i esetleg bérbeikladó mellekhelyisegekkel, április 24-től kiadó. í Bővebbet ugyanott. | Bővebbet ugyanott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom