Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-07-22 / 58. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY ülése után fogják, esetleg egy deputáció utján, beadni. A gyomaiaknak ezen jogos és móltányos törekvését figyelemmel fogjuk kisérni. A pletyka áldozata. Öngyilkos öregbéres A pletyka, a pletyka ! Ez a mai társadalomnak a legundokabb szokása. Hány leány becsületét, hány fiatal ember karrierjét teszik tönkre naponta azok a szószátyárok, akik egy mákszemből is Ararát-hegyet tudnak csinálni csodálatos fantáziával. A lapokban úgyszólván mindennap találkozunk olyau hirreb hogy cz, vagy amaz a nő, vagy férfi öngyilkos lett, mert róla megbecstelenítő hireket terjesztettek. És csodálatos, a társadalom mindig inkább ad hitelt a rossz híreknek, mint a jóknak. A rossz hir szárnyon jár és folyton nő kaliberben. Az eredeti forrás mikor kiejt az ajkán egy kis célzást, a hallgató tovább adja és néhány óra múlva már pozitívumként tárgyalják mindenfelé. A pletykaságba került, különösen ha érzékeny ember, röstel a világ szeme elé kerülni, azt képzeli, hogy őt mindenki kerüli, megveti s ez a lelkiállapot szüli rendesen az öngyilkosság gondolatát. Ilyen áldozata lett hétfőn a pletykának Gyulán egy öregbéres. Kiss József, 61 éves béres már évtizedek óta szolgált a tekintélyes gyulai Ludvig-családnál. Szorgalmas, becsületes, tisztességes gondolkozású ember volt, akit ugy az öreg, mint a fiatal gazda szeretett, becsült. Nem régen bent járt a városban és egy jóismerősének 12 éves kis leányával szóba állott az utcán. Meglátták ezt a szomszédos tanyai lakosok és gúnyosan megjegyezték: — Ni, az öreg Kiss milyen gyerekleánynak teszi a szépet! Pletykamagnak ennyi is elég volt. Másnap már az egész környék arról beszélt, hogy az öreg kis leánykákat szokott megrontani. A dolog vége az lett, hogy névtelen feljelentés is ment ellene a rendőrséghez, mely viszont a királyi ügyészségnél jelentette fel. A teljesen alapnélküli herce-hurca nagyon bántotta az öregbérest. Szemlátomást sáppadt, fogyott. Éjjel nem tudott aludni, folyton sóhajtozott s e miatt természetesen a dolgát sem tudta ugy elvégezni, mint azelőtt. Szombaton reggel aztán borús arccal oda állott a gazdája elé: — Gazd'uram, engedjen be engem ma délelőtt a városba. — Miért, öreg? — Szeretnék egy pár bocskort venni, mert a mostaninak a talpán már nagyon i? átütöget a tarló. — Hát jól van, menjen. Kiss József a gazdája engedelme után lehorgasztott fővel eltávozott a tanyáról. És nem tért vissza többé. Gazdája várta szombaton, várta vasárnap, várta hétfőn, de csak nem akart előkerülni az öreg. Ekkor Ludvig feleségével együtt kocsira ült, hogy utána nézzen a városban, nem történt-e az öreggel valami szerencsétlenség? Az ut éppen a szőlőtelepük mellett vezet el. Itt az asszonynak eszébe jutott, hogy meg kellene nézni a szőlőt, ügy is tettek. Mikor a szőlő megkerülése után a folytonosan nyitva álló présház elé kerültek, megdöbbentő látvány tárult eléjük. Az öreg Kiss oszlásnak indult ! holtteste ugyanis ott csüngött a présház mestergerendáján. Hulláját a legyek és különböző rovarok már ki is kezdték. Az iszonyatosan összemarcangolt, szinte már fekete hulla igen rémes látványt nyújtott. Ekkor megvolt fejtve mindjárt az öreg távolmaradásának oka. A mélyen megrendült gazda azonnal jelentést tett a szomorú esetről a rendőrségnek. Érdekes, hogy éppen Ludvigék ott időzésekor érkezett meg a királyi ügyészség irata, mely arról értesiti a rendőrséget, hogy mindennemű eljárást és vizsgálatot beszüntet Kiss József ellen. A szerencsétlen embert tehát halála után a legilletékesebb fórum rehabilitálta. Az endrődi Körős-hid. Ezrek gyötrődése egy miatt. Endrőd határozottan egyik legmostohább elbánásban részesülő községe a vármegyének. Lakosainak száma pedig jelentékeny, mintegy 12000, ugy, hogy népesebb a hozzá közel fekvő, de sokkal szerencsésebb viszonyok között élő Gyománál is. Emellett lakosai most már szinmagyarok, törekvő, ambiciózus polgárok. Mit ér azonban minden törekvés, minden ambíció, mikor Endrőd a világtól úgyszólván teljesen el van zárva. Vasútja nincs. A fővonallal biró Gyomával tud csak egy, néhány kilometer hosszú müutot közlekedni, ugy, hogy Endrőd a kis& népességű Gyomának mintegy gyarr,

a. Ezt az igai sajnálatos viszonyok között élő közret ezenkívül még más baj is bántja. Vanis keresztül folyik rajta a Hármasörös, mely két egyenlőtlen részre oáa. A polgárok legnagyobb része a rösön innen lakik, de ujabb időben Körösön tuli része is rohamosan épt fejlődik, ugy, hogy ma már ezernél több lélek él ottan. És a két résközött nincs hid. Az összeköttetést udössze egy rozoga komp tartja fei mely a forgalmat egyáltalában nenudja már kellőképen lebonyolítani. E hiány kiküöbölóse céljából Endrödön még az 16. évben megindult a mozgalom, hogj község határát átszelő Hármas-Köíön a mostani rozoga komp helyt egy állandó hid épittessék. A község azonh maga nem képes egy költséges bidaipittetni. A hídépítés pedig nemcsak zárólag a község érdeke ós kötelessé, mert ott vezetvén az országos \ Mezőtúrra és tovább : megyei, sőt b megyei közérdek is. Mégis maga a kiség hajlandó arra legkevesebb 40000 konát áldozni, mert a komppal való közledós tarthatatlan. Ha alacsony a v ugy a rendkívül magas partokról iszállani kocsival ugy a jószágra, mint; emberekre életveszélyes, különösen a esős az idő ós igy csúszós az ut. Te;rrel még veszélyesebb. A lovak lábtat törik. Felkapaszkodni a meredelpartra nem bírnak. Az emberek tasziík a kocsit, ami állat- és emberkinzás. la pedig zajlik a Körös, akkor egyíalán nem lehet közlekedni. Most már átalellensn, a község tájáról, a Körös másik öalán, az úgynevezett Koczorhegyi ölőben, ha jégzajlás van, vagy a rósz komp javítás alá kerül, fennakad minan közlekedés, a part másik oldalára sirult embereknek sem póstát, sem bói határozatot átküldeni nem lehet. H; valaki beteg, az orvos nem mehet ; s ha temetni akarnak, egész G.yoma lá kell menni a hidra, de akkor is csalugy, ba lehet. Ha járatlan az ut, ugy oi reked. Különösen érezhető * visszás állapot hiánya most, mikora Wodianerféle birtok parcellázás fo/tán endrődi birtokosok kezébe került. Még 1906 május 5-én -lhatározta a község, hogy a hid felépitée iránt megkeresi a vármegyét, illetleg a kormányt. Kiküldött egy, Hnya Mihály, Kovács Pál, Kovács Istvá, Szendréy Lajos, Kovács János, dr. Bvács Péter és Hunya Elek képviselőtesületi tagokból álló bizottságot, melyek elnöke, F á b r y Károly képviselő, «lyton fáradt a tarthatatlan ügy renozése érdekében. Személyesen járt Gyián, telefonon is sürgette. A községet is felhívta többször. Erre Z e 1 i n k a János plébános, a községi biró, a főjegyző sürgették, kérték a vállalkozót is, az államépitészeti hivatal főnökét is, a főispánt is. Ilyen mindenféle sok sürgetésre végre 1908-ban T ö f f 1 mérnök kiment Endrödre, hol megállapították az elöljárósággal a hid helyét. Ott azután próba-ásatásokat eszközöltetett a község, mintákat vettek ki a talajból, ráköltött a község több mint 500 koronát. Töffl elvitte a mintákat ós határozottan igórte a terv elkészítését. Egyszerre csak kinevezték Töffl-t nyiregvházai államépitészeti hivatal főnökévé és elköltözött Gyuláról. Mielőtt elment, ismételten kérték, hogy csinálja meg a tervet, vagy adja ki a mintákat, megcsináltatják mással. De soha választ sem adott. Nyíregyházára egyik levél a másik után ment, ügyvédi perléssel, feljelentéssel. A hivatalfőnök azonban még eddig füle botját sem mozdította. Égető szükség van most már arra, hogy újra összeüljön az uti bizottság. Ez a héten meg is törnónik és akkor fognak gondoskodni arról, hogy a hid tervezését más vállalkozónak adják ki. Egy ember hanyagsága miatt igy hevert ez a fontos ügy éveken keresztül. Szenved miatta sok ezer ember. Ezenkívül kellemetlenségbe került az elöljáróság is, mert őt okolják a hídépítés késedelmeskedóse miatt. Az ilyen hanyagság mindenképpen megbélyegzésre méltó. Balatoni hangulatok. Az uj vasút mentében. (Külön fővárosi tudósítónktól.) Nem irunk fürdőlevelet, ne tessék megijedni, sem nem akarjuk — ki tudja hanyadszor — méltatni a balatonvidéki uj vasutat, csak néhány kedves apróságot mondunk el a Balaton-mellékéről, amelyet rövidesen egészen kiforgat régi patriarchális jellegéből a kultura száguldó előőrse: a vasút. A zalamegyei nép, mióta az eszét tudja, nem látott j ilyet és a nyári munkaidő ellenére egész tirka csoportok verődnek össze minfeió a pálya mentében ós üdvrivalgással, kendölobogtatással köszöntik a tovarobogó vonatot. Mikor a kerékpár uj találmány volt, akkor lehetett látni ilyen idillikus képeket falusi utcákon és országutakon, elkeresztelték bolondkocsinak, csak az a különbség, hogy a biciklistával máig se tudtak megbarátkozni, de a vasutat, a rég várt, jó.tevő jövevényt csupa szimpátiával kisérik. Sőt az uri nép is kijár az állomásokra vonatot várni. Uj szórakozás most ez a Balaton felső pariján, ahol kanyargósan jár az uj vonat, hogy a legkisebb falunak is jusson belőle. Almádi után Balatonfüred a fénypontja a hangulatos balatoni vonalnak. A régi magyar uraknak ezt a kedvelt dóra mindaddig, mig a szakaszvezető ur nincs megelégedve. Mikor valahára mégis ágyban maradhatnak, azt hiszik, véget ér végre a keserves napi fáradalom s pihenőre hajthatják fejüket. Dehogy is hajthatják. Előbb még másfél órát tanulniok kell. Azt kell megtanulniok, hogy hivják az altiszt urakat, a tiszthelyettest, a hadnagy, a főhadnagy, kapitány, őrnagy, alezredes, ezredes, brigadéros, hadosztályparancsnok, hadtestparancsnok, s a közös hadügyminiszter urat. Sohase hallottak ennyi s ilyen bolond nevet egy csomóban. Hogy tanuljanak meg ennyi rengeteg nevet, mikor javarészét kimondani se tudják ? Ha Ítéletnapig tanulják, kimondani akkor se tudják. De azért mégis megtanulják. Az igaz, hogy ugy kiforgatják, hogy ha az illető tábornok ur hallaná, nem ismerne rá a maga nevére. Ez azonban nem baj. Az a fő,hogy a nevet megtanulja. A század főhadnagyát Lghrenfelder Vendelnek hivták. No, fanyelvü regruta, mond ki ezt a szép hangzású német nevet ? Ezt ugyan ki nem mondod, inkább kétfelé törik a nyelved. És nem tört kétfelé a nyelve, pedig kimondotta, az igaz, hogy nem Lehrenfelder Vendelnek, haneni Kend-el-fendel Vendelnek. Igy hivta az egész század s a jó fiuk ma is csodálkoznak rajta, hogy a főhadnagy ur egy szót se tud magyarul, pedig oly jó magya hangzású neve van. Mikor ennek az oktatásnak is vége van, csak akkor csukhatja le szemeit álomra a regruta. De még akkor se. Nem mehet el csak ugy minden szó nélkül az álmok birodalmába. Ha otthon meg nem tanították tisztességre, megtanítják itt, hogy utolsó szava is az öregekhez legyen. Hangos szóval igy kiván nekik jó éjszakát : — Jó éjszakát kívánok az öreg vitézeknek ! — Adjon Isten, fiam ! — mondják rá álmosan az öreg legények. Néhány perc alatt elnyomja valamennyit az üdítő álom. Elcsendesedik a legénységi szoba, csak később hallatszik ki valami különös zaj : az alvók ezerféle hortyogása. Csak egy vén gézengúz nem tud aludni. Ébren tartja valami gonosz tréfa. Nagy óvatosan felkel ágyából s lábujjhegyen elidul a regruták ágyai felé. Nesztelen, zajtalan jár mintha lopni akarna. A sötétben előkeresi a regruták kék nadrágjait. Nem valami nehéz dolog megtalálni, szépen összehajtva ott fekszenek az ágy feletti polcokon. Hüvelykujját beakasztja a nadrág zsinórjába s szakit rajta vagy két arasznyit. Aztán megint összehajtja s ahogy volt, visszateszi a helyére. Mikor VBlamennyi regruta nadrágjáról igy leszaggatta a zsinórt, akkor visszamegy ágyába s nyugotdan alszik. Almában többször kajánul mosolyog, mintha csak ezt mondaná : — Lesz majd reggel hadd el hadd! Majd kaptok az őrmester úrtól! Bizony kaptak is olyan kegyetlen szidást, hogy a fél kaszárnya csodájára sietett, őrmester Sólyom egy félórahosszat káromkodott, aztán levezette őket a kaszárnya udvarába. Ott csapott olyan lakodalmat, hogy belerészegedett valamennyi vendég. Mikor aztán ö maga is belefáradt az execirozásba, előhívta az altiszteket s az öreg katonákat: folytassák most azok, amit ő félbehagyott. Mindenik keze alá adott egy vagy két regrutát, akikkel az állást, járást, fordulatokat s a fegyverforgásokat gyakorolták. Vári Szabó Jánost frájter ur Kondacs oktatta Ripacsos képű, gyilke tekintetű kis ember. Otthon bére^iegóiy volt, de itt már a frájterségig felvitteaz Isten a dolgát A frájterség sajátságospgy rang: se nem közlegény, se nem atiszt a viselője. Több a közlegénynél, de kevesebb az altisztnél. S éppen aárt a legrettenetesebb hatalom. Mindunilan érezteti a közlegénynyel, hogy Illette áll, és tulbuzgó, hogy megkapja ,z altiszti bojtot. Ilyen volt frájter ur Kcndacs is. A nagy tahót ez oktatta katonai tudományra. Vári Szabó Jánoi derék munkáslegény, otthon olyan rendet vágott a búzában, hogy senki ;e ért a nyomába. A parádómars iránt tzonban abszolúte nincs érzéke, azt pedi;, hogy merre van rechts vagy links, hoiszu fejtörés után se tudta egész bizonyosan megmondani. Ez elég ok volt fráter ur Kondacsnak arra, hogy fitogtaísi min den frájteri hatalmát. Tele toroktal kiabált rá, elmondta mindennek. De semmit se ért vele, mert Vári Szabó János erre még jobban összekonfundílta a rechts-et a links-szel. — Most megtanítom kende;! . . . — kiáltotta mérgesen a legényre. S meg is tanította. Vagy félóráig egyebet se csináltatott vele, csak letérdepeliette, hasra a földre fektette, meg újra talpra parancsolta. Vezényszava csak az volt : Le! Erre a szóra Vári Szabó János a földre vágta magát, hogy csak ugy zuhogott. Alig érte azonban teste a földet, már újra harsogott a frájter ur vezóny szava : Fel! A legóny nagy erőlködéssel talpra ugrott, de még ki sem egyenesedett egészen, mikor az előbbi vezényszó földre paracsolta. Igy tartott ez vagy huszonöt percig. Vári Szabó János zihált, lihegett a fáradtságtól, de a frájter ur nem adott pihenőt, hanem fogait vicsorgatva, rákiabált: — Nagy legény volt kend otíhon, ugy-e? S irkantyus csíz i át viselt, a biró lányával tancolt Látja kend, igy járnak az ilyen hires legények! — s a puskatussal oldalba ütötte. Ez a beszéd és a cselekedet kihozta sodrából a rengeteg legényt. Lábai meg remegtek a napy indulattól, szeme veszedelmesen villogott. Frájter ur Kondacs ezt nem vette észre, vagy nem is akarta észre venni, dühösen tovább kommandirozott: Le! De nem hallotta ezt már Vári S/abó János Hatalmas öklével ugy vágta hasba a csúfolkodó frájtert, ho^y levegő után kapkodva, hanyatt vágódott. Ugy terült el a földön, mintha a villám csapta volna meg. No, jaj neked, mit tettél jó Vári S/abó János! Megütötted feljebbvalódat. Tudod-e, hogy ez nagy bűn, melyért garnizón-áristom jár? Nem bánta ezt a nagy tahó. Azzal se törődött volna már, ha felakasztják. Meglette a dolgát, megmutatta, hogy őt büntetlenül nem bántalmazhatja senki. Nem akasztották fel, pedig őrmester ur Sólyom kilátásba helyezte. Még csak garnizónba se csukták." Az igaz, hogy ezt csak kapitány ur Koinorovcsáknak köszönheti. Mert a kapitány ur szigorú ember, néha kegyetlen is, de igazságos ember. Nem türi, hogy a századnál más is gorombáskodjék a legényekkel. Ez az ő jussa. És az ő jogait ne bitorolja senki. S a főhadnagy, se az őrmester, se egy nyomorult frájter. Mert megmutatja, ki az ur a kompániánál! Most is megmutatta. Meghallgatta az esetet és ő maga szolgáltatott igazságot. A frájter urat lefokozta s ráadásul be is csukatta. De becsukatta Vári Szabó Jánost is. Tiz napot töltött az áristomban vason, vizén és száraz kenyeren.